Békés Megyei Hírlap, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-11-12 / 36. szám
1995. február 11-12., szombat-vasárnap BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 9C antus János regényes életének van egy fejezete, melyet ugyanúgy nem írt meg senki, mint ahogy kivételesen gazdag életútját sem írta meg senki. Negyvenhárom éves korában találkozott első igazi szerelmével, a nagyhírű miskolci orvos lányával, aki húsz évvel fiatalabb volt nála, de végül is viszonozta a javakorban lévő férfi szerelmét. Xantus János levélben kérte meg Doleschal Gabriella kezét, s ez a levél a magyar szerelmi líra egyik gyöngyszeme azóta. Olvasóink aligha ismerhetik, Xantus Jánosról, a világot járt tudósról is csak keveset tudunk. A Magyar Irodalmi Lexikon így aposztrofálja őt: „író, természetkutató, utazó, etnográfus, az MTA levelező tagja”. Kiegészíthetjük azzal, hogy ügyvéd, hős honvéd, rajzoló, muzsikus, nyelvtanár is volt, s talán nincs is olyan foglalkozás, melyet hányatott élete során meg ne próbált volna, mint ahogy nincs a világnak olyan szeglete, ahol e nagy magyar utazó ne járt volna. Meghódította Amerikát Petőfi és Jókai kortársa, sőt barátja volt, többször járt a Pilvaxban, részt vett a Tízek Társaságának összejövetelein, s a szabadságharc bukása után mint fiatal honvédtüzér került fogságba, amikor is közlegényként besorozták egy pilseni gyalogezredbe. Édesanyjának — bécsi összeköttetései révén — sikerült elérnie, hogy leszereljék, ám hazafias kijelentései miatt fiát újra elfogták és besorozták ugyanabba az ezredbe. Innen szökött meg 1850-ben, hogy ifjúkori nagy álmait megvalósítsa, elindult világkörüli útjára. Idegen földrészeket akart bejárni, áttörni vadonokon, ahol fehér ember még soha nem járt — írták róla. Németországon, Belgiumon és Franciaországon át Angliába ment, egy évvel később pedig Amerikában kötött ki. Ezalatt volt hírlapíró, matróz, boltossegéd, könyvkereskedő, gyógyszerész, zongoratanító. A németül, latinul, spanyolul kifogástalanul beszélő ügyvéd napszámosként csatornát ásott, vasútépítésen dolgozott, megszenvedte a kivándorlás minden keservét és kínját. Washingtonban élt már, amikor egy ízben barátaival átutazott azon a csatornán, melyet valaha maga is izzadva ásott. „Több nagy tekintélyű férfiú volt jelen, s a helyet mutatva, elbeszéltem nekik a történetemet, s mutattam tárcámból az ott szerzett dollárokat. Azóta e férfiak sokkal melegebb barátaim...” — írta egy későbbi levelében. Megtanulta az indiánok nyelvét, s indián—magyar szótárt szerkesztett. Felkereste a iowai magyar telepet, farmer lett Texasban, állami expedícióval térképrajzoló Kansasban, 1857-ben pedig Washingtonban belügyi szolgálatra adta magát. Nevét hamar megismerte az angol és az amerikai tudományos világ, külföldi akadémiák választották tagjaik sorába. Bejárta Dél-Kalifomiát, tagja lett az amerikai tengerészeti mérnöki karnak, s elindult, hogy felmérje a Csendes-óceánt. Amerika és Ausztrália között 89 zátonyt fedezett fel; ismeretlen ősvadonokban a civilizáció harcosaként vált a modern Amerika egyik megteremtőjévé. Amerre csak járt, mindenhonnan hazaküldözgette a kitömött madarakat, állatokat, ásványokat, néprajzi kincseket a Magyar Nemzeti Múzeumnak, miközben neve fogalommá vált az amerikai kontinensen. Xantus János 1861-ben hazalátogatott, három évvel később pedig végleg hazatért, s a közreműködésével akkoriban létrehozott budapesti állatkert első igazgatója lett. összpontosul; s adhatok egy becsületes, gyengéd és hű szívet, mely kegyedet méltányolni, felfogni és érteni képes; s semmi áldozatot nem talá- land eléggé nagynak, hogy kegyedet boldogíthassa úgy, amint szívem akarja, s amint kegyed valóban megérdemli... Kérdezze meg most szívét, szerethet-e ily élő lényt, ítéljen fölötte, ha vallomásom már magában is nem visszataszító és fagyasztó... Szerelmem oly nemes, oly tisztaforrású és jószándékú, miként panasz nélkül mondhatok le kegyedről — ha kell... ne szóljon se igent, se azt, hogy nem. Ha igent mondana, nem hinném el, oly gyorsan jönne az éltető napsugár üszkébe fűlt szívemre... s mindenre, ami szent kegyed előtt, ne mondja ki a nemet, de ha ez volna samomra kegyed szívében fenntartva, legyen kíméletes; s engedje, hogy a mámor álmából lassanként ébredhessek fel...” Nyolc hónap után Xantus azt ajánlotta Gabriellának, hogy levelezzenek, ismerjék meg még jobban egymást, s ha... Igen, ez a ha végül is meghozta a beteljesülést: Doleschal Gabriella Xantus János felesége lett. Igaz ugyan, hogy a boldogságuk nem tartott sokáig; nyolc hónap múlva a szerelem lángja •a gyűlölet lángjává változott. A húsz évvel fiatalabb Xantusné 30 évvel túlélte elvált férjét, 1924. augusztus 13-án halt meg. A kérő-levelet két évvel halála előtt adta át egy pesti szerkesztőnek, aki Gödöllőn kereste Amikor pedig találkoztak, egy pillanat elegendő volt... Egerben, a természetkutatók országos tanácskozásán mutatták be Gabriellának. Xantus János tudott a leányról. Édesapjával ugyanis már korábban megismerkedett, aki említette, hogy van egy lánya; műveltsége, a világ iránti érdeklődése, nem kevésbé szókimondása az átlagos nők fölé helyezi. Xantus érdeklődését már akkor, látatlanul is felkeltette a hölgy. Amikor pedig találkoztak, egy pillanat elegendő volt ahhoz, hogy a „végtelen távolságok kutatója” olt- hatatlan szerelmi lángra lobbanjon. Kinccsé váló szerelem Titeket az Isten is egymásnak teremtett, biztatták barátai. Amikor csak lehetett, a lány közelébe férkőzött, s mint később leírta: itta minden szavát, figyelte mozdulatait; „...egy ragyogó szempárt követtem — nem tudom én, hova és merre —, mint Mózes az égő bokrot, vagy a börtönéből szabadult rab a vakító napsugarakat”. Egerben, a tanácskozás zárónapján közölte a lány apjával: „Gabriellát szeretem, hiszem, hogy boldogíthatom is, kérem ezért a beleegyezését azon esetre, ha további ismeretség után Gabriella hajlamát és beleegyezését önmagámnak megnyerni szerencsém lehetne...” Pár nappal később, 1868. szeptember 2-án, pesti magányában asztalhoz ült, s megírta mindezt szerelmének. A levelet teljes terjedelmében nem tudjuk közreadni, ám a legszebb, legjellemzőbb részleteket igen. „Azt kérdheti Kegyed és méltán, hogyan lehet az, hogy én, egy középkorú, okos ember így ajtóstól rohanok Kegyedhez, s néhány napos ismeret- . ség után azt mondani merészelem, hogy szeretem! — mit igen sok nő mindkét részre lealacsonyításnak, vagy gúnynak is vehetne. Erre eddig soraim részben megfeleltek; de másrészt ne vegye megbántásnak, vagy hízelgésnek, ha nyíltan kimondom, miként igen sajnálatra méltó az az ember, aki szívével szabadon rendelkezhetik, s Kegyedet nem szereti, mert hogy lehessen Kegyedet ismemi és nem szeretni, az előttem oly talány, melyet megfejteni nálamnál okosabb emberre kell bíznom. De nálam más is volt az ok, egy igen természetes, de azért korántsem mindennapi ok s engedje, hogy itt néhány komoly szavakban magyarázzam ki magamat. Az ifjú nagyravágyása—higgye el kegyed Gabriella — nem egyéb, mint hiúság. Nincs határozott célja, s ezer és ezer kártyavárat épít, egyik úgy, mint a másik, szenvedéllyel. Ifjú korban a szerelem folyvást szárnyain hoz és mulatáshoz egyaránt. Reám nézve elérkezett már az idő, midőn a nap sem oly ragyogó, s egyéb örömöm alig lehet, mint kegyedben s kegyed által. Viruló ifjúságának nem adhatom, fájdalom, saját ifjúságom lepergett éveit; amint nem adtam én azokat más nőnek sem, mert életem legsötétebb napjai alatt életem fenntartásáért idegen világrészben érc-hideg ismeretlenek közt küzdenem kellett, hogy megmentsem a magyar becsületet, s egy becsületes magyar nevet alapítsak!... Adhatok azonban kegyednek erőteljes férfikorral egy nevet, melyre bárki is büszke lehetne, s mely hazánkban úgy, mint azon kívül, minden művelt ember előtt ismeretes, s tisztelettel említik. Adhatok egy házikört, melyben minden hazánkban ismert lángész, tehetség és szellem fel őt. Elhagyatottan, nyomorogva élt fiával, Xantus Gábor gimnáziumi tanárral, annak feleségével és gyermekeivel. A románok elől Erdélyből menekültek, a kormány azonban Xantus János fiát B-listára helyezte, aki órák adásából tengette a család életét. Xantus János 1894-ben drámai módon fejezte be életét. Fiumei üdülése alatt elméje elborult. Hazahozták. Örökké tervező agya arannyá akarta változtatni a Karszt-hegysé- get, hogy így segítsen az ország minden szenvedőjén és szegényén. Damjanich utcai lakásukban női ruhában járt-kelt egész nap, s mindent arannyá akart változtatni. Második felesége, aki egy felsőmagyarországi orvostól vált el Xantus János kedvéért, a húszas évek közepén még élt, és Kőszegen lakott. Pósfai János „...ne szóljon se igent, sem azt, hogy nem. Ha igent mondana, nem hinném el, oly gyorsan jönne az éltető napsugár üszkébe fűlt szívemre... s mindenre, ami szent Kegyed előtt, ne mondja ki a nemet, de ha ez volna számomra Kegyed szívében fenntartva, legyen kíméletes, s engedje, hogy a mámor élményéből, lassanként ébredhessek fel... ” Nagy emberek szerelmei Gabriella repdes, anélkül, hogy fészkét megrakni akarná. Oly hosszú a nyár és a remény pályája előtt! A mai csalódást a holnap újdonsága váltja fel, s a mai nap sugára felszárítja a tegnapi könnyeket... Mikor azonban elérkeztünk az élet azon szakába, mikor már a napsugarak ritkák s az utolsó rózsa is kifejlett, sőt tán hervadni készül; érezzük, hogy a veszteséget kipótolni nem tudjuk, s hogy sötétség és fagy közelednek. Érezzük ilyenkor, hogy árvák, elhagyatottak vagyunk, s felébred bennünk az étvágy. A szerelem ilyenkor egy megmérhetetlen kincshalmazzá válik birtokunkban, mely fölött a fösvénység gondjaival és szemeivel őrködünk. Legutóbb szülemlett érzelmünk a legkedvesebb bálvány — múltunk legkedvesebb biztosítéka — s egyedül reményhorgonya jövőnk- nek... Szeretem kegyedet Gabriella, miként szó ezen érzelmeket sohasem fejezte ki eléggé, Kegyed jövő sorsa, megelégedése, boldogsága magában foglalja minden reményét jövő életemnek. A csalódások, a hosszas hontalanság keservei inkább öregítettek, mint magas éveim száma; elrabolták tőlem a sóvárgást életörömök után s elvették a kedvet lelkemtől a dolog
