Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-18-19 / 65. szám
Gáspár Tibor felesége csabai lány Felkészülés a harcra .Hamar átment rajtam az úthenger” vallja a legalkotóbb korszakát idéző művész, aki immár negyedik éve játszik a csabai színházban. (7. oldal) A problémás bőr az érintettnek komoly gondot jelent. A por, a piszok, a kemikáliák is nagymértékben károsíthatják a bőrt. (8. oldal) Becses jószág, kocsit, ekét húz, értékes csikót ellik Fotó: Lehoczky Péer Fuvaros Miska A hajnali ködből lassan előtűnik a falu széle. A sejtelmes árnyak formát, majd színt is nyernek. Az utcák még néptelenek, ám a távolból kimért csattogással lovas kocsi érkezik. Zsírról álmodik a tengely, jászolról a ló. Hallgatás és kékesszürke dohányfüst lengi körül a bakon ülő hajtót. Szikár, elnyűhetetlen ember. Erre a fajtára mondják a rossznyelvek, hogy olyan, mint a varjú: ha nem ütik agyon, kétszáz évig is elél. Mracskó Mihály a becsületes neve, de a végegyháziak csak Fuvaros Miskának hívják. A hétágra kisütő nap meghazudtolja a kalendáriumot. Szinte meleg van. Fel is szárad nyomban a tócsa az árokszélen, hajt a fű, dagad a rügy. Pirkad a rög teteje. A parasztembert is reszeli már a kisördög, kicsalja a hirtelen jött jó idő. Hamar kikészíti a szerszámait, megkeresi vetőmagos szityőjét és már vallatja is a kertjét. Nem tud nyugton ülni. A vérében van. Sora van mindennek A kocsi befordul a szélső ház udvarába. Túlsó kerítésénél már a szemhatárig nyújtózkodó szántóföld kezdődik, szinte egybeolvad vele. A hátsó udvaron látszik, hogy több lábon áll a gazdaság. Régi vastörvénye ez a túlélésnek: ha pusztul is az egyik fele, a másik még mindig megadja a betevő falatot... A sarokban nagy kupac trágya illatozik. A tetején a friss, ebből melegágy lesz, palántáknak. De jó lesz nyáron a paprika a szalonna mellé, kaszáláskor! Az alja már földdé érett, ez kerül a búzatarlóra a nyári ugaroláskor. A hatalmas szénaboglya már megrogyott, de kócos üstökével még így is túlnövi a híres házipálinkát adó barackfát. Az ólban sertések várják a holnapot. Nem is hiába: kettőnek már előkészítve a nagykés, meg az üst. Kiürült a hűtőláda. Közben kifogja a gazda lovát, szépen bekíséri az istállóba. Nem is háziállat ez, szinte családtag. Becses jószág, kocsit, ekét húz, értékes csikót ellik. A túlfélen hatalmas szarvasmarha kérődzik, tejéért tartják. Túrót, tejfölt készít belőle a gazdaasszony. A takaros kisudvarból beljebb kerülök. A gazda éppen reggelizik. Az asztalon kenyér, savanyú uborka, házikolbász. Szívesen fogad, de riportot adni?! Azt már nem... Minek? Nehezen oldódik meg a nyelve, de tudom, nem várok hiába. —Hát elég baj az, ha valaki aföldből akar megélni. Vagy okosan, takarékosan csinálja, vagy hamar felkopik az álla. Vékony szelet kenyeret ad ma ez egy családnak. A munkák évszázadok óta változatlanok. Télen pihenünk, morzsolgatunk, etetünk. Éppen most fejeztem be a szerszámok rendezgetését. Én magam vagyok a szíjjártó, a kovács, a hegesztő. Drága is, meg ritka is a jó mesterember. —Mit vet először? — Keresztet. Hogy szerencse is szegődjön a szándék mellé, mert különben megeszi a fene az egészet. Hajönnek a férgek, ha beüt az aszály, vetés lesz, de aratás nem. Most éppen fogasoláshoz indulok, elő kell a magágyat készíteni. Kevés kis földem van, öt hold, az is örökségből. Nem is kell több. Sok ve- sződség van vele. Csak ami a takarmányt megtenni. Látja ott azt a szerkentyűt? Adna érte száz forintot? —Nem, mi? Én se, ha nem tudnám, mire való. Az ócsakvasból szedtem össze egy részét. Egy hónap múlva kijöhet megnézni, hogyan vetettem el vele a mákot, a kukoricát. Nem adnám el még tízezerért sem! Megragadni a garast —Győzi egymaga ezt a sok robotot? — Muszáj. Ha kell, besegít az asszony is. Neki — hál’ Istennek — még van munkája. Nagyon meg kell ragadni a garast, mert könnyen elszalad! Vegyszerezni nem szoktam, mert drága. Inkább kapálunk helyette, azt a növény is jobban szereti. A búzát kivéve mindent kézzel takarítunk be, így nincs veszteség. A góréban tárolt tengerit nem kell szárítani, a csutka jó tüzelő, a szár értékes takarmány. Itt nem lehet mü- liós gépekben gondolkodni, mert ez a föld nem terem meg ennyit soha. —Hol tanulta meg a gazdálkodást? — A legjobb helyen. Apám mellett. Tizenhét évesen már fogatot hajtottam a téeszben. Aztán maszek lettem, fuvaros. Rengeteg szenet hordtam, de bevezették a faluba a gázt. Azóta gazdálkodásból élek. Az állatok kizárólag saját takarmányon híznak. Ebből a felvásárlási árból, a szaporulatból valahogy majd csak kijövök. A tehenet magunknak tartjuk, a szárnyasok szinte maguktól nőnek fel az udvaron. Egy kicsit szabódik még, aztán jóízűen elkortyolgatja a feketét. Mire a cigaretta füstje átjárja tüdejét, teljesen megváltozik. Még leszalad a feles, megmelengeti gyomrát, és máris lehet politizálni. — Hogyan látja a falusi nép jövőjét? , — Állami támogatás, olcsó hitel kellene. Ez az, amire éppúgy fölösleg várni, mint nyáron a hóesésre. Tehát mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Foggal-körömmel. Ma még a napszámos mondja meg, hogy mit kér egy napra. Kávé, üdítő, pálinka is kell az ezres mellé. Ez nagyon hamar meg fog változni: sok lesz az éhes száj és kevés a munka. Keserves lesz. —Nem lehet tenni valamit ellene? — Nemigen. A régi rend már felbomlott, az új még nem alakult ki. Mindig ez a legrosszabb. Meg vannak az emberek zavarodva. Még él bennük a büszkeség, kerestek, építkeztek, megéltek. Nem könnyű máról holnapra megérteni életerős embereknek azt. hogy nem kellenek. Soknak van egy kevés kis földje, de ezeket hamarosan felvásárolják a tehetősek. Lesz egy csomó nincstelen és néhány nagybirtok. Mint a háború előtt. Segíts magadon! —Nyugdíjasok, fiatalok? — Áz öregekről még csak-csak gondoskodik az állam. Megvan már mindenük, ami kell. Az időseknek legalább múltjuk van, de a fiatalok jövője? Nem is jönnek haza. Minek? Majd ha a városok is megtelnek, megkeresik itthon a villa nyelét. Én is így kezdtem! Ami nagyon zavar, az a közbiztonság. Eljutottunk odáig, hogy a falu egyik fele a másik feléből él. Érti, ugye? Nagyon gyenge a törvény, a rendőr. Addig, amíg a csibészek röhögve élik világukat, nem is érdemes fejlődésről gondolkodni. Gyilkosok mászkálnak közöttünk, de börtönt nemigen láttak. Hát, aki ezt kitalálta... Nyel egy nagyot. Nem is mérgelődik. Ha az nem érti meg, akire tartozik vagy úgy tesz, mintha nem látna, nem hallana, akkor minek zsörtölődjön? —Bízik a jövőben ? — Aki feladja, keres magának egy szép kenderkötelet, kiszemeli a legerősebb gerendát a padláson, és... Én bízok. Felneveltük egyszem fiunkat, szépen megállja a helyét. Futballozik a csabai Élőiében. Amúgy megvan mindenünk, ami kell a gazdálkodáshoz. Nekem ez a világ nem szokatlan, ebből éltem mindig. Csak egészség legyen! Segítek magamon, hátha az Isten is megsegít! * Erre aztán fürgén felkel. Vége a szócséplésnek. A nap már magasan jár, és a parasztember nem szereti sokáig süttetni a hasát. Elköszön, de a bakról még visszaszól, hogy aztán ezt nehogy megírjam! Minek? Tudja ezt mindenki... Kisvártatva már a szomszéd utcában küszködik az őszi mélyszántás hantjaival. A mag földbe vágyik. Kezdődik az új év... Mivé lennél, hazánk, ha nem lennének napszámosaid az élet valamennyi területén? Kálmán János
