Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-10-11 / 292. szám

1994. december 10-11., szombat-vasárnap SPORT «BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Ónódit fogadja a köztársasági elnök v v A Magyar Köztársaság Elnökének V Sajtóirodája pénteken közölte, ' hogy Göncz Áprád köztársasági elnök hétfőn 11.30 órakor a Parla­ment Munkácsy-termében fogadja Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornásznőt a versenysporttól való búcsúja alkalmából. Mint ismert, az Egyesült Államokban tanuló békéscsabai olimpai bajnoknő mindössze két hetet tartózkodik itthon most decemberben, s ebből is kitűnik, mi­lyen zsúfolt programot „fut be” ez idő alatt. Kiváltképpen, ha hozzávesszük, hogy teg­nap éppen az ő tiszteletére, búcsúztatására tartottak egy óriási show-műsort a főváros­ban, a Nemzeti Sportcsarnokban. Kiütéses orosházi győzelem Orosházi MTK—T.J. Spoje Bratislava (szlovák) 4:0 Telt ház fogadta a két együttest Órosházán, a Fürdő utcai asztali­tenisz-csarnokban. Az első találkozó igazi cseme­gét ígért, hiszen két ifjúsági Európa-bajnok találkozott. A hazaiak orosz idegenlégiósa Kulagina jól kezdett, 8:4-re, majd 13:8-ra vezetett, ám Po- liacková 14:14-nél utolérte, sőt a vezetést is átvette 20:17- re. Hallatlan izgalmak után Kulagina igazolta klasszisát és megérdemelten kapott vastap­sot a szett megnyeréséért. A második játszmában fej-fej mellett haladtak, majd 14:10 után fokozatosan elhúzott a szlovák lány és egyenlített. A döntő szettbe 13:13-at követő­en 16:14-re vezetett a pozso­nyi versenyző, ám ekkor Kula­gina erősített, és megérdemel­ten győzött a 35 perces csatá­ban. A második mérkőzésen Molnár Zita a balkezes Pauce- ková ellen nehezen melege­dett be, az ellenfél már 12:5-re vezetett, 14:14-nél egyenlített az orosházi lány, majd a hajrá­ban megszerezte a győzelmet. A második szettben is inkább a szlovák lánynál volt az előny, de 15:19-ről 20:20-ra egyenlí­tett Molnár, majd jobban összpontosított és nyert. A harmadik találkozón Har- sányi leiskolázta ellenfelét, könnyedén győzött az ügyes dolgokat produkáló hazai ver­senyző a szlovák Bosá ellen. A párosok nagy csatát vív­tak, és a rutinosabb hazai ket­tős — Kulagina remek köz­beütéseivel és fonákpörgeté­seivel, valamint Pidl jó adoga­tásaival — megérdemelten győzött. Az orosháziak beju­tottak az ETTU Kupa legjobb 16 csapata közé, s legközelebb 1995. februárjában mérkőz­nek. Sáth Sándor: — Érvé­nyesült a két csapat játékereje közötti különbség. Megérde­melten nyertünk. Gratulálok a lányoknak. Köszönjük szur­kolóink biztatását. Eredmények. Kulagina— Poliacková 2:1 (21, -16, 17), Molnár Z.-—Pauceková 2:0 (20, 22), Harsányi—Bosá 2:0 (9, 3), Kulagina, Pidl— Poliacková, Pauceková 2:0 (16,13). (VERASZTÓ) Remekül küzdött és nyert Molnár Zita a szlovák Pauceková ellen az orosházi ETTU Kupa mérkőzésen Fotó: Such Tamás Mérlegen a Gyulai FC labdarúgócsapata Gólerős befejező' csatár kerestetik Befejeződött az NB III-as labdarúgó-bajnokság Al- föld csoportjának küzdelemsorozata. A Békés me­ló gyei együttesek nem szerepeltek valami fényesen az ősszel. A Gyulai FC a tizedik, az Orosházi MTK a 11., a Mezőberényi FC a 13., a Békési FC a 15., míg a Mezőkovács­házi TE együttese aló. helyen kötött ki. A csapatok szakveze­tőinek három kérdést tettünk fel. 1. — Milyen tervekkel vágtak neki a szezonnak, s mi valósult meg ezekből? 2. — Kikkel volt elégedett, kik okoztak csalódást? 3. — Mi lesz a program a tavaszi rajtig, milyen változások várhatók a télen? A Gyulai FC labdarúgócsapa­tának vezető edzője, Fodor Sándor válaszol. 1. — Szakmai célkitűzése­ink közé tartozott, hogy sze­rettük volna fejleszteni a rö- vidpasszos, labdatartásos csa­patjátékot, javítani kívántuk a helyzetkihasználást. Feladatul tűztük ki az új játékosok és néhány ifjúsági korú labdarú­gó beépítését a csapatba. Mindezekkel együtt a 3—6. hely valamelyikének meg­szerzése volt a cél. Jómagam 24 pontot terveztem, de ettől kettővel elmaradtunk. A 10. helyen tudtunk csak kikötni, de a „dobogós” helyhez csak három pont hiányzik. Az el­maradásunk fő oka, hogy az egyik szakmai célkitűzést, a helyzetek kihasználásának ja­vítását nem tudtuk megvalósí­tani, nem tudtunk találni egy igazi gólerős befejező csatárt. A csapatjátékunk javult, sokak véleménye szerint az egyik legstílusosabban játszó együt­tes a mezőnyben a miénk. 2. — Átlagon felüli teljesít­ménye miatt elégedett voltam Szabó Cs., Pápa, Steigerwald, Mező, Kiss és sérüléséig Fran- kóés Bíró személyével. Ajáté- kosokkal való elégedettsége­met én az öltözőben szoktam kifejteni, és az ilyen problé­mákat mi magunk között szok­tuk megoldani. Jó lenne, ha minden pályára lépő „csapat” is így tenne. Itt a fekete ruhá­sokra gondolok. A játékvezető testületben nagyon sok tisztes­séges, jó képességű játékvezető van, sajnos azonban ezek az em­berek még nem tisztították meg teljesen a testületet a nem oda valóktól. Ezt több pontunk bán­ja. Legalább olyan szigorral kel­lene eljárni itt is, mint a labdarú­gás más résztvevőivel. 3. — A tavaszi alapozást január 16-án kezdjük. Három hétig teremben és szabadtéren dolgozunk, heti hat alkalom­mal. A negyedik héttől már edzőmérkőzésekkel tűzdelve folytatjuk a felkészülést. A já­tékosállományban jelentő­sebb változás nem várható. Gyulaváriból egy játékost sze­retnénk Gyulára hozni, vala­mint továbbra is keresünk egy befejező csatárt. Bízom ben­ne, hogy a szünet alatt megol­dódik egy tizenöt hetes problé­mánk, miszerint fiatal, tehet­séges játékosunk, Pap Csaba tisztázza közösségünkhöz va­ló viszonyát magával és újra köztünk lesz. Jenei Kálmán Középen Kiss L., a gyulaiak középpályása kétberényi labdarú­góval harcol. Az őszi megyei rangadóta Gyulai FC nyerte 1 —0-ra a Mezőberényi FC ellen Fotó: LehoczkyPéter „Szeretnénk törleszteni a Szegednek” * Kéthetes szünet yrV° után folytatódik a * ' pontvadászat a női röplabda NB I-ben, amelynek során a Békéscsa­bai Főiskola DSE azt a szege­di gárdát fogadja, amely már igencsak sok borsot tört a csabaiak orra alá, s az idei bajnokság első körében ha­zai pályán is 3:0 arányban legyőzte Kazárékat. — Szeretnénk törleszteni a Szegednek — mondja elöljá­róban Kormos Mihály, a bé­késcsabaiak edzője. — Persze tudjuk, hogy nagy falat a Ti- sza-parti együttes, hiszen ha­zai pályán már nyolc győ­zelmük van, s idegenben is a három nyert meccsük mellé mindössze egy vereség író­dott. Nem beszélve arról, hogy a második helyen állnak a ta­bellán. Nagy kérdés, milyen lesz a nyitásfogadásunk és a védekezésünk ellenük, mert a támadásban megközelítőleg egyenrangúak vagyunk. Ha az előbbi kettőben fölülmúljuk őket, s legalább úgy játszunk, mint Jászberényben, no meg egy kicsit több szerencsénk is lesz, akkor megfoghatjuk vég­re őket. —Sérültek? — Kazár Kriszta lábáról le­került a gipsz, edzésben van, játékra alkalmas, csak azt nem tudom még, hogy a kezdőcsa­patban szerepeltessem vagy a kispadra üljön-e? A korábban sérült Bajkó Edit is edzésben van, ő a kispadon kap helyet. A mérkőzést szombaton 11 órakor játsszák a békéscsabai Körösi Csorna Sándor Főisko­la sportcsarnokában. Teremfoci: újabb forduló Szegeden Az élen álló Csepel következik A harmadik játéknap következik az NBI-es labdarúgócsapatok számára kiírt téli te- remlabdarúgó-tomán. A bé­késcsabaiak ezúttal Szegeden lépnek pályára, ellenfelük az eddig két győzelemmel, pont­veszteség nélkül álló Csepel- Kordax gárdája lesz. — Tovább csökken a ren­delkezésre álló játékosok szá­ma — mondja Pásztor József vezető edző. — De ez most örömteli számunkra, hiszen Mracskó Mihály a válogatottal tart Mexikóba, miután meghí­vót kapott Mészöly Kálmán szövetségi kapitánytól. —Mit vártok a folytatásban ? — Számunkra, de azt hiszem a többi csapatnak sem élethalál­harc a teremtorna. Inkább jó kikapcsolódás, levezetés az őszi hosszú menetelés után. így szórakozni szeretnénk, s ami még fontosabb, szórakoztatni a szegedi közönséget is. Persze azért nem mondunk le arról, hogy esetleg éppen mi állítsuk meg a csepelieket. De róluk sem tudjuk, mire képesek a parket­ten, őket sem láttuk eddig ját­szani, hiszen Debrecenből is si­ettünk haza a rossz időjárási vi­szonyok miatt. A Békéscsaba kerete: Baji, Udvarácz (kapusok); Szenti, Zahorán, Fodor, Csató J., Horváth, Kasik, Major, Kiss J„ Varga M., Gyura (me­zőnyjátékosok). A Madách nyerte a Dávid Kupát A napokban rendez­ték meg a békéscsabai városi sportcsarnok­ban a Dávid Kupa te- remlabdarúgó-tomát az 5—6. osztályosok részére. A viada­lon 13 együttes indult. A győ­zelmet a végig jó teljesítményt nyújtó Madách Utcai Általá­nos Iskola ötödikesei szerez­ték meg, akik némi meglepe­tésre megelőzték az esélye­sebbnek tartott hatodikosokat. Szokolay Sándor edző tanítvá­nyai a tornagyőzelmen túl két különdíjat is szereztek. A torna végeredménye. 1. Madách Utcai Általános Iskola B., 2. Madách Utcai Általános Iskola A., 3. Belvárosi Általá­nos Iskola és Gimnázium, 4. Békéscsabai 11. Számú Általá­nos Iskola, 5. Mezőberény, 6. Szabó Pál Téri Általános Iskola. Különdíjak. Legjobb ka­pus: Bíró Géza (Madách B.) és Váradi György (Mezőberény). Gólkirály: Pál Tamás (Szabó Pál Téri Ált. Iskola) 11 góllal. Legjobb mezőnyjátékos: Ju­hász Patrick (Madách B.). A győztes csapat tagjai: Aracz- ki, Báder, Bíró, Bózsár, Garzó, Gulácsi, Mellár, Juhász, Kri- zsán, Laurinyecz, Rázván, Okos, Somlyai, Vandra. Időpontváltozás Az eredetileg mega­dott december 11-e, • vasárnap helyett egy nappal korábban, azaz december 10-én, szom­baton játssza bajnoki mérkő­zését a Békéscsabai KK férfi kosárlabdacsapata Békéscsa­bán a Szabó Pál Téri Általános Iskola tornatermében a Debre­ceni Biogállal. A találkozót 14 órakor kezdik. VENDÉGLÁTÓSOK FIGYELEM! Kedvező feltételek mellett bérbe adók vagy eladók (részletre is) játékgépek, flipperek, videoházak, szimulátorok, játékpanelok, ügyességi játékgépek: pajazzók, aladinok, big-dil gyümölcsös, big-dil póker, puser. Nyerőautomaták, póker-gyümölcsös, álló, asztali. Zenegépek, étel-, italkészítő gépek. Nyerőtermek üzemeltetéséhez partnereket keresünk. Vendéglátóegységeket bérbe veszünk. Telefon: (66) 442-116, 06 (60) 384-254, 06 (60) 305-550. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u.4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Ff. 111. Telefonszámok: központ (66)450-450; főszerkesztő: (66)446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethetőa kiadónál (5600 Békéscsaba. Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba. Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom