Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-12 / 110. szám
KÖRKÉP Nyalhatod a Kaktuszt és a Törpikét... A kis Ricsi a Törpikék fantázianevet kapott jégkrémet ízlelgeti nagy odaadással Fotó: Kovács Erzsébet Első alkalommal tartott Békéscsabán sajtótájékoztatót a Schöller-Budatej Bt. tegnap délelőtt a Fiume Étteremben. Amikor Theo Sehol ler 1935-ben, egy meleg nyári estén belépett a berlini Scala- ba, egy olyan apró finomságot ismert meg, amely az egész életét megváltoztatta: az első pálcás jégkrémet. Úgy döntött, nem csak fogyasztani akarja ezután, hanem maga kívánta azt gyártani. Megalapította saját kis jégkrémgyá- rát, s azóta, 55 éve a jégkrém- különlegességek szakértője. A tegnapi sajtótájékoztatón Nagy Jenő ügyvezető igazgatótól megtudtuk, a Schöller-termékek a cég 10 vidéki depóján keresztül az ország egész területén ismertté váltak. 1991-ben partner- kapcsolatot létesítettek a Bu- datejjel, akik még 1973-ban bocsátották útjára a „Hello Leó” jégkrémet. A vegyes vállalat Í992 óta Törökbálinton áll ítja elő a Magyarországon forgalmazott jégkrémeket. Ehhez naponta 18 000 kiló hazai tejet és 4000 kg itthoni cukrot dolgoznak fel. Az idén négy termékújdonsággal álltak elő, s ezek közül például a Tör- pike vagy a Kaktusz kifejezetten gyerekeknek készül... Az országban kétezer helyen kínálják a közismerten finom csemegét. A sajtótájékoztatót követően az ügyvezető igazgató és vezető társai vásárlási ankéton találkoztak legjobb hazai forgalmazóikKórházból szociális otthon lehet “^BÉKÉS MEGYE! HÍRLAP Közgyűlés. A csárdaszállási Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet ma, pénteken délelőtt kilenc órától tartja közgyűlését a mezőberényi Petőfi Művelődési Központban. Először beszámoló hangzik el a szövetkezet tavalyi gazdálkodásáról és az igazgatótanács, majd felügyelő bizottság munkájáról, végül a közös gazdaság alapszabályát módosítja a tagság. Csabai Páholy. Május 13-án, szombaton ötödik alkalommal találkoznak a Csabai Páholy tagjai, az érdeklődő megyebeliek és üzletemberek a Jókai Színház Vigadójában. Déry—Presser—Adam is— Pós: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical Szőke István rendezte előadásának megtekintése után kezdődik a parti. Pohárköszöntőt a Magyar Amerikai Baráti Társaság képviselője mond, a műsort Mészáros Mihály vezeti. Divat- és táncbemutatót láthatnak a nézők. Fogadóóra. Tóth Sándor országgyűlési képviselő május 12-én, ma 9—12 óráig fogadóórát tart Nagybánhegyesen, a polgármesteri hivatalban. Hidlezárós. Felújítás miatt a közeljövőben lezárják a Szeghalom és Vésztő közötti, Sebes-Köröst átszelő Foki hidat. A létesítmény mellett úgynevezett provizóriumot építenek, ezen haladhat a forgalom a munkálatok idején. A felújítás után a Foki híd közlekedési paraméterei nem változnak, viszont a súly- korlátozás 20 tonna teherbírásra emelkedik. Bál az óvodásokért. A Muronyi Napközi Otthonos Óvoda pedagógusai ma. pénteken este nyolc órától, a helyi „ Fehérházban” bálát rendeznek az óvodásokért. Színes program várja a segítő szándékú érdeklődőket, lesz rock and roll- és néptáncbemutató, melyet nosztalgiakoncert zár. A belépőkből és a tombolából befolyt .összeget az óvodás gyermekek javára fordítják. Torgyón Orosházán. Május 14-én, vasárnap 15 órakor az orosházi művelődési központ nagytermében a Független Kisgazdapárt nagygyűlést tart. Ünnepi szónok: dr. Torgyán József országos pártelnök, országgyűlési képviselő, frakcióvezető. Zajlik az élet Sarkad térségében! Legalábbis a sarkadi kapitányság rendőrei nem panaszkodhatnak, hogy unalomban múlatják az időt. Napokkal ezelőtt Kötegyán térségében puskalövésre lettek figyelmesek a portyaszolgálatot teljesítő rend őrei. A hang irányába igyekezve aztán szembetalálták magukat C. A. sarkadi lakossal, akinek a gépkocsijában egy őzet találtak. Mint kiderült, az őzet N. J. kötegyáni hivatásos vadász küldte az „örök vadászmezőkre” golyós fegyverével, ám a kilövésre engedélye nem volt. Az ügyben elrendelték a vizsgálatot. Ugyanezen a napon a Sarka(Folytatás az 1. oldalról) — Látszólag beleillik ebbe a gondolatmenetbe az a hír is, hogy az OEP javasolja a mező- hegyesi utókezelő kórház szociális vagy ápolási otthonná történő átalakítását — mutatta az egyik újság aláhúzott sorait Gémes István ápolási igazgató. — Csakhogy! Megyénkben összesen két utókezelő kórház működik: az egyik Szeghalomban, a másik Mezőhegyesen. Ez utóbbinak a kihasználtsága 10-15 év átlagában meghaladja a 90 százalékot, azaz 1994-ig a 76 ágyból 71-72 mindig foglalt volt. Az idén májusig ezek a számok tovább növekedtek: az elmúlt öt hónapban 96,1 százalékos volt a mezőhegyesi kórház kihasználtsága! — Vajon az itt dolgozók tud- nak-e a tervezett átalakításról? — kérdeztük dr. Hecsei Imre főorvost, a kórház igazgatóját. — Csak annyit, ami eddig a sajtóban megjelent — mondta gondterhelten. — Szakmai berkekben az első hírek márciusban röppentek fel. Mi szedőn szolgálatot teljesítő rendőrök igazoltatásra szólítottak fel egy férfit az Anti úton, akiről sok mindent lehetett volna állítani, csak azt nem, hogy megmintázhatnák róla a józanság szobrát. A férfi zaklatásnak minősítette a rendőrök felszólítását, és nem volt hajlandó felfedni kilétét. A határozottabb felszólításra pedig egyszerűen megtámadta a szolgálatot teljesítőket. Hogy, hogy nem, a féfiról hamarosan kiderült, F. L.-nek hívják, és hogy nagyon peches, amiért mindezt olyan sokáig „titkolta”, hiszen most (nem elég, hogy megjegyezték a ne%ét a rendőrségen) még hivatalos retnénk megmaradni a jelenlegi státusunkban, hiszen az igény óriási. Ugyanakkor a munkatársaim is olvasnak újságot, s ez a bizonytalanság bizony megviseli őket. A mezőhegyesi beszélgetés után telefonon felhívtuk megyénk tisztifőorvosát, dr. Kiss Viktóriát. — A listáról hivatalosan nincs tudomásunk, mi is csak a központi lapokból, illetve egyéb forrásokból tudunk róla — bocsátotta előre. — Ez a bizonytalanság nem csak a dolgozókat, hanem az ápoltakat is megviselheti. Én azért bízom abban, hogy előbb-utóbb hivatalosan is közük velünk a szándékot, illetve a döntést. — Amit megelőz egy igen alapos felmérés. — Igen. Békés megyében hónapok óta végzi ezt a munkát egy igen jónevű angol cég, a Hornegold. A felmérés a fekvőbeteg-ellátásnak a valós szükségletekhez való igazítását célozza. A cég javaslatot fog tenni a kapacitás szűkítésére, illetve — indokolt esetszemély elleni erőszak miatt eljárást is indítanak ellene. Miközben Kötegyánban őzet lőttek és Sarkadon rendőrt támadtak meg, nem pihentek Mezőgyánban a szorgos betörőkezek. Az Árpád utcai központi ÁBC kirakatát betörték, és azon át behatoltak az üzletbe. Több mint 50 ezer forintot vittek el, s ha lúd, legyen kövér, az iméntiekhez még a kávépénzt is hozzácsapták. Az éjszakai lopást a Békés Megyei Hírlap kézbesítője fedezte fel először. A helyi körzeti megbízott azonnal nyombiztosítót hívott, a felderítés folyamatban van, de úgy is lehetne mondani, nyomon van a rendőrségben — a bővítésére is. Ebben a munkában — megyénk kórházvezető főorvosaival együtt — jómagam is részt vettem. Úgy vélem, ez az alapos vizsgálódás reményt ad arra, hogy reális döntések szülessenek. Azt persze eddig is tudtuk, hogy a mi megyénk fekvőbeteg-ellátás szempontjából eddig sem volt túlfejlesztve. Amíg Budapesten 10 ezer lakosra 120-130, a Dunántúlon 90-100-110 ágy jut, addig Békésben mindössze 76-78. Ez országos viszonylatban is az egyik legkevesebb. Reméljük tehát, hogy ágyszámcsökken- tésről nem lesz szó. Az esetleges átprofilírozás, az ésszerűsítés, a párhuzamosságok megszüntetése azonban elképzelhető. Viszont: az onkológiai ellátás, a mozgásszervi rehabilitáció és a fertőzőbetegellátás jelenleg is kívánnivalókat hagy maga után. Itt nem megszüntetni, hanem fejleszteni kell! — mondotta befejezésül dr. Kiss Viktória, Békés megye tisztifőorvosa. Ménesi György Antenna a víztoronyra Mezőkovácsházán már kétszer szólalhatott meg a Club Rádió 88, amelyet a Club 91 vállalkozás menedzselt a városban. A legutóbbi adás a négy várost, azaz 20 kilométeres körzetet átfogó sugárzás közös összefogással történt. A környező városok, falvak jobb vételi lehetősége érdekében Vanyó Tibor vállalkozó kérelemmel fordult az önkormányzathoz. Eszerint a további alkalmi sugárzások idejére — a testület hozzájárulása alapján — a város tulajdonában levő 50 méter magas víztoronyra szerelik fel az adáshoz szükséges antennát. „NINCS NAGYOBB DOLOG A VILÁGON A FÁJDALOMNÁL.” (Anatole France) Az őzet lelőtték, a rendőrt megtámadták, a kirakatot feltörték Bűnmorzsák Sarkad térségéből 1995. május 12., péntek Működik a bankprés? (Folytatás az 1. oldalról) — Nagyon idegesek az ügyfeleik? — Vannak, akik idegesek, kétségbeesettek — megértem őket. Tudunk olyan cégekről, amelyek a fizikai állományú dolgozóik most esedékes bérét nem tudják kifizetni. Mindenkit váratlanul ért ez a helyzet. Bízom abban, hogy pénteken a normális rend szerint nyithatunk. Egyébként már szerdán is, csütörtökön is normál menetben rendeztük a vállalkozók pénzét: a részükre érkezett összegeket felvehették, felvehetik, illetve utaltathatják. Betétet viszont nem helyezhetnek el. * Az a sejtésünk, hogy lesznek még látványos fordulatai az Agrobank ügyének. Már az is elgondolkodtató, hogy a rendőrség — a jelek szerint — néhány hónapos nekifutás után sem tudott annyi bizonyítékot összeszedni Kovács Mihály ellen, mely a bűncselekménnyel vádolás alapos gyanúját megalapozta volna. Most „sáros” vagy sem? Ha igen, mi ez a pancserkedés? Ha meg nem, akkor miért kapkodták el az eljárást? A kiszámíthatóan botrányos és ügyetlen akcióért — miként a polgári demokráciákban szokás — porba hullik-e valamely felelős feje? Az objektív tájékoztatás megköveteli, hogy ne hallgassuk el: az állam november óta nem előkelő idegenként figyelte a bank sorsának alakulását. Az Állami Bankfelügyelet emberei ott ültek, naponta, később — a bank helyzetének javulását látva — hetente jelentés készült a bank körülményeiről. A Bankfelügyelet az elmúlt hónapokban visszaadott több, az Agrobanktól tavaly november 15-én elvett jogosítványt. Még december 20-án feloldották a hitelnyújtásra vonatkozó feltételrendszer és döntési rend alkalmazásával vállalt bankgaranciák, bankkezességek vállalásának tilalmát. A saját számlára vagy bizományosként (más számlájára) történő tevékenység körében elrendelt tilalmak közül előbb a pénzpiaci eszközök (váltó, csekk) vásárlását, a váltóleszámítolást engedték meg újra, majd január 30-án a Bankfelügyelet a saját számlára vagy bizományosként (más számlájára) történő adásvételi (kereskedelmi) tevékenység valamennyi formájának felújításához hozzájárult. Feloldották azt a korlátozást is, mely szerint az Agrobank a megbízási vagy bizományosi szerződés alapján végzett tevékenységéből származó bevételt letétként köteles kezelni. Korán eltörölték azt a tilalmat is, mely szerint a bank tulajdonosai a bankban elhelyezett betétjeiket nem vehették ki, illetve e pénzintézetnek nyújtott hiteleiket nem mondhatták fel. A bankfelügyeleti határozatok indokolásaiban az található, hogy a bank fizető- képessége folyamatosan fennmaradt, a bank helyzete normalizálódik, likviditási helyzete stabilizálódott. Ezt olvashatták az ügyfelek időről időre a Pénzügyi Közlönyben. Aztán most a villám váratlanul lesújtott. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy állást foglaljunk a bank helyzetének hivatalos megítéléséről, egyes személyek bűnösségéről vagy ártatlanságáról. Az viszont felettébb érdekes, hogy az ügy a Budapest Bank körüli furcsaságok napfényre kerülése után, a visszhang gyorsaságával pattant ki. Akkor, amikor az Agrobank tőkeemelési kérdése amúgy is a kormány számára megtárgyalandó téma lett volna. Valami bűzlik itt, legalábbis illatlik, de vajon kiderül-e valaha, hogy pontosan mi? Kiss A. János Népbetegség az alkoholizmus Dr. Bradeán Constantin több mint 2 esztendeje a kardoskúti- ak körzeti orvosa. A legutóbbi testületi ülésen őt kérték meg, hogy számoljon be a település egészségügyi ellátásáról. Áz orvos elmondta, hogy a védőnői teendőket csak helyettesítéssel tudják megoldani, a védőoltásokat és a szűrővizsgálatokat a körzeti orvos végzi, viszont van állandó fogorvosuk a kardoskú- tiaknak. Az orvosi rendelő forgalma az utóbbi időben nőtt, tavaly például 5434-szer jelentek meg a lakosok a doktornál, és mindössze 27 kórházi beutalás történt. A megelőző és a gondozási munka kapcsán Bradeán doktor szomorú statisztikára hívta fel a képviselők figyelmét: Kar- doskúton népbetegségnek számít az alkoholizmus. A lakosság 20 százaléka rendszeresen fogyaszt nagyobb mennyiségben szeszt. Jó hír viszont, hogy a céltámogatási pályázaton 180 ezer forintot nyertek, amit ha kipótolnak, ÉKG-készüléket vásárolhatnak belőle. Csete I. Lesz meleg víz a Tinódi utcában Az elmúlt héten szinte azonos időpontban három békéscsabai lakásszövetkezeti házból lopták el a melegvízfűtést szolgáló kazán égőfejét, így gyakorlatilag egy hete nincs meleg víz ezekben a lakásokban. A Tinódi utca 6— 10. számú házak lakói jogosan panaszkodtak. Szlota Józseftől, a Lakásszövetkezet vezetőjétől kértünk tájékoztatást, milyen intézkedés történt az ügyben? — Május 10-én munkatársaink megvásárolták a szükséges alkatrészt, melynek felszerelését ezen a hétvégén elvégzik. — A szövetkezeti lakások biztosítottak az ilyen jellegű károkkal szemben? — Az épületek közös helyiségeinek biztosítása a lakások biztosításán alapul. A lakók a lakások egy részére az AB Egonnal kötöttek biztosítási szerződést, ezért az Állami Biztosító kápja meg legelőször az égőfejért fizetett összeg számláját és azt átutalja nekünk. A számlát ezután továbbítja a többi biztosítónak, hogy azok is teljesíthessék fizetési kötelezettségüket, mert a lakók több cégnél kötöttek szerződést A szóban forgó lakások lakói egyébként összesen közel 250 000 Ft-tal tartoznak a szövetkezetünknek. A húszéves melegvíztermelő berendezés helyett újat kellene vásárolni, ami több mint hatszázezer forintba kerülne. Erre nincs megfelelő anyagi fedezet, csupán az említett égőfej pótlására, valamint a szükséges átalakítási munkálatokra kerülhet sor. Takács Marianna