Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-24 / 20. szám
IBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEIKÖRKÉP 1995. január 24., kedd Felújítás. A mezőkovácsházi művelődési központ márciusig szeretné befejezni a tavalyról áthúzódó felújítási munkákat. A ház minden helyiségét érintő átalakítás során új fotószoba, és új klubhelyiség kerül kialakításra, valamint hosszú idő után rendbehozzák az öltözőket is. A felújítás részeként az emeleti karzatra éppen a napokban szereltek fel 150 darab újszerű széket, amelyet Békéscsabán kedvezményes áron vásároltak. Ezáltal az emeleti rész is alkalmassá vált kisebb előadások, értekezletek megtartására. A zene öröméért. Cite- razenekar alakult és kezdte meg tevékenységét a napokban Magyarbánhegyesen. A zenekar tagjai általános iskolás gyerekek. A helyi művelődési ház klubtermében hetente találkozik a kis csapat, akik lelkes, fiatal vezetőjük irányítása mellett tanulják a községben már nagy hagyományt őrző citerázást. Termálfürdő. A nagybán- hegyesi termálfürdő, amely közkedvelt gyógyvizéről ismert, néhány hétig karbantartás miatt nem üzemelt. Sokan — köztük több rendszeresen visszajáró vendég — érdeklődtek, hogy vajon a téli hónapokban megnyitják-e a fürdőt? Az önkormányzat tájékoztatása szerint, a fürdő továbbra is folyamatosan várja a vendégeket és feltehetően január 25-e körül ismét kinyitja kapuit. Népművelők bálja. Békés megye népművelőinek hagyományos bálját régi szokás szerint minden esztendőben más-más városban rendezik. Az idei bál február 18-án Békésen, a művelődési központban lesz, melynek szervezésén, a program összeállításán a vendéglátók már dolgoznak. A kecses gulipán kedvelt élőhelye az uqrai tórendszer Természetvédelem és gazdálkodás Biharugrán A biharugrai halastavak sorsa nem kevés viszontagság után, úgy tűnik, rendeződött A privatizáció során több fordulós versengésben a Merkuriusz Kft nyert, melyben érdekelt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is. Terveikről, elképzeléseikről azért is érdemes bővebben szólni, hiszen ezek túbnutatnakBiharugrán. Beszélgetőpartneremtől,Dénes Péter managertól először azt kérdeztem, hogyan kerül Biharugrára egy budapesti egyesület?-— Nem olyan különös ez, hiszen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (a továbbiakban: MME) 1994-ben már készített egy halastóvédelmi koncepciót, melyben szerepelt a biharugrai tavak megmentése is. — Kitől vagy mitől kell megmenteni például az ugrai tavakat? — Amikor a védelemről beszélek, akkor mindig a madarak, a természet védelmére gondolok. A halastavak élővilágát több nagy csapás is érte a múltban. Hogy csak néhányat említsek: a halastavi kacsa- és libatartás következtében pusztult a part menti növényzet, a 70-es évek közepétől olasz bérvadászok végeztek itt elképesztő mészárlást. Napjaink „veszélyforrása” a privatizáció volt, hiszen fennállt annak veszélye, hogy a tavak feltöltésének és lehalászásának rendjét kizárólag az aktuális piaci viszonyok határozzák meg, így előfordulhat az is, hogy épp akkor árasztják el a szárazon álló tavakat vízzel, amikor a madarak ott fészkelnek. — Milyen alternatívát tud kínálni a MME és van-e módja ezt megvalósítani? — A mi elképzeléseink szerint a tórendszer hasznosítása többoldalú volna, nem kizárólag a kitermelt hal- mennyiség lenne a meghatározó. Ilyen lehetőség a horgászat, a vízivad-vadászat és az ökoturizmus. Amikor az ugrai halastavak privatizációja megindult, először lobbizással megkíséreltük megakadályozni a magánkézbe adást, de ez nem sikerült. A tulajdonos, az állam ismételten eladásra kínálta ezt a madárta- nilag rendkívül fontos területet és ekkor lépnünk kellett. A MME a halastavakon tevékenykedő, természetvédelemre érzékeny dolgozókkal közösen létrehozott egy gazdasági közösséget, a Merkuriusz Kft.-t, amely ajánlatot tett a tavak megvásárlására. Ezt az ajánlatot az állam elfogadta, így természetvédelmi szempontból a legnagyobb veszély, a vadászatból profitálni szándékozó magánkézbe adás elhárult. — Milyen konkrét terveik vannak a biharugrai halastavakkal? — Elsődleges célunk a halastavakon fészkelő és átvonuló madárvilág számára megfelelő életfeltételek biztosítása olyan hal- és nádgazdálkodással, amely kiszolgálja ezt. Számításaink szerint a vételár hiteltörlesztésének összege az eddigi szintű gazdálkodásból kitermelhető, ugyanakkor a már említett több célú hasznosítás is elkezdődik. Szeretnénk például széles körben megismertetni a természetkímélő halgazdálkodást, távlati célunk itt Biharugrán egy oktatási központ létesítése, ahol egyfelől a helyi és környékbeli iskolások részére „vízi biológia” órákat tartanánk, másfelől nemzetközi és hazai természetvédelmi rendezvényeket szerveznénk. Fontosnak tartjuk a „csendes” vagy „zöld” turizmus feltételeinek kialakítását, melyben számítunk a helyiek közreműködésére is. Leegyszerűsítve, úgy akarunk tevékenykedni, hogy a kft. ne menjen csődbe, ugyanakkor mind a madarak, mind a természetbarátok jól érezzék magukat itt, s ezzel hozzájáruljunk Biharugra fejlődéséhez is. Gila Károly Egy obsitos emlékére Rosen József, az 1848/49-es magyar szabadságharc honvédseregének őrmestere 1903. január 26-án, 78 éves korában halálozott el Battonyán. Ismeretlen nyughelyét a katolikus temető őrzi nagy titokban. Az ausztriai Hulleinben született. A 23 éves fiatalembert megérinti a forradalom szele, különösen nagy hatással van rá gr. Batthyány Lajos 1848. május 16-ai felhívása, melyben a megtámadott, s a külső ellenség által veszélyeztetett magyar haza védelmére szólít, ezért önként jelentkezik a honvédsereg soraiba. Alakulatával részt vesz a bácskai harcokban, majd később a temesvári ostromseregben tanúsított bátor magatartásáért őrmesterré léptetik elő. Alakulatával a végsőkig kitartóan harcol a szabadságért, de a tragikus vég mégis bekövetkezett számukra is, a Világosnál történt fegyverletétellel. Az aradi vizsgálati fogság után Battonyán telepszik le és családot alapít. Leszármazottai a századforduló utáni években Rejtő néven válnak ismertté. A család megélhetését tanult szakmájának gyakorlásával, mint nyerges és kárpitos mester biztosítja. A fellendülésnek indult helyi kereskedelem és különböző szolgáltató-ipari tevékenység következtében igény merült föl érdekképviseletük létrehozására. így 1872-ben megalakul az Iparosok és Földművelők Olvasó Egylete, majd 1883- ban pedig az Iparosok Önsegélyező Egyesülete is. A két egyesület az összefogás mellett dönt, és 1885-ben 200 fővel létrehozzák utódszervezetüket, az Ipartestületet. Ezen érdekvédelmi szervezetek egyik alapító tagja és szervezője Rosen József is. A honvédsereg obsitos őrmestere szívében mélységesen élt a szabadságharc emléke, melyet igazol az a tény is, hogy 1867-ben egyik lelkes szervezője és alapítója a batto- nyai városi honvédegyletnek, melynek alapvető célja az érdekvédelem és erkölcsi támogatás. Sajnos a múló évek és Rosen József egy megfakult, homályos, régi képen, 78 évesen évtizedek alatt a tagok száma megfogyatkozott. A távozókat egyre kevesebben kísérték el utolsó útjukra. A honvédegylet 1890-es újjászeryezése alkalmával már csak 24 tag nyilvántartását rögzíthették, közte Rosen Józsefét is, aki idős kora ellenére még mindig lelkes támogatója és segítője a forradalmi eszmét ápoló bajtársainak. Tovább fogyatkozott a kis csapat, a kegyetlen halál 102 évvel ezelőtt őt is elragadta, már csak 12 bajtársa maradt, akik elkísérték utolsó útjára. Halálának évfordulóján rá emlékezünk, a honvédsereg közvitézére, és azokra a battonya- iakra is, akiknek sírhalmai már régen nem lelhetők föl temetőinkben. Silló József Ha kevés a diák A battonyai szerb iskola 8 évfolyamán jelenleg 44 gyermek tanul. A tanulócsoportok száma 6, az 1—2. és a 3—4. osztályokat ugyanis összevonták. Az oktatási feladatokat 8 főállású és 3 óraadó pedagógus látja el. Lévén szó kis iskoláról, a szakos ellátottság kívánni valót hagy maga után: az angolt, a biológiát, a kémiát és felső tagozaton a testnevelést olyan tanárok oktatják, akiknek ehhez nincs meg a szakképesítésük. Más oldalról közelítve a kérdéshez viszont látni kell azt is, hogy még így sem tudnak minden főállású pedagógust teljes óraszámban foglalkoztatni: egy közelmúltban elvégzett önkormányzati vizsgálat során kiderült, hogy „két dolgozó kötelező óraszáma nincs kitöltve.” Versmondó verseny Magyar és idegen nyelvű versmondó versenyt hirdet Gyula város önkormányzata, az Erkel művelődési ház és a Magyar—Román Baráti Társaság. Gyulai, városkörnyéki közép- és főiskolai hallgatók jelentkezését várják a Székely János drámaíróra emlékező versenyre, melyet február 27- én 16 órától rendeznek Gyulán, az Erkel művelődési házban. Egy-egy iskolából 5—5 tanuló részvételére számítanak. Mindenki egy szabadon választott verset vagy versrészletet adhat elő. Jelentkezni legkésőbb február elsejéig lehet a román gimnáziumba (Gyula, Líceum tér 2.) eljuttatott nevezéssel. A rendezők kérik, hogy írják meg a versenyzők nevét, az előadandó költemény szerzőjét, címét, s azt, hogy milyen nyelven kívánják elmondani a verset. A részvevő, illetve a helyezést elérő diákokat könyvjutalomban részesítik. A falum a Kis-Sárrét szélén épült, avagy települt, s gyermekkoromban a kertünk aljáig ért a tocsogós, nádas rét. A régi mocsári tölgyerdőből egyetlen fa mesélt a tegnapi nagy erdőről, ott, a valamikori váradi út mentén. Az erdőt még a vízszabályozáskor irtották ki, kellett a szántóföld, hiszen külterjesen gazdálkodtak évszázadokon keresztül. 1936- ig, a tagosításig még a Szent István-kori hármas vetésforgóval gazdálkodtak. Se fa, se bokor, csak hol végtelen tengeritáblákat vagy kalászosokat mostak az esők, lengettek á szelek, vagy mint a szélhajtotta vizek, hullámzott a búza-, árpa-, a zabvetés. Kóborlásaim alkalmával az az egyetlen öreg fa volt a nagy messzeség, odáig gyalogoltam akkor is, ha hó borította a földeket. Magúra kutyám ügetett hol mellettem, hol előttem, hol nagy ívben elkanyarodott valamely nyúl nyomán. A magános fát öleltem, a törzsét átérni nem tudtam, csak öleltem, s hallottam, hogy sír, siratja a letűnt időket... ...Az ember életében a nagy örömök, mint kilométerkövek jelzik, hogy ünnep van, ünnep van! Örül a lélek, örül a világ! Az ünnepek teszik elviselhetővé a hétköznapok bajait, problémáit. Ilyen nagy ünnep volt az, amikor — mint nyugdíjas — hazakerültem a szülőfalumba, s az akkori fiatal téeszel- nökünk megkezdte a Ugrai-erdő újratelepítését. Azóta minden évben lesem, mennyit nőttek a fák, a nyárfaerdők hogyan pergetik ősszel halott leveleiket, tavasszal hogyan pattannak a mézédes rügyei, a tölgyek nem vetkeznek le, ők a fák optimistái, de a zörgő rőt levelek siratják télidőn a létezésüket... ...A nap éppen csak felbukkan a Bihari-hegyek mögül, most „fürdik meg a nagy örömben”, míg nem lángol a világ. Fácánkakasok kurrognak, bábaszarkák csörögnek, vadgalamb is búgja bánatát, a dülőút árkán belül rekettyebokrok burjánzanak, az egyik bokor alól két stiglinc lépeget elő. Bordó fejük, élénksárga számyahegyük szinte lobog a sok zöld szín között... Megint a nyulak, fácánok, őzek, a sokféle madár lakóhelye hát az Ugrai-erdő? A nyárfaerdők, a tölgyesek nőnek, és nem érdekli őket a világ „állapota”. Pedig a világ megint változott, nagyot változott ezzel a privatizációval. Nem keresem, kik, hányán — pár ember—vette meg a fél Ugrai-erdőt. S most nekem minden fa sorsa külön- külön fáj. Tudom, hogy a nyárfákat úgy... húszévenként ki kell „termelni”, az ő életük ennyi. A tölgyek? Legalább ötven-hatvan év még, amíg igazán fák lesznek. És akkor? Soha nem voltam jó „számtanista”, ahogyan az én idomban hívtuk a matematikát. Nem is tudtam megérteni a számok világát, és most, öregségemre mégis sokat tudnak „beszélni” nekem. Most jöttem rá, hogy a számok is beszélnek! Tudom, hallom, hány szó elhangzik a rádióban, hány szó leíródik a lapokban az erdők sorsáról, elkótyavetyéléséről. Most mégis hadd „toldjak” hozzá valamit.... 1985-től a téesz nemesnyárt telepített, költsége 70 000 forint hektáronként. Összes költség: 1652 millió forint. Vöröstölgy: 38 kát. hold (21,6 hektár) költsége 24 032 forint hektáronként. Összes költség: 519 ezer forint. Ko- csánytölgy: 30,8 hektár (53 hold) költsége: 33615 forint hektáronként, összesen: 1 036 453 forint. Tehát az Ugrai- erdő erdősítésének költsége 3 207 544 forintot tett ki. A fák erről semmit nem tudnak, de arról sem, hogy... a „licitáláskor” átlag 15,2 aranykoronánként „keltek” el. 1 aranykorona 500 forintért! Egy hektár 500 forint, 15,2 aranykorona 7600 forint. Tehát egy hektár erdő 7600 forintért! A telepítés költsége nyár: 70 000 forint hektáronként, a tölgy: átlagosan 28 000 forint hektáronként. A hozamot már nem is számolom. Lelkűk rajta, akik ezt megengedték! Nagyon remélem, hogy még a nyárfák halálát sem érem meg. Mint ahogyan megértem: két-három éve rendre vágták ki a tagosításkor ültetett kiserdőket, nyárfasorokat, azok, akik soha nem ültettek egyetlen fát sem! És csak számolja ki, akit érdekel, mennyi lesz ennek az erdőnek a hozama? Hogy lehet ezt eltűrni, elviselni, hogy két- három ember szinte ingyen jusson ahhoz, amihez semmi köze nem volt, nem segített abban, hogy az Ugrai- erdő megint erdő legyen? Miért nem lehetett tájvédelmi területté nyilvánítani, hogy végre annyi mulasztás, sőt rombolás után megint erdő legyen, ami volt, a madarak, kisvadak eldorádója, hogy ne sirassa majd ötven év múlva egyetlen magános fa a letűnt időket? Bertalan Ágnes A fák hallgatnak
