Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-02 / 28. szám
«ä«K MEGYEI HÍRLAP SPORT 1995. február 2., csütörtök Bartyik Jenő a W. T. F. elnökségben Az elmúlt hét végén tartották meg Budapesten a Magyar W. T. F. Taekwon-do Szövetség tisztújító és alapszabálymódosító küldött közgyűlését, amelyen a Békéscsabai Chon-Ji W. T. F. Taekwon-do Egyesület elnökét, Bartyik Jenőt beválasztották a héttagú elnökségbe. Ugyanakkor Botyánszki Gábor, a Chon-Ji 5. klub vezetője, edzője az országos számvizsgáló bizottság elnöki tisztét látja el a jövőben. Bartyik Jenő a következőkkel kommentálta a rá esett bizalmat: — Patakfalvi Miklós négydanos mester javasolt az elnökségbe, amely meglepett ugyan, hiszen eddig csak fővárosiakból tevődött össze az elnökség, de jóleső érzéssel konstatáltam. A bizalmat elsősorban a Békés megyei klubok tevékenységének elismeréseként tudom be, s mindenképpen arra ösztönöz engem, hogy a lehetőségekhez képest a saját eszközeimet is latba vetve további híveket szerezzek ennek a sportágnak. Arra törekszem majd, hogy a vidéki taekwdndósok érdekei jobban érvényesüljenek, mint az elmúlt időszakban. Hatékonyabb együttműködést remélek a vidéki és a budapesti klubok között, amelyet a magam részéről elősegíteni kívánok. (gyurkó) Teremfoci innen-onnan Kardvívásban országosan is jegyzik az orosháziakat Addig nyújtózkodnak, ameddig a takaró ér Pető Krisztián (szemben) az orosháziak egyik legjoßb saját nevelésű versenyzője A gyulai teremlabdarúgó-bajnokság 4. fordulójának eredményei. A csoport: Fafém—Népfőiskola 2—5, Vízügyi SE—Vállalkozók 4—17, Magán SE I.—Agro Kanton 8—6, 1SE—Vámhivatal 8—3. Az élcsoport állása: 1. Magán SE 1.12,2. Igazságügyi SE 9,3. Agro Kanton 9 pont. B csoport: Átléphetek—Dreher 3—4, Kórház—-Magán SE II. 3—6, Húsos—Észak Büfé 10—1, Vasas—Tölgyfa 3—4. Az élcsoport állása: 1. Húskombinát 12,2. Kórház 9,3. Magán SE II. 9 pont. 8 $ $ Sarkadon is folytatódott a terem labdarúgó-torna küzdelemsorozata. A hét végén az egyes csoportokban a következő eredmények születtek. Gyermek korcsoport, 5—6 osztályosok: Sarkad 1 -es sz. isk.—Sarkad 2- es sz. isk. 3—3, Okány (5. o.)— Okány (6. o.) 2—3, Vésztő— Santos Sarkad 3—0, Sarkad 1 - es sz. isk.—Okány (6. o.) 4—2, Kinder FC Gyula—Santos Sarkad 8—1, Sarkad 1-es sz. isk.— Okány (5. o.) 7—0, Vésztő— Kinder FC Gyula 4—2, Sarkad 2-es sz. isk.—Okány (5. o.) 3— 0. Felnőttek: Körösnagyhar- sány—Garfield Komádi 5—3, Kötegyán—Dobi Gumi Sarkad 4—2,__ Körösnagyharsány— Leel-Őssy Kft. 3—1, Garfield Komádi—Zsadány 10—4, Mól Rt. Méhkerék—Santos Sarkad 12—4, Dreher Zsadány— Szabadidő Klub Sarkad 11—5. Farsang Kupa Mezőberényben a sportcsarnokban első alkalommal rendezték meg a Farsang Kupa teremtornát az 1—2. osztályosok részére. A benevezett 8 csapat két csoportba beosztva kör- mérkőzéses rendszerben döntötte el a csoportelsőséget. Majd ezután került sor a helyosztókra. Az első alkalommal kiírt Farsang Kupát a Békéscsabai József Attila Általános Iskola csapata nyerte meg, miután a döntőben 4—1 -re legyőzte a Mező- berényi 2-es Számú Általános Iskola első csapatát. A 3. helyen a Békéscsabai Madách Utcai Általános Iskola gárdája végzett. A helyosztók eredményei. A 7. helyért: Gerla— Mezőberényi 3-as iskola 1—0. Az 5. helyért: Mezőberényi 2- es isk—Békéscsaba 11 -es isk. 1— 0. A 3. helyért: Békéscsabai Madách isk.—Kondoros 0—0, hétméteres rúgások után 2— 0. A döntőben: Békéscsabai József A. isk.—Mezőberényi 2-es isk. 1.4—1. Különdíjasok. A legjobb kapus Gazsó József (Kondoros). A legjobb mezőnyjátékos Gortkó Máté (Békéscsabai József A. isk.). Gólkirály: Szabó Krisztián (Békéscsabai József A. isk. 5 találattal). Különdíjat kapott: Wagner Marina (Mezőberény), aki leány létére kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A mérkőzéseket Frey, Hegedűs és Mihalik játékvezetők dirigálták. Váratlan vereség Gyulai SE Aranykereszt—Szentesi VSE 3—5. NB Il-es tekemérkőzés, Gyula. A tavaszi idény első fordulójában óriási meglepetés a hazaiak veresége. Vajon hiányozni fog-e a két pont a bajnokság végelszámolásánál? A gyulaiak dobóteljesítményei: Oláh 464, Mogyoróssy 477, Nagy 433, Pigniczki 478, Püski 461, Krasznai 456 fa. Gyalogtúra a pósteleki erdőije A Mezőberényi Sportcsarnok DSE-Vasutas Természetjáró Szakosztálya február 4-én, szombaton gyalogtúrát szervez a pósteleki erdőbe. A túra útvonala: Békéscsaba, evangélikus nagytemplom—Bandikafa— Fehérfűz—S ikkony—Gerla— Póstelek—Veszély csárda— Békéscsaba, ifjúsági tábor, amelynek együttes távja 20 kilométer, de előbb is „ki lehet szállni”, vagyis a túra Gerlán •( 12 km) és a Veszély csárdánál is (17 km) befejezhető. Találkozó: 9 órakor a békéscsabai evangélikus nagytemplom mögötti parkolóban. Békés megyében kétségkívül a legeredményesebb vívófellegvár a békéscsabai, de Orosházán és Gyulán is foglalkoznak a sportággal. Érdekesség, hogy az Orosházi MTK-ban csak egy fegyvernemben, kardban nevelik a fiatalokat, s ez országosan is szinte egyedülálló. A kék-fehérek elmúlt évi eredményeiről, a nehéz anyagi helyzetről, az 1995-ös tervekről beszélgettünk a minap Pusztai Lajos edzővel, aki már évek óta az orosházi szakosztály mindenese. — Az elmúlt év végén, decemberben rendezték a felnőtt magyar bajnokságot. Hogy szerepelt ezen az OMTK kardcsapata? — Az országos csapatbajnokságon a kardozók mezőnyében 13 csapat indult. Mi az első fordulóban a nyolc közé jutásért a korábban a vidék legjobbja címet több alkalommal elnyert, egykori világbajnok, Marót Péter által felkészített Gödöllő együttesével találkoztunk — kezdi a visszaemlékezést Pusztai Lajos. — Óriási csatában a Nagy Zsolt, Pallai Zsolt, Pető Krisztián, Soós István összetételű orosházi négyes 45:37-re legyőzte az esélyesebb Pest megyei gárdát, s így bejutott a legjobb nyolc közé. Ezt követően nem volt kegyes hozzánk Fortuna, hiszen a későbbi győztes Honvédőt kaptuk a négy közé kerülésértés tőlük nagy különbségű vereséget szenvedtünk. Az 5—8. helyért vívott találkozónkon előbb az OSC, majd a fővárosi vívókkal megerősített Veszprém csapatától kaptunk ki, s végül a nyolcadikok lettünk. Ez a helyezés a mi nehéz helyzetünkben nagyon szép, hiszen korábban még ilyen jó eredményt nem értünk el. Egyébként az első osztályú szintet a legjobb 12 csapat kapja meg, így a múlt évi siker azt jelenti, hogy a fegyvernemben továbbra is ott vagyunk a legjobbak között. A saját nevelésűek is helytálltak — Kiknek a teljesítményével volt elégedett a magyar bajnokságon? — A csapat húzóembere Pallai Zsolt volt, míg a többiek csaknem azpnos teljesítményt nyújtottak. Örvendetes, hogy a két saját nevelésű fiatal vívónk, Pető és Soós is jól helytállt a nagyok között. — Milyen eredményeket értek el még az elmúlt esztendőben? — Junior kardcsapatunk, amelyben Pető Krisztián, Pető Károly, Soós István és Prozlik Csaba szerepelt az országos bajnokságon a hetedik helyen végzett. Ugyancsak hetedik lett a serdülő kardcsapatunk az országos bajnokságon. Mindez azt mutatja, hogy a fegyvernemben megfelelő az utánpótlásunk, s ott vagyunk az élvonalban a legjobb nyolc között. — Milyen helyezéseket, minősítéseket szereztek tavaly? — Korábban első osztályú volt Nagy Zsolt, de most már munkahelyi elfoglaltsága miatt nem indul a versenyeken, csak a csb-n szerepel, így ő is, valamint Pallai is másodosztályú minősítést szerzett 1994-ben. A tehetséges fiatalok tavaly teljesítették a harmadosztályú szintet, ami mindenképpen örvendetes. Az országos újonc rangsorban a 15 éves Pető Karcsi a negyvenötödik helyet foglalja el. Á serdülő ranglistán Prozlik Csaba, Fehér Zsolt, valamint a katonai középiskolás Tóth Róbert szerepel. Nincsenek elkeseredve az orosháziak — Úgy hallottam nehéz anyagi körülmények között dolgozik a szakosztály. Hányán járnak az edzésekre? Hogyan áll a katonai középiskolában folyó képzés? — Valóban nehéz évet zártunk, de nem vagyunk elkeseredve, hanem becsületesen dolgozunk. Az edzésekre 37-en járnak, közülük 12—15 vívó indul a külünböző versenyeken. Igaz tavaly is szeptemberre elfogyott a pénzünk, s így nem tudtunk részt venni az őszi viadalokon, csak a decemberi csapatbajnokságon léptünk pástra. A város önkormányzata által az-OMTK-nak juttatott támogatásból a szakosztály mintegy négyszázötvenezer forinttal részesült. Emellett a szponzoroktól 120—130 ezer forint folyt be. A katonai középiskolában az egykori kitűnő kardvívótársam, Berta József oktatyd a fiatalokat, ám valamilyen félreértés miatt ezek a gyerekek nem tudnak kijárni az edzésekre, így bent az iskolában gyakorolnak. Mivel a párbajtőrvívás egyszerűbb mint a kard, elképzelhető, hogy a jövőben ők ebben a fegyvernemben indulnak majd a versenyeken, így a kard mellett meghonosodik a párbajtőr is a városban. — Milyen feladatokra készülnek ebben az esztendőben? — Csakúgy, mint az elmúlt évben, a szövetség megbízásából mi rendezzük meg az országos serdülő kard bajnokságot. Az április 22-ei viadal egyben a Zsoldos Péter-emlékverseny lesz. Ennek a rendezvénynek az Eötvös téri sportcsarnok ad otthont. Részt veszünk a junior és kadett ob-n, valamint a kadett válogatón is. Az év végén pedig a felnőtt országos bajnokságon lépnek pástra az orosházi vívók. — Azt mondják nehéz helyzetben van Orosházán a sport, mivel kevés a pénz, s ebben az évben sem várható gyökeres változás. Hogyan ítéli meg a szakosztály helyzetét? — Én optimista vagyok. Mi egyébként utánpótlás-nevelő klub vagyunk, tehát nálunk a gyerekekre fordítjuk azt a pénzt, amit kapunk. Úgy gondolom, az önkormányzati támogatás felosztásánál az OMTK szakosztályai, természetesen alapos mérlegelés után megtudnak egyezni abban, hogy ki mennyi pénzt kapjon. Nekünk tavaly is legalább 1,2 millióra lett volna szükségünk a zavartalan működéshez, de végül ennek a fele jött össze. Úgy vélem, a fiatalok testedzése fontos feladat a társadalom számára, hiszen ezek a gyerekek egy hasznos ügy érdekében dolgoznak az edzéseken és nem az utcán, a diszkókban töltik el céltalanul a szabadidejüket. Mi az önkormányzattól kapott pénzből, plusz a szponzori támogatásokból a legfontosabb versenyekre elmegyünk az idén, s ott igyekszünk bizonyítani. Az elmúlt évben a szűkös anyagiak ellenére felszerelést is tudtunk venni, s remélem az idén teljesül régi vágyunk: megve- hetjük a találatjelző gépet. A támogatóknak sokat köszönhetnek — Kik támogatták 1994-ben az orosházi vívókat? — Legfőbb támogatónk az önkormányzat volt, de mellette szponzorált bennünket a Cerlux Ipari és Kereskedelmi Kft., a Kazép Rt., a Merián Rt., a Hunguard, a Vas-Műanyag Isz., a Zalka Tej Rt., a City Bike, az Iniciálé Bt., a Kazép Kazánjavító és Szerelő Kft., a Mi-48 Bt., a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. helyi fiókja, a Zsoldos család, dr. Bándi Rezső és dr. Varga István ügyvédek. Valamennyiüknek köszönettel tartozunk a segítség- nyújtásért—fejezi be az orosházi szakember. Verasztó Lajos Az egészséges fanatizmus A világon nagyon kevés azoknak a sportolóknak a száma, akik veleszületett tehetségüknek köszönve, kevesebbet kell dolgozniuk a siker érdekében. A többségnek keményen meg kell dolgoznia a számottevő eredményekért. Ehhez nagyfokú elszántság, egészséges fanatizmus szükséges. A kezdet nagyon nehéz, edzésről edzésre keményen gyakorolni és csak nem akar megszületni a siker. Ebben a helyzetben könnyebb feladni, az ember fogja a kalapját és távozik. De ez egyfajta megfutamodás, az élet is televan nehézségekkel, minden elől azért mégsem lehet megfutamodni. Vállalni kell a problémák megoldását, ha az ember életben akar maradni. Ezért is irigylésre méltóak azok, akik szembeszállnak a nehézségekkel. Erőt, időt nem sajnálva bátran menetelnek a kitűzött cél eléréséért. Az élet úgyis őket fogja igazolni. Minden állítás akkor nyeri el létjogosultságát, ha azt személyes tapasztalattal támasztják alá. Ismerek egy asztaliteniszezőt, aki gyerekkorában szinte véletlenül került az edzőterembe. Arra a kérdésre pedig, hogy megpróbálkozna-e a sportággal, félszeg fejbólintás volt a válasz. Végül is ütőt fogott és elkezdett gyakorolni. A vele egykorúak sikeresebben haladtak, rendre legyőzték ifjoncunkat. De ez nem szegte kedvét, még nagyobb elszántsággal dolgozott, az edzések után, edzőjétől különórákat kért és kapott. Az eredmény, mondanunk sem kell, nem maradt el. Előbb edzőpartnereit győzte le, majd a különböző versenyeken is letette névjegyét. Végül is az országos bajnokcsapat meghatározó tagjává vált. Legújabban pedig Németországban keresi kenyerét. Az egészséges fanatizmus elnyerte jutalmát. —B— n/n •• ni Sioromok Szlovákiából, Ausztriából Szezononként 300-400 diák és felnó'tt, kezdő és haladó hódol kedvtelésének a Christián László testnevelő tanár és síoktató vezette szlovákiai sítúrákon. Az idén is már jó néhány csoport eljutott a havas Tátrába, s március derekáig terveznek még jó néhány utat. Mostanság olyan nagy az érdeklődés az egyhetes túrákra, hogy például a február 12-én induló jasnai, liptószentmiklósi csoportot két busszal szállítják (amelyre egyébként akad még egy-két hely is). De személygépkocsis utakat is szerveznek, mint például rá egy hétre, amely ugyancsak Jasnára vezet. A hónap végén pedig ausztriai lehetőséget kínál a Gyulai Spóker Bt. és Napsugár Szabadidős Sport Klub az érdeklődőknek, amelyre már eddig 56-an jelentkeztek. Zárásként pedig március közepén megismétlik a jasnai utat, mert az alföldi embernek bármily hihetetlen, ebben az időszakban rendszerint friss hó várja a síelőket a szlovák hegyekben. Az érdeklődők egyébként hétfőn, szerdán, pénteken 14.30 és 17 óra között kaphatnak bővebb felvilágosítást Gyulán, a Városház utca 18. szám alatt vagy a 463-970-es telefonon.