Békés Megyei Hírlap, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-11 / 85. szám

1995. április 11., kedd SPORT Gabnai harmadszor is magyar bajnok Vasárnap a Nemzeti Sportcsarnokban telt ház előtt rendezték meg a Magyar Kyoskushin Karate Szervezet országos bajnokságát a Skor­pió Kupáért. A viadalon a gyulai színekben versenyző válogatott, Gabnai Csaba is indult. A fürdővárosiak kiválósága a 80 kg-os súlycso­portban (27 induló) lépett a küzdőtérre". Az első két találkozóját magabiztosan nyerte, majd a legjobb négy közé jutásért következett régi riválisa, a korábban országos bajnoki címet és több ország nemzetközi nyílt bajnokságán ér­met szerzett nagykőrösi Agócs Tibor. Hatalmas küzdelem alakult ki, amelyet a szakértő, csak­nem kétezres publikum tapssal kísért. Gabnai végig fölényben volt, s 4:1-es bírói döntéssel került az elődöntőbe. Mindez azt jelenti, hogy a két régi rivális csatájában, az eddigi négy talál­kozó alapján 3:1 -re vezet a gyulai fiú. A döntőben Gabnai ellenfele az egri Nagy Tibor volt. A kemény összecsapáson végig Gabnai irányított, s ellene egy szándékos szabálytalanság miatt leléptették a hevesi versenyzőt, így Gabnai nyerte az aranyér­met. A gyulai versenyző ezzel harmadik ma­gyar bajnoki címét szérezte. Tavaly a nehé- zsúlyúak között bizonyult a legjobbnak. A viadal egyben válogató is volt a május 27-ei, bukaresti Eb-re, amelyen Gabnai is indul. A verseny után az újdonsült bajnok így beszélt: — Boldog vagyok, hogy sikerült győznöm. Úgy vélem, jó formában küzdöt­tem végig az ob-t. Köszönöm támogatóim, a Securicor Kft., az orosházi Food Rt., a nagy- bánhegyesi Zalka Tej Rt. segítségét. V. L. Korábban a ZTE ellen A labdarúgó NB 1 menetrendjén a tavasszal számtalanszor módosí­tott az MLSZ. A legújabb szerint a Kispest HFC—Ferencváros mérkőzést április 15-én, szombatonjátsszák(17 óra) á Népstadion­ban, s a televízió is közvetíti. Azért, hogy a csabai szurkolók két mérkőzést is élvezhessenek e délutánon, a Békéscsabai Előre FC vezetői az MLSZ hozzájárulását kérték, hogy az ugyanerre a napra kisorsolt Békéscsaba—Zalaegerszeg találkozót 16.30 óra helyett 14 órakor játszhassák. A szövetség hozzájárult, a ZTE,tudomásul vette a változást, így nagyon gazdag focihétvége elé néz a megye- székhely. Mégpedig a következő mérkőzéseket rendezik szombaton. NB I felnőtt: Békéscsaba—Zalaegerszeg, Kórház utca, 14 óra. Tarta­lékbajnoki: Békéscsaba—Zalaegerszeg, Kórház utca, 12 óra. NB I ifjúsági A: Békéscsaba—Győri FC, Bessenyei utca, 15 óra. NB I ifjúsági B: Békéscsaba—Győri FC, Bessenyei utca, 13 óra. Góg Anikó a duatlonválogatott tagja Gazdag program várja ta­vasszal a triatlonistákat. Az orosházi diáklányról, Góg Anikóról régen hallottunk, pe­dig az ifjúsági korosztályba lé­pett duatlonista mostanában sem pihen. Az edzőtáborozás után ki­sebb veresenyeken (állítja ő szerényen) indult, majd a hét végén Miskolcon megrendezett duatlon ifjúsági és junior válo­gató versenyre nevezett. A lá­nyok és fiúk összesen 127-en voltak, ebből a legjobb hat ver­senyző érdemelte ki a váloga­tottságot. A gyengébb nem kép­viselői 3,5 kilométert futottak, 15 kilométert kerékpároztak, majd újabb 3,5 kilométeres fu­tással zárták a versenyt. Góg Anikó végig az élen haladt, így nem volt vitás, ki nyeri a ver­senyt. Győzelmével kiharcolta magának a címeres mezt, ezzel pedig a Veszprémben megren­dezésre kerülő ifjúsági Európa- bajnokságon való részvételt, amely április végén lesz. Előtte azonban a legjobb du- atlonisták meghívást .kaptak a fővárosba egy újabb erőpróbá­ra, ahol ismét bizonyíthat. (csete) Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 14. fogadási heti Totó és Góltotó nyeremé­nyei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 3 millió 61 ezer 430 forint. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 12 da­rab, nyereményük egyenként 722 ezer 838 forint. 11 talála­tos szelvény 205 darab, nyere- métjyük egyenként 16 ezer 925 forint. 10 találatos szel­vény 2030 darab, nyere­ményük egyenként 2753 fo­rint. A góltotón az első nyerő­osztályba sorolt szelvény nem akadt a héten. Az első nyerő­osztályban a következő hétre átvitt nyeremény összege net­tó 5 millió 212 ezer 844 forint. Második nyerőosztályba so­rolt szelvényt egyetlen da­rabot találtak, nyereménye nettó 288 ezer 173 forint. A harmadik nyerőosztályba so­rolt szelvény 23 darab volt, nyereményük nettó 3000 fo­rint. Sportfelszerelés vásárlásakor egy adidas = labdát adunk ajándékba Békéscsaba, Munkácsy u. 11. Telefon: (66) 324—256 1. Békéscsabai Előre FC—Zalaegerszeg I 1 __ 2 . Gyomaendrődi Barátság—Battonya | |___ N év:___________________________________ C ím:___________________________________ A múlt héten a főmérkőzést, a Stadler FC— Békéscsabai Előre FC találkozót (0—0) ti­zenkét olvasónk találta el, közülük a követke­ző három helyes megfejtő nyert a sorsoláson: Bognár József né, Gyula, Budapest körút 48., Kovács Erika, Békés, X. kér. 46., Szabados Norbert, Békéscsaba, Millennium ltp. 11. Va­lamennyien egy-egy 2000 forintos Masita ajándékcsekket nyertek a Wiko-Plus Bt. jó- * voltából, amelyet a Masita sportszergyár ma­gyarországi vezérképviseletének békéscsa­bai sportszerboltjában (Békéscsaba, And- rássy út 6.) vásárolhatnak le. A szerencsés nyertesek az utalványokat postán kapják meg. A héten magyar bajnoki labdarúgó-mérkő­zés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Mostan­tól régi-új szponzora van játékunknak a Hetes Kft. jóvoltából. A jövőben 1500 forintos adi- das-csekket nyerhetnek a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek, összesen hárman, amelyet a Hetes Kft. két békéscsabai boltjá­ban, a Munkácsy utca. 11. alatti adidas-bolt- ban, illetve az Andrássy út 24. alatti sport, játék, rövidárú üzletben válthatnak be. Az e heti tippeknek április 14-éig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljuttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. Ahány kivá­gott szelvényt küld be, annyi tippel vehet részt játékunkban. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” Szél ellen... lehet-e? A nem túl akadémikus, de annál gya- yit korlatiasabb és a szombati meccseken i0 felettébb aktuális kérdés szinte min­den lelátón és öltöző környékén köz­ponti téma volt. Nem is csodálnivaló, hogy Akasztón — ahol a Stadler FC—Békéscsaba első osztályú labdarúgó-mérkőzést játszották — például Dulai Pál létesítményigazgató a találkozó végén haza „megeresztett” telefonja során nem a végső soron elégedettséget jelentő 0—0 közlésével kezdte, hanem emígyen: „Re­mélem, nem vitt el újabb hordókat a szél?!” Mert, ahogy előzőleg mondta, egyet már elso­dort a háztól vagy ötven méterre. Igaz, csak műanyag, ezerjó sem volt benne, de borterme­lő embernek ez mégis csak a megélhetést jelen­ti..., tehát felettébb fontos kérdés. Nem feledve, a Stadler-birodalomban változatlanul társa­dalmi esemény a szombati futballmérkőzés. Szóval, már az izsáki országúton, a sok, olykor tízméter hosszú homokátfúvást kerülgetve éreztük; nem a szezon legemlékezetesebb 90 percére van kilátás Akasztón sem, pedig a Stadler tavalyi békéscsabai győzelme, de főleg az utána kirobbant mindmáig tisztázatlan és bírósági sza­kasz előtt lévő bundaügyféle alapján azt gondol­hattuk: e körül forog majd a játék alakulása is. Nos, erről egy szó sem esett. A kunsági pusztában a stadion négy „szabad sarkán” szinte besüvítő szél már a két tábor drapériáinak megtépázásával jelezte Mracskóéknak, hogy nem lesz könnyű dolguk. És amikor a válogatott hétvéd harmadik kirúgása taccsal ért véget a félpályánál, végleg letettünk az igazi játékról. Az pedig a dolgok természetéből kétszeresen is következett, hogy szinte állandóan a békéscsabai 16-os körül kó­válygott a labda, de sem a segítő természeti erő, sem az egykapuzás nem hozott regisztrálható eredményt. Úgy alakult, hogy még mielőtt „hivatalosan” is kérdeztünk — utólagos beleegyezésükkel — be­lehallgattunk a két mester öltözőbe vonulás köz­beni diskurzusába. „Tényeg jól játszottatok!” — így Pásztor. „Ilyen időben, Józsi? Legfeljebb nem rosszul” — így Sándor István. „De, jobban alkal­mazkodtatok a talajhoz, mertétek mozgatni a labdát.” „A legnagyobb helyzetetek mégis nektek volt a vége felé, amikor Kasik... akkor nagyon megijdetem.” A két szakvezetőt aztán arról faggattuk, mit mondtak fiaiknak a kezdés előtt és mit a szünet­Repült a szék Minden bizonnyal sokan emlékeznek még arra a viharos viharsarki találkozóra, amikor ősszel a labdarúgó NB I újonca, a Stadler FC 2—0-ra legyőzte a Békéscsabát. Most Akasztón talál­kozott a két csapat egymással. Jó játék helyett egy viharos széllel bélelt, de roppant gyengécs­ke meccsnek lehetett szemtanúja a 3000 szur­koló, akiknek fele békéscsabai volt. A publi­kum unatkozott, legalábbis a 90 perc során, mert igazán érdemleges esemény alig akadt. Magyarán a szél elfútta a mérkőzést, így az eredmény is ennek megfelelően 0—0 volt. Igaz, ezt követően már nem lehetett méla unalomról beszélni. Történt ugyanis, hogy a csabai szurkolók otthagyták kézjegyüket: a ragyogó új stadionban a vendégek részére kijelölt helyről vagy tíz műanyag széket feltép­tek, s behajigáltak a pályára miután a játékve­zető és a csapatok bevonultak az öltözőbe... ben, amikortól — hittük a nézőtérről — fordul majdakocka—és a viharsark iák gólokra váltják a természet adta előnyt. Sándor István: — Azt mondtam, akár ellenünk, akár melletünk lesz a szél, a labda lent legyen. A másik, hogy ne hagyjuk kijönni a lilákat a védekezésből. Sajnos hiába nyomtuk le őket, a fiúk nem tudtak igazán felsza­badultan játszani — és ennek már semmi köze sincs a viharhoz —, nagyon tartottak a csabaiak­tól. Minden pontnak óriási jelentősége van és egy Békéscsaba, az csak egy Békéscsaba. Pásztor József: — Én azt hangsúlyzotam, ha minket segít a szél, meg kell tartani a földön a labdát. Ha nem lesz kedvező a választás, akkor rúgjuk be az üres területekbe. Ez idáig rendben is lett volna, csak hátulról nem mertünk előre jönni, emiatt keveset tudtunk támadni. Amúgy nem olyan egyszerű levinni földre a labdát és-végső soron azt mondom, akkora jelentőséget mégse kellene tulajdonítani a szélnek, mert egy jó játékos — ha zavarja is — képes játszani, legfeljebb nem alakul ki jó játék. Hát igen, a hallottak alapján nem gondolhatott másra az ember, mint az ősi igazságra, nevezete­sen, hogy a taktika mindig annyit ér, amennyit képesek megvalósítani belőle a főszereplők. Szögletek, emlékek A gyulai, békéscsabai és ma­gyar futballnak egyaránt'jó is­merői Himer István és Himer József. E helyütt azért kívánko­zik előbb Pista neve, mert ő korábban dolgozott a Stadler csapatánál is, mi több — ahogy mondta — az újra visszatért orosz Linnyikov még az ő csa­patában is játszott. Fia pedig ott ült a szombati meccsen is a kis- padon (egy alkalommal már szóhoz is jutott a 27 éves kapus az NB I-es gárdában). A jelen­leg Baján edzősködő Himer Ist­ván örömmel tálálkozott test­vérbátyjával a Stadler-biroda- lom emeleti presszójában, hogy aztán együtt figyeljék, mi törté­nik odalent. Ezúttal tényleg rá lehetett fogni a külső körülményekre a gyengébb foci okát. A sokat em­legeti szelet azonban Himerék- nek más okból elevenítettük fel. Köztudott, hogy mindketten utánozhatatlanul jól rúgták an­nak idején a szögleteket („Jóska azért egy kicsivel jobban lőtte még nálam is!” — állapította meg Pista) és volt például egy emlékezetes Gyula ME- DOSZ—Baglyasalja találkozó az NB Il-ben, amikor Jóska két­szer is érintés nélkül csavarta be a labdát az ellenfél hálójába. Pista viszont azzal dicsekedhet, hogy egy ízben — 1968-ban — Csepelen, a Haladás csatára­ként a válogatott Fatér hálóját vette be eféle ínyenc módon. De, hogyan is kerül a csizma az asztalra? Nos, úgy, hogy a szünetben arról kérdeztük őket, ilyenkor vajh nem nagyobb-e az esély a gólszerzésre, ha a szög­letet egyenesen kapura csavar­ják? Egyöntetűen úgy vélték: igazából mindegy, fúj-e a szél vagy sem, a jó rúgótechnikával rendelkező játékos j ól „ellátott’ ’ labdája magától megtalálja a helyét, ha pedig közben kap egy jó széllökést, azt úgysem lehet bekalkulálni. Mindenesetre, az első félidőben a hazaiak sarok­rúgásait elvégző, a vasárnapon­ként bajai mezben játszó (ami aligha véletlen), ukrán szárma­zású Miroszlav Resko rendre próbálkozott egyből kapura lő­ni, de Baji mindig a helyén volt. Egy belövés már-már Himeré- ket idézte, egyszer viszont a ka­pu mögé szállt a labda. Ez utób­bit a közönség zokszó nélkül vette tudomásul. Részint a szél számlájára írva a hibát, más­részt pedig eleve értékelve, hogy valaki nem csak a sablo­nos megoldásokkal próbálko­zik. Mert valljuk be, a magyar pályákon manapság nagyon ke­vés játékos meri megkockáztat­ni az egyből kapura-csavarást. Hogy is mondták Himerék? Eh­hez, ugye, elsősorban briliáns rúgótechnika szükségeltetik. Ami viszont nem-éppen sajátja a mieink többségének még az él­vonalban sem. Fábián István AZ PARÁDÉ ABC ÁRUHÁZAIBAN PEPSI (Cola, Light, Max), 7—UP, Mirinda termékek, Schweppes (Tonic, Orange, Lemon), CANADA DRY 2 literes visszaváltható flakonban 126 Ft helyett 99 Ft. CSAK NÁLUNK... Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66)441-545; hirdetés: telefon/fax: (66)441-311; terjesztés: telefon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyed évre 1254 forint, fél évre 2448 forint. Készül: a Kner Nyomdában. Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom