Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-07 / 289. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1994. december 7., szerda Földünk volt. Ezen a napon hunyt el 1906-ban a szeghalmi születésű Kovács János zoológus, tanár. Tanulmányait a debreceni kollégiumban, majd a berlini egyetemen végezte, ahol főleg természet- tudományokkal foglalkozott. 1846-56 között a Tisza-család nevelője. Mint ilyen, beutazta Egyiptomot, és az ott gyűjtött értékes állat-, növény- és ás- ványkőzet-gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. 1856-tól a debreceni kollégium tanára nyugalomba vonulásáig. Arany Jánoshoz meleg barátság fűzte. 0 az első magyar természetbúvár, aki Afrikában ku- tatóúton járt, s erről jegyzeteket készített. Korának számos hazai és külföldi természetbúvárával tartotta a kapcsolatot. Erdélybe indultak. A Magyarok Világszövetsége Karitatív Bizottságának Békés megyei szervezete kedden újabb segélycsomagokat indított Erdélybe. A mostani szállítmány főleg ruhaneműt tartalmaz, s célállomása Kolozsvár, valamint a neves parasztköltő, Horváth István szülőfaluja, Magyarózd. Csabai biennálé. Szlovákia budapesti kulturális intézetében csütörtökön megnyílik az idei Békéscsabai Tervezőgrafikai Biennálé alkotásait bemutató kiállítás. A júliusi, immár a kilencedik alkalommal szervezett békéscsabai alkalmazott grafikai biennálé mintegy 250 alkotásából (száz grafikus munkáiból) láthat összeállítást a Rákóczi úti szlovák ház közönsége. Két év tervezőgrafikai alkotásainak a java volt látható a Körös-parti Munkácsy Mihály Múzeumban. A legsikeresebb plakátok, könyvtervek, irányjelző grafikai jelrendszerek (köztük a lemondott világkiállítás arculatterve) kapnak ljelyet a budapesti bemutatón. A kiállítás anyaga később átkerül a Vigadó Galériába. A tárlat ott február 9-én nyílik meg. Szólni, szólítatlan Sík Ferenc elköszönő szép üzenete ,,Hiányozni fog a gyulai vár, a város közönsége, és az a íangulat, amely itt bennünket körülvett" Valami nincs rendben körülöttünk. Néha úgy tűnik, nem tudunk szépen se élni, se dolgozni, se elbúcsúzni. Meghalni se talán. Ami a munkát illeti: Sík Ferenc 21 évadon át volt a Gyulai Várszínház művészeti vezetője. Sok közös emlék fűzött össze bennünket, a várszínházi közönséget, az alkotókat és az események krónikását. Mint minden a világon, ezek az idők is tovatűntek. Az előadások emléke bizonyára még soká él a közönség lelkében, a régi interjúk pedig szinte az utolsó betűig elenyésztek. Ám ha a színház vezetője menni készül, mert arra kényszerül, illő lenne tisztességgel elbúcsúzni tőle. Gondoltam is egy szép karácsonyi beszélgetésre, már a címe is megvolt.: „A kapitány visszanéz”. De most, először a két évtized alatt ő jelentkezett, szólni szeretne, szólítatlan. íme: — Számomra ez fontos pillanat — mondta Sík Ferenc. — Úgy érzem magam, mintha nyílt levelet írnék a gyulaiaknak, amelyben a hűségeskümet megerősítem. Csak annyi van benne: véreim, ti dübörgő ezrek, tagadjatok meg, mégis tiétek vagyok. Gyulainak érzem magam, és úgy gondolom nem csak én szerettem meg a várost, hanem a szeretet kölcsönös. Örülnék, ha majd ott pihenhetnék a várszínház legendás direktora, Havasi Pista barátom mellett. És semmi okom, hogy rossz szájízzel emlékezzek arra a két évtizedre, ami az életem értelme volt. Nagyon szomorúan mondom, hogy csak volt. — Ebben a megváltozott helyzetben az ember a sebeit nyalogatva, megvert kutyaként elődaloghat. Valószínű, így tettem volna, ha nem érnék az intézményt azok a vádak, amelyek megalapozatlanok, ostobák és a magabiztos butaság bizonyítékai. Olyanok hangzanak el, hogy a gyulai vár egyetlen rendező és egy színházpróba színpada. Ha csak az idei szezont vesszük, akkor emlékezzünk — a teljesség igénye nélkül — a Kolozsvári Magyar Opera három produkciójára, a Madách Színház Mária evangéliuma című előadására, a Nemzeti Színház, az Operaház, a Fővárosi Operettszínház, a Művész Színház, a Vidám Színpad, a békéscsabai zenekar és egy gyulai táncos társaság tagjainak közreműködésére. Rendezőként nálunk dolgozott Bencze Zsuzsa, Iglódi István, Nagy Viktor, Agárdy Gábor és én is, aki a Lear királyt rendeztem. Hol van itt egy színház és egy rendező? De elővehetjük bármely korábbi évadot, hasonló a kép. — Másik vád, hogy hakniban gyerekeket nyaraltattunk Gyulán. Büszke vagyok, hogy valóban velünk volt az ott dolgozó színészek családja. És örülök, hogy olyan jól érezték magukat az emberek, hogy Gyulára hozták gyerekeiket, összekötve a nyaralást a munkával. Egyébként pedig a művészeknek az üdülés abból állt, hogy kánikulai hőségben és hűvös éjszakákon napi 8— 10 órát próbált Bessenyei Ferenc, Sinkovics Imre és Kállai Ferenc. S ha vádként hallom, hogy évről évre ugyanazokat az arcokat láttuk, akkor boldog vagyok, hogy Kállai Ferenc évről évre hat hetet feláldoz a szabadságából Gyulán. Igaz, én is megpróbáltam segíteni, hogy ezt az időt kellemesen töltse, ha már megfizetni úgyse tudom. — Valójában nem is a személyes sorsom aggaszt leginkább, hanem az intézmény jövőjét féltem. Az érdekel, hogy olyan szellemben folytatódik-e a munka, ahogy 31 évvel ezelőtt indult. Úgy érzem, hogy valamiféle etikai és esztétikai elkötelezettség adott erőt és tartást a Gyulai Várszínháznak. Ezt most veszélyben látom. Havasi Istvánnal közösen a folyamatosság és a megújulás egyensúlyára törekedtünk, ez volt a munkánk lényege. így történhetett, hogy minden politikai vihart túlélve, nagy profilváltások nélkül sikerült megőrizni a szellemi műhely saját arculatát. — Amikor szegény Havasi Pista meghalt, sejteni lehetett, hogy nagyon nehéz lesz a helyére megfelelő embert találni. Az elmúlt két évben ez nem is sikerült. Az igazgatói posztra érkezett pályázatokról az derült ki, hogy nem a megüresedett szerepkörre vannak jelentkezők, hanem valamire, ami ezt az intézményt más mederbe akarja terelni. Úgy tűnt, semmi nem fontos, csak az, hogy ne a régi hagyomány folytatódjék vagy a magam személyére lefordítva: bárki lehet művészeti vezető, csak én ne legyek. Mintha a színházat csak azért kellene elrontani, mert jól működik. Nem valamiért, hanem valami ellen szólt a képviselő-testület döntése. Lelkűk rajta. — Ha nagyon finoman fogalmaznék, azt is mondhatnám: valami bűzlik Dániában. Hiszen a pályázatok kiírása és elbírálása körüli sus- kus enyhén szólva tisztázatlan. Én felajánlom a képviselő-testület bármely tagjának, hogy a gyulai kábeltelevízió kamerája előtt, egyenes adásban tisztázzuk a helyzetet. Ennyit megérdemelne a város közvéleménye. Mint ahogy „elismerésként” én is megérdemeltem volna a nyílt, egyenes beszédet. Ha azt mondják: öreg, más embert akarunk, adjuk meg neki a lehetőséget. Távozz békességben, én ezt megértettem volna. De ha engem is felkérnek, hogy vállaljam tovább, mert csak velem „lehet kézben tartani a színházat”, és ugyanazok a vezetők mégis ellenem fordulnak, akkor ugye jogos a kérdés, hogy bűzlik-e valami Dániában? Egyébként pedig 1996-ig érvényes szerződésem van, mely szerint a Gyulai Várszínház művészeti vezetője vagyok. Nem szeretnék jogi úton igazságot találni, örülnék, ha nem is kényszerítenének ilyen lépésre. — Mondom, végső soron nem önmagam féltem. Engem talán igazol a Gyulai Várszínház elmúlt két évtizede. Készen van a jövő évi programunk is, amelyet teljes egészében megvalósítok vagy a fővárosban vagy más vidéki városban. Persze, hiányozni fog a gyulai vár, a város közönsége, és az a hangulat, amely itt bennünket körülvett. Bár most földi hatalmasságokkal csatázom, valójában nyugodt vagyok. Megnyugtat az érzés, hogy az végső elszámoláskor megbékélve tekinthetek vissza. Elmondhatom a nagy ítélőbírónak: édes jó Istenem, tessék megnézni a Gyulai Várszínházát. Ez volt az én életem. Valami nincs rendben körülöttünk. Sok egyéb mellett félelmek és bizalmatlanságok telepedtek ránk. Sík Ferenccel bő két évtizeden át úgy éreztem, szövetségben élek. A Gyulai Várszínházért való tetteink kötöttek össze. Korrekt, tisztességes kapcsolatban voltunk. Számos beszélgetésünk végén soha nem kívánta ellenőrizni a kéziratot. Most az egyszer látni akarta. Kár. Andódy Tibor Nemzetiségek és kisebbségek A Békés Megye Képviselő- testületének Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Bizottsága megtartotta cikluszáró ülését. A bizottság elnöke Szántó István a négy esztendőt értékelve úgy ítélte meg, hogy sikerült szoros és jó munkakapcsolatot kialakítani az itt élő nemzetiségek országos és helyi szövetségeivel, szervezeteivel. A három évvel ezelőtt megkezdett nemzetiségi anyanyelvi kulturális napok rendszeressé váltak, jogos igényt elégítenek ki. Segítik a nemzetiségek lakta településekben működő, hagyományápoló, kultúrát átörökítő munkát, s egyben az anyanyelv használatát is. A bizottság szerény anyagi, s rendszeres elméleti, gyakorlati segítségnyújtásával erősítette a Békés megyében élő nemzetiségek identitásvállalását. A bizottság a jelenleg folyó önkormányzati választásra a kisebbségi önkormányzatok választására való felkészülést eredményesnek tartja. Bízik abban, hogy a nemzetiségüket felvállaló képviselő-testületi jelölteket, kisebbségi önkormányzati jelölteket megválasztják. Ehhez szükséges az adott nemzetiséghez tartozó akaratnyilvánítás, s a többségi állampolgárok támogató szavazata is. Hevesi József Karácsonyi meglepetés a mai naptól december 31-éig. A komputeres szemvizsgálat díjtalan, ha szemüvegét vagy kontaktlencséjét a Womputer 9Poptika szaküzletben vásárolja. Címünk: Békéscsaba, Luther u. 5/A. Szombaton is nyitva tartunk 9—12 óráig. Jön a karácsony—bontják a bálákat: mindenfélét vehetünk szeretteinknek: másodkézből. Már meg sem lepődöm, ha feltűnik a családban—mondjuk a szárítókötélen — egy idegen, ismeretlen monogrammos holmi, tudom: másodkézből való. Hogy esetleg nekem kell viselnem? Nem vagyok finnyás. Már nem. Bezzeg harminc-egynehány évvel ezelőtt, amikor pedig nem éltünk valami jól. Szóval, mikor a lányom született, s a testvérek, meg a rokonok pólyából kinőtt gyerekük holmijait ajánlgatták, egy arisztokrata gőgjével utasítottam vissza szívességüket: Az én gyerekem nem fogja mások levetett gönceit viselni. Azok a „mások” kis unokaöcséim voltak — édestestvérem fiai. A szegények ostoba szemérme volt ez, vagy nem is tudom, hogy mi. Ma azt tartom, van abban valami szép és meghitt, valami családias, hogy — a születendő csecsemőt felruházandó—babaholmik garmadával jelentkeznek a rokonok, barátok a kismamánál. És persze mindez praktikus is. A babaholmikért nem szoktak pénzt kérni, a másodkézből vásárolt ruhaneműkért is jóval kevesebbet kell fizetni, mint az üzletekben. Ami pedig a minőséget illeti, hát azért arra adtak, adnak abban a rothadó kapitalizmusban. Illetve... Bocsánat, egy pillanatra elfeledtem, hogy már nálunk is rothad, helyesebben, hogy itt is benne vagyunk abban a bizonyos polgári termelési izében... Benne vagyunk, de termelni még nemigen termelünk; jobbára még csak a szöveget nyomjuk — az árut meg úgy másodkézből... Van kereslet. Ezer helyen bontják a bálákat. S kulturált körülmények között, mert főleg a művelődési házakban. Istenem, mennyit nyűglődtünk, vitatkoztunk, hogy nincsenek kihasználva ezek az intézmények. Nem voltak kihasználva! Hiányzott a megfelelő tömegbázisuk. Mert a népszerű színészek, rock-énekesek és képviselők — együttesen — nem vonzottak akkora közönséget, mint a használt ruhák. S amit annyira szorgalmaztunk, hogy új rétegeket, a kultúra által kevésbé érintett embereket vigyünk be a művelődés otthonaiba.... Hát most ott vannak, benn vannak. A nyugdíjasok, a segédmunkások, a munkanélküliek. De a művelődés régi hívei sem lettek hűtlenek a szellem említett hajlékaihoz. Színészek, újságírók, egyetemi tanárok várják a bála bontását. Ott vannak minden művelődési házban és kedvükre turkálhatnak, válogathatnak, szelektálhatnak. Kell-e mondani, hogy mindez mennyire ízlésfejlesztő! Mindazonáltal mostanáig más is volt ezekben a házakban, mint ócska holmik. Például itt működtek a kisebb-nagyobb állományú könyvtárak, aztán volt néha hangverseny, meg egy- egy színielőadás, képzőművészeti kiállítás, miegymás. Úgy látszik azonban, hogy ennek a sok „melléktevékenységnek” nincs értelme; a házakat eladják, a kultúra otthonai is megvásárolhatók — másodkézből. Jó üzlet. Átalakításra alig-alig van szükség. Legfeljebb a cégtábla okoz egy kis fejtörést. De ezt is lehet okosan, takarékosan. Például, Petőfi Sándor vagy Ady Endre, meg Derkovits maradhat. Mindössze egy-egy szót kell a kipróbált márkanevek után ragasztani. Ilyesmit hogy butik, center vagy shop, Petőfi butik, Ady center — nem is rossz... De jó-e az, ha mi egyre több mindent kapunk másodkézből? Mert nemcsak ruhákat kapunk, hanem például mintákat is. Viselkedési, együttélési mintákat, filozófiákat, menedzsermagatartást meg ilyesmit. Egy kis farkastörvényt is — másodkézből. S a mi kezünk? Istenem, azok a kezek, melyek most az ócska ruhák között turkálnak, egykor fegyvert fogtak, hogy első kézből szerezzék meg ennek a kis népnek a jogot és a szabadságot. Mi korábban első kézből — jobban mondva — kézből kontráztuk a demagógokat. Mi nemcsak az ócska ruhákat, hanem az elavult eszméket is a szemétre dobtuk. S most örülünk a másodkézből kapott szabadságnak, majszoljuk a hamburgert. Már akinek jut erre. Sokaknak jut, sajnos, nem a többségnek. De azért vannak gazdagok. Hogyne volnának! Az újgazdagok, akik aranyláncot csörgetnek csuklójukon. Nem tudják, hogy az tulajdonképpen afféle luxuskivitelű bilincs. Béklyó, ami oda köti őket az autóhoz, a rádiótelefonhoz — ami egyre kevésbé engedi, hogy szép, jó, nemes célokat szolgáljanak. Megveszik a kultúrháza- kat, hogy ott kufárkodjanak. S mi hiába várjuk az Emberfiát, hogy kikorbácsolja őket onnan. Nincsenek megváltók, próféták sincsenek, csak képviselők vannak. Másodkézből prófétá- lók. Csodák sincsenek, csak mindenféle csodadoktorok és kuruzslók. . De a karácsony azért most is eljön. Már bontják a bálákat. Nagy fényességet persze nem várhatunk. Mindegy, majd csak elturkálunk valahogy a bethlehemi csillag világánál... Gyarmati Béla Másodkézből
