Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-05 / 287. szám
GYEREKEKNEK 1994. december 5., hétfő vidám ének hangja száll Szabó Lőrinc: Esik a hó Szárnya van, de nem madár, repülőgép, amin jár, szél röpíti, az a gépe, így ül a ház tetejére. Ház tetején sok a drót, megnézi a rádiót, helebúj a telefonba, lisztet rendel a malomban. Lisztjét szórja égre-földre, fehér lesz a világ tőle, lisztet prüszköl hegyre-völgyre, fehér már a város tőle: fehér már az utca, fehér már a muszka, pepita a néger, nincs Fekete Péter, sehol, de sehol nincs más fekete, csak a Bodri kutyának az orra hegye — és reggel az utca, a muszka, a néger, a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter és ráadásul a rádió mind azt kiabálja, hogy esik a hó! 1. Tél - a-pó itt van, hó a su - bá - ja, jég a ci - pő - je, leng ji sza - kál - la. Színezd ki! Csizma csokiból Ki is volt Szent Miklós püspök? „Szent Miklós a hulló hóban / puttonyával körbejár. Bekopogtat minden házba / Minden szegényt megtalál. / Öröm ül az öreg arcán, / Merre ő megy, hull a hó/ Röpíti szél, szánkó” - éneklik kicsik és nagyobbak. De kire is emlékeztet a kedves ifjúsági ének, melyhez sokszor gitárkíséret is társul? Szent Miklós püspök — azaz az ő nevében a Föld minden égtáján december 5—6-án érkező puttonyos Mikulás — a valóságban nem egyetlen személy volt, hanem két történelmi alak tulajdonságai ötvöződnek benne. A mi Mikulásunk sokkal inkább emlékeztet a negyedik században élt kis-ázsiai püspökre, mint a kétszáz évvel később ismertté vált, ugyancsak kis-ázsiai apátra, noha mindkettőjüket már életükben legendák övezték. Szent Miklós annak idején bőkezűségéről lett híres. Feljegyezték, milyen gazdagon megajándékozott három lánytestvért, akiknek apjuk nem akart hozományt adni s így bordélyházban végezhették volna. Csodálatos módon állítólag három, hordóban agyonkínzott diákot is életre keltett; sőt, hajósokat is megóvott a biztos veszedelemtől. Miklós püspök székhelyén feljegyeztek olyan legendát is, amely arról szól, hogyan mentette meg a városlakókat az éhhaláltól? Nem csoda, hogy Miklós püspök olasz rajongói odáig mentek, hogy 1087-ben ellopták (!) a szent földi maradványait Mirából, s az éj leple alatt áthajóztak vele a szemközti olasz városba, Bariba, ahol gyönyörű síremléket emeltek neki. Európai tisztelete elsősorban innen terjedt el s jutott el többek között Magyarországra is. A drámai hatást növelendő, időközben a Mikulás alakjához különböző kísérőfigurákat is kitaláltak. így lett állandó kísérője az ördög vagy a krampusz és létfontosságú ruhadarabja a téli hátizsák, valamint a hatalmas bot, a nagy fehér szakáll és a szánkó. Az ünnepélyes mikulásozás Luther idejében terjedt el. December elején, feltételezett halála napján, a szent életű püspök az arra érdemeseknek — kicsiknek és nagyoknak is — apró ajándékokat tesz az ablakába vagy az előtte gondosan kitisztított cipőkbe, csizmákba. A jóságos püspök a művészettörténetbe is bevonult. A tudósok szerint annak idején gomba módra szaporodtak el a szent nevét felvevő templomok és kápolnák. Bizáncból terjedt el tisztelete Oroszországban is, ahol Nyikoláj néven az orosz—ortodox egyház legközkedveltebb szentjévé vált, aki az országot a tatár veszedelem elől is hathatósan védte. Északnyugat-Európában a tengerparti kikötővárosok mindegyikében épült Szent Miklós- templom. A püspököt többek között megfestette Firenzében Fra Angelico és Giotto is. Szent Miklós emlékét ma nemcsak a festmények elevenítik fel. A kicsiknek a puttonyból elővarázsolt ajándékok szereznek örömet. ■*, Tóth Zsuzsanna ' A fecske és a kígyó Másold át! Réges-régen, a vízözön idején egy óriási bárkán lelt menedéket ember és állat. Egyszer azonban léket kapott a bárka, megrettentek mindahányan, hogy odavesznek, ha gyorsan nem segítenek a bajon. A kígyó felajánlotta, hogy tulajdon testével tömi el a rést, ha a vízözön elmúltával zsákmányul kapja a legédesebb vért. A bárka utasai ráálltak az alkura. Mikor aztán elmúlt a vízözön, a kígyó követelte a kialkudott fizetséget. Az emberek a szúnyogra bízták, induljon el, és tudja meg, melyik élőlény vére a legédesebb. Röpködött a szúnyog reggeltől estig, belekóstolt ebbe is, abba is, végül úgy találta, hogy az ember vére a legédesebb. Mikor visszafelé röpült, hogy elmondja a kígyónak, amit megtudott, összetalálkozott a fecskével, s az megkérdezte: — No, melyik vér ízlett legjobban, melyik a legédesebb? — Az emberé! — válaszolt a szúnyog. — Megyek is és elmondom a kígyónak. A fecske azonban szerette az embereket, meg akarta őket menteni a kígyótól, azért lecsípte a szúnyog nyelvét, hogy az ne tudjon beszélni. Mikor aztán a szúnyog visszatért a kígyóhoz, egy árva kukkot sem tudott szólni, egyre csak zümmögött: — Mzzz... zzz... Az ember is, a kígyó is csak csodálkozott, ugyan miféle beszéd ez. S ekkor megszólalt a fecske. — Én bizony értem, mit akar mondani a szúnyog! Azt mondogatja, hogy a béka vére a legédesebb! Nagyon megharagudott a kígyó, mert utálta a békahúst, mióta a világ világ. Mérgében a fecske felé sújtott, de elhibázta, s csak a farktollaiból szakított ki egyet-kettőt, de azt a közepéről. Azóta villás a fecske farka, s azóta van úgy, hogy az ember szereti a fecskét, szívesen látja, ha fészket rak háza eresze alatt, s azóta van örök haragban a kígyóval. (Lett népmese) (---------^ { b ) j) é. M 22 Ab V Rakétasebességgel előzöm a teherautót A két, látszólag egyforma kép között öt eltérő részletet fedezhettek fel. Melyek ezek? (a Neue Kronen Zeitung alapján]
