Békés Megyei Hírlap, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-28 / 99. szám

MEGYEIKÖRKÉP 1995. április 28., péntek Évforduló. Ezen a napon hányt el 1957-ben a sarkadi születésű Kesztyűs Lajos, üzemtani szakíró, gazdasági akadémiai tanár, tanulmá­nyait a debreceni gazdasági akadémián végezte, 1931-ben Budapesten doktori oklevelet szerzett. Keszthelyen, majd a debreceni akadémián tanít. Betegsége miatt 1949-ben nyugdíjba ment. Főleg üzemi, üzemstatisztikai és számtartá­si kérdésekkel foglalkozott. A vezetése alatt álló tanszéken számtartási központot létesí­tett, mely 1931-tól kezdve fo­lyamatosan kutatta a tiszán- táli kis- és középgazdaságok jövedelmezőségi és vagyoni viszonyait. A kutatásokról vi­szonylag rendszeresen megje­lentetett kiadványokban szá­molt be. Hangverseny. Az Oros­házi Liszt Ferenc Zeneiskola tanulói fél év elteltével is­mét összegyűltek, hogy be­mutassák, mennyit fejlődtek. A növendékek hangverse­nyének április 24-én a Petőfi művelődési központ adott he­lyet. Nagy sikerrel nyitott a vonószenekar Bernstein West Side Story című musicaljének egyik részletével, de a szólis­ták közül is sokan jeleskedtek, többek között Nagy Zsolt, aki előtt az országos kürtverseny döntője áll. Hangverseny a Jókai Színházban A Nemzeti Filharmónia bé­késcsabai hangversenyeinek szinte évről évre visszatérő vendége a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumának Weiner Leó kamarazenekara. Az együttesben együtt muzsikál­nak tanárok és diákok. Vezető­je Weninger Richárd, a szege­di konzervatórium igazgatója, akinek nem kis energiájába kerülhet, hogy — az ilyen összetételű együttesekhez ha­sonlóan tagjainak egy részét évről évre cserélni kény­szerülő — zenekar szakmai színvonalát, már az országha­táron kívül is elért presztízsét fenntartsa. A hétfő esti békéscsabai hangversenyen két mű hang­zott el: Vivaldi A négy évszak és Bizet—Scsedrin: Carmen fantázia című alkotása. Sajnos, a műsor első felében egyfajta fáradtság érződött a zenekaron, így Szecsődi Fe­renc hegedűművész virtuóz hangszerkezelése, minden mesterkéltségtől mentes zene­isége és egy-egy igazán ihle­tett, elsősorban lírai tétel: a g- moll koncert (A nyár) II. tétele vagy az f-moll versenymű (A tél) I. tétele ellenére; az olasz barokk e remekművének élet­örömmel teli sodró lendületé­vel valahogy adós maradt a produkció. Szünet után a hatalmas ütős együttessel kiegészült vonós­kar Bizet—Scsedrin Carmen fantáziáját játszotta. A jól is­mert témákat felsorakoztató, helyenként Liszt zongorára írt parafrázisaira emlékeztető mű csillogó, színgazdag, tem­peramentumos előadása után méltán ünnepelte a Jókai Színház nagytermét megtöltő közönség a zenekart és kar­mesterét. Farkas Pál Elkerülik Orosházát a kamionok Sokan fellélegeznének az Orosháza belvárosában lakók közül, ha biztosra vehetnék: megépül a 47. számú főközle­kedési út elkerülő szakasza és mentesül a központ a kamion- forgalom egy része alól. A Bé­kés Megyei Közúti Igazgató­ság már rendelkezik pontos ki­viteli tervvel, nyomvonallal, költségbecsléssel (140 millió forint) arra a 3 kilométeres szakaszra, ami a főutat kötné össze a Szarvasi úttal (a mono­ri elágazásnál kezdődne és az állami tangazdaságnál csatla­kozna be a szénási kövesútba). Ennek költségeihez a Köz­lekedési és Hírközlési Minisz­térium 79 millió forinttal hoz­zájárul. A különbözetet (körülbelül 60 milliót) a város költségvetéséből kell biztosí­tani. A Hunguard Kft. vezetője felajánlotta, hogy a költségve­tésből erre a célra a hiányzó 30 milliót az általa befizetendő 1996. évi iparűzési adó meg­előlegezésével biztosítja még az idén, ha az önkormányzat vállalja az összeg után járó jegybanki alapkamat fedeze­tét a jövő évi költségvetéséből. A testület elfogadta az elő­terjesztést, mert ha az idén nem kezdik el a beruházást, félő, hogy a minisztériumi tá­mogatást a gyulai, vagy a bé­késcsabai elkerülő szakasz megvalósítására kell fordítani. Csete Ilona Fejlesztések Dombegyházon Dombegyház nagyközség ön- kormányzata az idén 6,48 mil­lió forintot kíván fejlesztésre, illetve felújításokra fordítani. A beruházások közül a hulla­déklerakóhelynek és az ideig­lenes állatitetem-tárolónak a megépítése kerül a legtöbbe, mintegy 3,3 millió forintba. A piactér kialakításához a kép- vislő-testület 1,96 millió fo­rintért megvásárolja a Batto- nya—Dombegyház és Vidéke Afész tulajdonában lévő Tüzép-telepet. A könyvtárra 80, az óvodára 44 ezret költe­nek: a tervek szerint mindkét épületbe bevezetik a telefont, a könyvtár esetében a fűtő­rendszerjavítására is sor kerül. Az idősek klubja hűtőládát, kerti bútorokat és videomag­nót kap az idén az önkormány­zattól. Folytatódik a járdaépí­tés is, erre a költségvetésben 700 ezer forintot különítettek el D‘ombegyházonv Cséfai Péter, 62 éves, békés­csabai nyugdíjas: Régebben sokkal nagyobb ünnepségeket tartottak, a fő­nökség minden munkahelyen elvárta, hogy a dolgozók meg­jelenjenek a felvonulásokon. Ma már nincs ilyen, s a többség nem is igényli a felvonulást, pedig a május elsejei szóra­koztató ünnepségek jobban összetartották az embereket. Én mindig szerettem, sőt ná­lunk 1966 óta — akkor szüle­tett a fiam — kettős ünnep május elseje. Fürj Mihályné, 29 éves, körös- nagyharsányi munkanélküli: Emlékszem, diákkoromban itt Harsányban is szép, az egész falut átfogó ünnepsége­ket tartottak. Aztán fokozato­san alább hagyott ez a lelkese­dés. Mostanában május elseje már nem mozgat meg tömege­ket, az emberek családi körben ünnepelnek. Tavaly például a focimérkőzések, valamint a sült kolbász, fagyi és söráru­sok szolgáltatásai jelentették falunkban a legnagyobb ese­ményt. Özvegy Nagy Istvánná, 68 éves, magyardombegyházi nyugdíjas: Május elsejének már nincs olyan jelentősége, mint régen volt. Most más a politikai hely­zet, így szinte természetes, hogy ma másképpen zajlanak az ün­neplések. Fiatal koromban né­hány évig Budapesten dolgoz­tam, s még most is szívesen emlékszem vissza az akkori szép felvonulásokra. Mikor visszakerültem a faluba, évekig itt, Magyardombegyházon is részt vettem az ünnepségeken. Vincze Károlyné, 43 éves, zsa- dányi rokkantnyugdíjas: Számomra a különböző po­litikai rendszerektől függet­lenül, minden esztendőben je­lentős ünnep május elseje, ugyanis ezen a napon van a születésnapom. Az idén is ugyanúgy fogok sütni, főzni, mint néhány évvel korábban. Ami pedig a dolgozók napját illeti, az emberek régebben jobban várták ezt az ünnepet, a készülődés hangulatukat is „feldobta”. (Magyar:) Megkérdeztük olvasóinkat Mit jelent ma május elseje? Győztes óvodások. A megyei könyvtár nemrégiben rajzversenyt hirdetett a megye óvodásainak. A pályázatra több mint 2000 rajz érkezett, ennek csaknem a fele Békéscsa­báról. A Széri Varga Géza által vezetett zsűri 97 óvodás művét választotta ki díjazásra és még ennyit tartott alkalmas­nak kiállításra. A békéscsabai győztesek tegnap, a vidékiek a hétvégén vehetik majd át nyereményüket, a könyvtár látogatói pedig több mint 200 rajzot tekinthetnek meg a napokban. Képünkön az egyik boldog nyertes, Kmoticza Anita a békés­csabai Kulich utcai óvoda nyagycsoportosa Fotó: Such Tamás Közérdek a közhasznú munka — Mire elfogadta a lakosság a közmunkások jelenlétét a te­lepülésen, addigra a munkaügyi központ nagymértékben csök­kentette az alkalmazásukhoz nyújtott támogatást — hangzott el legutóbb a polgármesterek körzeti találkozóján. Hogyan tovább? — kérdezték többen, mert a közmunkára szükség van, viszont az önkormányza­toknak nincs pénzük. A megol­dásra figyelemre méltó progra­mot dolgoztak ki Medgyesegy- házán, ahol a jövedelempótló támogatásban részesülőket is bevonják a közösségi munkába. „A korábbi 70 százalékos központi támogatással kedve­ző foglalkoztatást tudtunk nyújtani a munkanélküliek­nek. Volt olyan időszak, ami­kor egyszerre 25 személyt is foglalkoztattunk. Ezen prog­ram keretében épült ki például a Gárdony utcai kerékpárút és megoldódott a közterületek, parkok gondozása” — olvas­ható a képviselő-testület elő­terjesztésében. A támogatási feltételek változása miatt azonban át kellett gondolni az eddigi gyakorlatot. Medgyes- egyházán jelenleg 18 személyt foglalkoztatnak közhasznú munkában. A várható felada­tokat a legalább 6 hónapja jö­vedelempótló támogatásban részesülők bevonásával kí­vánják megvalósítani. A prog­ram célja az alacsony jövede­lempótló támogatás kiegészí­tése (a munkavégzésért ugyanis díjazás jár!), a megél­hetési gondok enyhítése, illet­ve a különböző önkormányza­ti feladatok ellátása. Ilyen pél­dául: parkosítás, fásítás, út­padka rendezése, közterület gondozása. Az első csoport áp­rilis 3-ától 14-éig dolgozott közmegelégedésre a települé­sen. További terv, hogy a fenti meghatározás szerint, a jöve­delempótló támogatásban ré­szesülőket egy-egy adott kö­zösségi munkára folyamato­san kéthetes váltásban hívja be az önkormányzat. H.M. A kis kedvezmény nagy segítség A muronyi Nagycsaládosok Egyesülete 1994. október 21- én alakult 26 család összefogá­sával, s az akkori képviselő- testület támogatásával. Azóta már változott, cserélődött a tagság, mára 18 család döntött véglegesen a maradás mellett, ami nem lebecsülendő létszám az 1500 lakosú községben. Az egyesülete ma már hiva­talosan bejegyzett szervezet, tehát csekkszámlával rendel­keznek és pályázati lehetőség­gel folytathatják működésüket. Ez idáig kará­csonyi és farsangi ünnepség­gel mutatkoztak be a Hetes Kft. jelentős támogatásával. A különböző rendezvények célja a családias, hangulatos légkör megteremtése — mondta Szabados Ferencné, az egyesület elnöke. Az egyesület keresi a külön­böző árucikkek olcsóbb be­szerzési lehetőségét. Az elnök­asszony elmondta, hogy nem várják el, hogy bármihez is in­gyen jussanak hozzá, de már egy kisebb mértékű kedvez­mény is nagy segítség a több- gyermekes családok számára. Szeretnék felvenni a kapcsola­tot az Országos Nagycsaládo­sok Egyesületével, s hosszabb távon is együttműködni. (A muronyi Nagycsaládo­sok Egyesületének csekk­számlaszáma: 269-98370­845.) Ladányi Erika Mától megtudhatja, ki nyert a múlt heti vasutassztrájkban? • mivel hódították magukat az ősmagyarok? • hogy lehet manipulálni a részvényárfolyamok­kal? • meddig öregszik még a Fidesz? 4 LEGFRISSEBB ÚJSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom