Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-24 / 20. szám

1995. január 24., kedd SZÍNES Kleopátra aligha változtatta meg a világ arculatát, ám az asszony­nak nem elhanyagolható befo­lyása volt Julius Caesar bizonyos döntéseire. A történelem számta­lan esetet ismer, amikor a gyen­gébb nem képviselői, legyenek bár házastársak, szeretők vagy kéjhölgyek, valóságos befolyással bírtak a politikai és gazdasági döntéshozókra. Elegendő a feudális Európa politikai érdekek megszabta uralkodói frigyeire gondolnunk, de kiváló példákkal szolgál mondjuk a későbbi korok Franciaországa is: Madame de Montespan és XIV. Lajos, a Napkirály, Marie Antoinette és XVI. Lajos... Ezek az asszonyok nemcsak a király ágyában rendelkez­tek hatalommal, tényleges beleszólásuk volt a politikába is, sugallatukra minisztereket és tanácsosokat neveztek ki, udva­roncok és komoly állami tisztségviselők váltak kegyvesztetté. Napóleonra sem maradtak teljesen hatástalanok a nők: ismere­tes, hogy Walewska grófnő nagymértékben meghatározta Bona­parte kelet-európai stratégiáját. A közelmúltból is feleleveníthető né­hány eset, csak úgy találomra. Mao Ce- tung felesége politikai ambíciójának fér­je halála után nyíltan is hangot adott. Máig emlékezetes jó néhány amerikai First Lady: például Edith Wopodrow Wilson, akinek — meglehet — történe­lemalakító szerepe volt a versailles-i bé­ketárgyalások alatt; Eleanor Roosevelt, Jackie Kennedy, „Lady Bird” Johnson, Rosalynn Carter és persze Nancy Rea­gan. De térjünk most vissza az üzleti élet­hez, hiszen valójában ott csinálják a politikát. Pillantsunk be a színfalak mö­gé, ahol a szex keveredik a business­szel, ahol a virágzó call-girl hálózatok révén kibogozhatatlanul összefonódnak a pénzzel mért szerelmek, a könyvelési machinációk és az államügyek. Leg­alábbis Franciaországban. Merthogy va­lamiféle furcsa szemérmesség miatt a gyönyörű lányairól híres francia földön nincs éppen törvényes útja annak, ha a nagyvállalatok a világ legősibb és leg­természetesebb módján próbálnak ked­veskedni ügyfeleiknek. Az Egyesült Ál­lamokban bezzeg egész újságoldalakat olvashatni tele apróhirdetésekkel, me­lyekben „escort girl”-ök, azaz „hölgykí- séret”-ek szolgáltatásait kínálják, és az amerikai cégek kerek perec rákérdeznek a kliensnél: „Óhajt kíséretet?” Vagy vegyük Hongkongot, a nemzetközi üzle­ti központot: az idegenből érkezett üzlet­ember itt két kis könyvecskét találhat szállodai szobájában az éjjeliszekré­nyén. Az egyik a Biblia, a másik pedig egy kicsiny bőrkötésű kiadvány a megle­hetősen homályos Turistakalauz cím­mel. Belül a város történetének és gazdaságának rövid áttekin­tése, valamint... Yoko, Belinda, Dona, Jill vagy Diane pontos „koordinátái”, természetesen a megfelelő fotókkal! Franciaor­szág meg olyan képmutató — kesereg a Le Nouvel Observateur cikkírója —, mint egy serdülő kamaszlány: a szex és az üzlet arrafelé összeforrott fogalompár, csak nem beszélnek róla. Ha a call-girl szót csupán kiejtik a nagy francia vállalatok illetékesei előtt, rögvest úgy viselkednek, mint a legerényesebb, szüzes­ségben megvénült nevelőnők. Egy s más mégis kiszivárog a párnázott ajtók mögül. Az imént eihlített francia hetilap riportere megtudta például, hogy az Öböl-menti egyik olajparadicsom vezető iparmágnása mindig telexen jelzi Párizsba menetelét, s üzeneteinek utolsó mondata minden egyes alkalommal így hangzik: „Kellemes társaság kívánatos”. Az egyik legfontosabb elektromossági vállalat ma­gas rangú beosztottja pedig azt mesélte el, miként szokta meg­szervezni egyiptomi üzletfelei „szórakoztatását”: „Keresek ne­kik két-három call-girlt estére. De foglalkozni kell a feleségeik­kel is, merthogy mindig velük együtt jönnek Párizsba. Tehát rendszerint én viszem el őket szétnézni az éjszakában. És tudja, mit kedvelnek a legjobban? A szexshopokat és a pornókazettát áruló boltokat!” A legtöbbször — mint kiderült — maga a kliens jelenti be igényeit, ám előfordul, hogy úgy kell „becserkészni”. A kelletlen, rossz hangulatban lévő tárgyalópartnert egy, a házigazda otthonában rendezett szűk körű vacsora könnyen feldobhatja. Pláne, ha a kompánia egyetlen magányos hölgytagja (aki valójában pontos feladatokkal és a kiszemelt célhoz való „használati utasítással” ellátott call-girl) az első pillantásra „elolvad” az egyébként igencsak mogorva vendég charme- jától... Ami mellesleg az ilyen lakomák előzményeit illeti, Charlotte - tól, a titokzatos luxuskurtizántól, aki ötezer franknál kevesebb összegért ki sem mozdul lakásából, néhány részletet megtudha­tunk. Általában még a vacsora előtt az adott cég „protokollfőnö­ke” megrendel három-négy lányt, s maga választja ki a tárgyaló­fél vélt ízlésének leginkább megfelelő hölgyet. A kiválasztott szépség (a többiek tisztes kárpótlást kapnak az esetleg elmaradt egyéb lehetőségekért) konkrét megbízatással ül a fehér asztal­hoz. Jól kitalált szerepet kell játszania; vagy csak éppen el kell csavarnia a vendég fejét, hogy elégedett legyen, vagy szerelmes­sé kell tennie, teljesen el kell csábítania. A jól sikerült mulatság után természetesen a szerencsétlen ördög még csak a megkívánt lány telefonszámához sem jut hozzá — legalábbis „ingyen”. Amennyiben az üzletet e kis rásegítéssel eredményesen nyélbe ütik, a közvetítésben érdemeket szerzett call-girl „szép ajándé­kot” vehet át a cég képviselőjétől, de százalékos részesedést sohasem. Apropó, jövedelmek. Ugyanezen Charlotte a Le Nouvel Ob- servateurben elmeséli, milyen tarifákkal dolgozik manapság a fények városában egy hivatalos ledér, aki persze csak nagyban utazik. Nos, egy úgynevezett üz- leji vacsora, anélkül, hogy Char­lotte egyáltalán lefeküdne a ven­dégével, hatezer frankra rúg. Egy hétvége húszezerbe, egy egyhe­tes utazás harmincezer, egy Ze­nit fantázianevű egy hónapos kiruccanás pedig nyolcvanezer frankba kerül. Akadnak viszont kivételek; Charlotte-nak volt már dolga olyan szaúdi férfival, aki egyetlen éjszakáért tizenöt­ezret fizetett. Sok lány maszekban dolgozik: négy-öt megfelelő klientúrával- bíró call-girl összeáll, maguk szervezik és osztják be egymás között ügyfeleiket. Ezt azonban csakis az igazi nagymenők engedhetik meg maguknak, azok, akik tekintélyes anyagi háttér­rel büszkélkedhetnek. A legelterjedtebb hagyományos mene­dzselési mód a „házakban” valósult meg, ahol a madame tulaj­donképpen közvetítette hölgyeit, sőt a legközismertebb luxus­bordélyok főnökasszonyai gondos­kodtak a szakmából kiöregedett párt- fogoltjaik kiházasításáról is. Ez azon­ban már a múlté. Mostanában a call- girl hálózatok, manökenügynöksé­gek, társasklubok jól hangzó nevei mögött rejtőznek. S hogy mennyi ilyen, luxusigényt kielégítő hölgyven- dég-szolgálat működik a francia fővá­rosban, azt csak sejteni lehet. Ha más­ból nem, hát onnan, hogy a párizsi erkölcsrendészet szakemberei mint­egy ezernyi „nagyvadat” tartanak — igen diszkréten — nyilván. Egyébiránt vajmi kevés bajuk van velük, hiszen miként Madame Claude — az üzletág nagynevű képviselője, egészen 1975-ig egy tisztes bordély vezetője — önérzetesen vallja: egy call-girlnek bizony nemcsak szépnek, hanem intelligensnek, műveltnek, az idegen nyelvekben jártasnak kell len­nie. Ez már csak azért sem túlzott követelmény, mert az örömlányok e legfelső osztályának tagjai többnyire a társadalom „jobb köreiből” származ­nak. Nemritkán miniszterek, ügyvédek, orvosok gyermekei, egykori fotómodel- lek, középszerű színésznők. A rendőr­ség tapasztalatai is ezt igazolják. Szó ami szó, a call-girlök lényege­sen más életet élnek, mint mondjuk az egyszerű, „járdaszéli” prostituáltak. E hálózatokból szinte teljesen hiányoz­nak ugyanis a stricik; a lányok amo­lyan matriarchátusba szerveződnek, mindig nőt találunk a „házak” élén. Míg az átlagos prostituáltak azért ér­deklik a rendőröket, mert rajtuk ke­resztül nyerhetnek legkönnyebben be­bocsátást az alvilágba, a call-girlök milliónyi apró, ám mégoly értékes információval rendelkeznek a nagypolitika és a gazdaság felső régióiról. Ez utóbbiak „titkos szolgálatokat” is tehetnek a hatóságoknak... Némely angolszász országban az ilyesféle „felvilágosítás” karriereket törhet ketté. Elegendő emlékeztetni Gary Hart jobb sorsra érdemes amerikai elnökjelölt afférjára, Jimmy Swaggart tévéevangélista nőügyeire. A lista Nagy-Britanniában a leg­hosszabb: 1987-ben Jeffrey Archer, a konzervatív párt alelnöke kényszerült idő előtt távozni posztjáról, mivel a sajtó — egy prostituálttal való tízperces szállodai együttlét nyomán — hírbe keverte; 1983-ban Cecil Parkinson vált meg a kabinettől házas­ságon kívüli liezonja miatt; 1976-ban a liberális párti Jeremy Thorpe búcsúzott szégyenteljesen pártjától, és tovább folytathat­nánk a sort. A legnagyobb vihart kavart botrány azonban régebb­ről datálódik, Profumo védelmi miniszter privát kurtizánja egyúttal a Londonban akkreditált szovjet katonai attasénak is állandó látogatója volt... Mellesleg figyelemre méltó, hogy — Marion szerint — a keleti hírszerzés „szexuálisan orientált”. Főleg a KGB élt ezzel a megközelítéssel: embereiket és kettős ügynökeiket az esetek 60 százalékában szexszel fogják meg. Csupán 30 százalékában pénzzel, és mindössze 10 százaléknyi az esélye annak, hogy valami ideológiai meggyőződésből vállal megbízatást, A kémek és kémnők világából térjünk vissza a könnyűvérű hölgyek „polgári” foglalkozásához. Néhány évvel ezelőtt egy látszólag értelmetlen öngyilkosság után derült fény az Euro Service France (ESF) kétes ügyeire, amit az értékelések úgy nyugtáztak, mint a „prostituáltak felhasználásának intézménye­sítését az üzleti életben”. Miről is van szó? Az üzletfelek megpuhításának ez a módja egyáltalán nem újkeletű. Csakhogy az ezzel járó nem csekély költséget valami­képpen minden vállalatnak könyvelnie kell. Á fináncoktól éppen ilyen címen is lehetne kifizetést eszközölni: „szexuális kapcso­latok”. Nem vagyunk erkölcsrendészek, mondanák erre a meg­hökkent adóellenőrök. Igen ám, de a francia büntetőtörvény­könyv 334. paragrafusa valahogy ekképp szól: „Bárki, aki a prostitúció tevékenységét elősegíti, a kerítés súlyosbított válfa­jában elmarasztalható”. A cégek tehát boldogulnak, ahogy tud­nak. Vagy feketén és készpénzzel intézik a dolgukat, ami eleve ráfizetéses, hiszen az adóból ezt a tételt nemigen lehet leírni, vagy különféle jogcímeken „elbújtatják” a call-girlök tisztelet­díjait. A harmadik megoldás az, amelyikkel az ESF felfutott. A cég szolgáltatásaiért „valódi hamis számlákat” állít ki: például „többnyelvű kíséret” vagy „tolmácsolás” címén kikölcsönzi alkalmazottait, akik — és erről az ESF már igázán nem tehet — természetesen egyéb módon is közelebb kerülhetnek klienseik­hez. Egy-egy buja éjszaka valamelyik külföldi üzletemberrel úgy tűnik föl ezután, mint a „sajnálatosan könnyűvérű” tolmács­nő, idegenvezető meggondolatlansága... (Külföldi Lapok nyomán) Pályázati felhívás! A Dunaholding—Békéscsaba Kft, mint a Kardosi Egyetértés Mgtsz felszámolója pályázat útján értéke­síti az alábbi telepeit, vagyontár­gyait: 1. Szarvasmarhatelep: 4419,2 m2-es épület komplett berendezéssel, 64 619 m2 földterületen. 2. 3 db 100 vagonos gabonatároló fémsiló. 3. Vetőmagtisztító üzem. 4. Szabadidőközpont: 244,7 m2 beépített terület, 4991 m2 földterületen. 5. Kül- és belterületi ingatlanok, kárpótlásból vissza­maradt földek. Felszámolás befejezése előtt utolsó lehetőség a fenti vagyontárgyak megvásárlására. Részletes felvilágosítást a felszámoló ad személye­sen vagy a (66) 311-731-es és a 388-254-es telefo­non. Az ajánlatokat írásban 1995. február 1-jéig kell „Vételi ajánlat” jeligére a tsz központjában benyúj­tani, 5552 Kardos, Csabai út 68. Elővásárlási jogot pályázat útján lehet érvényesíteni. Az ajánlatoknak tartalmaznia kell: — az ajánlattevő megnevezését, pontos címét — a vásárolni kívánt vagyontárgyak felsorolá­sát — az ajánlott vételárat, a fizetés feltételeit és garanciáit. A pályázatok elbírálása 1995. február 6-áig megtör­ténik, melyről az ajánlattevőt írásban értesítjük. Az elbírálásnál a felszámoló kiegészítő adatokat kérhet és fenntartja a jogot a nem megfelelő árajánlat ese­tén a visszautasítására. A pályázat 1—4. pontjára 500 000 Ft, 5. pontjára 50 000 Ft bánatpénzt kell letétbe helyezni a tsz pénz­tárába, mely sikeres vásárlás esetén az árba foglaló­ként beszámít, a vásárlás meghiúsulása esetén visszafizetésre kerül. ELADÁSI HIRDETMÉNY ÜDÜLÉSRE ALKALMAS TELKEKRŐL. A Dunaholding—Békéscsaba Kft., mint a Szarvasi Dózsa Mg Termelőszövetkezet „FA” felszámolója a szarvasi Nagyfoki holtág men­tén kialakított, átlag 800—860 m2 nagyságú, közvetlen vízparti és a vízpart közelében lévő, több telekhez lejárati hányaddal bíró zártkerti — üdülővel beépíthető — telkek eladását hir­deti meg. Vízparti telek 143 db, nem vízparti telek 283 db. A telkekkel együtt eladásra kerül maga a Nagyfoki holtág, mint meder, a hozzá tartozó művekkel. A holtág a Hármas-Körös közvetlen közelében tel­jesen kikotort, rendezett, Szarvas várostól 3 km távolságra fekszik, műúton megközelíthető. Für­désre, horgászatra kiválóan alkalmas. A telkekhez műút és elektromos áram biztosított. A vízparti telkek ára nagyságtól és fekvéstől füg­gően 300 000—340 000 Ft + 15 000 Ft a meder. A nem vízpartiaké 85 000—95 000 Ft + 7000 Ft a meder. Az eladás a jelentkezés sorrendjében, készpénzfi­zetés ellenében történik. Ügyintézés: munkanapokon délelőtt. Az értékesítés kezdő napja: a hirdetés megje­lenése után következő munkanap 1995. febru­ár 15-éig. Az üdülőtelkek egybeni megvásárlása esetén előnyt és árkedvezményt adunk. Árajánlatot írás­ban 1995. február 15-én 12 óráig kérjük a tsz köz­ponti irodájában leadni a fizetési feltételek megje­lölésével. Elővásárlási jogot az árajánlat útján lehet érvénye­síteni. Felvilágosítást ad Cz. Veres Sándor felszámoló­biztos a (66) 311-731-es telefonon vagy szemé­lyesen a Szarvasi Dózsa Mgtsz központi irodájá­ban, 5540 Szarvas, T. III. kk. 531/1. Szex és üzlet Munkanász Az üzletfelek meapuhításának ez a módja egyáltalán nem újkeletű

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom