Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-25-26 / 71. szám
1995. március 25-26., szombat-vasárnap #BÉKES MEGYEI HÍRLAP Don Carlos szerepében 1964-ben a Gyulai Várszínházban •K ’ár a Vígszínház társalgójában beszélgetünk — Szoboszlay Sándor Já- szai-díjas színművész délután a veszprémi otthonából autózott a fővárosba —, de gondolataink a „rég volt, szép volt fiatalság” emlékeit idézik. Messzi még az ügyelő hangja, amely színpadra szólítja a Cyrano szereplőit, tehát itt az alkalom egy kis időutazásra. — Valójában sose szakadtam el teljesen Békéscsabától, pedig már sok éve Veszprémben élek—mondja Szoboszlay Sándor. — Például ha a csabai focicsapat győz, ma is hevesebben ver a szívem, s a Jókai Színház produkcióit is igaz szeretettel figyelem. Hiába, no, az az idő, amelyet a Viharsarok fővárosában töltöttem, meghatározó volt számomra. Sok régi jó barátommal ma is ápolom a kapcsolatot, Körösztös Pistának például 5—6 oldalas leveleket írok, s számol be ő is a „hazai” eseményekről. Gálfi Laci, Felkai Eszter vagy Dénes Piroska ma is olyan közel van a szívemhez, mintha még most is egy deszkán játszanánk. Tagja vagyok a Hej, azok a csabai évek! Szoboszlay Sándor gondolatai, a színházi világnapon Gobbi Hilda által alapított Őze-díj kuratóriumának, és Dénes Piroska például az én javaslatomra kapta meg ezt a kitüntetést. És el ne feledkezzek arról, hogy a békéscsabai éveimnek köszönhetem a feleségem is: ott ismerkedtünk meg és élünk együtt lassan három évtizede. O akkor kezdő orvos volt Gyulán, s a színház hozott össze bennünket. Főnöke igazi különc volt, aki kibérelt egy teljes páholyt, s ha bármilyen zsúfolt is volt a nézőtér, ő egymagában figyelte az előadást. Sok kedves emlékről mesélhetnék. — 1956. augusztus 1-jén szerződtem a Jókai Színházhoz. A színiakadémia elvégzése után a fővárosban, az Ifjúsági Színházban játszottam, olyan kitűnő társaságban, mint Dajka Margit, Pethes Sándor, Rozsos Pista, Somogyvári Rudi, Csákányi Laci, Benkő Gyuszi és a többi nagyszerű kollega. Amikor ezt a csapatot szétrobbantották, akkor bennünket, fiatalokat, vidékre küldtek. így kerültem Békéscsabára, ahol sok éven át játszottam. Emlékszem, 1956 fogva- cogtató telén felizzítottuk a várost. A Bánk bánt, a Mária főhadnagyot és a Fáklyalángot játszottuk, el lehet képzelni, milyen hatása volt a színháznak abban az időben. Kiss Ferenc, aki éppen akkor szabadult a börtönből, játszotta Bánkot, Görbe János volt Tiborc. Nagyon szerettem volna velük egy darabban szerepelni és akkor esett meg, hogy a bonviván egy liter bor ellenében átengedte nekem Solom mester szerepét. Ma is előttem van az a jelenet, amikor úgy december vége felé, az egyik előadáson orosz tisztek ültek az igazgatói páholyban. Görbe János izmos, erektől duzzadó karjával feléjük mutatta Tiborc botját, s úgy mennydörögte: Me- rániak! — Rengeteg szerepet alakítottam Békéscsabán. Volt olyan évad, amikor a Trefort utcai munkásotthonban játszott a színház, és nekem hét bemutatóm volt. Sok izgalmas tájelőadásról nem is beszélve. Amikor a geszti kastélyban a Sevillai borbélyt adtuk, a színpadot olyan gázlámpákkal világították meg, amelyeket időnként fel kellett pumpálni. Egyszer csak előadás közben odajön hozzám egy bácsika, és azt mondja: Figaró úr, felpumpálom a lámpást, mert nem látunk rendesen. — Pályafutásom során eljátszottam vagy kétszáz szerepet, de az a néhány, amelyet a szívem fölött őrzök, ma is fontos számomra. A Jókai Színházban például II. Richárd, amelyért Jászai-díjat kaptam. Nagy szó volt akkoriban. És a Gyulai VárszínMi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk. Petőfi Sándor ház! Miszlay Pista zseniális találmánya, ahol bő másfél évtizeden át állandó helyem volt. A nyitó előadáson én játszottam Victor Hugo Hemani című drámájának egyik főszerepét. Csodálatos élmény volt, ahogy az egész város, és a megye is lelkesedni tudott a Várszínházért. S játszhattam ott Latinovits Zoltánnal, Stefanik Irénnel, Szentirmay Évával és sok drága jó kollegával. — Szaladnak az évek. Hála istennek jó egészségben vagyok, s a Vígszínházban és a Pesti Színházban most is játszom. De amikor felidézem a régi emlékeimet, gyakran gondolok szegény Gaburek Karcsi barátomra, aki egyszer egy festménnyel ajándékozott meg. Mondtam is neki, hogy milyen jó a festőknek, mert az alkotásuk maradandó. Akkor azzal vigasztalt, hogy higgyem el, a színész művészete se illan el, ha legördül a függöny. Talán igaza volt, hiszen én is emlékszem a gyerekkori élményeimre, amikor Csortos Gyula, Somlay Arthur és Páger Antal játéka bűvölt el azokról a deszkákról, ahová most engem szólít az ügyelő. Remélem, hogy oly sok éven át a csabai közönségnek is tudtam annyit adni, ami egy sóhaj- tásnyi jóérzéssel felér, ha rám gondolnak. Andódy Tibor A bécsi walzertől az argentin tangóig of. yálam a táncnak családi indíttatása vanTmert édesapám, édesanyám is tánctanár volt; én beleszülettem ebbe a szakmába. A szüleim Békéscsabán ötven éven át tanítottak táncot — kezdte beszélgetésünket Felczánné Nyíri Mária táncpedagógus. Az ötlet, hogy a táncról és a tánctanításról kérdezzem a szakember véleményét, néhány héttel ezelőtt vetődött fel, amikor a „Balassiban" az alapfokú társastánctanfolyam vizsgabemutatóját tartották, nagysikerrel. Marika és férje, Felczán Béla híres versenytáncosok voltak korábban, és immár 25 esztendeje tanítanak gyerekeket az első lépésekre a parketton, készítenek fel versenyzőket országos és nemzetközi megmérettetésekre. Régi szép időkre emlékezünk: a kislány balettiskolába járt, talán mondani sem kell, hogy Csabán a szülei indították a balettoktatást is. Akkoriban még nem létezett Magyarországon a versenytánc, csak különböző iskolák, tanfolyamok voltak, ezeket mind a szüleinél járta végig. Az érettségi után két év szünet következett, majd férjével együtt felvételt nyert az Állami Balett Intézet társastánc szakára, annak sikeres elvégzése után lettek táncpedagógusok. A versenytánc-mozgalom hazánkban a hatvanas években éledezett, hamar bekapcsolódtak, végigjárták a különböző osztályokat, hamar eljutottak a csúcsosztályba, ez a Sonderklasse. Évekig a második helyezést érték el. Magyarországon "sokáig nem volt kivel versenyezniük, mert egyszerűen nem volt konkurencia, ellenfél. Tizennégy éven keresztül csak külföldön léptek parkettra, nemzetközi versenyekre jártak, majd miután a táncpedagógus-végzettséget megszerezték, a profik 14 éve következett. (Profi úgy értendő, hogy aki táncpedagógusi és versenytánc-edzői végzettséggel rendelkezik, az nem indulhat többé amatőrtáncosok között.) — Körülbelül az 1969 és ’83 közötti időszakról van szó — kapcsolódik be beszélgetésünkbe Béla. — Addigra már enyhült kicsit a politikai légkör, Táncolni tudni kel mehettünk Nyugatra egy évben többször is. Ugyanakkor a társastánc a tűrt kategóriába tartozott, nem fogadták el hivatalosan, mert nyugati kultúrának tartották. Európai és világversenyeken többször sikerült középdöntőbejutni, nemzetközi versenyeken álltak a dobogón is, Drezdában például többször végeztek az első három között. „Profiban” Bécsben, Európa-bajnokságon 1975- ben latin-amerikai táncban bejutottak a döntőbe, hatodikok lettek.-—Szabad tudni, mi volt előbb, a tánc vagy a szerelem? — A tánciskolában ismerkedtünk meg, de akkor még nem táncoltunk együtt — válaszol Marika. — Általában nem tartanak ki egymás mellett hosszú ideig a párok, főleg, ha még szerelmi kapcsolat is van, mert a táncon sűrűn össze lehet szólalkozni. Béla is gyermekkorában kezdett táncolni, de más sportot is űzött, súlyemeléssel foglalkozott. (Egyébként „gyöngéd szálak fűzik lapunkhoz: tíz évig címszedő volt a nyomdában.) Nem gondolta, hogy valamikor a tánc lesz az élethivatása. — Én vagyok a csábító... — mondja Marika. — S bizony elég nehéz volt rábeszélni, hogy az úszás maradhat, de a súlyemelés nem, mert egészen más izomzatot és testalkatot fejleszt, mint ami a tánchoz kell. — Versenytáncban is eljön az idő, amikor a páros kiöregszik? — Ebben a műfajban elég sokáig lehet versenyezni. Mi is még pár évig folytathattuk volna, de már annyira lekötött a párok tanítása, hogy nem maradt elég időnk a tréningre. S úgy gondoltuk, akkor kell abbahagyni, amikor a fonnánk még nem hanyatlik. Voltak is külföldi meghívások, de annyira ideköt sok-sok szál, hogy nem tudtam volna elképzelni az érzést, hogy kimegyek az utcára, és ott engem idegenek vesznek körül. Békéscsabán minden harmadik ember köszön, minden harmadik jár tánciskolába, vagy a gyereke. Marika és Béla a hosszú évek alatt sokat járt külföldre, képzésekre, kongresszusokra, a magyar táncpedagógusoknak hazahozták az anyagot és átadták a hazai kollégáknak. Évente többször tartottak itthon is továbbképzést, elismerték őket a szakmában. Marika jelenleg a Magyar Táncpedagógusok Országos Egyesületének az elnöke. —Mit adhat a tánc az embereknek, a gyerekeknek? — Aki a versenytáncot műveli, annak sokat nyújt. Átalakítja az egész fiatalt jó irányba. A szülők csodálkoznak, hogy egy év után milyen sok változás tapasztalható: a viselkedésükben, a megjelenésükben, az ízlésvilágukban, a kultúrájukban. A tánc alakítja a jellemet, hiszen a rendszeres gyakorláshoz rengeteg akaraterő kell, fegyelmezni az egész testüket, mozgásukat. Egymás megbecsülését is alakítja, mivel páros műfaj és közösségben művelik, a baráti közösségekre jótékonyan hat, a barátság és az emberi kapcsolatok kedvéért is szeretnek a társastáncklubba járni a fiatalok. Élmény, országjárás, kitekintés és világlátás a versenyekre való utazás is. — Á versenytánc hozzájárul a szellemi tornához is, mert először elméletben kell tudni mindent, minél fejletDrezdában mindig sikerrel szerepeltek, 1978-ban is tebb a tudás, annál bonyolultabb és összetettebb figurákat kell táncolni, a zenére kell állandóan figyelni, a ritmusra, a kéz kisujjától aláb kisujjáig, vagy a fejtetőtől a talpig. És még ott van a párja a haladásra a térben, a közönség! —Tanulják a pároka mosolygást is? — A tánchoz hozzátartozik a kifejezésmód, próbálom arra ösztönözni őket, hogy ne befelé, ne csak önmaguknak táncoljanak, hanem hitessék el a nézővel, hogy amit táncolnak, számukra örömöt jelent, és ez az arckifejezésben is meg kell, hogy nyilvánuljon, éljék át megfelelően belülről a táncot, a zenét. De van komoly tánc, érzelemdús tánc is, ahol nem illik mosolyogni. Amíg azonban a táncos technikai nehézségekkel küszködik, addig ez a táncos arcán is merevséget eredményez. Egészen más egy gyönyörű szép lassú angol keringő, mint egy bécsi walzer, vagy egy argentin tangó, vagy a latinamerikai táncok hangulata. Jelenleg a május 6-ai ünnepre készülnek; akkor lesz az „A” országos bajnokság 25 éves jubileuma. Negyed évszázad rengeteg idő, és tartalmas, hiszen a művészet és a művészeti nevelés, az igényes szórakozás, a társasági életforma és annak oktatása jegyében telt el. A parkettről valószínűleg egyenes út vezet az oktatásig; az élménytől, a sikertől a hitig, a szeretetig — és fordítva. Nehéz lenne összeszámolni, hány gyerek, fiatal, ma már felnőtt köszönheti Marika szüleinek, vagy a Felczán— Nyíri párosnak tánctudását, -szerete- tét. Ma már egykori tanítványok gyermekeit tanítják. Ha a 25 évhez hozzáadjuk, hogy a legendás hírű Nyíri Lajos bácsi ugyanennyivel hamarabb kezdte a tánctanítást Békéscsabán, és 50 év alatt hány páros került ki keze alól, az fél évszázad. Leírni is sok: legalább négy nemzedék... Niedzielsky Katalin
