Békés Megyei Hírlap, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-24 / 95. szám
KÖRKÉP 1995. április 24., hétfő Mozgásban volt a város Közmeghallgatás. Hétfőn délután négy órától közmeghallgatás lesz Szeghalmon a polgármesteri hivatal nagytermében, ahol Kosaras Béla polgármester válaszol a lakossági kérdésekre. A fórumot a Sárrét Tv egyenes adásban közvetíti. Gyermeket gázolt. Vasárnap 10.15 órakor Orosházán, a Szőlő körúton egy Lada típusú személygépkocsi elgázolt egy út mentén játszó gyermeket. A hároméves kisfiú kórházba szállítás közben meghalt. Bezúgott, elütötte. Megállás nélkül áthajtott Opeljével pénteken este 7 körül a megyeszékhely Franklin utcájának Sziklai utcai kereszteződésén a helybeli, 60 éves T. R. Változatlan, óránkénti 50 kilométeres sebességgel érkezett az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblával védett kereszteződéshez. A kereszteződésbe motorkerékpárjával szabályosan érkező, 20 éves Cs. V. békéscsabai lakost elütötte. A lány súlyos sérülést szenvedett. T. R. a rendőröknek fékhibára panaszkodott, ezért kocsiját lefoglalták, s a vizsgálatba műszaki szakértőt vontak be. Tüzesetek a hétvégén. Pénteken este megyénkben három nagyobb tűzhöz is riasztották a tűzoltókat. Békéscsabán az Előre Sportkomplexumhoz, ahol a kazánház melletti helyiségben keletkezett elektromos zárlat okozott tüzet. A becsült kár 30 ezer forint. Orosházán a Gyökeresi tanyáknál hatszáz kisbála búzaszalma gyulladt ki, Szeghalmon pedig a művelődési központ tetőterében kialakított irodahelyiségének berendezési tárgyai égtek. Az utóbbi két esetben a tűz keletkezési okát még vizsgálják. Szombaton Pusztaszőlősön az Október 6. utcában gyulladt ki egy melléképület tetőzete. „A TÁRGYILAGOSSAG A LEGTELJESEBBMAGANY.” (OsvátErnő) A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint az Ausztria lottó 16. játékhetén kihúzott lottószámok: 12, 26, 30, 38, 43, 44, a pótszám 17. A jokerszám: 363.670 Szombaton jelképesen „elfoglalta” Békéscsabát a Westel Rádiótelefon Kft. Zenés ébresztővel keltették fel a megyeszékhely lakóit, délelőtt színházi előadást rendeztek a gyerekeknek, majd a program Westel-futással és Andrássy úti koncerttel folytatódott. A nap üzleti eszmecserével zárult a Fiume Szálló nagytermében. Mint Kuthi Csaba Ankét keretében találkoztak szombaton délelőtt Békésen lapunk terjesztőhálózatának békési központú ügynökségéhez tartozó települések: Békés- szentandrás, Szarvas, Csa- bacsüd, Örménykút, Kardos, Hu- nya, Kondoros, Kétsoprony, Kamut, Murony és Békés kézbesítői. A Nagy ház Pinceborozóban megtartott munkaértekezleten elsőként Oláh Lajos, az ügynökség vezetője adott számot az elmúlt év munkájáról, eredméBékéscsaba tizenkét általános iskolájának huszonnégy felső tagozatosa mérte össze tudását szombaton a „Kazinczy” szép magyar beszéd városi versenyén. A házigazda tisztét ezúttal is a 9. Sz. Általános Iskola vállalta. Kötelező feladványként az ötödik és hatodik osztályosoknak Fekete István Ke- le című regényének egy részterületi igazgatótól megtudtuk, a „Mozgásban az üzlet, mozgásban a város” jelszóval is ilethető egész napos rendezvény célja a Westel 450-es készülékeket forgalmazó cég további népszerűsítése, piaci pozícióinak erősítése. Az érdeklődők az alkalomra hozott Westel-busz kiállításának megtekintésével megismerkedhettek a magyar telefónia nyeiről. Mint mondotta, változatlanul az a cél vezérli ma is a kézbesítőket, ami annak idején a saját teijesztői hálózat kialakításakor, 1994 januáijában: a sok információt tartalmazó és olvasmányos lapot minél korábban eljuttatni előfizetőinkhez. Az ügynökség vezetője elmondta: az előfizetői létszám stabil. Ezt követően Körtvélyesi Csaba, a Népújság Kft. terjesztési csoportvezetője, majd, dr. Tóth Miklós a kiadó ügyvezető letét, a hetedikes és nyolcadikos diákoknak pedig Prohász- ka László Budavári szoborkalauza egy fejezetét kellett felolvasniuk. Az első korcsoportban a következő eredmények születtek: első lett Békefalvy Georgina, a József Attila Általános Iskola ötödikese, második Kovács Adrienn, a Szabó Pál Téri Általános Iskola ötöcsúcstechnikájával, s ha akartak, vásárolhattak is, többek között a kft. által forgalmazott legújabb 450-es készüléket, a Nokia 720-ast. Az ország egész területén használható, 7 wattos, hordozható, kisméretű mobiltelefont — melynek készenléti állapota négy nap, a beszélgetési idő 30-60 perc — szombaton harmincezerrel olcsóbban, hatvanezer forintért kínálták. igazgatója és dr. Arpási Zoltán, lapunk főszerkesztője a Békés Megyei Hírlap egészét érintő feladatokról szólt. A kézbesítők -— akik előfizetőinkkel közvetlen napi kapcsolatban vannak — hozzászólásukban elmondták, hogy az olvasókat igencsak foglalkoztatják, érdeklik a helyi hírek és az aktuális információk, tolmácsolták a véleményeket és kéréseket — amiket ezúton is köszönünk. —sz— dikese, harmadik Bisztray Ri- chárd, a Szent László Utcai Általános Iskola hatodikosa. A második korcsoportban a nyolcadikosok jeleskedtek: első helyen végzett Gadóczi Erzsébet, a 2. Sz. Általános Iskola diákja, második lett Kelemen Éva a Rózsa Ferenc Gimnáziumból, harmadik Gergely Judit a 9. Sz Általános Iskolából. A békésiek veszik a (Hír)lapot Kazinczy-verseny Békéscsabán Hív a vasút, vár a MÁV Tegnap délután véget ért a századforduló óta leghosszabb — több mint 84 órás — általános sztrájk Magyarországon. A hétvégén megállás nélkül tartó tárgyalások végeredményeként 13 óra 55 perckor megszületett a Magyar Államvasutak új kollektív szerződése, amely több mint 90 paragrafust és a hírek szerint számtalan ponton kompromisszumos megoldást tartalmaz. A szerződés aláírásával egyidejűleg a szakszervezet képviselői aláírták azt a dokumentumot, amelyben utasítást adnak a sztrájk befejezésére. A helyi operatív bizottságok azonnal megkezdték a felkészülést a forgalom megindítására, így ma hajnalra helyreállt a rend: minden vonat menetrend szerint közlekedik újra. Békéscsabán Botyánszky János állomásfőnököt tegnap délután kérdeztük a forgalom újraindításáról: —Nagyon örültünk a hímek, hogy végre minden visszatérhet a régi mederbe. Többórás szervező munkára volt szükség ahhoz, hogy a vonatokat, mozdonyokat és minden induláshoz szükséges dolgot összeszedjünk, de amelyik vonatot lehetett, máris indítottuk. Elsősorban arra törekedtünk, hogy azok a járatok mindenképpen el tudjanak indulni, amelyek a diákokat viszik. így elindítottuk a szegedi gyorsot és a Körös-ex- presszt is Budapest felé. —A megállapodás részleteiről tudnak-e valamit? — Nem, mi csak a sztrájkot leállító dokumentumot kaptuk meg. Kíváncsian várjuk az eredményeket, de egyelőre mindennél fontosabb, hogy végre menetrend szerint járhassanak a vonatok. Antal Gyöngyi / „Állj meg te, téged nem zavarnak!”... Rendőr-polgár a stadionban Dr. Gál László rendőr ezredes, megyei főkapitány a rendőr— polgár találkozó megnyitójában rámutatott: — Ezen a napon számba vehetjük eredményeinket, gondjainkat, mérlegelhetjük a belátható jövő esélyét, kifejezhetjük szoros kapcsolódásunkat a lakossághoz. Kifejtette, hogy az elmúlt négy év a rendőrség szervezeti, technikai korszerűsödését hozta, mely most megtorpant gazdasági bajaink miatt. Megköszönte a társszervek együttműködését a bűnüldözésben, s a nagyközönségnek a megjelenést. Külföldi vendégeket is üdvözölhetett: Ilié Cérnát ezredes, Arad megyei rendőrfőkapitány feleségestől tette tiszteletét, illetve szépszámú rendőrküldöttség érkezett a hollandiai Midden en West Brabant régióból, Tim Bremmers főmunkatárs vezetésével. Dinók András rendőr alezredes, a főkapitányság személyzeti osztályának vezetője örömmel újságolta, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának baleseti vizsgálója, Kéke- gyi István rendőr főhadnagy — az ország más tájain élő három kollégája mellett — elnyerte „Az év rendőre” címet. Az ejtőernyős bemutatóval, hőlégballonnal és le-felszálló Dr. Gál László rendőr ezredes: „A magyar rendőrség — hazai jó megítélése mellett — nemzetközi elismerést is kivívott" Fotó: Kovács Erzsébet helikopterrel dúsított, hagyományos rendőmapi program ezúttal is sokakat vonzott, s elnyerte a közönség tetszését. A humor sem volt idegen a program szervezőitől, utaltak például egy — talán nem mindenki által ismert — rendőrviccre. Emlékeztetőül: A rendőr, kezében egy pisztollyal, zavarja a betörőt, s jól hallhatóan felszólítja, hogy álljon meg. A tolvaj fut tovább, s lihegve hátrakiáltja a rendőrnek: ,AII meg te, téged nem zavarnak!". K.A.J. Hajnalban meghalt egy fiú A deréknyi vastag villanyoszlopon horpadás: a második tragédia nyoma Lesz orvosa Körösnagyharsánynak (Folytatás az 1. oldalról) A fiatalok manapság kocsival akarnak diszkóba menni, mert körükben ez a sikk. Bár lenne erejük a szülőknek nemet mondani, ha csemetéik az autót kérik, amivel körbejárhatják a szórakozóhelyeket. Ám legyenek durcásak az ifjak a nemiért, haragudjanak meg, elmúlik! De nem esnek kísértésbe, nem kerítheti őket hatalmába a száguldás. így nagyobb esélyük marad az életre! * Békéscsabán, a Szarvasi út és a Jókai út kereszteződésében, az enyhe kanyarnál most minden a szombatra virradóra történt tragédiára emlékeztet. Egy férfi kerékpárra támaszkodva nézi a helyszínt. — Pedig hogy nyomhatta a féket ez a gyerek!—mondj a. — A szomszédomban laknak, jól ismertem B.-t. Ez a tragédia minket is megviselt. Azt mondtam a fiamnak, akkor lesz még motorod is, ha majd felnősz és megkeresed rá a pénzt! így is annyi veszély leselkedik rájuk, hátha még a sebességet is megtapasztalják... Egy fejkendős néni valahonnan vizet hoz egy kannában. Papucsa alatt megcsikordul az autó kitört üvegjének szilánkja. Fehér kismacska fut át az úttesten, csi- kordul egy fék, s nekem a túlélő szülők jutnak az eszembe.... Béla Vali Kis természettudósok vetélkedése A Föld napja rendezvénysorozat keretében a Békéscsabai 3. sz. Általános Iskola adott otthont pénteken a Kaán Károly III. Országos Természet- és Kömyezetismereti Verseny békés megyei döntőjének. Az ötödik osztályosok kategóriájának győztese Pásztor Hajnalka lett, a mezőkovácsházi 1. sz. Általános Iskola diákja, második helyezett Józsa Ágnes, a végegyházi Általános Iskolából, harmadik Mala- tinszky Édua, a békéscsabai 3. sz. Általános Iskola diákja. A hatodikosok csoportjában első Laczó Bence a békéscsabai 3. sz. Általános Iskolából, második Botás Bernadett a végegyházi Általános Iskolából, harmadik Tóth Tímea az orosházi József Attila Általános Iskola tanulója. Április 20-án falugyűlést tartott a körösnagyharsányi ön- kormányzat képviselő-testü- lete. Elsőként Máté Pál polgármester ismertette a falu idei költségvetését. Nyomatékosan szólt arról, hogy októberben felülvizsgálják a most elutasított közgyógyellátási kérelmeket. Elmondta, kihasználatlanság miatt április 30-ával bezárják a helyi idősek klubját, ahova a lehetséges 25 fő helyett csak hatan járnak. Örömmel tájékoztatta a falubei ieket, hogy úgy tűnik, az év végére lesz saját orvosa Körösnagyharsánynak. A fiatalok kérésének eléget téve, az idén nyáron nem lesz zárva a művelődési ház. Megemlítette a turizmus lehetőségét, majd felsorolta, milyen pályázatokat nyújtottak be szűkös anyagi forrásaik kiegészítésere, például orvosi műszerbeszerzésre, sportpálya-kialakításra. A vendégek közül dr. Pel- csinszki Boleszláv, a megyei közgyűlés alelnöke a térség földgáz- és telefonfejlesztési lehetőségeiről szólt. Tokai György sarkadi rendőkapitány tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy Körösnagy harsányban a lakosság létszámához mérve aránytalanul magas a bűncselekmények száma. Örömmel adott számot arról, hogy valószínűleg hamarosan saját rendőre lesz a falunak, majd a polgárőrségek megszervezésének jelentőségéről beszélt. Béri alán Erika Meseparódia a könyvtárban. Nem unatkoztak, akik szombat délután elsétáltak a Békés Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárába, hogy megnézzék az Evangélikus Gimnázium drámajátszó szakköre játékát. A szakkörbe 10—1 2 éves gyerekek járnak, akik Mohácsiné Zima Ibolya drámapedagógus vezetésével különböző játékos feladatok segítségével fejlesztik kreativitásukat, fantáziájukat, önismeretüket és kapcsolatteremtő képességüket. Ezúttal a Farkas és Piroska című meseparódiával nevettették meg a közönséget, majd Petőfi Sándor János vitézéből adtak ízelítőt. A fotón a János vitéz egyik jelenetét látjuk Fotó: Kovács Erzsébet