Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-25 / 121. szám
1995. május 25., csütörtök Csütörtök Idősödő pedagógus ismerősömmel találkoztam a minap a megyeszékhelyen. Tekintete szomorú volt, homlokára kiültek a ráncok. Csak úgy ömlött belőle a keserűség: — Képzeld, harmincnégy évi munka után elküldték nyugdíjba. Pedig úgy terveztem, hogy két év múlva, hatvanévesen, amikor érettségizik az osztályom, szépen elbúcsúzom majd az intézménytől. Néhány hete szóltak, hogy a nyáron menni kell. Nagy on fáj a dolog, azóta nem találom a helyem, csak téblábolok. Próbálom vigasztalni. Búcsúzóul nagyot sóhajt:—Még szerencse, hogy ott a kis unoka, többet lehetek vele majd ezután. V. L. Kalendárium Napkelte: 4.57 — Napnyugta: 20.26 órakor Holdkelte: 2.56 — Holdnyugta: 16.37 órakor Névnap: ORBÁN. Orbán: latin eredetű név. Jelentése: városi. Védőszentje: Szent I. Orbán pápa. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Keresztelő Szent János fejének harmadik megtalálása. Horoszkóp IKREK (V. 21—VI. 21. ). Ön túlhajtja magát. Ideje legnagyobb részét a munkájának szenteli, sőt még a szabadidejét is. Hosszú távon szeretne biztonságos anyagi helyzetet teremteni. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Neuralgikus panaszok gyötrik, fejfájás is kínozza. Odaadó partnere most megértő Önhöz. Kedves figyelmessége enyhíti panaszait. Egy alapos kivizsgálással kell majd tisztáznia migrénes tüneteinek eredetét. Tóth László Békéscsabán ma ünnepli születésnapját. Szeretette! köszöntjük! OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Csak saját önfejűségének köszönheti, hogy konfliktusba keveredik egyik kollégájával. Most megint más helyett kell tartania a hátát. Ma még nem aktuális a kettejük közti megbékélés. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Egy váratlan hír hallatán kissé ingerültté válik. Vigyázzon, a munkahelyén nem érdemes felesleges vitákba bonyolódnia. Most különösen fontos lehet az, hogy visszafogja hirtelen természetét! MÉRLEG (IX. 24— X. 23.). Érzi, hogy munkájában valaki gátolja, így csak nehezen tud előrehaladni. Főnöke viszont csak a végeredményt várja és nézi. Panaszkodnia azonban fölösleges, most senki sem figyel Önre. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Jó hírek érkezhetnek és kellemes találkozásokban lehet része. Még a kellemetlennek ígérkező randevút se mondja most le, mert egy alapos beszélgetésben minden kérdés tisztázódhat. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Érzelmi szempontból harmonikus energiákat tapasztalhat. Munkáját is könnyebben végzi, mint máskor. Csupa báj és csupa kedvesség most a Nyilas. BAK (XII. 22—1. 20.). A karrier, az üzlet minden más témát a háttérbe szorít. Végre elérheti azokat a céljait, amelyeket régóta dédelget. A siker után jöhet a szerelem, a boldogság pillanata. .^4 VÍZÖNTŐ (I. 21— ttfpl II. 20.). Most könnyen megoldhat- ja elsimítatlan ügyeit, véget vethet a határozatlanságnak. A pozitív rezgések hatására belelát embertársai gondolataiba, szívébe, s azok gyengeségeit megbocsátja. HALAK (II. 21—III. 20.). Valóra válik a nagy lehetőség karrierjében, amire már hosszú ideje vár. A nap sok kellemes percet és órát ígér. Valaki ellenállhatatlanul vonzónak lalálja, de Ön bölcsen előrelát, hogy egy flört ártana szakmai hírnevének. KOS (ÜL 21—IV. 20.). Ha késedelembe ütközik, fékezze közismert Kos türelmetlenségét. A holdállás inkább a kreatív munkának kedvez, de sikeresen folytathatja a már korábban megkezdett munkáját is. Ma sok érdekes és szép dologba keveredik. BIKA (IV. 21—V. i'WW'i 20.). A csillagok kre- l WJ ativitásra serkentik ^ Önt és fogékonyabbá teszik a szellemi világ iránt. Vegyen elő egy szép verset vagy szórakoztató regényt, melyek olvasásától teljesen megnyugszik. Kék krónika Megcsappant abroncs. A Békés és Vidéke ÁFÉSZ békési udvarán a drótkerítés lebontása után a készletraktárba vezetett az útja ismeretlen személynek nemrégiben. Gépkocsiabroncsokat és egy halonnal oltót lopott el 6 ezer forint értékben. _ Ladafosztogató. O. I. orosházi lakos otthona előtt parkoló Lada gépkocsiját szemelte ki ismeretlen személy a napokban. A pillangóablakot betörve egy rádiómagnót és két hangfalat zsákmányolt. A lopási kár 38 ezer forint. HÍREK t? Vonalban vagyunk... U Mindennap hívja a (66) 441-704-et! Hétfőtől péntekig 15-18 óra között A telefonnál: Szőke Margit Akik megtisztelnek bizalmukkal, a fenti időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra érkezőközérdekű gondolatokat ugyanúgy jegyzi a szerkesztő. Ha kötelező, akkor adó Az iparkamarától kapott értesítés a kötelezően fizetendő tagdíjról és az elmulasztás esetén a szankciókról igencsak „kiborította” a békéscsabai kisvállalkozót. Ötezer forintot kell fizetnie egyszer a bt.-je után és még ötezret maga után, mint tagnak. Kötelező volt belépnie a kamarába, kötelező a tagdíjat fizetnie, senki nem kérdezte, akarja-e. Ezért ezt a sápot ő nem tagdíjnak tartja, hanem adónak. Az ilyen törvények meghozatala nem a demokráciát szolgálja. Nem hiszi, hogy itt Békéscsabán neki a kamarai tagság munkát, megrendelést hozna. Horn Gyula azt mondja, az ellenzék ne tépje magát, ők vállalják a felelősséget. De milyen felelősséget? Úgy gondolja, nem sikerül a Bokros-csomag. Szeptemberben jön az újabb Bokros-csomag, de a nép már nem bírja tovább. A kormányzók visszamennek az ellenzékbe, a pénzügyminiszter a Budapest Bankhoz. Az igazi felelősségvállalás azt jelentené, ha felméretnék a vagyonukat — beleértve a rokonságot is — és sikertelenség esetén mindannyian a létminimumról élnének tovább. Békéscsabán, a Baromfihús- boltban (Pásztor u. 33. — Lencsési-lakótelep) az I. osztályú tyúk kilója 195 Ft, a csirke egész comb kilója 320 Ft, a nyúl (comb, máj, gerinc) kilója 285—-620 Ft, a kakastaréj kilója 820 Ft, amíg a készlet tart! * Békéscsabán, a Millenniumi A kamarákról A fentiek nyomán megkerestük Tóth Zsoltot, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető igazgatóját, aki a szervezet léte és a vállalkozók megnyilvánulásai közötti feszültség okát abban látja, hogy párhuzamosan a szolgáltatási rendszer kiépítésével szedniük kell a díjakat. A gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvény előírja, hogy a gazdasági kamarák tagjai közadók módjára behajtható tagdíj fizetésére kötelezettek. A kötelező tagdíjfizetés kezdő időpontját — eredetileg 1996. január elseje — a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvény előrehozta 1995. január elsejére. Az 1994 decemberi kormányhatározat ugyancsak módosított az adókedvezményben: a kamarai tagdíj csak adóalap-csökkentő tényező, költségként lehet elszá- molni. Eredetileg a kamarák ez évi működését a költségvetés állta volna, de nem így történt. A kamarák ígéretet kaptak, hitelt biztosítanak — eddig az összeg harmadához jutottak — első féléves működésük finanszírozására, amelyet vissza kell fizetniük szeptember 10-ig. Ezért nehéz így húsboltban (Kazinczy út — a Kék macskával szemben) a növendékmarha-hús 390— 520 Ft/kg, a sertéscomb, lapocka 460 Ft/kg, a sertéstarja 410 Ft/kg. a darált sertéshús 380 Ft/kg. * Békéscsabán, a Tradex Bt. raktáráruházában (Szerdahelyi út 20.) az 1 1-es Kiss a tervezett szolgáltatásokat kiépíteni. Ennek ellenére a kamarai tagság szaporodó előnyt jelent a vállalkozóknak, például ingyenes előadásokat, s egy-egy vásáron, kiállításon való részvétel hozhat megrendelést, az üzletember-találkozókon kialakult kapcsolatok hasznát közvetlenül érzik. Érdemes figyelni a Hírlapban megjelenő kamarai híreket is a különböző programokról, üzleti ajánlatokról. A kamaráknak 3 bevételi forrásuk van — tagdíj, kamarai szolgáltatásokért fizetett bevételek és egyéb bevételek —, de mivel igazából gazdasági tevékenységet nem folytathatnak, eddig az okmányhitelesítési tevékenységből tettek szert bevételre. Magyarországon nagy, bár felejtett hagyományai vannak a kötelező kamarai tagságnak: az első kamarák Fiumében alakultak meg 1811-ben, az országban 1945-ig működtek. Ma Nyugat-Európában mindenütt kötelező a kamarai tagság. A gazdasági kamarákról szóló törvény — amelyet még az előző parlament alkotott, megjelent a Magyar Közlöny 1994. évi 31-es számában — kötelezővé teszi a kamarai tagságot és a tagdíjfizetést. A vállalkozóknak a 3 kamara közül valamelyikbe tartozniuk kell, a törvény melléklete felsorolja, kinek hová, illetve bizonyos szakterületeken van választási lehetőség. A megyei iparkamara által kiküldött — sampon 180 Ft, a 2,4 kg-os, fémdobozos Biodexter mosópor 520 Ft, az 5 kg-os Kel mosópor 720 Ft, a 4 1-es Kel öblítő' 375 Ft, amíg a készlet tart! * Békéscsabán, a Tisza Füszért standard áruházában (Orosházi út 1.) áfás nagykereskedelmi áron a 10 dkg-os Glóbusz sertés- és marhamájkrém 22,20 Ft, a 250 g-os Tchibo Family kávé 224 Ft, a Golf sós pálcika 15,80 Ft, az 1 kg-os háztartási keksz 141 Ft, amíg a készlet tart! Most olcsóbb! Ez itt az ingyenreklám helye! Melegszik az idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS BÉKÉS MEGYE TÉRSÉGÉRE Az időjárási frontok egyelőre tőlünk távol, kontinensünk nyugati, valamint északkeleti része felett haladnak. Hozzánk délies áramlással egyre melegebb, nem túl nedves levegő áramlik, ezért mindenütt sok lesz a napsütés. Az erős felmelegedés miatt a délutáni óráktól többfelé képződnek gomolyfelhők, de azokból egy-egy zápor, esetleg zivatar inkább csak a keleti, északkeleti országrészben valószínű. Az északkeleti szél általában egész nap gyenge marad, csak a keleti országrészben élénkül meg időnként. Kissé erősödik a nappali felmelegedés, ma már kora nyáriasan meleg időben lesz részünk. A csúcshőmér- séklet 22, 27 fok között alakul. ______ I dőjárásunk egyelőre nem változik, ma is mindenütt sok lesz a napsütés. Csak időnként - főleg a délutáni órákban - növekszik meg a gomoly- felhőzet, de számottevő csapadék sehol sem várható. Legfeljebb egy-egy rövid ideig tartó zápor, esetleg zivatar alakulhat ki. A jobbára gyenge északkeleti szél csak ritkán élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 26 fok között valószínű. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 14 Velencei-tó: 14 Tisza-tó: 15 Fertő-tó: 15 Tisza: 12-16 Duna: 12-15 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Békéscsaba: 26 Szarvas: 25 Gyula: 25 Szeghalom: 24 Mezőhegyes: 26 Sarkad: 24 Orosháza: 26 Battonya: 25 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 20-30 Velencei-tó: 20-30 Tisza-tó: 30-40 Fertő-tó: 15-25 Békéscsaba: 20-30 Szarvas: 15-25 Gyula: 20-30 Szeghalom: 20-30 Mezőhegyes: 20-30 Sarkad: 20-30 Orosháza: 20-30 Battonya: 20-30 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés az Tiszántúl térségére: 06-90-304-625 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc •^BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP és még tart a folyamat — értesítés megjelöli, hogy árbevétele függvényében mennyi tagdíjat fizet évente a vállalkozó. Ezen felül a vállalkozás életében egyszeri alkalommal regisztrációs díjat is kell fizetni. Éz utóbbi egy bt. esetében valóban 5 ezer forint és a tagdíj is lehet annyi, ugyanakkor itt vannak korrekciós lehetőségek. A kamarai tagdíjrendszert az április 19-ei közgyűlés elfogadta, az országban megyénkben a legalacsonyabb. Honnan veszik a vállalkozók címlistáját a regisztrációs levelek postázásához? Az egyéni vállalkozókét a területi ön- kormányzatoktól, a cégekét a kamarák alakulásakor még a KSH-tól. a cégközlönyből, most már az APEH-től is, ahonnan értesülnek a névről, címről, a tevékenységről, a gazdálkodási adatokról azonban nem. E forrásoknak köszönhetően a 14 ezres tagság 17 ezerre egészült ki. A kamarák törvényt hajtanak végre, melynek szelleme jó és a tagság hasznára válik a szervezetek működése. Ezt szeretnék tudatosítani a vállalkozókban — mondta T óth Zsolt. Pénzüket kockáztatják A békéscsabai anyuka véleménye az ügyességi játékautomatákról Csak pénznyelő című írásunk nyomán: minden szülő aggódik gyermekéért, azon van, úgy neveljen, hogy jó irányba terelje fejlődését. Nem helyes, hogy oktatási intézmény közelében pénzzel működő játékgépeket üzemeltetnek és nem is kellene megengedni itteni létesítésüket. A gyerekek kis zsebpénzüket kockáztatják, erre fordítják, a rossz választásának a lehetősége adott. Telefondoktor Diétás tanácsok vérszegény betegeknek címmel kaphatnak hasznos tanácsokat a telefondoktortól május 28-áig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. Anyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötések: Madarász Ilona Katalin és Gelegonya János László, Sonkoly Erika Andrea és Németh Sándor István. Boné Krisztina (Orosháza) és Tóth Róbert Zoltán (Csorvás), Pintér Anikó (Gádoros) és Havrán Zsolt (Nagyszénás), Szeker- czés Ilona (Gádoros) és Juhász János István (Gádoros), Trucz-Uhrin Gyöngyi (Békéscsaba) és Tüskés János Gábor (Nagyszénás), Uhljár Erzsébet (Nagyszénás) és Hoffmann Ferenc (Gyula), Tóth Krisztina (Nagyszénás) és Szilágyi Zoltán Attila (Nagyszénás), Gál Tünde Erzsébet (Nagyszénás) és Tóth István (Gádoros). Születések: Petrovszki János és Kovács Marianna fia Balázs (Nagyszénás), Csemok Antal és Málik Magdolna fia Norbert Antal (Medgyesbodzás), Petries Antal és Kasza Erika fia Róbert Antal (Kaszaper), Farkas István György és Lencz Anna Klára leánya Réka (Mezőko- vácsháza), Malya István és Lestyán Anna leánya Kitti (Tótkomlós), Nyiga Mihály és Opavszki Katalin leánya Katalin (Tótkomlós), Gáspár Zsolt és Malkócs Mónika leánya Evelin Erzsébet (Magyarbánhegyes). Halálesetek: Orovecz Istvánná Maczelka Rozália (1907), Hegedűs Imre (1937), Godó Erzsébet (1919, Békéssámson), Szenczi Imre (1958, Nagyszénás), Rácz Mihályné Rágyánszki Terézia (1936, Nagyszénás), Vajgely Mihály (1901, Nagyszénás).