Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-03 / 2. szám
1995. január 3., kedd MEGYEI KÖRKÉP / SOROZAT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Elmúlt a veszély. A legutóbbi sarkadi képviselő- testületi ülésen többek között szó esett a Sarkadi Cukorgyár sorsának alakulásáról. Mint . Tóth Imre polgármester elmondta, a cukorgyári közgyűlésen döntés született a részvény- társaság igazgatótanácsának és felügyelő bizottságának bővítéséről. A sarkadi önkormányzat — mint részvényes — már korábban is helyet kért valamelyik vezető testületben, ám ez a kérésük akkoriban nem teljesült. Most ismét megpróbálnak tagsághoz jutni. Az öt magyar kézben maradt cukorgyár külföldi tulajdonba adásának veszélye (úgy tűnik) elmúlt — közvetítette a továbbiakban Tóth Imre a közgyűlésen elhangzottakat. — Az e tárgyban beígért parlamenti intepelláció éppen a veszély elmúlására hivatkozva elmaradt, az ÁVÜ azonban továbbra sem bánná, ha mindez politikai síkon is megerősítést kapna. Exportnövekedés. A külkereskedelmi áruforgalom vámstatisztikai egyenlege 3 milliárd .435 millió dolláros passzívumot mutatott múlt év november végén, amiből 2,687 milliárd dollár terheli a fizetési mérleget. Az év első 11 hónapjában a magyar kivitel értéke elérte a 9 milliárd 469 millió dollárt, míg a behozatal csaknem 13 milliárd dollárt tett ki. Az export az előző év azonos időszakához képest 17,8 százalékkal, az import pedig 19,3 százalékkal növekedett. Refinanszírozás. A Magyar Nemzeti Bank január 3-tól csak a legalább 36 hónap lejáratú devizabetét ellenében nyújt forint refinanszírozást. A január 3. előtt kötött szerződésekre lejáratukig az eredeti feltételek érvényesek. A devizabetét ellenében nyújtott forinthitel kamata megegyezik a kamatmegállapítást megelőző utolsó négy 3 hónapos diszkontkincstárjegy- aukción kialakult átlaghozam számtani átlagával. Fazekas Sándor és kedvencei: az unokák és a szekér elé fogott tehenek Fotó: Such Tamás Az utolsó lőcsös szekér Kötegyánban? Annak idején be kellett adnia a tsz-be a tehénfogatot, pedig a tehenek meg a szekér volt mindene, aminek igazán tudott örülni. — Tudja Isten, mitől van ez a vonzódásom a lőcsös szekér iránt — mesélte most már sok-sok év távlatából a 64 esztendős Fazekas Sándor, aki családjával Kötegyánban él. — No de jött a tsz-es világ, oda lett a szekerem tehenestül, és azóta is csak álmodoztam róla, hogy nekem újra legyen ilyesmim. Most aztán ebben a megfordult világban ismét alapja lett a vágyaimnak, és addig dolgoztam, amíg el nem jutottam oda, hogy — mint a régi szép időkben — megint az udvaromban állhat egy tehénfogat... Egy tehénfogat, amiből talán több sincs a községben. Fazekas Sándornak a családdal is szerencséje van, mert mindenki kiveszi a részét otthon a ház körüli munkából. A felesége, a lánya, a veje, sőt a maguk módján még az unokák is. Egész állatfarmot teremtettek maguk köré: tehenek, sertések, bárányok élnek a ház udvarán lévő istállókban, ólakban. Persze a két kedvenc Narancs és Citrom, a hatéves ikertehenek, akikre a szekérhúzás feladata hárul. Takarmányt, trágyát, lucernát hordanak. Fontos „személyiségek” a Fazekas-udvaron lévő állatok között. A tulajdonos büszkén mutatja őket, talán még a szeme is könnybe lábad. — A saját lőcsös szekerünk — mondja, különös hangsúllyal ejtve a a „saját” szót, miközben megveregeti Narancs fületövét. A hatéves Lalika és a hároméves Anett boldogan mászkálnak le-fel a szekéren. Ok nem érzik, amit a nagyapjuk, nem érzik még, hogy milyen nagy dolog a saját erőből teremtett saját tulajdon... —RIA Az ideiglenes lakóhely-bejelentésről „A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény rendelkezése értelmében a tartózkodási hely (korábbi szóhasználattal: ideiglenes lakcím) megújítás hiányában csak a bejelentéstől számított két évig érvényes. A tartózkodási helyet érvényességének időtartama alatt a postai forgalomban kapható lakcímjelentő-lap kitöltésével, a tartózkodási hely szerint illetékes polgármesteri hivatalnál lehet megújítani. Aki tartózkodási helyét 1992. november 30. után létesítette és két éven belül nem újítja meg, a tartózkodási hely megszűnéséről a jövőben a jegyző hatáskörében kiadott névre szóló értesítést kap. Az értesítést a tartózkodási hely megszűnését követő 30 napon belül az érintett személy lakóhelyre, állandó lakcímére küldi meg a polgármesteri hivatal. Az értesítés kézhezvételét követően a tartózkodási hely megszüntetésének tényét a személyi igazolványba — kiskorúnál és cselekvőképtelen személynél a személyazonosító jelről szóló hatósági bizonyítványba — a lakó- vagy tartózkodási hely szerinti polgármesteri hivatalban be kell jegyeztetni. A bejegyzéshez a személyi igazolványon kívül a tartózkodási hely megszüntetéséről szóló értesítést be kell mutatni. Az az érintett személy, aki a tartózkodási hely megszüntetéséről szóló értesítést kézhez kapta, azonban változatlanul nem a lakóhelyén, hanem tartózkodási helyén található, a tartózkodási hely megújításával már nem élhet. Arra természetesen lehetősége van, hogy tartózkodási helyet újbóli bejelentés megtételével létesítsen. Az újbóli tartózkodási hely bejelentését a postai forgalomban kapható lakcímjelentő-lap kitöltésével a tartózkodási hely szerinti polgármesteri hivatalnál lehet megtenni.” Olvasóink írják = = — Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Ismét a hagyományápolásról A múltkorában a közeli város egyik megállójában buszra vártam. Kisiskolások érkeztek a nevelőjükkel együtt. A gyerekek valószínűleg első osztályosok lehettek. Az apróságok életkori sajátosságaihoz híven, szinte egyszerre, egymás szavába vágva árasztották el szeretett nevelőjüket problémáikkal, mondandójukkal. „Tanár néni, tanár néni... mondták szinte kórusban. Magam is pedagógus vagyok, tanító. Mindig ellenérzéssel, tiltakozással fogadom, ha bennünket, tanítókat tanárként szólítanak meg. Hagyományőrző ember lévén, következetesen és elvi alapon ragaszkodom a tanító megszólításhoz. Ha a hagyományokat ápoljuk, akarva-'akaratlanul azonosulunk, szembetalálkozunk múltunkkal. A hagyományápolás során óhatatlanul visszatalálunk a bölcsőhöz, a gyökerekhez. A bölcsővel, gyökerekkel való szimbolikus találkozás segít nekünk megérteni azt, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, kik az elődeink. Mi tanítók jogosan lehetünk büszkék múltunkra. Elődeink voltak a hajdani néptanítók. Az egykori néptanítók sorsa elválaszthatatlanul összefonódott a magyar nép sorsával. A néptanítók a magyar falvak, tanyák központi alakjai, lámpásai voltak. Gárdonyi szerint ,,A tanító olyan lámpás, ki mennél jobban koptatja önönmagát, annál jobban világít másoknak." A hajdani szegénységben, nyomorúságban csendesen, szerényen világította be az apró falvakat, tanyákat a kultúra pislákoló fénye, melynek szinte egyedüli közvetítője volt a tanító. Legyünk büszkék arra, hogy Gárdonyi Géza „kései örököseinek, unokáinak” tarthatjuk magunkat. Arról a Gárdonyi Gézáról van szó, kinek tanítói munkássága már-már szimbólummá, jelképpé szélesedett ki. Legyünk büszkék arra, hogy mi is tanítók vagyunk! A tanítók nap mint nap, sok-sok kisgyermeket kézen fognak, majd az élet útjaira indítanak. Az apróságok eleinte tanítójuk szemével néznek, majd később sajátjukkal látják életüket, világukat. Mindenki életében kulcsfontosságú személy a tanító. Hiszen mindannyiunkat tanítók vezettek be a számok, betűk országába, ahonnan ki-ki képességének, tehetségének, szorgalmának, lehetőségének megfelelően eljutott a tudás, műveltség, tudomány, kultúra magasabb szintű birodalmába. A tanító az egyik legszebb szavunk. Jelenti azt a személyt, akitől talán szüléink után legtöbbet kapjuk a világon. Védjük, és ápoljuk ezt a nagyon szép szót! Vigyázzunk rá! Ragaszkodjunk hozzá jobban! Endrédi Károly Kötegyán Ajándékozás Kisdombegyházon a nagycsaládosok egyesületének helyi szervezetének vezetősége sikeres fenyőünnepséget rendezett, melyen vendégül látta az egyesület valamennyi tagját és gyermekeit. A megnyitó után a gyerekek hangulatos műsorral köszöntötték a karácsonyt. A műsor után 82 gyermek kapott ajándékot. Az ajándékosztás után valamennyi gyermek boldog mosollyal ült a terített asztal mellé, melyen sütemények, gyümölcsök, üdítők és édességek sorakoztak. A rendezvény megvalósításában jelentős segítséget kapott az egyesület a helyi önkormányzattól. Támogatta még az ünnepséget a magyar domb egyházi önkormányzat, Ujj László mezőkovácsházi cukrász, Borsos Józséf és Piros András kunágotai cukrászok, Dajcs Józsefné kisdombegyházi vállalkozó és Lajos József a dombegyházi Caribic Diszkó tulajdonosa. Papp Sándorné, Kisdombegyház Baby sitternek indult, testőrök menekítették haza (2.) — A jól öltözött „hölgyek” azonban újra eljöttek a lányáért. — Igen, és elvitték megint vacsorázni. Ott már fiúk is voltak, akik a lányom szerint úgy néztek ki, mint a stricik. O érezte, hogy valami olyasmi történik itt, ami nem rendes dolog. De azzal hitegették megint, hogy fölléphet az MTV- ben, hogy beiratkozhat egyetemre, és később Amerikába is eljuthat. De hozzátették, hogy ez csak azoknak adatik meg, akik benne vannak ebben a csoportban. — Nem próbált segítséget kérni a néger családtól, ahol lakott? — Próbált, de hát ez is olyan homályos. A férfi és a nő Londonban tanított középiskolában. Mindketten dolgoztak, mégis egy lerobbant negyedben laktak, a lakáson óriási tartozásuk volt. A házban nem volt rendes fürdőszoba, mosdás után ki kellett merni az elhasznált vizet abból a kádszerűségből, amiben egyáltalán meg lehetett fürödni. A férfi azt mondta a lányomnak, hogy ő nem segíthet, mert őt is megfenyegette ez a csoport, írjon haza az anyukájának, hogy ha tud, küldjön pénzt és akkor hazajöhet repülővel. Közben kiderült, hogy a csoportnak a tagjai bementek a férfi munkahelyére és megfenyegették, hogy ne avatkozzon közbe, ha ők jönnek a lányomért és el akarják vinni. Lekötözték egy székre —És elvitték. — És elvitték megint. Minden alkalommal kábítószert adtak neki. Megtörtént az is, hogy a két lány lakásán lekötözték egy székre, és egy néger *férfi meg akarta erőszakolni. — És ön közben, itthon, mit csinált? — El tudja képzelni, milyen lelkiállapotban voltam. Ráadásul a tévében akkor mutatták be azt a kislányt, aki szintén baby sitternek ment ki Angliába és eltűnt. A lányom pedig egyre írta a leveleket, hogy csak hideg vizes csap van a lakásban, hogy a ruhákat papírdobozban tartják. Látszott az írásából, hogy teljesen meg van zavarodva. Csúnyán, kapkodva írt. . —Nem gondolt arra, hogy kimegy érte? — Hiába mentem volna. Az egy zárt világ. Ott rögtön kiszúrnak mint idegent, kifigyelnek, megfenyegetnek. A rendőrök meg nem foglalkoznak velük addig, amíg nem történik bűnügy. Azon a környéken mindenki benne van valamiben, kábítószerben vagy lányok eladásában. Testőröket fogadott Én más megoldást választottam. Testőröket fogadtam, hogy menjenek ki a lányomért, és tegyék fel a repülőgépre. Pedig akkor már megígérte a család, ahol lakott, hogy repülőgépre ültetik, de nem bíztam benne. Éreztem, hogy ki kell menni érte, mert tudtam, hogy másképp nem látom többet. Egy szombati napon vártuk haza, a néger férfi ígérete szerint akkor jött volna meg. De nem jött haza. A kisfiam az izgalomtól belázasodott. Nem is tudom, hogy jöttem haza Ferihegyről. Úgy hajtottam, mint aki nem normális. Azt az éjszakát nem kívánom senkinek... Azért nem jött haza a lányom, mert a néger férfi kivitte ugyan a repülőtérre, de egy másik géphez, nem ahhoz, amelyikkel a lányomnak haza kellett volna jönnie. Aztán elrohant, otthagyta őt a repülőtéren. Mivel nem volt gép, a lányom ott aludt a repülőtéren. A vallási csoport tagjai viszont érte mentek, és visszavitték abba a bizonyos lakásra. Szerencsére akkor már kint voltak a testőrök, akiket én fogadtam fel. Ok megtalálták a lányomat a lakásban, ahová mindig is vitték. Akkor is le volt kötözve. Persze a testőrök úgy léptek fel, mintha a lányom barátai lennének, akik éppen Londonban járnak és meg akarják látogatni. Végül is a testőrök tették fel őt a repülőgépre, és így jött haza. Én vártam Ferihegyen. Amikor megláttam, az szörnyű volt. Úgy nézett ki, mint aki megzavarodott. A szeme össze volt szűkülve, körülötte lila foltok, az arca felpuffad- va... Sokkos állapotban volt, sokáig nem tudott aludni, csak feküdt, mint egy fadarab. — Nem kereste meg azt a hölgyet, aki kiközvetítette a lányát? — Kerestem, de hiába. Egyszerűen eltűnt. A lakáson, amelyet irodának használtak, soha senki nem nyitotta ki az ajtót. —Mennyibe került önnek ez az ügy? — Körülbelül 300 ezer forintomba. De itt még nem volt vége. Ugyanis ez a londoni csoport nem hagyta annyiban a dolgot, eljöttek a lányomért. —Magyarországra ? — Igen. A lányom hazajövetele után a vallási csoport két férfitagja fölkeresett bennünket a lakásunkon. Nagyon jól öltözött fiatalemberek voltak. A mellükön viselték a csoport jelvényét, erről is meg lehetett őket ismerni. Szolnokra is utánajöttek — Nem akartak lemondani a lányáról. — Nem. Végül is jól néz ki, jól beszél angolul, intelligens, az arca nem kiélt, ha kiöltöztetik, nekik ő egy aranybánya lett volna. Folyamatosan rászoktatják a kábítószerre, persze, fizetni nem tudott volna, és akkor nem kerül ki a kezük közül. — Mondták, hogy mit akarnak? — Angolul beszélgettek a lányommal, én végül is nem értettem. De láttam, hogy az egyik férfi nagyon zavarba jött attól, amit a lányom mondott neki. A lányom úgy számolt be erről a beszélgetésről, hogy hívták ki, de ő azt mondta nekik, hogy hagyják békén, és különben is az édesapja rendőrkapitány. A történetnek itt volt vége. A lányom ma már egyáltalán nem beszél róla. De a lakásból minden széket el kellett tüntetnem, mert nem tudja elviselni a látványukat sem. Paulina Éva
