Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-05-06 / 262. szám
#BÉK£IMEGV£I HÍRLAP «IBS 1994. november 5-6., szombat-vasárnap Az Új vármegye. A vármegyék szervezetét szabályozó 1870. évi törvényt mint a magyar demokratikus hagyományok utolsó mentsvárának felszámolását és az állami centralizáció kiterjesztését támadta az ellenzék (Üstökös, Jankó János rajza). A múlt század második felének jeles karikatúra-rajzolója, tipikus és. közkedvelt figurák megalkotója: Jankó János, aki 1833 november 3-án Tótkomlóson született. A pesti Bolond Istók és Üstökös című élclapokban jelentek meg rajzai, ezek közül való „Az új vármegye" című is. A reprodukciót Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai című kötetéből vettük át Éva, hol vagy? Hetek, hónapok óta nem látni, nem hallani róla. Egyik legnépszerűbb dalénekesünk, Csepregi Éva eltűnt a könnyűzenei életből. — A látszat, mint oly sokszor, most is csal — mondja,, Neoton” Éva. — Annyi történt, hogy pár hónapja elköltöztem Budapestről, szentendrei lakos lettem. Egy gyermekkori álom valóra vált: két és fél éves Dávid fiammal kertes kis házban élünk. —Színpad, fellépés, koncertek? — A könnyűzenétől nem szakadtam el; alighogy Dávidka megszületett, már nemrégiben megjelent lemezem anyagát állítottam össze. Most már önállódosó fiatalember, elfogadja, hogy a mama nem lehet mindig mellette. Úgyhogy újra vállalok fellépéseket; heti 2-3 alkalommal ismét énekelek — valahol az országban... Emellett tavaszra talán az üzletekben lesz egy új Éva-lemez is. — Járja tovább az eddigi zenei utat? — Szeretném megőrizni a korábbi neotonos hangzásvilágot, dallamos, népszerű számokat szánok a lemezre, esetleg egy-két világsláger feldolgozásával kiegészítve. De, hogy úgy mondjam, szeretném kicsit elegán- sabbra, mutatósabbra venni a dalok megjelenítését. — Hallottunk találgatásokat pályamódosításról is... — Ahogy mondani szokták, a hír igaz: Éva stúdió néven énekiskolát szervezek; az első meghallgatásokat már meg is tartottam. Mozgalmas az életem és zsúfoltnak ígérkezik a következő évek programja is: fellépések, lemezkészítés, tanítás, s hogy a legfontosabbat ne felejtsem — gyermeknevelés.-korFekete fehéren Cukor egy százasért Helyzet van. Ebben az országban elég gyakran van helyzet. Kezdődött a szeszhelyzettel, amikor dugóban manipulált konyak jelent meg a hazai piacokon. Aztán folytatódott az olajhelyzettel (a szőkítettél), utána jött a sertéshelyzet, aztán következett a paprikahelyzet. Épp, hogy lecsengett a paprikahelyzet, jött a vasúthelyzet a vonalmegszüntetések rémével. Láthatják, itt bizony helyzet helyzet hátán van, már itt a legújabb, a cukorhelyzet, amely minden eddiginél komolyabbnak ígérkezik. Az előzőeket rendőrséggel, zárjegyekkel, ígéretekkel, egyebekkel valahogy lehetett rendezni, de ezt... Biztosan tudják, miről van szó, az egyik multinacionális cég, amely befolyást szerzett a kábái cukorgyárban, felszólította az Állami Vagyonügynökséget, zárja be a mezőhegyesi és a sarkadi cukorgyárakat. Amennyiben az AVÜ a felszólításnak nem tesz eleget — közölték fenyegetőn — dömpingáron piacra dobott cukorral megfojtják a magyar kézen maradt cukorgyárakat, a két Békés megyei mellett az ácsit, az ercsit és a sárvárit. Azt persze elfelejtették hozzátenni, azért a dömping, hogy utána ők diktálhassák az árakat, amelyekkel már most is baj van. Miközben ugyanis a világpiacon 35 centért kínálják a cukor kilóját és a legnagyobb termelő, Kuba belefullad a cukorba, idehaza 65-70 centért, vagyis 75-85forintért—Magyarországon ennyiért lehet cukrot gyártani— árulják a kristályt az üzletekben. A jelek szerint a multi ezt is kevesli. A szerény nyereségnél többet akar „kaszálni”. Neki semmi nem drága, sem a családok sorsa, sem a pénztárcánk. Egyes gazdasági szakemberek szerint, ha az AVÜ hajlik a kábái szóra, a cukor ára jövőre meghaladja a kilónkénti száz forintot. Nem tudom, a jó öreg Murphy-nek van-e ilyen tétele: „Amit a multinacionális cég el akar érni, azt előbb-utóbb el is éri”. Reménykedjünk, hogy nincs. ÁRpÁS] Zqltán Ötven éve halt meg Radnóti Miklós A magyar antifasiszta líra legkiválóbb képviselője, Radnóti Miklós költő, műfordító 1909. május 5-én Budapesten született, és 1944. november 6—10-e között Abdán halt meg. Anyját születésekor, apját 12 éves korában veszítette el. Anyai nagybátyja — jómódú textilnagykereskedő — neveltette. A szegedi egyetemen 1934ben szerzett bölcsészdoktorátust, majd 1935-ben a tanári oklevelet. Többször behívták munkaszolgálatra, a harmadik alkalommal Vác- ra vonult be, május végén Szerbiába, Borba vitték. A szeptemberi visszavonuláskor gyalogmenetben hajtották Nyugatra, útközben Abda környékén tarkólövéssel meggyilkolták. A A árom napja vagyok itt a néninél, sárgaságom van, szép és titokzatos betegség, ez még senkinek sem volt az osztályban, s nem is fáj. A néninek megvannak Jókai összes művei, olyan tortát ígért, amiben csak töltelék van, nekem adta a Költők Albumát és azt mondta, hogyha nagy leszek, nekem adja a Jókaikat is. Három ceruzát kaptam és az iskolakönyveim otthon maradtak. Jó így betegnek lenni. Jól érzem magam az ágyban, hentergőzöm és tudom, hogy valami történik körülöttem. A család kitágult, sok új rokon járkál ki-be, olyanok, akiknek a nevét se hallottam eddig, apró ajándékokat hoznak és mind rejteget valamit. Engedékenységet és meglepetéseket szimatolok. Valahogy fontos lettem, csábítanak és egyre titkosabb minden. Újabb és újabb próbákat teszek s a próbák sikerülnek. Csak a Frommer-pisztolyt nem kaptam meg, pedig már régen kérem, még itt se laktam, mikor felfedeztem az egyik fiókban. A néni a kályha mellett varr, felé fordulok fektémben és szigorú hangon jelentkezem: — Adja nekem a Frommert a néni! Sokáig csöndben voltam, azt hitte, alszom. Összerezzen és nemet int. —Akkor hazamegyek! —Eszem ágában sincs hazamenni, jól érzem magam, sehová sem kívánkozom, de zsarolni akarok. A gyönge tiltakozás megvadít, folyton hangosabban szótagolom, majd üvöltöm a két mondatot, a felszólításra a néni következetesen megrázza a fejét, s erre én újra és újra elharsogom a fenyegetést. Már nem is kell a néni tiltakozása, a két mondat összefolyik, az értelmet adó szünet eltűnik, már értelme sincs, egyes részek letöredeznek a folytonos ismétlésben, már csak a hangzás fontos, a zaj, amit csinálok, üvöltésem betölti a szobát, melegem lesz, az erőlködés izzaszt, a hatalom tudata fűt. Ordítozás közben kinyílik a szomszédos szoba ajtaja, Lajos bácsi jön be, megáll és tűnődve néz. Hirtelen elfáradok, abbahagyom. Lajos bácsi egy széket emel az ágy mellé, leül. A néni kimegy. Nem szólnak egymáshoz, látom, hogy összebeszéltek, ünnepélyességet érzek a mozdulataikban, az ordítozás után valósággal suhogni érzem a csöndet, hűvöset legyint a fülemre, zuhanni kezdek lefelé az ággyal együtt. Hirtelen homály és nyirkos hideg vesz körül, s mint egy mély kútból fülelek. S a bácsi megszólal fönn a magasban: — Szóval haza akarsz menni? — Haza! — válaszolok gyönge daccal, minden meggyőződés nélkül. Hirtelen értelmetlen ijedtség támad bennem. Hangomra az ágy emelkedni kezd, visszatér régi helyére, a bácsi mellé. —Te most már itt vagy itthon — válaszol, és a mennyezetre pillant. — Hová is mennél? — Haza. Anyához és Ágihoz. — Anyához, anyához... — csönd, a bácsi nem néz rám, mellém néz valahová. — A nevelőanyádhoz! — mondja hosszú szünet után, kilöki magából a szót, örül, hogy túljutott rajta, feláll és járni kezd a szobában. Ülök az ágyban, a torkom hirtelen bedagad, sírás fojtogat és düh. Nem igaz! — lobban fel bennem és kiáltani akarok. (...) Ülök az ágyban, szúrást érzek a szememben, didergek, és tudom, hogy igaz. Egyszer régen egy boltban voltunk anyával vásárolni, a kereskedő ismerősként üldvözölte, rokonokról érdeklődött. Ági is, én is megmondtuk a nevünket s énrám azt kérdezte a kereskedő, hogy: „A fiút kapta, ugye?” — Kaptam? Szültem, uram! — és magához ölelt. Felnéztem anyára, láttam, hogy az ujját a szája elé teszi és haragosan ingatja a fejét. Sokat beszéltek még, s mikor eljöttünk, nekiestem: — Miért mondta az az ember, hogy anya kapott engem? — A bácsi összetévesztett téged valakivel. — Kivel? Kit kaptak? — Engem is kaptál? — érdeklődött Ági vékonyka hangon, ijedten. Anya méregbejött. — Senkit sem kaptam! Ne butáskodjatok. A bácsi összetévesztett a Fazekasékkal, azok kaptak egyszer egy gyereket. — Kik a Fazekasék? — hallom a hangom és összezavarodik bennem a kapott gyerek és szült gyerek, mert a szült gyerek is kapott gyerek, s minden gyerek előbb nagy tengerben úszkál, de a kapott gyerek Ági, mert őt kapta anya Istentől egyszer, még emlékszem is rá. A Bakács téren kapta, a klinikán. Apa virágot vett nekem, és oda kellett adnom anyának, mikor meglátogattuk. — Fazekasék nincsenek is — didergek —, a Fazekasék mi vagyunk... én vagyok a kapott gyerek! A néni jön be, kis mélyedést paskol a paplanon s egy képet tesz elém. — Itt az anyád, látod, nem hazudtam! — morog csöndesen a bácsi. Nézem a képet. Egy szép, komoly, idegen asszony áll a képen, fehér rózsák vannak a kalapján, fodros fehér ruhája van és oldalt néz, elgondolkozva. Nem nyúlok hozzá, csak nézem. A néni az ágyhoz lép és a kép mellé fekteti a Frommert. Lassan kihúzom a kezem a takaró alól. Fölemelem a pisztolyt, az arcomhoz szorítom, behunyom a fél szememet és célba veszem az ablak kilincsét. A néni felsír. Leteszem a pisztolyt, hanyatt fekszem. Nem gondolok semmire, magányt érzek és didergek. Aztán egy szó kezd motozni bennem, amit néhány napja hallottam egy hivatalban, ahol anyával jártunk, egy szakállas ember mondta rám, mert meghalt az apám. De nem azért mondta! — Teljesárva vagyok! — ordítok, feldobom magam az ágyban, a falnak fordulok és nyitott szájjal zokogni kezdek. Összekuporodom, a térdem fáj és a fülem hasogat. A párna nedves lesz, lejjebb csúszom, a takaró alá. A párna csücske kerül a szám elé, összeharapom és elszakítom. Szédülök. Mikor felébredek, üres a szoba. A félhomályban fénylenek az ablakok. Fáradt vagyok és valahogy idegen magamnak. Úgyis meghalok — gondolom —, lesz majd itt ijedtség... Bosszú fészkelődik bennem, meg szeretnék büntetni mindenkit, mindenért. Összefonom a karomat a hátamon, mint az iskolában szoktam. Várom a halált. Az ablak előtt, a folyosón anya siet el, a gyászfátyol úszik utána. Csönget. Á néni benyit a szobába, villanyt gyújt, felkapja az ágy szélére csúszott képet és a Frommert, egy fiókba dobja és szalad ajtót nyitni. — Hogy van a gyerek? — hallom anya hangját, beront, homlokon csókol és megtapogatja a kezem. Hideget hoz be s jószagot. — Kezicsókolom! — köszönök. A hangomra megrezzen, lehajol, a szemembe néz. — Csókolj meg — mondja és arcát az arcomhoz dörzsöli. Megcsókolom. Hirtelen felegyenesedik, a szeme villan s a nénire szól: — Ki mondta meg? Ki merészelte megmondani? Radnóti Miklós: Teljesárva vagyok
