Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-31 / 126. szám

SARKAD ÉS KÖRNYÉKE 1995. május 31., szerda Sarkad, 1 -es iskola Az oldalt szerkesztette: Magyar Mária. ' Az információk össze­gyűjtésében a szerkesztő segítségére volt: Szász Andrásné geszti tudósító. Fotó: Such Tamás Hírek Értő olvasás. A közelmúlt­ban megrendezett okányi ta­nulmányi versenyen hét geszti alsó tagozatos kisdiák vett részt. Közülük két harmadik osztályos tanuló kiemelkedő eredményt ért el. Rácz István első, Nagy Katinka pedig má­sodik helyezett lett értő olva­sásból. Támogatós Szalontának. 1994 elején a nagyszalontai szállítási vállalat csődbe ment, így megszűnt a városban a sze­mélyszállítás — tájékoztatta levelében Tódor Albert, Sza- lonta polgármestere a sarkadi önkormányzatot, amelynek tagjaitól autóbusz-vásárlás­hoz kért segítséget. Nagysza­lonta számára a Hajdúböször­ményi Városgazdálkodási Kft. ajánlott fel egy 6 éves ROBUR autóbuszt. A kft. nagyon mél­tányos összeget kért volna az autóbuszért, ám Szalonta még ennyit sem tudott áldozni rá, így a három magyarországi testvérváros (Hajdúböször­mény, Túrkeve és Sarkad) vá­laszképpen Tódor Albert se­gélykérő levelére 50-50 ezer forintnyi támogatást ajánlott fel a romániai városnak, hogy hozzájussanak a böszörmé­nyiek által felajánlott autó­buszhoz. Véradás. Bogyó Miklósné, geszti orvosi asszisztens min­den esztendőben szervez véra­dást a településen. Mint mond­ta, egy-egy ilyen alkalommal általában 30 falubeli is megje­lenik a véradáson, ám az idén, feltehetően a kerti és mező- gazdasági munkák miatt, csak 18-an keresték fel a rendelőt. „Ne feledd, hogy példa vagy!” „A munkát — bármi nagy —, magadtól várd el elsősorban, s ne feledd el ,'hogy példa vagy! ” — Ez az intelem ugyan Radó Lilitől származik, ám akár a sarkadi Szabó Gyuláné is mondhatta volna, hiszen eb­ben a szellemben él és dolgo­zik immár 31 esztendeje. Ta­nító. Jelenleg másodikosokat oktat a sarkadi 1-es iskolában. A közelmúltban egy országos megmérettetésre vállalkozott, hogy önmagának is megmu­tassa: érdemes volt e pályára lépnie, érdemes tanítóként dolgoznia. A „Tanítók a gyermeke- kért”«Egyesület tavaly ősszel hirdette meg „Az év tanítója” pályázatot, amelyre Szabó Gyuláné, vagy ahogy a hely­béliek szólítják, Lonci néni is benevezett. A pályázat első fordulójában ez év elején egy óratervet kellett leadniuk a versenyzőknek. Szabó Gyulá­né egy második osztályos ma­gyar nyelvi és irodalmi óra­tervvel pályázott. A 66 induló közül 15 pedagógusnak érté­kelték úgy a munkáját, hogy részt vehet az országos döntőt jelentő budapesti versenytaní­táson. A „szűrőn fennmaradt” tanítók a Fazekas Mihály Gya­korló Általános Iskola alsó ta­gozatos osztályaiban tarthat­ták meg óráikat. Hogy kinek mit és melyik osztályban kel­lett tanítania, arról sorshúzás döntött. Szabó Gyuláné egy második osztályos „tételt” hú­zott, a feladat egy mesefeldol­gozás volt differenciált foglal­kozás keretében. Az idegen környezetben megtartott, ér­zelemgazdag és tartalmas órá­jáért „Lonci néni”, a sarkadi 2. á-sok osztályfőnöke elismerő oklevelet vehetett át a Műve­lődési és Közoktatási Minisz­tériumban. Nem is akármilyet, hiszen „Az év tanítója” ver­seny második helyezettje ran­got kapta. Szabó Gyulánét fel­„Ha még egyszer újra kezdhetném, akkor is tanító len­nék" vették a minisztérium szak­névsorába is, ami annyit je­lent, hogy a közoktatási tárca számít szaktudására, tapaszta­lataira. Tüskeláz az 1-es iskolában A Kerékpáros Iskola Kupa országos döntőjére időzített kaktuszkiállítást az iskola biológia szakos pedagógusai, Torma Péter, Dénesné Kereső Irén és Kenéz Mónika szorgalmazták. A képen a nagy kaktuszgyűjtők egy csoportja látható A sarkadi 1-es iskolában kitört a „tüskeláz”. A diákok közül töb­ben is kaktuszgyűjtésbe fogtak, melynek eredményként a kö­zelmúltban kaktuszkiállítást nyitottak az iskola emeletén. A negyedik osztályos Szívós Sa­nyi egy egész rekesz kaktusszal állított be a kiállításra. S hogy „mit eszik” annyira a kaktuszo­kon, arra a következőket válaszol­ta: — Egyszer kaptam egy kak­tuszt, és annyira megtetszett, hogy elhatároztam, gyűjteni fo­gom. Ráadásul az egyik szom­szédunk is kaktuszgyűjtő, s ren­getegjó tanácsot kapok tőle. Az ötödik osztályos Bálint Zoli a kaktuszok tüskéibe sze­relmes. Mint mondta, hasonló­an a Sanyihoz, ő is csak néhány hónapja „űzi ezt az ipart”, és máris több mint húsz tüskés le­velű boldog tulajdonosa. Igaz, a kiállításra csak egy „Medvetal­pat” hozott, de későn értesült a kiállításról, és „csak ez akadt a kezébe”. Sanyi és Zoli is a zseb­pénzéből gyarapítja az állomá­nyát, de mint mondták, cserebe­rélni is szoktak. Sanyi álma az, hogy eljusson Mexikóba, a kak­tuszok hazájába, a Zoli pedig az óriáskaktuszokra szeretne „spe­cializálódni”. Hogy miért? Mert azoknak sokkal nagyobb a tüskéjük! — mondta. Logikus, nem!? Persze az iskola kaktuszgyűj­tő „császára” mégiscsak a nyol­cadikos Sárközi Károly, akinek 250 kaktuszával senki sem szállhat versenybe. Ráadásul a kaktuszok java részét egy Sar­kadról elszármazott szakem­bertől, Sajti Sándortól szerzi be, aki szakszerű tanácsokkal is el­látja. Karcsi olyannyira a kaktu­szok megszállottjává vált,-hogy egyik percről a másikra döntött az életéről. Dísznövénykertész lesz — gondolta —, s ezért a gyulai kertészeti középiskolába jelentkezett, ahová időközben felvételt nyert. Álma egy saját dísznövénybolt, sok-sok külön­leges kaktuszfajtával. Csak nem Sarkadra...??? Most már így öt év távlatából bevallha­tom, többen is részvétüket fejezték ki, amikor először meghallották, hogy a la­punknál nekem kell majd tudósítanom a Sarkad térségi eseményekről. „Sötét egy hely..." —mond­ták, majd kézlegyintve hozzátették: „Nem történik ott semmi!” Kis jegyzetemmel nekik szeretném most üzenni, hogy az utóbbi időben meghalni sincs időm, mert Sarkadon folyton történik valami. Ha csak az utóbbi pár napot veszem, már akkor is igaz az állítás. Kezdődött a megyei boiversennyel, folytatódott a háromnapos Kerékpáros Iskola Kupa országos döntőjével, de itt rendezték meg az Első Pelikán Nemzetközi Rajzversenyt és (merő véletlen­ségből?) itt lépett fel először Magyarországon a világhírű Scooter együttes is. És a város vezetése máris azon töri a fejét, kiket, milyen jelentős eseményeket lehetne még Sarkadra hozni. Tény, hogy a sajtónak nehéz lakatot tenni a szájára, ám minthogy ezek még csak tervek, nem illik kiszivárogtatni őket. Egy biztos: az állam is leesett, amikor az egyik ilyen elképzelést meghallottam... Száz szónak is egy a vége, nem panaszkodhatok, hogy egy sótlan, elszürkült, események nélküli terület gazdája vagyok. Sőt, ha híre kél, hogy egy ilyen-olyan miniszter vagy híresség érkezik a megyénkbe, a kollégáim már reflexszerűen kérdezik: Csak nem Sarkadra...!??? L/U.ou^ijou~ Dobogjanak az emberszívek! Egy kerékpáros versenyre az ember általában kerékpározással és a KRESZ-könyvek áttanulmányozásá­val készül. A nemrégiben Sarkadon megtartott Kerékpáros Iskola Kupa or­szágos döntőjén azonban két sarkadi fiatalember teljesen más „műfajjal” rukkolt elő. Az egyikük megrajzolta a verseny emblémáját, a Sarkad várost és a kerékpáros versenyt egyaránt jel­képező biciklis pelikánt. Az ifjú rajz- művész neve: Vádi Károly. A másik fiatalember, Varga András verset írt a verseny tiszteletére. íme: Úton Futni látszik mellettünk a táj Mosolyt intenek a színek Az országút csábít, hívogat S fölötte dobognak emberszívek Mindennap újra meg újra Készülünk és útrakelünk Elkísér afény, a friss szél De a vég is ott utazik velünk. Óvatlanságunk várja egyre Merev dermedt vigyórával A Fekete Herceg mindenkit akar S eltakar vad éjszakával Hát készülnünk kell, és látnunk A Láthatatlant; nézni oly kevés Látó szemek öleljék a végtelent Mert egyre gyorsabban suhanunk, és Futni látszik mellettünk a táj... Mosolyt intenek a színek Éljen, lüktessen az élet tovább S dobogjanak az emberszívek Május 25. / / Azon az Édes Éjszakán... ^ Tóth Imre, a város polgármestere pezsgővel köszöntötte a Scooter tagjait, akik szerint a legjobb ötletek egy-egy pohár ital mellett születnek Egy nagyon különleges kiáltás a Békés Megyei Hírlap ^ valamennyi olvasójának — írták emlékkönyvünkbe a Scooter tagjai A sarkadi Sweet Night diszkóklub vezetői­nek meghívására május 25-én Sarkadon kon­certezett a hírneves német tecno-együttes, a Scooter. A koncertjük előtti sajtófogadáson a következőket tudtuk meg róluk: a csúcsra rövid idő alatt jutottak el, és ezt a „Hyper hyper” című számuknak köszönhetik. Sokáig azt beszélték róluk, hogy ennél többre nem is igen képesek, ám azóta már a harmadik szá­muk került fel a német slágerlisták élére, egy perc szabadidejük sincs, annyi meghívásuk van a világ különböző országaiba. H. P. ipari kereskedőnek tanult, később a hanglemez­iparhoz került (a Scooter nagy szerencséjé­re), mert az ő segítsége nélkül sokkal nehe­zebb lett volna eladni a Hyper hypert. Ferris az iskola mellett zenét tanult, persze ebből nem lehetett megélni, úgyhogy pizzát árult. Rick (mindegyikük között a legbeszédesebb és a legmuzikálisabb családból való) koráb­biakban hangtechnikusként dolgozott. H. P„ akiről a Bravo azt írta, nem mozdul a hipnoti­kus spirálja nélkül, Sarkadon cáfolta a hírt: „Ez egy ékszer, nem talizmán, és babonás sem vagyok.” Ha sokai kell írni, azt rendszerint Ferrisre testálják a többiek, ugyanis ő ír a legszeb­ben közülük...

Next

/
Oldalképek
Tartalom