Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-10-11 / 292. szám

© V 1994. december 10-11., szombat-vasárnap HÍREK 9-------------------------------------------------------------------------------------------------------------­tRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Szombat Minden szakmát tanulni kell valamilyen iskolában vagy legalább tanfolyamon—kivéve a miniszterséget. A tárcák vezetőit elsődlegesen pártérdekek alapján kérik fel, a hozzáértés másodlagos kérdés. — Lenne nekem egy ötletem. Az újonnan megválasztott kormányok általában kérnek száz nap türelmi időt, de ma már a legtöbb munkahelyen is bevett szokás a próbaidő. Nos, én ezt a száz napot arra használnám, hogy az új minisztereket kemény próbáknak tenném ki (végül is egy ország sorsáról van szó). A pénzügyminiszternek például adnék havi nettó húszezer forintot (a legtöbb családban nem visznek haza ennyit a családfenntartók), és abból kellene megélnie a családjával együtt. Ha erre kölcsön nélkül képes lenne, akkor beülhetne a bársonyszékbe, ha nem—lé is út, fel is út. A próba nemcsak azt bizonyítaná, hogy a miniszter tud a pénzzel bánni, de remélhetőleg minden döntés előtt eszébe jutna, hogyan érinti határozata a kispénzű embereket. De szép is lenne... —Hár-Már Kalendárium December 10. Napkelte: 7.20 — Napnyugta: 15.53 órakor Holdkelte: 11.56 — Holdnyugta: — órakor Névnap: JUDIT. December 11. Napkelte: 7.21 —Napnyugta: 15.53 órakor Holdkelte: 12.21 — Holdnyugta: 0.41 órakor Névnap: ÁRPÁD. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Advent har­madik vasárnapján szavazni indul a Nyi­las. Régen eldöntötte már ma­gában, hogy kire adja voksát. Választását jól megfontolta, hiszen tudja, hogy ezentúl hosszú éveken át a nyertes hozza meg a döntést az Önt érintő ügyekben is. "BAK (XII. 22—1. 20.). A kommuniká­ció és az utazás kap nagyobb nyomaté­kük Nagyon csábítja a kikap­csolódás, az olyan időtöltés, amelynek révén elmenekülhet a gondok elől. Örül az embe­rekkel való találkozásnak. A könnyed csevegést éppúgy él­vezi, mint az elmélyült gon­dolkodást. VIZONTO (I. 21— II. 20.). Nem kell sen- kihez alkalmazkod­nia, nem kell magya­rázkodnia sem, hogy mit miért cselekszik. Kedélye kitűnő, jól érzi magát, élvezheti az egészséges életmód áldott ha­tását. HALAK (II. 21—III. 20.). Rengeteget dol­gozott egész héten, s most baráti kapcsola­tokra, együttlétre vágyik. Kar­rierjében és magánéletében is egyaránt fontos ez Önnek. Amiatt se aggályoskodjon, ha otthonában felszabadultan elereszti magát. KOS (III. 21—IV. 20.). Többféle új le- v mi y hetőség adódik életé- 's—' ben. Elhatározását vigye végbe, s kívánsága való­ra válik. Foglalkozzon kedve­sével vagy családjával. Szük­séges, hogy az érzelmeit és a ragaszkodását kinyilvánítsa. BIKA (IV. 21—V. 20. ). Új ötletei tá­madnak arra, hogy álmait valóra váltsa. A bolygók bátorítást adnak ah­hoz, hogy lazuljon a minden­napi rutinból. Könnyen meg­kapja, amit akar. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Most a pozitív érzések kerülnek kö­zéppontba. Alkalmas az idő a kapcsolatok ápolására. Több gondot fordítson önma­gára, mozogjon eleget, vala­mint pihenje ki magát a szük­séges mértékben. Meglátja, nagyobb teljesítményekre lesz képes. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). A Rák rendület­len híve a demokráci­ának. Ismeri is annak szabályait, ezért megy el sza­vazni. Hogy kire adja voksát, azt azonban nem mondja el senkinek. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Szombaton a bolto­kat járja, vasárnap csendesen ünnepel az Orosz­lán. A meghitt adventi ünnep­lést csak rövid időre szakítja félbe a szavazás. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Sokat segít a párjának a háztartási munkában. Szomba­ton és vasárnap is külön gond az ebéd elkészítése, mert elő­ször a bevásárlás, másodszor a szavazás hátráltatja. Közös erőfeszítéssel mégis időben el­készül az ízletes ünnepi étel. MÉRLEG (IX. 24— ^q\ X. 23.). Nincs messze a szavazóhe- " lyiség, nem kell sokat gyalogolnia a Mérlegnek, míg eléri. Útközben jó alkalom kí­nálkozik egy kis beszélgetésre politikáról, világkiállításról, miegyebekről. Jólesik egy kis kikapcsolódás a sok munka után. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Nyilas ba­rátja születésnapjára vagy ismerőse név­napját köszönteni készülődik a Skorpió. Jó hangulatú társaság várja, csak abban nem egyez­nek, ki kire fog szavazni. Ab­ban egyetértenek, hogy az ün­nepelt kitett magáért. Vonalban vagyunk... S Mindennap hívja a (66) 441-704-et! Hétfőtől péntekig 15-18 óra között A telefonnál: Szőke Margit Akik megtisztelnek bizalmukkal, a fenti időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra ér­kező közérdekű gondolatokat ugyanúgy jegyzi a szerkesztő. Ötezret ajánlott A messziről jött, most már Bé­késcsabán élő fiatalember, Huszár Gy. Roland nemes szellemet hozott magával. A fővárosban gyakorlat volt, hogy aki megtehette, pénzt ajánlott fel az egyedülálló idő­sek karácsonyára. Ezt a szo­kást szeretné most meghonosí­tani Békéscsabán is, hogy azon idős hölgy, úr, akinek nincs családja és pénze sem fenyőfára, egy rúd beiglire, mégse nélkülözze az ünnepi hangulatot. A magányosság­ban ne a nincs legyen a társa. Bizonyára az önkormányzat tudja Békéscsabán, ki az a tisz­tességes, idős személy, aki megérdemli mások jószívű tá­mogatását. A fiatalember öt­ezer forintot ajánlott fel, s re­méli, lesznek még követői de­cember 15-ig. Azért a dátum, hogy a megajándéko- zott(ak)nak legyen még idejük az ünnepi készülődésre. A Vonalban vagyunk... tör­ténetében először fordult elő, hogy valaki pénzt ajánlott fel, méghozzá önszántából. Be­széltünk a Családsegítő Szol­gálat vezetőjével, Galambos­áé Varjú Blankával. A szolgá­lat teljes egészében partner. Kérik az adományozót, a csat­lakozókat, hogy keressék fel őket a Szent István tér 9. szám alatt — kedd kivételével 8.30- tól 16.30 óráig — és pénztá­ruknál fizessék be a gondolt összeget. Az adományozó ké­rését tiszteletben tartják, tehát például a fiatalember azon kí­vánságát, hogy békéscsabai, egyedülálló, rászoruló idős ember kapja a pénzt. A Család- segítő Szolgálat telefonszá­ma: 441-147. Örömmel vettük az ötletet, ugyanígy szívesen hírt adnánk hasonló kezdeményezésről más megyebeli településen is. Ki tud róla? Mezőkovácsházán az egyik régi családi ház bontása során került elő egy nagyon érdekes tetőcserép. A nevezett tár­gyon ugyanis ez olvasható: „Patent. Szabadalom. No. 45899 sz. Vári L. Ref-kovács- háza”. A feliratból többen arra következtettek, hogy valami­kor Mezőkovácsházán műkö­dött egy cserépgyár. Annyit már sikerült „kinyomoz­nunk”, hogy egy téglaégető valóban létezett a Kaszaperre vezető út mentén, de hogy hol és milyen körülmények között készülhetett a cserép, arra nincs válasz. Mivel a „lelet” a helytörténet szempontjából sem közömbös, ezért kérjük, ha valaki tud ezzel kapcsolat­ban bármilyen történetet, ada­tokat, neveket az ossza meg velünk ismereteit. A mezőko­vácsházi városi szerkesztőnk az alábbi címen várja a jelzé­seket: Új Alkotmány Mgsz iroda, Alkotmány u. 53. Tel.: 68/381-555. Milyen jogon? Érdekes, írásos haszonbérleti szerződés-ajánlattal keresték meg kolléganőnket Kaszaper­ről. A bérleti szerződés mel­lékleteként a címzettet egy le­vél tájékoztatja arról, hogy a kaszaperi Agro-Flex Szövet­kezet a kárpótlásból vissza­maradt, nevesített földterüle­tek bérletére vagy megvételé­re ajánlatot tesz. — Nem is az ajánlott összeg és maga a lehe­tőség háborít fel sokunkat — mondta olvasónk — mint in­kább az, hogy miként jutott ez a nem rég alakult kisszövetke­zet az adatainkhoz? Az alá- íratlan szerződésben ugyanis a földtulajdonos teljes neve, anyja neve, lakcíme sőt a tu­lajdonát képező aranykoro­na—érték is szerepel. Ki adta ki ezeket az adatokat és mi­lyen jogon? — kérdezik. El­mondása szerint ugyanis eze­ket a „leveleket” a közelmúlt­ban több tulajdonos is megta­lálhatta a postaládájába be­dobva. Kaszaperen a tulaj­donváltáskor több részre sza­kadt a szövetkezet, ezért nem mindegy, hogy a volt tagok, vagy a kárpótlás során földet kapott emberek adatai hová és kiknek a felhasználására kerülnek. Lehet, hogy a szán­dék jó, de a megoldás mintha sántítana egy kicsit! — hang­súlyozta végül. // Örültek városa? Békéscsabai telefonálónk ki­borulva jelentkezett egy több- emeletes Bartók Béla úti ház­ból, amelyben tetőtől „talpig” örökké bömböl a magnó. A ház előtt este 10 órakor kezdő­dik a petárda-durrogtatás, amelyért senki sem szól. A házban ugyanekkor hozzálát­nak a fúráshoz-faragáshoz. A feje fölötti lakásban veszeke­désbe fog a házaspár, nehéz tárgyak zuhannak... Talán a bútorokat dobálják? Éjféltáj­ban palotapincsi visít és ré­szeg asszonyok üvöltöznek. Mindez semmiség ahhoz, hogy a házban lakó úr három kutyát is tart. Míg az egyiket leviszi sétáltatni, a másik ket­tő a lakásban őrjöng. Fontol­gatja, hogy pénzt ad az úrnak, etesse meg az állatait vagy valahogyan nyugtassa meg őket! Hiányzik a babakocsiból Békéscsabai telefonálónk au­tója tetején összecsukva hagy­ta a babakocsit, amelyből ki­esett a sötétlila, virágos betét. Talán a Szarvasi, Berényi uta­kon veszhetett el. Kéri, aki megtalálta, hívja a 341-588-as munkahelyi telefont vagy hagyjon üzenetet Szabóné ne­vére. Kék krónika Karácsonyra készül? Az orosházi, Lehel utcai óvodába tört be ismeretlen személy a minap. Az évszázad zsákmá­nya biztosan nem hozzá kötő­saraMUFÉM Gyula, Szent István út 27/B: — LAPQSTETÓ-SZIGETEL ÉS — VÍZT0R0NY.1AVÍTÁS -VÍZTÁROLÓ-SZIGETELÉS. Ügyintéző: PFEFF FERENC. Telefon: (66) 362-143. Telefax: (66) 361-201. GYÁSZHÍR Mély fájdalommaliudatjuk, hogy özv, REICHEL JENŐNÉ szül. Veress Katalin (volt kórházi dolgozó) Békéscsaba, Pcnza-ltp. 16. szám alatti lakos 1994. december 8-án, 77 éves korában elhunyt, Temetése 1994. de­cember 12-én 13 órakor lesz a békés­csabai Ligeti temetőben. ^ A gyászoló család * GYASZHIR Mély fáitf' hogy tjük. RASNE an Erzsébet á, Nagyrét 1*429. szám 11994. deéember 9-én, brában clhünyt. Teme- 12-én 11 gabai Felső­sben, u, szőlő család dik, hiszen csupán fél kiló sza­loncukor és fenyőfadíszek „al­kották” a lopott holmit. Várfoglaló. A gyulai várat rohamozta meg ismeretlen „harcos” a napokban. Három ablakot tört be, egy korlátot pe­dig kiszakított helyéről. 30 ezer forintos kárt okozott. Most olcsóbb! Békéscsabán, az Élésker Kft. 100-as ABC-jében (Andrássy út 5.) a 250 g-os Tchibo mild kávé 428 Ft helyett 255 Ft, a 0,5 kg-os lencse 75,50 Ft helyett 57 Ft, az egyes szaloncukorfajták 20 százalékos kedvezménnyel kaphatók, amíg a készlet tart! Közúti információ Tájékoztatjuk az utazóközön­séget, hogy 1994. december 12- én (hétfő) 9—10 óráig a Szegha­lomi Foki Sebes-Körös híd elő- kapu-javítása miatt, félpályás lezárás lesz. A javítás előreha­ladtától függően 10 perces teljes lezárás lesz, emiatt forgalom­torlódásra kell számolni az erre haladó géprjárművezetőknek. Kérjük szíves türelmüket, és megértésüket. Közlekedésmeteorológia a hét végére Az egész hét vége időjárására az lesz a jellemző, hogy erősen felhős illetve napsütéssel és fel­hőátvonulásokkal tarkított pe­riódusok váltják majd egymást. A tartósan ködös helyeken ront­ja a helyzetet a ködszitálás, he­lyenként ónos szitálás, amely csúszóssá változtatja az utakat, ezzel is megnehezítve a gépko­csivezetők dolgát. Az esőzés szombaton foko­zatosan kiterjed az ország nagy részére. Égész napos eső­zésektől mindenesetre nem kell tartani. Vasárnap is hason­ló lesz a helyzet: eleinte még kevés lesz a felhő, de gyakorta erősen beborul. Szórványosan ekkor is előfordulhatnak esők, kisebb záporok. Az autósok mindenképpen ügyeljenek az útviszonyokra! Országos. fagyoktól nem kell tartani, de lesznek fagyos részei az országnak. A csapa­dékot és az esetleges ködszitá- lást is figyelembe véve, a haj­nali órákban jegesedéstől is le­het majd tartani. Erős széllö­kések főleg a nyugati, illetve középső országrészben várha­tók. OPEL AZ AKCIÓ FOLYTATÓDIK! Még Ön sem maradt le semmiről! A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítjuk akciónkat december 21-ig. Az Astrára és a Vectrára 100.000 Ft, a Corsára 55.000 Ft kedvezményt kap! DECEMBER 10-ÉN ÉS 11-ÉN 9-16 ÓRÁIG CORSA HÉTVÉGÉT TARTUNK. Ilyen olcsón többet nem juthat Opelhez. Jöjjön el, próbálja ki, és még egy Mikulás-csomagot is kap a Rupeskytől! AZ. ÖN Ort.L MÁRKAKERESKEDŐJE: RUPESKY KFT. 6728 Szeged, Fonógyári út 2-4. Tel /Fax: 62/324-800

Next

/
Oldalképek
Tartalom