Békés Megyei Hírlap, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-10 / 59. szám
1995. március 10., péntek HAZAI TÜKÖR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Versenyben a motoros rendőrök Megint elröpült egy év! — sóhajtottunk, amikor a közelmúltban meghívást kaptunk a Békés és Arad megyei motoros rendőrök közös ügyességi versenyére. Az aradiak tavaly már jártak nálunk — akkor a mieink bizonyultak ügyesebbnek —, s időközben megtartották a visszavágót Aradon, egy focimeccs erejéig. Onnan is mi hoztuk el a pálmát. A tegnapi viadalnak pedig a pósteleki betonpálya adott otthont. A cél most is a motoros szolgálat megkezdése előtti közös felkészülés volt. Öt esztendeje, amióta motoros rendőrszolgálat létezik megyénkben — tudtuk meg Balta János alezredestől, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezetőjétől —, minden szezon- kezdet előtt felkészülésen vesznek részt a rendőrök. A motoros szolgálat ugyanis eltér az átlagos, turistamotorozástól, itt nyolc órán keresztül kell hajtani a hárommázsás, nagy teljesítményű járműveket. Meg is volt az eredménye a fizikai felkészülésnek: megjelent az izomláz! A példás szakmai együttműködés jegyében nyitotta meg a versenyt Balta János, és köszöntötte a Teodor Lup- sa alezredes, közlekedési szolgálatvezető irányította 13 fős vendégcsapatot. Lapunk kérdésére Balta János elmondta, hogy az eltelt egy esztendő alatt az aradiakkal több közös ügyben kellett részt venniük, egy alkalommal segítségnyújtás elmulasztása, máskor pedig cser- benhagyás miatt. A verseny végeredménye a következőképpen alakult. Yamaha kategóriában 1. Imre Zsolt főtörzsőrmester, 2. Kovács László zászlós, 3. Vrbovszki János fő- törzsőrmester (mindhárman a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya forgalomellenőrző alosztályán teljesítenek szolgálatot). BMW kategóriában 1. Ghe- orghe Bene, 2. Ion Farkas. MZ/ETZ kategóriában 1. Ion Farkas (a versenyzők az Aradi Rendőr-főkapitányság motoros rendőrjárőre')- L. E. A legnehezebb mozdulatok egyike az ügyességi versenyben. Az aradi és a Békés megyei rendőrök megmérettetésének célja a szezonra való felkészülés Fotó: Lehoczky Péter Német nyelvdiploma Mezőberényben Születésnap a színházban Törvény és habitus. A kétegyházi önkormányzat ügyrendi bizottsága a hét elején elkészítette tervezetét a módosított szervezeti és működési szabályzatra. Stéger- májer Györgyné jegyző kérdésünkre elmondta, hogy az elkövetkező napokban az anyagot az önkormányzati bizottságok tekintik át, majd az esetleges módosító javaslatokat ismét az ügyrendi bizottság építi be a tervezetbe. Az önkormányzati testület várhatóan március 27-én alkotja meg az új szervezeti és működési szabályzatát. Kürtösök Szegeden. A Tótkomlósi Zeneiskola növendékei közül négy tanuló március 8-án Szegeden részt vett az országos kürtverseny területi selejtezőjén. Három megyéből 16 induló vetélkedett a legjobbaknak kijáró elismerésért. A komlósi kürtösök — Bada Natália, Dorotovics László, Moravszki Gábor, Ri- movszki Györgyi — valamennyien bejutottak az áprilisban Kisújszálláson megrendezésre kerülő országos döntőbe. Tíz fiú, száz lány. A sarkadi Ady Endre Kísérleti Középiskola Arany János Kollégiumában már hagyomány, hogy tavasszal névadójuk tiszteletére Arany-napokat rendeznek. Az idei programsorozat a február 23-ai farsanggal kezdődött, amit irodalmi, ügyességi és sportversenyek követtek. A kollégium lakói tegnap este táncos, zenés bulival zárták az idei Arany-napokat a helyi Sweet Night Diszkóklubban. A búcsúesten a tíz kollégista fiú csaknem száz lányt köszöntött nőnap alkalmából. A kollégium idei rendezvénysorozatát az iskola, a Vöröskereszt, a Sweet Night, jó néhány sarkadi vállalkozó és a gyulai Ibusz-bank támogatta. Az idén először rendeznek Magyarországon „II. fokú Német Nyelvdiplomá”-hoz vezető nyelvvizsgát, csak három iskolában, az egyik a mezőbe- rényi Petőfi Sándor Gimnázium. Ez a nyelvvizsga az egyetlen, amelynek letétele Németország bármely felsőoktatási intézményébe nyelvi szempontból felvételt garantál. A vizsga az egész északi féltekén egy időben folyik, így Mező- berényben is. Március 8-án és 9-én írásbeli, 13-., 14-., 16-án a szóbeli része. Egy kiegészítő vizsgával egybekötve, amely szintén 9- én folyik, Magyarországon elismerik ITK C típusú felsőfokú nyelvvizsgájának. Egyenértékű a Geothe Intézet Kis Német Nyelvdiplomájával, de ezért csak 1200 Ft ITK- illetéki díjat kell fizetni. Ez a nyelvdiploma pozitívan befolyásolhatja az illető felvételét és bérezését több magyar cégnél is. Erre a vizsgára csak azok jelentkezhetnek, akik hasonlóan a Petőfi Sándor Gimnázium diákjaihoz, igen magas óraszámban és mélységben tanulták a német nyelvet, a német nyelvű irodalmat és a német nyelvterületi országok sajátosságait. Az Én és a kisöcsém tegnapi Jókai színházbeli próbáján, pontban délben a Happy birth- day-re zendített a zongorista. A köszöntő, akárcsak az orosz krémtorta, közepén az egy szem piros elefántgyertyával, Bajor Imrének, a színház vendégrendezőjének szólt, aki ezen a napon ünnepelte (csak zárójelben áruljuk el: harmincnyolcadik) születésnapját. Az ünnepeltet a színpadra gyűlt művésztársak gyűrűjéből raboltuk el egy kis beszélgetésre. — Azt tudjuk, hogy Bajor Imrét egy éve — a Kaviár és lencse főszerepében — ugyancsak a Jókai Színházban köszöntötték színésztársai. Ha nem itt Békéscsabán, akkor hol és hogyan ünnepli ezt a jeles napot? — Rengeteget dolgozom, így rendszerint —- mint ahogy most is — elfelejtkezem róla. A környezetem persze mindig figyelmeztet rá, itt van, elérkezett! A harmincadik születésnapom volt az utolsó, amelyikre készültem, de akkor még a kutya sem ismert. — Mit jelent Önnek ez a színház? ■— Újra itt vagyok, erre ez a válasz. Úgy gondolom, a falai közt még él a szeretet, az egymáshoz tartozás, a családiasság és én nagyon kötődöm ezekhez a gondolatokhoz. — Két hete kezdődtek az Én és a kisöcsém című zenés vígjáték próbái. Milyen gondolatokkal fogott a munkához? — Megpróbálok az én személyiségemből is egy kicsit hozzátenni a műhöz. És természetesen nagy sikert szeretnék és azt, hogy ez a vígjáték legyen a békéscsabai színház történetében a legtöbbet játszott darab. Csath Róza Boldog születésnapot! Bajor Imrét köszöntötték tegnap színésztársai a Jókai Színházban Fotó: Kovács Erzsébet Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy a szakma országos elismerésben, építőipari mesterdíjban részesítette a közelmúltban a Békés Megyei Általános Építőipari és Vállalkozási Rt.-t a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium épületegyüttesének generálkivitelezéséért. Ebből az alkalomból fogadáson találkoztak tegnap a munkákban érintett cégek, intézmények képviselői a B AEV békéscsabai központjában. Dr. Bodzás Julianna, a részvénytársaság vezérigazgatója megköszönte a városi önkormányzatnak, a tervezőknek, lebonyolítóknak, alvállalkozóknak, szállítóknak, valamint a gimnázium vezetőinek, kollektívájának azt a példaszerű együttműl^rdést, melynek eredményeként 206 nap alatt, egy 100 éves laktanyát átalakítva, felújítva — relatíve igen alacsony költséggel — impozáns intézménnyel gazdagodott Békéscsaba. Komáromi István, az RFG igazgatója arról szólt, hogy már az első találkozásokon megérezték: profik vállalkoztak erre a nem kis feladatra. Féléves „bentlakás” és tapasztalataik alapján kijelentette: az épület utólag is igazolta a bizalmat. Ny. L. Ami a díj mögött van Az épület utólag igazolta a bizalmat, profik vállalkoztak erre a nem kis feladatra Fotó: Lehoczky Péter CITROEN CITROEN az Inter-Flott Rendkívüli ajánlatunk: C—15-ös kistehergépkocsi 0%-os lízinglehetőség március 31-éig. l.li kát. csak 1 067 000 Ft + áfáért. Első lízingdíj 426 800 Ft + áfa Havi lízingdíj (20 alkalom) 32 010 Ft + áfa Összes lízingdíj 1 067 000 Ft + áfa Szerződéskötési díj 53 350 Ft + áfa Maradványérték 10 670 Ft + áfa SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES ÉRDEKLŐDŐINKET BEMUTATÓTERMÜNKBE, AHOL LEHETŐSÉG NYÍLIK A MODELLEK KIPRÓBÁLÁSÁRA! Bemutatóterem: INTERFLOTT Kft. 5600 Békéscsaba, Bajza u. 15. Telefon/fax: (66) 442-747. Márkaszerviz és alkatrész-szaküzlet: Békéscsaba, Árpád sor 2-4. Telefon/fax: (66) 449-626. Telefon: (66) 441-769/330.