Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-24 / 20. szám
© 1995. január 24., kedd SPORT írékés megyei hírlap Várják a hatodik jugoszláv játékost Van, akinek tizenkét edzés lesz a héten Két hete készül a ta- vaszra a Békéscsabai \o Előre FC, s túl vannak az első „próbamérkőzésen” is. Igaz, nyitányként egyelőre egymás között játszottak, ám már ez is sokat elárul az edzőnek, Pásztor Józsefnek. — Jól sikerült a második heti felkészülés is, ami köszönhető annak is, hogy elfogadható állapotban volt a Vandháti úti pálya: jó talajú, sima — mondja az edző. — A múlt héten egyébként tizenegy edzést tartottam, ebből ötöt csarnokban töltöttünk. Most is alapvetően az erőfejlesztésre fordítottuk a hangsúlyt, s sok lábdinamikus gyakorlatot tartottunk. — Mi vár e héten a csapat tagjaira? — Megközelítőleg ugyanaz, mint a múlt héten. Egyelőre kevesebb még a játék, de ennek aránya is fokozatosan növekszik, a jövő héttől pedig még jobban előtérbe kerül. Van akinek 11, másoknak tizenkét foglalkozáson kell részt vennie a héten. —Sérültek, betegek? — Most már nincs. Baji kigyógyult az influenzából, hétfőn már munkára jelentkezett. Csató János lába is rendben jött. — A próbajátékon részt vevő jugoszláv labdarúgók hogyan váltak be? — A múlt héten újabb három labdarúgóval „kísérleteztünk”, kettő közülük már tovább is állt, nem tartok rájuk igényt. Az egyikük fizikai álTotónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 3. fogadási heti Totó és Góltotó nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy talá- latos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt plusz egy jutalom nyereményösszege nettó 2 millió 828 ezer 247 lapota volt nagyon gyenge, a másik olyan posztra alkalmas, amely már be van töltve nálunk. A harmadik, aki emberfogót játszik, marad még egy hétig, sorsa majd utána dől el. Sőt, e hétre újabb déli, immár hatodik jugoszláv labdarúgót várunk próbára. —A program változatlan? — Nem, némiképp már borult. A Szeged FC a fúziók miatt nem tudott eddig megfelelően készülni a tavaszra, ezért lemondták a január 28- ára tervezett előkészületi mérkőzést. Éppea most szervezzük, kivel játsszunk helyette a hét végén. Mivel nálunk, egyelőre legalábbis, jó a pálya, itthon szeretnénk egy NB III-as megyei csapattal mérkőzni. De van egy másik meghívásunk is szombatra, mégpedig Mezőhegyesre, terembe, az esti órákra, ott is helyt kell állnunk. J.P. A fizikai fejlesztés van még előtérben, de egyre többször játékra is sor kerül Fotó: Such Tamás forint; 13 találatos szelvény nem volt; 12 találatos szelvény 16 darab, nyereményük egyenként 500 ezer 835 forint; 11 találatos szelvény 289 darab, nyereményük egyenként 11 ezer 91 forint; 10 találatos szelvény 2561 darab, nyereményük egyenként 2016 forint. A Góltotón első nyerőosztályba sorolt szelvény nem akadt ezen a héten, a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 4 millió 85 ezer 165 forint; a második nyerőosztályba sorolt szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 77 ezer 356 forint; a harmadik nyerőosztályba sorolt szelvény 50 darab, nyereményük összege egyenként 1547 forint. jH/MSIH a Békéscsabai NKC hivatalos szponzora Wiko-Plus Bt. a Masita magyarországi vezérképviselete Békéscsaba, Andrássy út 6. Telefon: 66 446-243 1. Internazionale—Torino 2. Juventus—Brescia Név: Cím:. A múlt héten a főmérkőzést, az AC Milan— Fiorentina találkozót (2—0) huszonegy olvasónk találta el, közülük a következő három helyes megfejtő nyert a sorsoláson: Bernáth Mihály, Végegyháza, Széchenyi u. 34., Cza- kó György, Kertészsziget, Dózsa u. 26., Tóth István, Csanádapáca, Deák u. 47. Valamennyien egy-egy 2000 forintos Masita ajándékcsekket nyertek a játék szponzora, a Wi- ko-Plus Bt. jóvoltából, amelyet a Masita sportszergyár magyarországi vezérképviseletének békéscsabai sportszerboltjában (Békéscsaba, Andrássy út 6.) vásárolhatnak le. A szerencsés nyertesek az utalványokat postán kapják meg. A héten olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal is 2000 forintos vásárlási csekket nyerhetnek a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek a játék szponzora, a Wiko-Plus Bt. jóvoltából. Az e heti tippeknek január 27-éig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljuttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. Ahány kivágott szelvényt küld be, annyi tippel vehet részt játékunkban. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” / Ev eleji beszélgetés időszerű sportkérdésekről / így látja a megyei sportigazgató Néhány héttel az elmúlt esztendő eredményei után, s az idei célok, feladatok előtt szokás megvonni a mérleget: mit sikerült megvalósítani az elképzelésekből, melyek voltak a főbb történések, amelyekről érdemben lehet szólni. Nos, így van ez a sportban is, amely az elmúlt esztendőben is szolgált újdonságokkal, érdekességekben, s nemkülönben bővelkedett kiemelkedő Békés megyei sikerekkel is. A békési sportélet időszerű kérdéseiről dr. Petróczy Gáborral, Békés megye sportigazgatójával beszélgettünk. Az egyik apropó: nemrég Békéscsabán járt Kiss Imre, a MOB alelnöke, a Csepel-Kor- dax, valamint a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke, aki többek között a következő megállapítást tette: „A testnevelés és sport megújításának koncepciójával kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a feladat- rendszer végrehajtásában a Békés megyei TSH rendkívül jó eredményt tudhat magáénak!” E megállapítás is arra ösztönöz, hogy szóljunk a megyei sport eredményeiről és a hivatal munkájáról. —A MOB alelnökének, Kiss Imre úrnak megállapítását az eltelt három esztendő összegzéseként értékelem, ami számunkra azt jelenti, hogy a sport- hivatal felállításával javult megyénk sportjának szervezettsége, hatékonysága, s ezután is igyekszünk a sport jövőjének tervezhetőségét biztosítani. Tevékenységünket a jövőben is a szuverenitás és az iránymutató segítségadás alapelveinek a betartásával, szolgáltatás jelleggel, s következetesen kívánjuk végrehajtani. — Hogyan értékeli az 1994- es évet a Békés megyei sport eredményei szempontjából?-— Elmondhatjuk, hogy megyénk sportja meghatározó szerepet játszik országunk sportéletében. A hölgyeknél például szinte nem lehet különbséget tenni Tóth Hajnalka vívó, Nyeste Adrienn tornász, NóbikNóra modellező, Rosza Mária atléta, Molnár Zita és Tatjana Kulagina asztaliteniszezők eredményei között. Ugyanígy a férfiaknál Bánszki Tamás ejtőernyős, Urbanik Sándor atléta, Gabnai Csaba, Debreczeni Dezső harcművészek, Lovász György és Földi Attila erőemelők, Szabados Béla úszó, Bogár János hosszútávfutó, Petróczki Zsombor búvárúszó teljesítménye, eredményessége között. A csapatjátékoknál egyformán büszkék vagyunk a Békéscsabai Előre Toma Club női csapatára, az Orosházi MTK női asztalitenisz-gárdájára, a Békéscsabai Előre FC labdarúgó-együttesére és a BSC Szarvas női kosárlabdacsapatára. De jól szerepelt továbbra is a csabai női kézilabdaegyüttes, a főiskola röplabdagárdája, a Gyulai SE sakkcsapata és a gyulai, valamint orosházi modellezők is kitettek magukért. —És hogyan hangzik az értékelés a sporthivatal szempontjából? — A válasz kifejtése úgy érzem, nagyobb terjedelmet igényelne, ezért most csak kulcsszavakban ragadnám ki a legfontosabbakat. Sportdiplomáciai szempontból rendkívüli siker, hogy Szarvas városa kategóriájában elsőként kapta meg a „Nemzeti sportváros” elismerést! Az iskolai testnevelés és diáksport terén a személyi feltételeket és a versenyrendszert figyelembe véve elmondhatjuk, hogy formai és tartalmi vonatkozásban Békés megye 138 alap- és középfokú tanintézetében több, mint ötvenezer diák megfelelő „szolgáltatásban” részesül. Itt kell megemlítenem és megköszönnöm a megyei közgyűlés hathatós támogatását. A szabadidős sportról szólva a versenynaptár száz százalékig megvalósult, s külön is kiemelkedett a dr. Bándi Andor asztalitenisz-emlékverseny és nemzetközi veterán bajnokság. A sportszakember-képzést, továbbképzést illetően is élénk érdeklődés mutatkozott a szakmásított sportoktatói, sportmenedzser és edzők továbbképzésében, sőt, a versenybíró, játékvezető tanfolyamokon is mintegy 230 fő részesült oktatásban. Gyógytestnevelés, sportegészségügy, sporttudomány: sportorvosi konferenciát rendeztünk, ahol az ország legjobb orvosai tartottak előadást júliusban. Elkészült egy módszertani segédanyag a testnevelőtanárok számára. A nemzetközi kapcsolatokat is ápoljuk, így például szlovákiai, aradi és dortmundi sportbarátokkal kommunikálunk. A velük való sportbarátságot tavaly is tartalommal töltöttük meg. Dióhéjban ennyit szerettem volna említeni ezekről a kérdésekről. —Pénzügyi, gazdasági helyzet? — A megyei önkormányzattól és az OTSH-tól kapott támogatást is figyelembe véve romlott a megye sportjának pénzügyi helyzete, hiszen a támogatás bázisszinten maradt, mert nem volt lehetőség, hogy inflációkövetővé váljon. Remélem, 1995-ben, ami olimpiai kvalifikációs év és megyénk is több sportágban érintett, megértik a megnövekedett gondokat, s ennek arányában emelkedik majd a sporttámogatás. —Melyek a legközelebbi feladatok? —Úgy érzem, hogy teljesebbé tettük Békés megye sportjának szervezettségét a Békés Megyei Sportegyesületek Szövetségének megalakulásával, ahol is a hivatalunk nem mint a sport direkt irányításának eszköze, hanem a demokratikusan szerveződő sportélet kiszolgálójaként volt jelen az alakuló gyűlésen. Tervezzük, hogy együttműködési megállapodásokat kötünk a települési önkormányzatokkal, a szakigazgatási szervekkel és valamennyi, a sportot támogatni tudó és akaró magánszeméllyel — a sport érdekében, annak eredményesebbé tételében. Készül a forgató- könyv az 1994. évi legjobb Békés megyei sportolóknak a díjátadó ünnepségére, amelyet önökkel, a Békés Megyei Hírlappal közösen rendezünk. Tervezzük továbbá a sport kiemelkedő szakembereinek és társadalmi munkásainak jutalmazását is. Úgy érzem, meg kell köszönnöm mindenkinek a kiváló munkáját, aki hozzájárult megyénk sportjának eredményesebbé tételéhez, s elismerés jár közvetlen munkatársaimnak, Marik Lászlónénak, Vidó Györgynek, Bertalan Sándornak, Simon Istvánnénak, Szmo- la Imrénének, Frankó Jánosáénak, Németh Lajosnak, valamint az önálló szövetségi vezetőknek, Tóth Mártonnak, Gi- czey Lajosnak is — mondotta végezetül dr. Petróczy Gábor. Gyurkó Mihály A Békéscsabai Előre TC magyar bajnok női tornászegyüttesének tagjai ezúttal nem a szerek mellett, hanem egy fogadáson. Balról Munkácsy István edző, Gibala Erika, Balogh Ildikó, Filó Mária és Ondos Adél. Közülük ki lesz ott jövőre Atlantában az olimpián? Fotó: Kovács Erzsébet RF.KF.S MF.GYRI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHIR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068