Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-07-08 / 6. szám
«ÉS MEGYEI HÍRLAP ka Vízkeresztkor. Ünnepi istentiszteletet tartottak Orosházán az evangélikus templomban vízkereszt alkalmából pénteken délelőtt, ahol részt vettek a Hajnal Óvoda nagy- csoportos gyerekei és a II. számú általános iskola egyházi tagozatos osztályai. Pintér János evangélikus esperes igehirdetésében közvetlen hangon szólt a gyerekekhez, beszélt vízkereszt jelentőségéről. Új igazgató. Január ötödikén rendkívüli ülést tartott Szeghalom önkormányzati képviselő-testülete. Az egyetlen napirendi pont az utókezelő kórház-rendelőintézet orvos-igazgatói pályázatának elbírálása volt. A tavalyi sikertelenség után — amikor egyik jelölt sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges képviselői támogatást — ezúttal hárman pályáztak és közülük tizenegy szavaztattál dr. Horváth Ferenc kapta meg a megbízást. Valuta. A megnövekedett valutavásárlás még zökkkenő- mentesebb lebonyolítása érdekében Békéscsabán, az OTP Békés Megyei Igazgatósága január hónapban hosszított nyitva tartást rendelt el. Eszerint hetente két alkalommal: kedden és csütörtökön 17 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére. Fogadóóra. Dr. Sarkadiné dr. Lukovics Éva országgyűlési képviselő fogadóórát tart Nagyszénás polgármesteri hivatalában 1995. január 9-én, hétfőn 16—17 óráig. Ügyfélfogadás. A Békéscsabai Rendőrkapitányság közlekedés-igazgatási osztályán január 12-én az ügyfélfogadás szünetel. Ez alól kivétel a vezetői engedélyekkel és az E és Z betűjelű forgalmi rendszámokkal kapcsolatos ügyintézés, mely az említett napon délelőtt 8 és 12 óra között történik. Súlyos sérülés. Pénteken délelőtt Orosháza belterületén történt közlekedési baleset. Ennek során egy személygépkocsi ütközött teherautóval. A baleset következtében egy súlyos és egy könnyű sérültet -szállítottak kórházba. KÖRKÉP Ez mór nagy dolog..., hogy nem lesz áremelés Fotó: Such Tamás Egyelőre változatlanok a bölcsődei díjak Az élelmiszerek év eleji áremelése és az áfa növekedése miatt a szülőkre háruló bölcsődei étkeztetési díjak az ország legtöbb városában módosultak. A békéscsabai egészség- ügyi iroda vezetőjéhez, dr. Kovács Zoltánhoz még nem érkezett olyan jelzés, miszerint ebben a városban is terveznének változást: — Az önkományzat csaknem 48 millió forinttal járul hozzá a bölcsődei étkeztetési díjakhoz. Ez és a szülők által fizetendő napi 60 forint eddig elégnek bizonyult az előírt normák teljesítésére. Egyébként a kérdéssel évente egyszer szokott foglalkozni a közgyűlés, a jelenlegi árat tavaly júniusban állapították meg. Természetesen, ha a bölcsődék felől olyan jelzés érkezik, hogy nem tudnak ebiről az összegből kijönni, nekünk is foglalkoznunk kell a dologgal. A.Gy. Nem atrocitás, tanúkihallgatás! Különös sztoriról írt szerkesztőségünkhöz Bucsáról Nagy József. Idézet a leveléből: — „December 6-án este fél hatkor Bucsán ismerkedési est volt a jövendő képviselő urakkal és hölgyekkel, bár ez nem olyan jól sikerült, mivel ők voltak ott, az a 14-15 személy, aki jelölt volt, a lett és volt polgármester és társai. ...Ezért bátorkodtam elmenni, de látván, hogy kívül álló polgárok nincsenek, így én sem mentem be... Ezután jöttek az atrocitások! December 16-án este megjelent nálam a rendőrség és olyan kérdéseket tettek fel, hogy miért mentem el, miért jártam ott. Azután azt kérdezték, hogy mit tudok arról, hogy az egyik képviselőjelölt gépkocsija alá valami szeget tettek. Én erről nem tudok, majd további kérdések után felvették az adataimat. Hát még az ismerkedésre sem lehet elmennem, illetve az ajtón benézni, mert ott voltak a képviselő urak!” Ezek után természetesen megkerestük a Szeghalmi Rendőrkapitányságot, mi is történt decemberben Bucsán. Megtudtuk, a december hatodikai választási gyűlés után N. F.-né helyi lakos bejelentést tett, hogy valaki személygépkocsija kereke alá szeget tett. Rongálás ügyében megindították az eljárást, melynek során másik nyolc-tíz helybeli lakos mellett Nagy Józsefet is tanúként meghallgatták, mivel a rongálás időpontjában ő is arra járt. A szabálysértési ügyet egyébként azóta lezárták, a tettes nem került elő. Gila Standfoglalók egymás között (Folytatás az 1. oldalról) — Hány helyet érintett a tegnapi licit? — Tizennégy kisebb és négy nagyobb területű standra szólt a versenytárgyalás. — Tudott minden érintett erről a tegnapi zárt tárgyalásról? — Akikkel bérleti szerződésünk volt, azok tudtak róla. De véleményem szerint mindenki hallott erről a piacon. — Esetleg volt valami atrocitás a versenytárgyaláson? — Semmi. Akik az elején értetlenkedtek, azok is megnyugodva mentek el a tárgyalás végén. Egyébként még mindig van négy stand, amire nyilvános pályázatot hirdetünk. Hadd mondjam el, vasárnap és hétfőn takarítást és átalakítást végzünk a csarnokban. Remélhetőleg tehát a hét elején már megközelítőleg olyanná válik a csarnok, amilyennek szeretnénk látni... B. V. Hárommenetes bántalmazás / Áldozatukat agyba-főbe verték Nem szűnik meg a békéscsabai üzlet A Képcsarnokban csak leltároznak Ahogy arról már tegnapi számunkban beszámoltunk. Tótkomlóson eltemették Karsai Józsefet, akit december 24-ére virradóra találtak meg holtan a csanádpalotai vasútállomáson. Az ügy kapcsán felhívtuk a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályát, ahonnan a következő információt kaptuk: a nyomozás során kiderült, hogy az elhunyt már egy hónappal ezelőtt konfliktusba keveredett a diszkóban azokkal, akiket halált okozó testi sértés bűntettéért vonnak majd felelősségre. A 19 éves fiatalember és a két fiatalkorú a vasútállomásra ballagó (vajon ide csalták, vagy önszántából járt erre az áldozat, erre még nem derült fény) Karsai Józsefet hárommenetes bántalmazásnak vetették alá. Magyarán: mindannyian ellátták sa baját. Ököllel agyba-főbe verték, a földön összerugdosták, majd magára hagyták. Minden ellenkező híreszteléssel szemben nem gyalázták meg az áldozatot, szemét sem szúrták ki, mellkasi sérülés sem volt a testén. A két szakértői boncolás még nem adott magyarázatot a halál közvetlen okára. A gyanúsítottakról megtudtuk, hogy velük szemben a bíróság nem rendelt el előzetes letartóztatást, szabadlábon védekezhetnek. Mivel fiatalkorúaknál is szó van, ezért még hátravan a szülők, a törvényes képviselők kihallgatása. cs. i. December végén Budapesten újabb Képcsarnok-galéria szűnt meg, miután az elmúlt év elején a Képcsarnok Rt. hat galériát— öt vidékit és egy fővárosit — volt kénytelen bezárni. A részvénytársaság életképessége érdekében az Alkotó- művészeti Közalapítvány felügyelőbizottsága — minisztériumi kezdeményezésre — két évre visszamenő cél- vizsgálatot kezdeményezett a Képcsarnok Rt.-nél. A békéscsabai Képcsarnok a napokban zárva tart, ablakait csomagolópapír fedi. Talán sokakban felmerül a kérdés, van-e összefüggés e két hír között. Erről kérdeztük Odor Bé- lánét, a békéscsabai üzlet vezetőjét: — Jelenleg a szokásos év eleji leltár folyik az üzletben, illetve az áfa-változás miatti átárazásokat végezzük el. Miután elég nagy árukészlettel zártuk az évet, ez valószínűleg 10-12 napig eltart. Azután azonban nyitunk, és várjuk vásárlóinkat. A Képcsarnok Rt.-ben folyó vizsgálatról mi még nem értesültünk, valószínűleg bennünket ez nem érint. Antal Gyöngyi 1995. január 7-8., szombat-vasárnap A kastélyt megvette, de az itt élő embereket nem! (Folytatás az 1. oldalról) — Lássuk csak, a tároló szín előtt közút van? Akkor majd mi is lesorompózzuk, hogy ő se tudjon egyenesen, csak körbe közlekedni! — kontrázott egy másik érintett. De felvetődött a Rechrnan által lebontott garázsok kérdése, a kastély ára, amit miért nem forgatott vissza a termelőszövetkezet Kiscsákó fejlesztésére. Sérelmezték az emberek, hogy hónapokig áldatlan körülmények között zajlott az orvosi ellátás és egyáltalán: áldatlan körülmények vannak most is az út- és járdahálózat terén. Dányi László emlékeztette a csákóiakat, hogy az adásvétel előtt tisztázták, kinek mekkora a portája. Az új tulajdonos egyébként 1992-ben a kastélyt 3,7 hektáros területtel vette meg 4 millió forintért. A vásárlásig valóban volt a településen jó orvosi rendelő. Utána az orosházi önkormányzat megvette a nagyszénási áfésztól azt az épületet, amiben kialakított egy újat. Ma már ideális körülmények között fogadhatja betegeit az orvos. A beszélgetés során az is kiderült, hogy sok félreértés jóval hamarabb tisztázható lett volna, ha az embereket időben tájékoztatják a tulajdonviszonyok változásáról, a szövetkezet és az önkormányzat feladatairól. Ezt így fogalmazta meg a „szóvivő”: — Amíg a tsz jól működött, addig a csákóiak gondjait az önkormányzat helyett is megoldotta. Ezért nem vetődtek fel a problémák. Ez a világ elmúlt, és jöttek az ígéretek. Az új önkormányzat figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy itt is emberek élnek, akik szeretnének emberibb körülményeket. Hamarosan szeretnénk a helyi képviselőnkkel és Rechrnan úrral személyesen találkozni! Úgy legyen! Csete Ilona A szlovákság érdekében A napokban tartotta alakuló ülését Tótkomlóson a szlovák kisebbségi önkormányzat. Lopusni András korelnök köszöntőjében elmondta, hogy büszke a komlósiakra, akik megértették a kisebbségi önkormányzat szükségességét. — Idáig békés együttélés volt településünkön, a vegyes Aki pénteken 18 óra tájban a 47. számú főközlekedési úton járt Csorvás és Monor között, azt a rendőrök eltérítették, pontosabban elterelték, és nem látott mást, csak a kék fények villódzását. Ennek sajnos szomorú oka volt: egy közlekedési baleset körülményeit vizsgálták. A helyszínen csak annyit tudtunk meg, hogy a történteknek halálos áldozata van, a sebesültek között pedig gyerekek is találhatók. Később házasságok sem rendítették meg ezt a tényt. Az elkövetkező 250 évben is így legyen — mondta a szónok. Az eskütétel után megválasztották a kisebbségi önkormányzat elnökévé dr. Antal Mihályt, helyettesévé Laukó Zsuzsannát. Juhász Pál polgár- mester sok sikert kívánt valamennyiük munkájához. derült ki, hogy az út szélén kerékpárját toló ittas férfit előzte egy Lada (ennek utasa volt Gy-né F. Mária, N. Hajnalka gyermekkorú, N. L-né és Gy. írisz gyermekkorú), majd a gépkocsivezető a kormányt megrántva a szembejövővel (abban foglalt helyet M. P. és az életét vesztett M. J. orosházi lakos) frontálisan ütközött. A 2 gyermeket és a 3 felnőttet súlyos sérülésekkel szállították az orosházi kórházba. „LEGYÜNK BÜSZKÉK ARRA, AMIK VOLTUNK S IGYEKEZZÜNK KÜLÖNBEK LENNI ANNÁL, AMIK VAGYUNK!” (Herman Orró) A békéscsabai Képcsarnokban a szokásos év eleji leltározás folyik. Ennek befejeztével a babák vevőkre várnak... Fotó: Such Tamás Halál a 47-es főúton