Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-18 / 15. szám

iRÉKÉS megyei hírlap MEGYEI KÖRKÉP 1995. január 18., szerda Földink volt. Chován Kálmán zongorapedagógus, zongoraművész 1852-ben ezen a napon született Szarvason és 1928-ban Bu­dapesten halt meg. 1876-tól Bécsben a Horak-féle zene­iskola tanára. 1889—1916 között Erkel Ferenc utóda­ként a Zeneakadémia tanára (1891-töl a zongoratanár­képző vezetője). Zongora­művei közül a pedagógiai jellegűek maradandó érté­ket képviselnek. Ünnep és üröm. Aggo­dalommal vegyes hangulatban ünnepelték meg kedden Baján az Álsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság fennállásának 40. évfordulóját. Működésük felté­telei évről évre romlanak. A költségvetésből gazdálkodó szervezetekhez tartozó vízügyi igazgatóságon korábban ezer- százan, most már csak mintegy négyszázan dolgoznak. A Duna magyarországi szakaszának mintegy harmadán önállóan és a határ mentén az úgynevezett közös érdekű részeken a szerb vízügyi szervekkel együtt vég­zett feladatok ugyanakkor nem csökkentek. Civil társadalom. „Nyi­tott házban” várta a nonprofit szervezetek képviselőit a Civil Társadalom Fejlődéséért (CTF) Program kedden Budapesten a Bálint Közösségi Házban. A CTF azzal a céllal alakult tavaly tavasszal, hogy támogassa a ci­vil szektor fejlődését, program­jaikkal, oktatási rendszerükkel hozzájáruljon a nonprofit rend­szerben dolgozó szakemberek képzéséhez. Szerveznek ké­zségfejlesztő tréningeket is. A CTF által indított civil stúdiu­mok sorozat első rendezvényén mintegy nyolcvan, elsősorban vidéki civil szervezet képvise­lői vettek részt. A kerekasztal- beszélgetésen a nonprofit szek­tor önszerveződéséről, a háló­zatépítésről, a nonprofit tör­vényről, az adózásról és a kül­földi modellekről cseréltek eszmét a magyar csapat tagjai, az amerikai tanácsadók és a magyar civil szervezetek kép­viselői. / Óvónők és tanítók az átlagtól elmaradó gyermekekért Békéscsaba megelőzte Párizst? Az UNESCO az elmúlt év nyarán a speciális nevelési szükségletek kielégítéséről nemzetközi konferenciát ren­dezett Párizsban. Itt fogalmazódott meg nemzetközi szinten először, hogy a többségi iskoláknak biztosítaniuk kell az átlagtól elmaradó fejlődésmenetű gyerekek speci­ális gondozását, valamint az, hogy a felismerésben, fej­lesztésben és tájékoztatásban a többségi iskolákat a spe­ciális iskoláknak kell segíteniük. Ha a párizsi konferencián el­hangzottakat a szakma leg­frissebb célkitűzéseinek te­kintjük, akkor Békéscsaba legalább 15 esztendővel előz­te meg a korát, ugyanis a me­gyeszékhelyünkön mindezek már ekkor megfogalmazód­tak. A Békéscsabai Speciális Iskola tantestülete már a nyolcvanas évek elején felis­merte és felvállalta a tanulási nehézségekkel küszködő gyerekek segítését, bármely általános iskolában is tanulja­nak azok. A speciális iskola két vezetője, Nagy Gyula igazgató és Duray Miklósné igazgatóhelyettes több mó­don is segítette e kérdésben a „többségi iskolák” pedagó­gusait. Előadásokat tartottak az igazgatói munkaközössé­gek számára, bemutató fog­lalkozásokat a normál isko­lákban tanítók számára. Gyógypedagógusaik külön­böző általános iskolákba láto­gattak és tanácsokkal segítet­ték az ott dolgozó pedagógu­sokat. A város oktatási irányí­tása elismerte, sőt igényelte is e tevékenységüket, majd 1992-ben felkérték Nagy Gyulát és Duraynét, dolgoz­zák ki az átlagostól elmaradó fejlődésmenetű gyerekek speciális pedagógiai gondo­zásának városi megvalósítási lehetőségeit. — Szerencsére mindez nem csak dolgozat maradt va­lamelyik fiók mélyén, hanem egy pontról pontra megvaló­suló folyamat kezdetét jelen­tette — mondta találkozá­sunkkor Duray Miklósné. Mielőtt azonban e folya­matról imánk, arra kértük a speciális iskola vezetőhelyet­tesét, hogy röviden foglalja össze, milyen gyerekek meg­segítéséről van szó. — Az átlagtól elmaradó fejlődésmeneten nem értelmi fogyatékosságot értünk — magyarázta. — Ezeknek a gyerekeknek specifikus tanu­lási zavaraik vannak. Vagy valamilyen részképesség (például olvasás, írás vagy számolási készség) kiesésé­ről van szó, vagy kommuni­kációs, beilleszkedési zava­rokkal küszködőkről. Van, hogy ezek együtt járnak, de előfordul olyan is, amikor az eset olyan súlyos, hogy intéz­ményi keretek között már nem oldható meg a kezelése. (Ilyenkor javasoljuk a gyer­mek magántanulói státuszba helyezését.) Ma Magyaror­szágon az egyik legnagyobb probléma az, hogy a normál általános iskolában dolgozó pedagógus nincs kiképezve az átlagtól elmaradó fejlődés­menet felismerésére és az ilyen gyerekek problémáinak kezelésére. Mindenekelőtt ennek a pótlását tartottuk a legszükségesebbnek... Mint Durayné elmondta, legelőször a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárkép­ző Főiskolával vették fel a kapcsolatot, ahonnan dr. Tor- da Ágnes főigazgató-helyet­tes közvetítése által nagyon sok szakmai segítséget kap­tak. Ezután a békéscsabai Kö­rösi Csorna Sándor Főiskola következett. A főiskolán dr. Micheller Magdolna tudomá­nyos referens feladata volt a posztgraduális képzések megszervezése. Ebbe a folya­matba, valamint a minden modem dologra fogékony fő­iskola profiljába éppen beil­lett egy olyan tanfolyamnak a megszervezése, ahol gyakor­ló óvónőket és általános isko­lai tanítókat képeznek ki az átlagtól elmaradó fejlődésme­netű gyerekek speciális gondo­zására. A speciális iskola és a főiskola között csakhamar létre­jött a megegyezés, és 1993 feb­ruárjában 20 jelentkezővel elindult az első tanfolyam. A tanfolyamot a következő év­ben megismételték, amelyet újabb 20 pedagógus végzett el. A végzősök főiskolai tanú­sítványt kaptak. — Az idén februárban emelt szintű tanfolyamot szervezünk azok számára, akik tavaly vagy azelőtt már elvégezték az alaptanfolya­mot — mondta Micheller Magdolna. — Erre azért van szükség, hogy az akkori zöm­mel elméleti képzés után most a gyakorlati felkészítést állítsuk a középpontba. Ter­mészetesen azoknak is adunk lehetőséget a tanfolyam elvég­zésére, akik korábban nem tud­ták elvégezni az alapokat, csak nekik kötelező lesz záródolgo­zatot írni. Terveink szerint a posztgraduális képzéseket, tehát ezt is, szeretnénk akkre­ditálni, azaz szeretnénk, ha az itt végzők államilag elismert diplomát kapnának, ami nemcsak erkölcsi, de anyagi elismerést is jelenthetne szá­mukra. Legtitkosabb álma­inkban azt reméljük, hogy már az idei hallgatóink meg­kaphatják ezt a diplomát. Durayné mindehhez hoz­zátette: a tanfolyamot elvégzők szakmai közösséget alapítottak, amely valamennyi ilyen gon­dokkal küszködő családnak biz­tonságérzetet nyújthat. A tanfo­lyamra január végéig lehet je­lentkezni a (66)328-064-es tele­fonon Duray Miklósnénál. Magyar Mária Harmadik osztályos dysgrafiás kisfiú munkája Tisztújítás a Nimródnál A megye 52 vadásztársasága öt évvel ezelőtt választott tisztségviselőket. A mandátu­mok lejártak, az új vezetősé­geket márciusig kell megbíz­ni. Az 57 tagot számláló Bé­késcsabai Nimród Vadásztár­saságnál az elsők között tartot­ták meg vezetőségválasztó közgyűlésüket. Minden tiszt­ségre többes jelölés volt, a végső győzelemhez kétharma­dos szavazattöbbség kellett. Elnök Hrabovszki János lett, aki az előző években is a társa­ság első számú vezetője volt. Helyettese Frikk László, gaz­dasági vezető Frankó Pál, va­dászmester Csorba János, ter­mészetvédelmi felelős Ancsin Pál lett. — Milyen tervekkel vágnak neki a következő időszaknak? — kérdeztük Hrabovszki Já­nost. — A legfontosabb, hogy szeretnénk továbbra is folytat­ni a vadgazdálkodást és vadá­szatot, természetesen a meg­változott feltételek között.-— Szeptemberben az orszá­gos vadásznap megyei rendez­vényén a csabai Nimród vadá­szai nyerték meg az összetett csapatversenyt. A gyulai Da- lerd Rt. (az erdőgazdaság) egy nagyon szép díjat ajánlott fel önöknek. — Nem csak felajánlották, hanem teljesítették is az ígé­retüket, s mondhatom, hogy kivételesen szép vadászélmé­nyekben volt része a győztes csapat tagjainak. Hideg, de na­pos időben vadászfogattal jár­tuk a Fekete-Körös menti er­dőket, dám tarvadra vadászva. Este vacsorával zárult a prog­ram. Ezúton is szeretnénk megköszönni az erdőgazda­ságnak ezt a gyönyörű napot. (Lovász) Gyulán rendezik a sorokat Hírözön hullott tegnap Le- benszky Attila gyulai polgár- mester sajtótájékoztatóján a résztvevők „nyakába”. Hiva­talossá vált: a Fidesz visszalé­pett képviselője helyébe Csó­ka János lép. A gazdasági bi­zottság elnökére tegnap kellett az MSZP-nek javaslatot tennie: várható, hogye posztot az őképvi- selőjük tölti majd be. Dr. Lúczi József jegyző el­mondta, hogy január 12-én a gyulai vezetők felkeresték a megyei önkormányzat tiszt­ségviselőit. Tíz kérdést tár­gyaltak meg. így például a me­gyei funkciókat betöltő, ám Gyulán létrehozott idegenfor­galmi információs iroda közös működtetéséről, a múzeumok­nak leutalt állami „fejkvótá­ból” való nagyobb gyulai ré­szesedésről is szót ejtettek. Ér­deklődtünk a mostanában a Kincstári Vagyonkezelő Szer­vezet birtokába került Erkel- ház sorsáról. Kiderült, hogy a város vezetése 1992-ben le­mondott róla a katolikus egy­ház javára, ám mégsem kerül­hetett egyházi tulajdonba. Egy tavalyi szerződésmódosítás­ban viszont elhatározták, hogy kérik az épület városi tulaj­donba vagy kezelésbe kerülé­sét, egyben támogatást kémek az egyházi iskolák tanárai ré­szére építendő lakások kiala­kításához. A megye vízminő­ségjavító programjában — időben — háttérbe szorult a gyulaiak ügye: elértéktelene­dett az eredetileg biztosított 300 millió forint. Támogatást kértek a megyei önkormány­zattól. A hét helyen működő megyei levéltár egyik egysége a központtal egy épületbe kerülhetne, ha a megyei élel­miszer-kiskereskedelmi válla­lat felszámolásakor megürese­dő helyet megkaphatnák. Ez­zel a városházán is felszaba­dulna a levéltár által elfoglalt hely. Ha partner lesz a megye, két hivatal is alkalmasabb mű­ködési feltételekhez jutna. A Gyulai Várszínház 13 milliós tartozását is megyei se­gítséggel szeretnék rendezni. A megye eredetileg kétmillió­val járult volna ehhez, de el­képzelhető további hatmillió átvállalása is, mivel közös ér­dek, hogy a színház új vezetése tiszta lappal indulhasson, illet­ve a színház jobban „megyei­vé” is váljon. A város intézmé­nyei és a hivatal által külön- külön tervezett idei költségve­tési igény között 107 milliós különbség feszült. A polgár- mesterrel folytatott intéz­ményvezetői párbeszéd után az igazgatók egy ötszemélyes bizottságának bevonásával új­ra áttekintették a helyzetet, a s „nézeteltésést” sikerült 50-60 millióra mérsékelni. Az összegnek a forrása viszont még nem körvonalazódott, nincs ugyanis bekalkulálva az 1995-ben felvenni tervezett 138 millió forintos hitelbe. A tervezett fejlesztések vissza­fogására van szükség, csak a megkezdett beruházások foly­tatása és befejezése látszik megoldhatónak. Eides jó Istenem! Tessék megnézni a Gyulai Várszínházát, ez volt az életem. Legutolsó találkozásunk alkalmá­val Sík Ferenc így képzelte el a végső számvetést. És íme, eljött az idő, ami­kor a nagy ítélőbíró előtt elszámol­hat. Csak reménykedni tudunk, hogy az évtizedek során feljegyezték vala­mennyi cselekedetét, s az ítélet igaz­ságos lesz, hiszen ott, fenn igazsággal ítélnek. Mert minden elmúlás iszonytató, megfoghatatlan, de mégis bizonyos, ezért a halálról nincs mit mondanom. Megpróbálom tehát egy kicsit áltatni magam, és csak az életről beszélek. Sík Ferenc pedig csodálatra méltón élte, néha habzsolta is az életet, és ebbe bizony bele lehet halni. De amit alkotott, az beépült a magyar színházi kultúrába, tehát elpusztíthatatlan. Milyen szerencse, ha a sors bőven hagy időt arra, hogy egy-egy szemé­lyes kapcsolat barátsággá érjen. Hi­szen az első találkozásunk nem a legjobban sikeredett: Sík Ferenc ren­dezte a Gyulai Várszínházban a Vé­res farsang című drámát, én írtam róla kritikát, és nem mindenben egyezett az ízlésünk. Finoman fogalmazva... Ám lefegyverző volt számomra, hogy milyen kulturált önfegyelem­mel fogadta a másfajta véleményt. (S közben elképzeltem, hogy miket mondott rólam önmagában és sző­kébb baráti körben. Aligha szépeket.) Teltek az évek, s a színház szerete- te és a közös munka összekapcsolt bennünket. Nem is lehetett más­ként, hiszen a színház oly csodás, és ő olyan szépen, izgalmasan, mindig megújulva tudta játszani ezt a gyönyörű varázsolást. Per­sze, hogy nagyon sok dologban nem találkozott az ízlésünk, de így kerek a világ. Nem tudtam meg­emészteni például, hogy miért kell az előadások szünetében jelmezes szí­nészekbe botlanom a vár körül, még a borozóban is. Valahogy rontotta az áhítatot. Az is túlzás volt számomra, ha a bemutatóra érkező közönséget egy szál fürdőnadrágban, törülköző­vel a vállán fogadta a rendező. De ami az öreg téglafalak között történt, ma­ga a játék, bőven feledtette a viselke­dés sallangjait. Örök megújulás és folyamatosság — ez a kettősség volt Sík Ferenc színházvezetői hitvallása. Ha a Gyu­lai Várszínházról beszélt, soha nem mulasztotta el méltatni az alapító Miszlay István érdemeit, pedig az idők során alaposan átformálta a tég­lavári teátrumot. Eszményi párost al­kotott Havasi Istvánnal, akivel úgy harcolták meg a mindennapok csatá­it, hogy mindig tudták, hol lesz majd a következő ütközet. Nagy, nehéz örökséget hagytak hátra! S ha a távo­li, ismeretlen világban is van színház — miért ne lenne? — akkor Illyés Gyulától Harag Györgyig, Őze La­jostól Szirtes Ádámig, nagy számban lesznek játszótársak, akikkel folytat­hatják azt, amit abba kellett hagyni­uk. S akik még itt vannak, felsorolha- tatlanul hosszú a névsor, akikkel dol­gozott, köszönet érte, hogy felmutat­ták a szép színházi ragyogást. És az utódokon a sor, hogy méltók legye­nék arra, ami érték itt teremtődött, vigyázzanak, el ne szegényedjünk, úgyis oly kiüresedő a világ. Gyakran gondolok arra, milyen megnyugvás számomra, hogy édes­anyámnak akkor is vittem virágot, elhalmoztam szeretetemmel, amíg élt. Különben elhervadna a ko­szorú, amit sírjára teszek. Vala­hogy hasonló módon vagyok Sík Ferenccel is, gyakran mondtam neki: Ferikém, én téged nagyon szeretlek. Igaz, hozzátettem: ha nem szeretnélek, nem tudnám el­viselni a sok hülyeségedet. Ilyen­kor nagyokat nevetett. Volt min. Mert annyi sok be nem tartott ígéret, „közbejött valami”, amely körülötte kavargó«, bizony megviselt volna lazább szövetségeket. így viszont ki­simultak a dolgok. Próbák szüneté­ben vagy a Nemzeti Színházban lévő kuckójában, ha egymásra fi­gyeltünk, mindig élveztem társasá­gát. Más volt minden környezetében, számomra leginkább a gyulai tanyá­ján volt otthonos. Elképzelte, és el is játszotta nekem, hogy majd mint öregember kinn napozik a tanyán, és megkeresik a fiatalok, kérdezik, hogy honnan jöjjön be a második felvonásban a szereplő. Ez a jelenet már nem kerülhet bemutatásra. Szá­momra az a kép marad meg leg­élesebben, ahogy egyik este a vár mellett, asszonyát átkarolva balla­gott hazafelé. Bentről a Légy jó mindhalálig című darab zenéje hal­latszott. Feri megölelt és azt mondta: nagyon szépet írtál Szinetár Dóriká­ról. Az Isten áldjon meg érte. Munkatársai tanár úrnak szólítot­ták, számomra ő a kapitány. Egy vég­vár igazi harcosa, aki csak győzelem­re termett. Nyári estéken, ha majd az előadások idején felragyognak a csil­lagok, hiányozni fog egy fény, amely bő két évtizeden át világított. A kapi­tány szerette a tüzet, tudott is bánni a nagy lángokkal. Gyönyörű, gyertya­fényes estjei az élőknek szóltak, hol­ott az elköltözött lelkekért könyörög az imádság: az örök világosság fé- nyeskedjék nekik. Jöhetnek az új fáklyavivők, mi pe­dig sirathatjuk az elmúlt időket, és örülhetünk is, hogy volt alkalmunk szép élményekben. Ä többi néma csend. Andódy Tibor Kapitány

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom