Békés Megyei Hírlap, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-13 / 11. szám

Saját szórakozásomra javítok „Ez a mesterség nálunk már családi hagyo­mány, a két fiam is ezt választotta” — mondja Csjemyik Mátyás. (7. oldal) Es happy end nem lesz? Cindy Crawford és Richard Gere a múlt év végén ünnepélyes keretek között bevallot­ták, hogy eddig hazudtak. (11. oldal) Folyik a Berettyó, olajjal... Folyamatosan tudósítunk az olajszennye­ződés elleni küzdelemről. Mai riportunk az emberi helytállásról szól. (5. oldal) 1995. JANUÁR 13., PÉNTEK ÁRA: 19,50 FORINT L. ÉVFOLYAM 11. SZÁM Van remény a térség vasútvonalainak megmentésére? A MÁV-elnök vonata is késett HungarHotels-ügyben kormányközlemény Csütörtök délelőtt folytatódott a megyei vasútvonalak felszá­molása ellen indított akcióso­rozat, melynek élén Vésztő áll. A mostani találkozón részt vettek az érintett települések polgármesterei, képviselői és a nagyobb fuvaroztatók is. Ka­szai János vésztői polgármes­ter sikeres szervezőmunkája eredményeként eljött a legin­kább illetékes, a MÁV elnöke, Kálnoki Kiss Sándor is, aki — stílszerűen — vonattal érke­zett, amely — a helyi szoká­soknak megfelelően — termé­szetesen késett. — Kunágotán kívül mi láttuk el idáig a három Dombegy- házt, Magyarbánhegyest és Dombiratost. De rendszeresen jöttek vásárlók Almás- és Nagykamarásról is — kezdte Bárdi Lajosné. — Egy téli hó­napban átlagban 40 ezer literes forgalmat bonyolítottunk. A szállítónk az ÁFOR. Az olaj literéért 80 forint 60 fillért kell fizetnünk. Ebből a 39,70-et, azaz á forgalmi adót az APEH- től kell visszaigényelnünk. Ennek 2-3 Hónap is lehet az átfutási ideje. Közben fizetni kellene az újabb szállítmányo­Kaszai János bevezetőjében utalt rá, hogy a régióban a vas­út meghatározó jelentőségű, lényegében politikai kérdés. Elmondta, aláírás-gyűjtés fo­lyik az érintett településeken, már eddig több ezren írták alá a tiltakozást. Hangsúlyozta, ha a MÁV célja a vasútvonal meg­maradása, akkor ez a mostani találkozó a MÁV pozícióját erősíti. Kálnoki Kiss Sándor első­ként azt mondta el, hogy min­den, a mellékvonalak sorsát érintő ügyben a döntést meg­előzően találkoznak az érintett kért is. Hát kérdem én, honnan akasszak le százezreket, milli­ókat!? Egyébként is, ha ennyi pénzem lenne, bankba ten­ném, nem ölném olajba. Kunágotáról Battonyára- mentünk. A városka egyetlen töltőállomását szintén egy kis­vállalkozó üzemelteti. — Sajnos nem árusítunk tüzelőolajat — tárta szét a ke­zét. — A jelenlegi helyzet se nekünk nem jó, se a vevőink­nek. Nagyon sajnálom azokat az embereket, akik hiába jön­nek az 5 vagy a 10 literes kis kannájukkal. Ugyanakkor mi települések vezetőivel, erre 6 héten belül kerülhet sor. Rész­letesen szólt a MÁV anyagi nehézségeiről, kiemelve, hogy a nemrég hozott kor­mányhatározat a megoldás el­ső lépése. Ezek után nagy vo­nalakban ismertette azokat a lépéseket, amelyeket a MÁV tesz a veszteséges gazdáikor dás csökkentésére. Ennek ré­sze például, hogy szolgáltató­vá teszik a vasutat. Megtörtént a mellékvonalak teljes felülvizs­gálata, mely szerint sok nyere­ségessé tehető a márciustól (Folytatás a 3. oldalon) is elesünk a bevételtől. De nem hitelezhetünk 2-3 hónapra százezer forintokat az állam­nak; nincs is miből, hiszen fi­zetnünk kell az adót, a részle­teket. Talán az önkormányzat segíthetne vagy az áfész... Mindenesetre velünk, viszont­eladókkal alaposan kitoltak. Jó, jó, tudom: nem ez volt a cél, hanem a hto-val való vissza­élések megakadályozása. Bessenyei András éppen ottjártunkkor érkezett lovas kocsival. A platón apró műa­nyag kannák és hordók, egyik sem nagyobb 50 literesnél. — Megdöbbenve tapasztal­juk, hogy nincs olaj — keser­gett. — Nem túdunk mit tenni, beállítunk otthon egy másik kályhát, és tüzelünk bele ez- zel-azzal. Hároméves az uno­kám, muszáj rá fűteni. De mit mondunk a szomszédoknak? Mert nem csak magunknak akartunk vásárolni... (Folytatás a 3. oldalon) Hírek Dolgozói részvények. Az Első Hazai Cukorgyártó és Forgalmazó Konzorcium és az ÁVÚ között létrejött részvény­átadási szerződésnek megfele­lően a Sarkadi Cukorgyár Rt. meghirdette a dolgozói részvé­nyek kibocsátását. Az rt. leg­utóbbi rendkívüli közgyűlésén a tartaléktőke terhére alaptőke­emelést hajtottak végre, ez nyújt majd fedezetet arra, hogy a dolgozók a részvényeket meg­vásárolhassák. Egy dolgozó maximum 160 ezer forint név­értékű részvényt vásárolhat, de csupán a névérték 10 százalékát kell kifizetniük, a többit az rt. a tartaléktőkéből fedezi. A fenti­ek alapján a dolgozók részéről megindult a jegyzés, amely ja­nuár 20-áig tart. Kész a harmadik. Csü­törtökre elkészült a Berettyó és a Sebes-Körös torkolatánál a harmadik mélymerülésű pon­tonhíd, amely azt a célt szolgál­ja, hogy a román területről érke­zett olajszennyeződés minél ki­sebb mennyisége kerülhessen bele a Körösökbe. Az időjárás miatt a merülőfalaknál alig le­het kimerni az olajos masszát, mivel a víz és az olaj összefa­gyott. Jelenleg a már korábban kiszedett és ideiglenesen tárolt masszát rakják a vízügyes dol­gozók olyan szállítóeszközbe, amellyel a két ország közötti megállapodás értelmében visz- sza lehet küldeni Romániába. 300 éve szabad. „Emlé­kezzünk Vég-Gyula várárul...” címmel a gyulai vár török ura­lom alóli felszabadulásának 300. évfordulója alkalmából Németh Csaba, a gyulai Erkel múzeum igazgatóhelyettese ja­nuár 16-án, hétfőn 17 órától elő­adást tart a Mogyoróssy könyv­tárban. A Gyulai Arany János Művelődési Egyesület és a könyvtár ingyenes rendezvé­nyén az 1. számú általános isko­la diákjai lépnek fel. A kormány kezdeményezi az ÁVÜ igazgatótanácsánál, hogy a HungarHotels értékesí­téséről eddig folyt tárgyalást nyilvánítsa eredménytelenné, zárja le a tárgyalást és erről értesítse az amerikai céget. A kormány utasította a pénzügy- minisztert, az ipari és kereske­delmi minisztert, valamint fel­kérte a Magyar Turiszikai Egyesületet, az Idegenforgal­mi Kamara és a Szállodaszö­vetség elnökeit, hogy ez év március 31-ig tegyenek javas­latot a szállodalánc nemzet- gazdasági érdekek figyelem­bevételével történő hasznosí­tására. Ez derül ki abból a kor­mányközleményből, amelyet Tóth András, a Miniszterelnö­ki.Hivatal politikai államtitká­ra ismertetett a kormányszóvi­vő csütörtöki sajtótájékoztató­ján. A miniszterelnök és Bartha Ferenc privatizációs kor­mánybiztos megállapodtak abban, hogy Bartha Ferenc csütörtöktől közös megegye­zéssel megválik tisztségétől — jelentette be csütörtökön a kormányülésről tartott sajtótá­jékoztatón a kormányszóvivő. Miért nem kapható tüzelőolaj? Az APEH-hoz fordulnak a megyei közgyűlés vezetői Kunágota polgármestere, Pápai Zoltán arról értesítette mun­katársunkat, hogy súlyos zavarok mutatkoznak a kiste­lepülések háztartási tüzelőolajjal való ellátásában. így van ez Kunágotán is, ahol a környék egyetlen tüzelóolajkútját a múlt év végéig a Bárdi Bt. működtette. Az idén azonban Bárdiék még nem rendeltek olajat. Miért? Az érvényes kormányrendelet értelmében a megrendelőnek az olaj teljes vételárát kell kifizetnie. Ez a vételár azonban literenként 39 forint 70 fillér fogyasztási adót tartalmaz, melyet a kereskedő az APEH-től igényelhet vissza. / Uj helyen A Békési Rendőrkapitányság épülete már évek óta kicsinek bizonyult az ott dolgozók szá­mára, ezért 1989 óta keresik a megoldást a bővítésre. Végre sikerült megvenniük a kapi­tányság .szomszédságában lé­vő Tüzeléstechnikai Vállalat épületét, ami a vásárlással és a felújítással együtt 18 millió fo­rintba került. Az épületet teg­nap adta át Valenta László rendőr dandártábornok, az Or­szágos Rendőr-főkapitányság gazdasági és informatikai fői­gazgatója. Az impozáns épület irodáit Püski Sándor festőmű­vész zsűrizett képei díszítik. Ide költözik az igazgatásren­dészet egy része és a bűnügyi szolgálat is, itt lehet majd a gépjármű-átírásokat intézni, személyi igazolványokat cse­rélni és tegnaptól itt találhatók meg a bűnügyi nyomozók is. Mi lesz veled, emberke? A munkanélküliség gyer­mekszemmel. Ilyen címmel rendeztek kiállítást Székes- fehérváron — olvasom a belföldi hírek között. S el­képzelem azokat a képeket. Szomorúság, szegénység, feszültség, félelem, sötét, komor színek. Kisiskolások és óvodások látják ilyennek a világot. Fájdalmas lehet anyának, apának szem­besülni ezekkel a rajzokkal, mert nem ilyen életet akar­tak gyermekeiknek. Termé­szetes, hogy minden szülő legalább olyan jólétet sze­retne biztosítani, amilyen­ben őmaga felnőtt, vagy an­nál sokkal jobbat. A kisgyer­meknek a szülő a menedék, a biztonság, s ha őt keserűnek, tétovának látja, miben bíz­zon? Nemrégiben a Békés Me­gyei Könyvtár hirdetett iro­dalmi pályázatot gyerekek­nek. Itt is mellbevágó művek születtek. Talán nem is gon­dolja az ember, hogy milyen érzékenyen reagálnak a gye­rekek a körülöttük zajló ese­ményekre. A fehérvári képe­ken foltozott ruhás guberá­lók, a padokon hajléktalanok, a népkonyha előtt kiscsajká- ikkal sorakozók, koldusok, míg luxus autóikban előkelő dámák és urak. Megörökítet­ték, hogyan vásárolnak a bolt­ban a gazdagok, és mi kerül a szegények kosarába. Sivár és sötét a családi otthon, ahol űzött vadként jelenik meg a szülő, szegényes a családi ebéd, foghíjas az asztaltársa­ság. Szomorú, mosoly nélküli világ tárul elénk az irodalmi pályaművekből is: az elvált szülő után hatalmas űr tátong, a gyász, a halál mindent bebo­rít, fekete nyár van, nincs ön­feledt kacagás. Társadalmi átalakulása­ink, rohanó, hajszolt életünk legnagyobb vesztese a gyer­mek. Kevesebb idő, figye­lem, türelem jut rá otthon, továbbtanuláskor, pályavá­lasztáskor kevesebb esély, több kiszolgáltatottság, mint a korábbi nemzedékeknek. Pedig az egészséges, tartal­mas, gyermekhez méltó élet­hez való joguk alapvető emberi jog. Niedzielsky Katalin A CREDITANSTALT Rt. fiókhálózatának kiépítéséhez keres üres telket vagy meglévő épületet Békéscsabán. Feltételek: — központi fekvés — 500—1000 m2 hasznos irodaterület, amelyből legalább 250 m2 a földszinti terület — jó megközelíthetőség gépkocsival és gyalogosan — parkolási lehetőség — saroktelek vagy saroképület előnyt élvez. Az ajánlatokat a CREDITANSTALT Rt. címére kérjük: 1054 Budapest, Akadémia utca 17. Telefon: 36 (1) 269-0812. Fax: 36 (1) 153-4959. ■ ■■> •' : __________ H osszúfok II.: árvízveszély! A Magyarországon található csaknem 8400 kilométernyi árvízvédelmi töltés alatt több száz olyan nagy nyomású cső húzódik, amelynek a feladata a folyókörnyeki vízgyűjtő területekről a belvízelvezeté­se. Ezek a csövek 100 évvel ezelőtt készültek, és 85 cső állapota miatt potenciális árvízveszélyt jelent. Ilyen Békés megyében, a Kettős-Körösön Hosszúfok II. (Tudósításunka 3. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom