Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-01 / 284. szám
1994. december 1., csütörtök MEGYEIKÖRKÉP Tűzzománc tanfolyam. A sarkadi Bartók Béla Művelődési Központban a közeljövőben tűzzománc-készítő tanfolyamot szeretnének indítani. Mint Szűcs Tibomé, a művelődési központ megbízott igazgatója elmondta, azonnal megkezdik a tanfolyami órákat, amint megfelelő számú jelentkező gyűlik össze. Az itt készített tűzománc tárgyakból egyébként egy karácsonyi kiállítást szeretnének rendezni. AIDS>nap. AIDS-napot rendeznek Újkígyóson, a művelődési házban ma, csütörtökön délelőtt 8 órától, amikoris virágvásárral kezdenek. Délután 14 órától zajlanak az események. Előadásokat, filmvetítéseket láthatnak, vetélkedőkön vehetnek részt a jelenlévők, bűvészmutatványban gyönyörködhetnek és 18 órától a tinibulin táncolhatnak. Találkozó. A Petri Tanítványok Baráti Körének IX. találkozóját szervezik december 3-án 10 órai kezdettel a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában. A program keretében kiállítás nyílik dr. Kereszti Zsolt festőművész munkáiból, előadásokat tartanak: dr. Horváth Örs Péter, dr. Petri Ildikó, dr. Latzkovits László, prof. dr. Baradnay Gyula, valamint dr. Gervain Mihály. Operettbemutató a Jókai Színházban Szirmai Albert: Rinaldó gróf Kővári Judit (Helén) és M. Kontz Gábor (Mr. George, a csábító) Fotó: Kovács Erzsébet Most pedig helyezzük magunkat kényelembe. Darab időre felejtsük el a mindennapok feszültségeit, puhán, lazán, ejtőzzünk egy keveset. Fütyüljünk a világra! Ha rossz ingerekkel terhes az élet, hát nem kell a valóság, de kell annak égi mása. S ha gondolatban a felhők fölé merészkedtünk, ott már az ég is kék és habos fehérség takarja el szemünk elől a földi zűrzavarokat. Magasból nézve a Jóisten is gyönyörűnek láthatja a világot, s ha kedvünk szottyan, magunk is megtapasztalhatjuk e mennyei érzést. Segít az utazáshoz például egy jó operett, mondjuk az olyan alkalom, mint amikor a Békés Megyei Jókai Színház bemutatta Szinnai Albert, Rinaldó gróf című darabját. Ilyenkor mindig megtelik a színház, mert az emberek szeretik a könnyű kis mesét, a jóízű nevetést, no meg a kellemes muzsikát. Kell ennél több? Szép feladatra, izgalmas kalandra vállalkozott a békéscsabai társulat, amikor felélesztette Csipkerózsika-álmából Szirmai Albert hét évtizede nem játszott operettjét. A Rinaldó gróf dalai nem szerepelnek a rádió kívánságműsorában, s azok a suszterinasok is, akik hajdanán fütyülhették a slágereit, már régen azokon az utakon járnak, ahol se lábbelire, se kaptafára nincs szükség, ezért ott fütyörészni se illő. így aztán nekünk, mostani nézőknek jut az a szerencse, hogy ismét felfedezzük e zenés darab értékeit. Mindent a saját mércéjével mérjünk. Aki operett-előadásra vált jegyet, tudhatja, mire számíthat. Szinte biztosra vehető, hogy a történet végén minden jóra fordul, s ez már önmagában is nagyon csábító. Humoros helyzetek sokasága sem megvetendő egy savanyú világban, az andalító muzsika pedig olyan, mint a bizsergető- en elomló álom. A Rinaldó gróf partitúrájában és szövegkönyvében pedig mindez együtt van. Kezdődhet a játék! Gergely László, az előadás rendezője, érzékelhetően komolyan veszi a „könnyű műfajt”. Tiszteli és betartja az operett szabályait, szépen kimunkált produkcióval szórakoztatja a közönséget. A néző jól érezheti magát a színházban. Azon már lehetne vitatkozni, hogy az időnként kissé elbágyadó történetet nem lehetett volna a játék során valamivel „feldobni”? Csöppnyi spiritusz néha bizony hasznos lett volna, bár a sok jó színészi játék így is átsegített a holtpontokon. És az is a rendező javára szól, hogy hagyta komédiázni játszótársait. Hajdan, az operett fénykorában, egy-egy előadás után, a tűzbe jött hódolók kifogták a primadonna hintójából a lovakat, és saját magukat fogták be a hámba. A cipellőből történt pezsgőzésről nem is beszélve. Békéscsabán Kővári Juditra és Bellái Juditra osztották a primadonna szerepét, de sajna, őket nem várja hasonló ünneplés, azért se, mivel a színház előtti útról kitiltották a lovakat. így aztán a bemutatón szereplő Kővári Juditnak nem maradt más, „csupán” a közönség ünneplése, s ez a taps az ismét hazatérő művésznőnek szólt, aki kellemes .lényével, kulturált énekhangjával ezúttal is hódított. S aki a színpadon a primadonnát meghódította, a címszereplő M. Kontz Gábor, jött, játszott, és győzött, és persze szépen is énekelt. Jól megírt szerepekben, ötletes helyzetek során át lubickolhattak a színészek. Különösen tetszett a Csizmadia Éva— Faragó József kettős, akik a cselekmény szerint is előrelendítették a történetet, játékukkal pedig az előadás renyhébb pillanatait söpörték el frissebb tempóval. Fergeteges szteppelésük — Gesler György koreográfiája — az est forrpontja volt. Hej, Vajda Károly, de nagyszerű színész, de jó komédiás! Nem akarom megsérteni a játszótársait, de néha figyelhetnék, mondjuk a nézőtér 11. sorából, ahol nem csak hallani őt, de érteni is lehet, hogy mit énekel. Mészáros Mihály sem panaszkodhat, hiszen a főispán szerepében nyújtott játékáért bőven kijutott neki a közönség elismeréséből. Nagy öröm számomra, hogy sok színpadi küszködés után, végre jó kis szerepben láthattam játszani Muszte Annát. Szívből gratulálok! És mély meghajlásom Szántó Lajos alakítása előtt, aki lám, tud egyszerű eszközökkel, sima „fapofával” is fura figurákat színpadra vinni. S ha szabad szójátékot faragni, hát le a kalappal Kalapos László előtt, mert kis szerepében is a helyén volt, jó volt. Az est hangulatáért talán a legtöbbet tett a Harányi Márton vezényelte zenekar: pontosan, szépen segítették életre a Szirmai Albert által lejegyzett kottafejeket. Langmár András díszlete és Horváth Éva jelmezei méltó keretet adtak a játékhoz: elegánsak voltak, csillogók, egy álomvilág kellékei. Ahogy operetthez illik. Andódy Tibor A kukakirály és dobozkunyhós társai a vadonban — 3. „Ha meghalok, kérem, értesítse szüléimét” Nyitott a kapu Európa felé?! Fotó: UshoczkyPéter Faragó Péterrel és Medovarsz- ki Andrással néhány óra leforgása alatt belekukkantottunk vagy száz kukába a Lencsési- lakótelepen, így a hét törpéből egy most biztosan nem lenne haverunk. A guberátorok is úgy döntenek, leteszik a szúrófát és ürítenek, azaz összeön- tögetik a zsákmányt. — Gyere Bandi, te vagy ebben a doktor — szól oda Péter társának, aki szakszerűen különválogatja a hulladékot. Útjaik elválnak, Péter a körgáton a bungalója felé veszi az irányt, András pedig a velük kapcsolatban álló állattartókhoz szállítja az árut. Mi is vele tartanánk, de lebeszél: — Lehet, hogy a konkurencia olvassa az újságot és nem szeretnénk kiszorulni a piacról — magyarázza. Visszaindulunk hát a fó- liaházhoz, ahol Zsuzsát éppen levesfőzés közben találjuk. — Általában közös kasszán élünk, én vásárlók be a boltban — mondja. — Amíg a férfiak távol vannak, a rádiót sem kapcsolom be, a csendet akarom. Leül mellénk az ágyra, amit rögtön 'kihasznál öthat macska és az asszony ölébe mászik. —Ok az én drágáim, a búcsúlevelemet is cicusok társaságában írtam — hajtja le a fejét. Szótlanul ülünk egy ideig, aztán Zsuzsa előveszi a sutból táskáját és papírlapot nyom a kezünkbe. Öngyilkossági kísérlete előtt rótta e sorokat: „Bárki találja meg ezt a búcsúlevelet, nagyon köszönöm. Nem voltam befolyás alatt, nem volt senki mellettem, csak két kutya és néhány kiscica. Amit tettem, önkezűleg tettem. Az is lehet boldogtalan, aki hajléktalan és kukázik és csak a guberálásból van pénze. Az ilyen is tud azonban kölcsönözni, ahogy én is cselekedtem, de az a takarmányátvevő, aki milliós kocsival jár, csupán ígéretekkel fizetett. Az élettársam ivott, bár egyszer megígérte, hogy abbahagyja, mégis újrakezdte. Az utolsó kívánságom az, ha meghalok, kérem, értesítse szüléimét.” — 34 nyugtatót szedtem be, pengével elvágtam az ereimet, a többire nem emlékszem. A mentősökön és a rendőrökön kívül állítólag a kutyáimnak köszönhetem az életemet, akik eszeveszetten vonyítot- tak — teszi hozzá, majd régi, gyűrött fényképeket vesz elő: a család, szülei, akik Bala- tonfüreden élnek, egykori férje és három fiúgyermeke. — Nyolc éve nem tudok róluk semmit, ők sem sejthetik, hol, milyen körülmények között él az anyjuk — mered maga elé. — A férjemmel történt szakítás után élettársi viszonyt létesítettem, de az is tönkrement, pedig megpróbáltam nem lecsúszni, ha kellett, túlóráztam is esztergályosként. Szétváltunk és én a pusztában kötöttem ki egy fűtés nélküli fóliában lakva Medo- varszki Bandival. A szeméttelepre jártunk dolgozni, de a régi bérlő távozott, az újnak pedig nem kellettünk. —Miért nem próbál munkahelyet keresni és legalább a hajléktalanszállásra beköltözni? — Nyolc általánossal nem sok keresnivalóm lenne. Egyszer jártam a polgármesteri hivatalban, többet be nem teszem a lábam. Ha pedig beköltöznék a hajléktalanszállásra, hova tenném az állatokat? — néz ránk, mint aki nem érti, miképpen lehet ilyen badarságot kérdezni. — Mindig Istenben bízom és reménykedek, hátha jobbra fordul a sorsom. Talán egy kezdő lépcsőfok lehet ehhez, ha fotós kollégája elkészíti a személyiigazolvány-képemet — oldja némileg a fagyos hangulatot. A teljes kiengedés persze ismételten a hazaérkező Péternek köszönhető. — Már műteremnek is használják az udvaromat? —játssza meg a durcást, meglátva a portrégyártást. — Na, szerezzünk egy kis örömet a zsandároknak, lőjön rám is néhányat azzal a masinával — enyhül meg levéve svájcisapkáját és „nőfaló” beállást produkál. Nyemcsok László (Következik: ,,A lányom Amerikában nőgyógyász főorvos”) .,A búcsúlevelemet is cicusok társaságában írtam"
