Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-18-19 / 42. szám
Cseh Mária, az elnökné A rock klasszikusai: Eric Clapton Mozgalmas élete volt az 1937-ben Újpesten született Cseh Máriának. A zeneművészeti szakiskola elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színház operett-primadonnája volt. (7. oldal) Első gitárját 13 évesen a szüleitől kapta. Négy évvel később, amikor Muddy Waters, Robert Johnson, Big Bill Broonzy lemezeit hallgatta, már elektronikus gitárt vásárolt magának. (9. oldal) Itt ül velem szemben Gyulán, a Királynő fogadóban. A névadó: maga a királynő. Magyarország szépe. Farmerben, pulóverben, smink nélkül, hátrakötött hajjal. Látni rajta, iszonyú fáradt. Mintha mázsányi súlyt cipelne. Reggel óta gyötrik. Futással, úszással, tornával, manöken mozgással, testtartási gyakorlatokkal és nyelvtanulással. A májusi namíbiai világszépe versenyre készül. Tizenkilenc éves, reklámtervező és Győrben lakik. Neve: Harsányi Andrea —Ön tényleg szép. —Ott voltam Debrecenben, a színházban, amikor a fejére tették a koronát. Am a nézőtér távolsága túl sok ahhoz, hogy a szépségről ítéletet lehessen mondani. Hat hónapja ennek. Szokott visszagondolni rá? — Igen. De többet a 16 lányra, akikkel a döntő előtt együtt voltam. Három héten át, reggeltől estig. Nagyon hiányoznak. —Szereti Gyulát? — Szeretem. Picike ékszerdoboz. Amikor anyu telefonált és itt járt még a döntő előtt, segítették, kedvesek voltak hozzá. — Úgy tartják, Gyula az Alföld Sopronja. Sopront is szereti? — Igen, szeretem a várost és a színházát. Szép darabokat láttam ott. —Ismeri az elődjeit? — Fórián Szilvia, Pardy Zsanna, Patkó Dóra. — Találkozott velük? — Szilvivel találkoztam. Telefonáltunk is egymásnak. Nagyon segítőkész. —Kapott tőle útravalót? — Szilvi más egyéniség, mint én. Azt mondta, nagyon nehéz feladat az Reagelente ffut, úszik, tornászik, utána manöken mozgással, testtartási gyakorlatokkal és nyelvtanulással készül a namíbiai világszépe versenyre Fotó: Such Tamás Királynő panelban országot képviselni, egy hónapig dolgozni odakinn a sikerért. De büszke arra, hogy királynő lehetett. —És ön? Nem bánta meg? — Nem. Volt amikor nagyon fáradt voltam, talán akkor. —Ki kísérte el Debrecenbe, a döntőre? ,— Az anyukám és a barátom. — A barátja hogy fogadta a hírt, hogy itt kell készülnie? r— Nehezen, de mindenben segít. —A helyében én ideges lennék... — Ő is ideges, de büszke rám!-—Mivel foglalkozik a barátja? — Dolgozik. Pesten, a számviteli főiskolán végzett, üzemgazdász. — Testvére van? — Van egy öcsém. —Ó nem ment el Debrecenbe ? — Nem, a tévében nézett. —Mit szólt a győzelméhez? — Kaptam tőle egy csokor virágot, amikor hazaérkeztem. — Győrben hogyan fogadták a sikert? — A város? Rengeteg újságíró keresett meg, és a városi tévések is meginterjúvoltak. —Megismerik az utcán? — Meg, a fiatalabbak is, meg az idősek is. Persze van aki nem olyan kedves. Sokan azt hiszik, hogy nagyon gazdag lettem. Furcsállják, hogy gyalog járok, meg busszal, és hogy leviszem a szemetet. —Hol lakik? — Panelban, a második emeleten. Egyszer megkeresett egy csapat gyerek, ugyancsak meglepődtek, amikor kötényben nyitottam nekik ajtót. „Te vagy a Harsányi Andrea?” — kérdezték. Ha koronával a fejemen fogadom őket, nem nyílik akkorára a szemük, mint a kötény láttán. — Mondja, amikor elindul Győr belvárosában, a Baross utcán, másként lépdel, mint korábban, amikor alig ismerték? — Miért? Mi történt velem, hogy másként kellene lépdelnem? — Milyennek tarifa a belső tulajdonságait? — Zárkózott vagyok. —A királynőséget nem a zárkózottaknak találták ki... —Tudom. —Bele lehet szokni? — Nem, ezt nem lehet megszokni. Két én kell hozzá. Az egyik a természetes énem, a másik, amelyikkel dolgozom, készülök a versenyre. Nehéz a kettőt egyensúlyba hozni. — Ha ennyire ismeri magát, miért indult el a versenyen? — Anyu bátorított, hogy nevezzek be. — Ne haragudjon, de az anyák inkább féltik, mint bátorítják a lányaikat. — Nem kellett engem félteni. Persze, benne volt anyuban az aggodalom, de inkább bátorított, mint lebeszélt a nevezésről. —Azért elismeri, hogy rossz hírük van a szépségversenyeknek. — Nem tartottunk attól, hogy baj lehet. Sem az elődöntő, sem a döntőre felkészítő tábor nem adott erre okot. — Lépjünk előre az időben. Egyszer megfosztják a koronától. — Törvényszerű, hogy más lép a helyemre. A koronát elvehetik, de a címtől már nem foszthatnak meg. Örökre én maradok Magyarország 1995. évi szépségkirálynője. És megmarad az élmény, hogy együtt lehettem a 16 lánnyal, hogy itt vagyok Gyulán, hogy elutazok a világversenyre, Namíbiába. — Mit csinál, ha ,,leadja” a koronát? — Elutazok nyaralni. Nem megyek egyetlen fogadásra sem, nem keres meg egyetlen újságíró sem, és nem lesz fény, meg csillogás sem. — Elég lesújtó véleménye van az újságírókról. — Téved, szeretem őket. Jönnek, jókat beszélgetünk egy órán, vagy kettőn keresztül, aztán írnak egy jó cikket. — És a jó cikkek ismertté tették. Népszerű lett. Nehezen viseli? — Nehezen. Én szűk családi körben éltem, ismerősök, barátok vettek körül. Biztonságérzetet adtak. — És a csillogás, a fény? Nem fog hiányozni? — Nem. Én vissza akarok menni Győrbe, az akarok maradni, aki voltam. Szép volt, jó volt, de nem az én világom. Arpási Zoltán
