Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-22 / 45. szám
CSABAI NAPLÓ 1995. február 22., szerda Fontos tantárgy a fizika Versenygyőztes diákok a gépészetiből A győztes csapat tagjai büszkék, ám önkritikusak is; ha még többet tanulnak, jobb lesz az eredmény az országKülönböző vetélkedőin Marci álmai és a valóság Marci (hétéves) rosszat álmodott, és miközben fejest ugrott mellém az ágyba, valamilyen gonosz manókról motyogott. Reggel elmesélve éppen úgy festettek, mintha Tolkien; Babó című híres könyvéből léptek volna elő, amelyben a lusta, de kedves babók ősi ellenségei a visíto- zó, rosszindulatú manók. Aztán vannak még az ufók, akiktől szintén félni lehet (bár ettől már nem csak a gyereknek), a fantáziának tág teret hagyva változatos formában elképzelhetőek. Másfelől viszont erősen behatárolja a képzeletet a sok elképesztően rossz amerikai rajzfilm, ami az összes tv-csatornából fáradhatatlanul ömlik. Ezek vagy arról szólnak, hogy az egyes számú főszereplő üldözi a kettes számút, elkapja és jót röhög, majd fordítva, vagy olyan bárgyú, mint a Walt Disney egyes filmjei. Marci sajnos egyelőre kitartó figyelemmel adózik bármilyen színvonalú rajzfilmnek. És persze a reklámok készítői tudják a legjobban, hogy a legkritikátlanabb befogadóik a gyerekek, és ezt aggályok nélkül ki is használják. A vacak műsorok között még vacakabb reklámok csábítják őket vásárlásra (vagy inkább vásároltatásra). —Mit kérsz születésnapodra?—kérdezem Marcit. — Barbie-t. Vagy ami még izgalmasabban hangzik: — Fiú Barbie-t — az „ő” neve azt hiszem, hivatalosan Ken. Aztán nem elég például, hogy kívülről fújja az összes reklámszlogent (pedig tudja, hogy utálom), de állandóan aziránt érdeklődik, hogy mi is azt az aktuális lélegzetelállító újdonságot használjuk-e, ami éppen századszor tűnik fel a képernyőn vagy a hagyományost (ez utóbbi lassan kulcsszóvá növi ki magát). Visszatérve a játékokhoz: örülni azért annak szokott igazán, amivel az első tíz perc után is lehet még valamit kezdeni. Például annak a filckészletnek, amivel az összes ruháját (ruhánkat) büntetlenül összefirkálhatja, mert nyomtalanul kimosható. A hagyományos mosóporral is. Marci, az álmodozó... Egyszer volt Budán... Meg Csabán is könyvvásár Békéscsaba város címere Az oldalt írta és szerkesztette: Bede Zsóka. Munkatársak voltak: Antal Gyöngyi, Dóczi Magdolna, Mitykó Mónika, Vass Márta, Virág Ágnes. Fotó: Kovács Erzsébet és Such Tamás. Olvasóink leveleit, véleményét várjuk: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5600 Békéscsaba, Munkácsy utca 4. Telefon: (66) 450-450. Hírek * Nem emellek. A Békéscsabai Szlovákok Szervezetének jelenleg mintegy hatszáz tagja van. A szervezet ebben az esztendőben sem változtatott a tagdíjak mértékén, továbbra is mindenki saját belátása (és persze lehetősége) szerint rendezheti az idei tagdíját. Ismét próbálkoznak. A Magyarok Világszövetsége Karitatív Bizottságának Békés Megyei Szervezete jelentős mennyiségű ruhaneműt gyűjtött a Csíkszeredái árvaház lakóinak megsegítésére. Az elmúlt héten az adományokból egy újabb szállítmányt indítottak útnak, ám, mint arról lapunkban részletesen beszámoltunk,.a román hatóságok visszafordították az adományt. A Békéscsabai Római Katolikus Plébánia gépkocsija a ruhaneműkkel szerdán (február 22-én) ismét nekivág az útnak. Nemzeti ünnepeink. Ebben az évben városunkban nemzeti ünnepeink tiszteletére három ünnepséget szerveznek: ilyen a március 15. mint az 1848—49-es forradalom és szabadságharc kezdete, a modem parlamentáris Magyarország megszületésének napja; augusztus 20., államalapító Szent István ünnepe; és október 23., az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdete, a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja. A békéscsabai közgyűlés a közművelődési és sportbizottságot bízta meg nemzeti ünnepeink előkészítésével. A békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola tanulói kiemelkedően jó eredményt értek el a Bu- dó Ágoston fizikai feladat- megoldó versenyen. Az iskola igazgatóját, Gyulafalvi Ernőt kérdeztük arról, hogy milyen jelentőséget tulajdonít a tanulók teljesítményének? — Iskolánkban fontos tantárgy a fizika — mondja —, magas óraszámban tanulják a gyerekek a négy év folyamán. Sajnos mégsem a legkedveltebb tantárgyuk, mert igen nehéz. A kollégák igyekeznek érdekessé tenni az oktatást különböző kísérletek bemutatásával is. Az iskolában tanító fizikatanárok érdeme is az elért eredmény, hiszen mindent megtettek annak érdekében, hogy a tanulók részt vegyenek a versenyen. A fizika érettségi tárgy és a világbanki programban — amelynek részesei vagyunk — is fontos szerepe van. Szeretné erősíteni a reáltárgyak oktatásának eredményességét. A fő cél nem a versenyeken való részvétel, de nagyon fontos, hogy azok a tanulók, akik képesek kiemelkedő teljesítményt nyújtani, azok ne hagyják ki ezt a lehetőséget. — Hogyan zajlott le a verseny? — Területi verseny volt, amin több megye középiskolás tanulói vehettek részt — veszi át a szót J uhászné Gáspár Piroska, az iskola matematika—fizika szakos tanára. Az első két forduló feladatait otthon oldották meg a gyerekek. A harmadik fordulón azok a tanulók vettek részt, akik a legjobb eredményt érték el. Az elbírálás korrekt volt, a tanulók felügyelet alatt, a kiküldött feladatsorokat oldották meg, nevük helyett jeligét írtak a dolgozatokra. A különböző évfolyamok hallgatói a tárgyi tudásuknak megfelelő feladatokat kaptak. Ez egy rangos verseny, a fizika tantárgy fontosságát bizonyítja, tehetségkutató szerepe is van. Az elért eredményeket már ismerjük, a résztvevők a díjakat még ezután kapják meg. A tanulókat arról faggattuk, mit jelentett számukra a verseny? Boros Péter első osztályos, 2. helyezést ért el: — A verseny után otthon átnéztem a feladatokat és akkor már sejtettem, hogy sikerült a megoldás. Az eredménnyel elégedett vagyok, de jobban is szerepelhettem volna. Kedvenc tantárgyam a matematika és a fizika. Tanulság számomra az alaposabb felkészülés fontossága. Bencze János első osztályos, dicséretet kapott: — A fizikatanárnő javaslatára indultam. Én is szeretnék tovább versenyezni. Radnai Róbert 2. osztályos, 4. helyezett: — Nagyon örültem a helyezésnek. Köszönöm a felkészítő tanárok munkáját, segítségét. Somogyvári István 2. osztályos, dicséretet kapott: — Ez volt az első verseny ebből a tárgyból, amin indultam fizikatanárom javaslatára. Úgy gondolom, hogy a felvételin is hasonló példák lesznek. Klampeczki Zsolt 3. osztályos, 2. helyezett: — Fizika szakkörbe járok, az iskolában tanultak mellett ott készültem a versenyre. A feladatok felét nehéznek találtam. Számítottam erre az eredményre. A budapesti Műszaki Egyetemen szeretnék továbbtanulni. Pilán Csaba 3. osztályos, dicséretet kapott: — Szerintem azoknak a legfontosabb a versenyen való részvétel, akik fizikából felvételiznek. Szegedi Péter 3. osztályos tanuló, 4. helyezést ért el. Bodnár Zoltán 4. osztályos: — A fizika érdekel, de nem ezen a területeh szeretnék továbbtanulni, az elképzelésem az, hogy programozó matematikus legyek. Nagy Zoltán 4. osztályos: — Az iskolai OKTV-n második helyezett lettem. Programozó matematikus vagy villamosmérnök szeretnék lenni. Nehéznek találtam a feladatokat, a mezőny elég erős volt. Nemrégen két, sőt három helyen is árulták a város közepén a 40, majd 50 forintos könyveket. Mára az egyiknek már csak a hűlt helye van. A posta előtti kútnál megy ugyan a holt, de az 50 forintos könyvek eltűntek már hónapokkal ezelőtt a polcokról. Némi remény, hogy a Szent István téri kipakolás közt még öt-hat ilyen árú könyv cselleng, de hát ez már olyan utolsó rúgás. Sokan hiányoljuk, jól emlékezve arra, hogy a sok jó vagy rqssz krimi és szerelmes regény mellett Németh László, Cseres Tibor, Lengyel József és más rangos magyar író műveit láttuk kitéve és örömmel vettük meg haladéktalanul. És sorolni lehetne hosszan, mi mindent vásároltak össze itt könyvből, főleg a kispénzű emberek, de bárki, hisz mindenki előtt nyitva állt a vásár. Míg lehetett. Aztán elkezdett haldoklani az olcsóság. Megjelentek az engedményes könyvek, s elkezdtek szaporodni, a jó 50 forintosok meg ezzel egyenes arányban csökkenni. Persze az is jó, hogy is ne lenne az, ha féláron vagy kisebb-nagyobb százalékkal kevesebb pénzért lehet regényt, ismeretterjesztő munkát vagy kézikönyvet venni. De ki az, akinek nem hiány óznak az 50forintosak? És ne sírná vissza... Gazdaáruház nyílt Janiinában Békéscsabán a napokban nyitott az Orosházi út 108.sz. alatt a Farmer-Partner Gazdaáruház. A szokottnál hidegebb idő ellenére 8-10 vevő már jóval a nyitás előtt kint várakozott. A nyitás után széles választék tárult elénk. A polcok dugig voltak a kertészkedéshez nélkülözhetetlen árukkal. Az ide betérő vásárlók egyelőre nézge- lődtek. A bolt első fizető veyő- je egy ajándékcsomagot kapott. A szerdai előkészületek közepette Kun Tibomé üzletvezetőt kerestük meg. — Napok óta sürögnek a dolgozók a bolt környékén... — Sok érdeklődő jött, kérdezték milyen vetőmagot árulunk majd és mikor nyitunk? — Nem merész ötlet Ja- minában ilyen áruházat nyitni? . — Reméljük, hogy megszeretik a boltot a vásárlók. A jaminai lakosokon kívül számítunk még a Csanádapácáról és a környékbeli településekről érkezőkre is. —Mekkora a bolt és milyen az árukészletük? — Boltunk alapterülete 200 m2 és 5 dolgozót foglalkoztatunk. Árulunk vetőmagokat, permetezőszereket, kerti gépeket, vegyi árukat. — Várják-e vevőcsalogató akcióval az érdeklődőket? — A kerti és kisgépeket engedménnyel árusítjuk. Ez az akció egy-két héten át tart. Közeledik a tavasz, a kertes városnegyedben már gondolni kell a vetőmagvásárlásra A kábítószer ellen A kábítószer-visszaélés megelőzésére alakult megyei munkacsoport legközelebb március 7-én 13 órától találkozik Békéscsabán, a megyeházán. A megyei szenvedélybeteg-ellátás komplex programjának időarányos teljesítéséről számol be dr. Balog Erika osztályvezető-helyettes. Drogtérképet szeretnének készíteni és drogambulanciát kialakítani különböző pályázati pénzek felhasználásával, erről is beszélnek majd. A kábítószerfogyasztás jogi következményeiről ugyancsak tanácskoznak.