Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-03 / 102. szám
1995. május 3., szerda HAZAI TÜKÖR Szociális ügyek. A med- gyesegyházi képviselő-testület tegnap este tartotta soros ülését, Elsőként, személyes kérésre, a művelődési ház zenei klubvezetője beadványát hallgatták meg. Ezt követően a két ülés között végzett munka, valamint a lejárt időpontú határozatok beszámolója után az Oktatási Intézmények Gondnoksága álatal vezetett iskolai tevékenység került napirendre. Majd a rendszeres szociális segélyeket vizsgálták felül, majd az ápolási díjak mértékében született döntés. A bejelentéseknél — többek között — vélemények, javaslatok hangzottak el a Med- gyesegyházi Hírlap további sorsáról. Vagyonrendelet. Az elmúlt héten tartotta ülését a füzesgyarmati képviselő- testület. Első három napirendi pontként pénzügyekről tárgyaltak, módosították az idei költségvetésüket, elfogadták a tavalyi zárszámadást. Parázs vita alakult ki az előző évi pénzmaradvány jóváhagyása során, különösen az egészségügy finanszírozása miatt. Megalkották az önkormányzat vagyonrendeletét, majd módosították, illetve egyszerűsítették a szervezeti és működési szabályzatot. Pályázatot írtak ki a jegyzői állás betöltésére, majd döntöttek strand-büfé létrehozásáról, amelynek üzemeltetését meghirdetik. Fiat alkatrész-áruház nyílt Békéscsabán. A békéscsabai Autó-Brill Kft. a megyeszékhelyen, a Vozárik utcában — a volt Generál Ipari Szövetkezet helyén — a napokban megnyitotta új, Fiat alkatrész-áruházát. Az üzlet a márka valamennyi típusát ellátja. A legkeresetebb cikkeket, amennyiben nincsenek azok a csabai raktáron, a gyári elosztó központtal való számítógépes összeköttetés révén, négy napon belül biztosítják. Alkatrészekkel és karosszériaelemekkel, s több mint tízmillió forint értékű árukészlettel várja a márka tulajdonosait, a javítókat és viszonteladókat Fotó: Such Tamás Cukorgyári majális Mezonegyesen Egyik olvasónk tegnapi lapunkból hiányolta a mezőbe - gyesi majálisról szóló hír-«*», adást. „A mai világban hírértékű az, ha egy vállalat vezetősége ilyesmire is áldoz” — mondotta. Felhívtuk telefonon a Mezőhegyesi Cukorgyár Rt. vezérigazgatóját, Bihari Lászlót. — Az idei majális a korábbi évek május 1-jéinek hangulatát idézte — mondta Bihari úr. — Persze nem voltak buzdító beszédek, és nem volt felvonulás. A folytonosságot az jelenti, hogy dolgozóink családtagjaikkal együtt csaknem 300-an derűsen, jókedvvel töltötték el ezt a napot a cukorgyári sportpályán. A rendezvényt a szak- szervezet és társaságunk vezetősége szervezte. A gyár dolgozónként 250 forinttal járult hozzá az ünnep sikeréhez, a szakszervezet pedig a jutalmakat állta. — Miféle jutalmakat? — Azokat a pénzjutalmakat, amelyeket a főzőverseny győztes csapatai kaptak. A pályán 14 bográcsban főtt a finomabbnál finomabb halászlé, illetve a birka-, sertés- vagy a marhapörkölt. A zsűri egyik tagjaként elmondhatom: komoly feladat elé állítottak bennünket a csapatok, a tervezett három helyett négy díjat adtunk ki. Ebéd után különböző kötetlen programokra került sor, egészen este 8-ig tartott a mulatság. Hozzáteszem: ez már előző este elkezdődött, amikor is a SÁRIKER Kft. rendezett egy nagy sikerű bálát a cukorgyári tekepályán. M.Gy. Felkészült a határőrség A határőrség felkészült egy újabb délszláv menekülthullám fogadására és arra is, hogy biztosítsa a magyar határ védelmét egy esetleg átsodródó fegyveres alakulattal szemben. Kőműves József alezredes, a határőrség helyettes szóvivője a Horvátországban kiújult harcokkal kapcsolatban elmondta: a térségben négy határvadász század állomásozik, kettő a pécsi és kettő a nagykanizsai határőrségi igazgatóságon. Az akciószázadokat elsősorban arra képezték ki, hogy megakadályozzák fegyveres csoportok véletlenszerű átsodródását, illetve szükség esetén védelmet nyújtsanak a határközeli magyar településeknek. Ez elsősorban demonstratív jelenlétet, járőrözést jelentene a helyi lakosság megnyugtatására. A helyettes szóvivő az esetleges menekülthullámmal kapcsolatban azt mondta, hogy a határőrségnek ilyen esetben szervezetten kell fogadnia a hozzánk érkezőket és—más illetékes szervezetekkel együtt—a menekülteket befogadó állomásokra kell irányítani. Kiváló gazdaasszony Az Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezetének vándorserlegét az országos mezőgazdasági gazdaasszonyképző szakmai vetélkedő győztes iskolájának adják minden évben. Áz idén az orosházi Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola háztartási szakának másodéves hallgatója, Kérdő Klára jóvoltából az orosháziak kapták meg a Kenderesen megrendezett négynapos verseny eredményhirdetését követően. Kudlik Júlia örökös háziasszony konferansziéja mellett a kertészeti, állattartási, egészségügyi, szabás-varrás, sütés, főzés, terítés alapismereteiből vizsgáztak a versenyzők. A szentesi születésű diáklány lázas betegen is a legjobbnak bizonyult, így az iskola hírnevének öregbítése mellett egy aranygyűrű, egy hollóházi készlet és egy kertészeti szakkönyv boldog nyertese lett. (Felkészítői: Vámos Józsefné, Forgó Szilvia, Kérdő Gabriella, Huszár Pálné, Kintiéi Jánosné, Ta- kácsné Csepregi Melinda). (Csete) Magyar pavilon a Naturexpo ’96-on Magyarország önálló nemzeti pavilonnal képviselteti magát az 1996 augusztusában megrendezendő Naturexpo ’96 nevű természetvédelmi világkiállításon, a budapesti millecentenári- umi ünnepségek egyik fő eseményén. Á Naturexpo ’96 célja olyan fórum teremtése, amely kiindulópontja lehet konkrét környezetvédelmi intézkedé- seknek.Tudontányos konferenciasorozatot is szerveznek, amelyre a világ tudományos szaktekintélyeit, több Nobel- díjas tudóst is meghívnak. Zászlósképzés „stréberkonzultációval” Az országos rendőrfőkapitány külön engedélyével ismét „zászlósi beosztásra felkészítő, szakképző tanfolyamot” indítanak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon — tudtuk meg tegnap a főkapitányság sajtótájékoztatóján. Ez már a harmadik az utóbbi években, ezúttal 44-en kapnak lehetőséget a rendőrségen belül középfokú szakmai képzésnek számító, 280 órás tanfolyam elvégzésére. Dr. Gál László ezredes, megyei rendőrfőkapitány elmondta, hogy a képzésre a Magyar Rendőrség Országos Kiképző Központja kihelyezett, levelező tagozataként kerül sor. A tagozat vezetője Deák Sándor rendőr alezredes, a megyei főkapitányság egyik főelőadója lesz. (Egyedüli, s csak nagyjából függetlenítettként.) A végzősökből — 10 hónap múlva — járőrvezetők, körzeti megbízottak, s más zászlósi beosztásúak lehetnek. A tanfolyamot — percekkel a róla szóló megállapodás aláírása után — tegnap már meg is nyitották. Az országos kiképző központ szakkönyveket, módszertani útmutatást biztosít, s levizsgáztatja majd a hallgatókat. Ä tanfolyam költségeit, az előadói gárdát viszont a megyei főkapitányság állja. Dr. Simon László rendőr ezredes, az országos kiképző központ igazgatója hangsúlyozta: nagyra értékelik, ha főkapitányságok nem hagyatkoznak pusztán a központi megoldásokra, ha saját pénzt is áldoznak a képzésre. Mint mondta, az egységes képzés mellett például a megyei rendőrség számítógépes operátorai — tréfásan megnevezve — „stréberkonzultációkon” is részt vehetnek, mely során a „cég” legjobb számító- gépes szakembereitől speciális fogásokat is elleshetnek. Dinók András alezredes, a megyei személyzeti osztály vezetője emlékeztetett: ha központi megoldásra hagyatkoznak, három évig is várhattak volna ennyi ember kiképzésére, s e megoldással talán a jövő igényeit is valamelyest kielégítik. Megtudtuk, hogy a helyi és „saját szájíz” szerinti képzés — ennek a gyakorlatban óriási jelentősége van — kevesebbe is kerül, mintha egyéves, budapesti bentlakásos tanfolyamra küldenék a rendőröket. K.A.J. ítélet a szanazugi verekedés ügyében Tegnap a Békés Megyei Bíróság dr. Garami Emi! tanácsvezető bíró elnökletével első fokon meghozta ítéletét az 1992 nyarán lezajlott szanazugi tömegverekedés ügyében. A megyei főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt 23 vádlott ellen indított büntetőeljárást, ám a vádelejtések következtében mindössze tízen várták a büntetőügy befejezését. Az életveszélyt okozó testi sértés bűntettében emelt vád alól az I. (Sz. G.) és II. (F. G.) rendű vádlottakat, valamint a bűnsegédlettel vádolt III. (fk. L. Á.), IV. (fk. Sz.Zs.) és'V. (S. F.) rendű vádlottakat bizonyítékok hiányában felmentették. A bíróság a vádlottakat bűnösnek találta társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében, és néhányukat a közlekedés biztonsága elleni bűntettben és rongálás vétségében. Az I. rendű vádlott a rongálás vétségében különös visszaeső, ezért főbüntetésként 1 év 2 hónap börtönbüntetést, mellékbüntetésként a közügyektől 2 évre való eltiltást szabtak ki rá. A VI. rendű (Gy. E.) többszörös visszaeső vádlottat főbüntetésként 1 év 4 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésként a közügyektől 3 év eltiltásra ítélte. Az ítélkező tanács a többieket 5 hónaptól 8 hónapig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta, amelybe az előzetes fogvatar- tás idejét beszámítják. A végrehajtást egy-két évi próbaidőre felfüggesztették. Az eddig felmerült bűnügyi költség közel félmillió forintot tesz ki, amelyből a vádlottak csupán 80 ezer forintot térítenek meg, a többit az államkassza „vállalta”. Az ítélet ellen az I„ a VI. és XXII. rendű vádlottak fellebbezést nyújtottak be. A többiek ezzel a lehetőséggel nem éltek — számukra az ítélet jogerős. Ormosi Héla ^T^T^T^kTetT^ MEGBÍZHATÓ PARTNER % jJníer-<£urófm CßaU renJLíoiili ajánlala m a fján szem él jelen el SLZ Inter-Európa KAMATOZÁSA A TELJES FUTAMIDŐRE RUGALMAS, ÁTRUHÁZHATÓ, IGEN KEDVEZŐ KAMATOZÁSÚ BEFEKTETÉS 100.000,$00.000,1.000.000,forintos címletekben. 1 HÓNAP 3 HÓNAP 6 HÓNAP 12 HÓNAP évi 25,5 % évi 27,5 % évi 28,25 % évi 28,5 % Felkészült munkatársaink készséggel várják Önt az Inter-Európa Bankban: Békéscsaba, Szt. István tér5. Tel: (66) 453 264 Budapest, V. Szabadság tér 1$. Tel: 269 1855 Budapest, II. Pasaréti tít 96. Tel: 202 6588 Debrecen, Piac utca 52. Tel: (52) 347 820 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. Tel: (42) 310 134 Pécs, Ferencesek utcája y2. Tel: (72) 215 344 Szeged, Széchenyi tér 2. Tel: (62) 325 311 Székesfehérvár, Basa utca 1. Tel: (22) 340 754 Szombathely, Holtán E. utca j. Tel: (94) 330 888 Veszprém, Óváros tér 25. Tel: (88) 426 044 Inter-Európa Bank Rt. A HAGYOMÁNY KÖTELEZ