Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-04 / 261. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1994. november 4., péntek A közkönyvtár a mi könyvtárunk Felújítják a kultúra házát Földink volt. Szeberényi Lajos Zsigmond evangélikus lelkész, egyházi író, történetíró 1859-ben ezen a napon született Békéscsabán, és 1941-ben halt meg. Teológiai tanulmányait Pozsonyban és Berlinben végezte, 1883-tól tótaradáci, 1890-tól békéscsabai evangélikus lelkész. A Pesti evangélikus egyházmegye főesperese, egyházkerületi főjegyző. 1895-től szerkesztette az Evangélikus Egyházi Szemle című lapot. Több munkát fordított dánból magyarra. Főleg a parasztság problémáival, agrárpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Munkanélküliség. Tartósnak tekinthető, hogy a munkanélküliek több mint harmada az ország keleti felének öt megyéjéből kerül ki — állapították meg azon a tegnap kezdődött nyíregyházi tanácskozáson, amelyen a megyei munkaügyi tanácsok vezetői tárgyaltak a foglalkoztatáspolitikáról. Ezért Békés, Borsod- Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyékben a legfontosabb feladat a térségi foglalkoztatási válság- helyzetek kezelése. Bár az öt megyében az utóbbi egy évben 15 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma, még így is 202 ezren nem találtak munkát. A pályakezdőknél pedig állandósult a 16 ezres állásnélküli tábor. A kétnapos tanácskozáson állásfoglalást alakítanak ki a foglalkoztatási törvény tervezett módosítására, szorgalmazzák a válságkörzetekkel való kiemelt foglalkoztatást. A sokadik könyvtárban végre rálelünk a hőn áhított kötetre. Korai az öröm, gyors a felismerés: a számunkra legfontosabb oldal hiányzik. Nem nyomdai hiba. Kitépték. A felfedezés bosszúság az olvasónak, gond és utánajárás a könyvtárnak. De erről már meséljen Timkó Istvánná, a Békés Megyei Könyvtár olvasószolgálati osztályvezetője. — Mióta közkönyvtárak léteznek azóta feladata az ott dolgozóknak a könyvek megőrzése, óvása. Itt semmiféle tendenciára nem hivatkozhatunk. Könyv- rongálók voltak, vannak és mindig is lesznek. Ám az általánosítás látszatát is el akarom kerülni, hiszen az olvasóink többsége szereti a könyvtárat, a könyveket. Az utóbbi időben a pártoló tagok száma is emelkedett. Az idén már kettőszáznegyvenen vállalták beiratkozási díjként a 300 forintot, majdcsak egy könyv árát. — Most mégis beszéljünk a kisebb körről, a renitensekről. A hosszú évek során milyen esetekkel találkozott? — A még enyhének számító aláhúzásokkal éppúgy, mint a durva pengézéssel. Leggyakrabban folyóiratok, képes magazinok esnek áldozatul, de nem kímélik a műszaki tárgyú könyvek táblázatait vagy az irodalmi tanulmányok verselemzéseit sem. Előfordul az is, hogy az olvasó az adott könyvről alkotott véleményét teszi közzé a lapokon. Időnként egy-egy aranyos eset is történik, mint utóbb, amikor a kiskutyája rágta meg a gazdi kikölcsönzött olvasnivalóját. Valóságos merénylet ellenünk az iskolai gyűjtőmunka. A nebulóknak többnyire nem elég felkutatni a forrásanyagot vagy fotót, be is kell azt mutatniuk. Ezekért a házi feladatokért sokszor nagy árat fizetünk. — Milyen gyakoriak ezek az esetek? — Ha a kár nem szembeötlő, az legtöbbször az átvételkor fel sem tűnik, csak jóval később. A ritka, nehezen hozzáférhető könyveket a legnehezebb pótolni. Antikváriumokban, könyvkiadóknál vadászunk rájuk. Ha eredménytelen a próbálkozás, akkor egy-egy társkönyvtár állományából fénymásoltatjuk le a hiányzó példányt. „Tettenéréskor” természetesen a költségeket az illetőnek kell megtéríteni. Talán máig legfájdalmasabb annak az ismeretlennek a tette, aki Barcsay Jenő Művészeti anatómia atlaszát csonkította használhatatlanná. —Egyikkollégája úgy fogalmazott: a legnagyobb kár az, ha vissza sem kapják a könyvet... — Sokan hivatkoznak rá, hogy önhibájukon kívül történt a baleset. Sajnos a felelősségre- vonást így sem kerülhetik el. Ezért is tanácsoljuk a látogatóknak, amennyiben komolyabb tanulmánykötetről van szó, éljenek a fénymásolás lehetőségével. Ha mégis nélkülözhetetlen az otthoni munkához, utazásuk során ne vigyék magukkal és ne is adják kölcsön. Ezzel kivédhetik a későbbi kellemetlenséget. — A könyveknek nem csak a szándékos rongálás, hanem az „agyonolvasás” is az ellenségük... — Épp ezért nagy figyelmet fordítunk az állomány folyamatos rendbentartására. Ameny- nyiben a sérülés házilag is javítható, azt magunk is megtesszük. A súlyosabb eset már a könyvkötő dolga. Az egyedi példányokat két-háromszor is újraköttetjük. —A közkönyvtár a mi könyvtárunk. Mennyire vallják ezt az emberek? — Mint említettem, olvasóink többsége így érez. A legifjabb látogatókat is erre neveljük a gyermekrészlegben. A közös felelősségre, hogy a könyvtárunk ezekkel a könyvekkel még sokáig szolgálhassa a nemzedékeket. CsathRóza Különleges eljárással sikerült kiszárítani a battonyai művelődési központ épületének falait. Sajnos a salétromosság nem szűnt meg, ez tette szükségessé a jelenleg folyó belső felújítást. — Az előcsarnokkal már elkészültünk — mondja Takács Dezsőné igazgató. — A többi helyiségünk még eléggé borzalmas állapotban van, a salétrom sok helyen „ledúrta” a falakról a vakolatot. Az a véleményem, hogy ide kulturálódni járnak az emberek, illő hát, hogy megfelelő környezet fogadja őket. Mint látja, festünk, meszelünk... Kimondva-kimondatlanul az Új Mezőhegyes című városi havilap októberi számának egyik cikkére reagált a legutóbbi képviselő-testületi ülésen Spániel József né dr., a polgármesteri hivatal jegyzője- Az említett kiadvány egyik írása ugyanis azt sugallja, hogy az önkormányzat képvi- selő-testülete azért zárt ülésen döntött az első lakáshoz jutók anyagi támogatásáról, mert a képviselők, illetve a polgár- mester „így akar szavazókat, szavazatokat gyűjteni” a december 11-ei önkormányzati A magyardombegyházi ön- kormányzat a Népjóléti Minisztérium segítségével a közelmúltban vásárolt egy Lada személygépkocsit. —Mire használják a járművet? — kérdeztük Gyüre András polgármestert. — A szociálisan rászorulóknak ezzel szállítjuk az ebédet, ezenkívül a helyi lakosoknak a gyógyszereket is kiváltjuk, mentesítve őket az autóbuszozás fáradalmaitól és költségeitől. Magyardomb- egyházon ugyanis nincs gyógyszertár. Igénybe lehet még venni a járművet kórházi — És vásárolnak. Láttam a nagyteremben az új székeket. — Az a minimum, hogy normális székekre tudjuk ültetni a vendégeinket. Ez a kétszáz szék csaknem a felét elvitte a tartalék pénzünknek. Zámbó Jimmy műsorán, illetve a szüreti bálon már fel is avattuk azokat. Mondhatom, a közönség nagyon meg volt elégedve az új, esztétikus környezettel. Persze nem dobjuk ki a régieket sem, előfordulhat, hogy teljesen megtelik a színházterem. Ez esetben 5- 600 embert is le tudunk ültetni. M.Gy. választásra. (Badics András: A titokzatosság homálya) — A végeredmény (az tudniillik, hogy ki mekkora támogatásban részesült) nem titok — mondotta Spánielné dr. — A döntést megelőző vitában viszont szükségszerűen elhangzanak olyan adatok, amelyek nyilvánosságra kerülése sértené a kérelmezők személyiségi jogait. Ilyen esetekben a törvény eddig is kötelezővé tette, a jövőben pedig még inkább kötelezővé teszi a zárt ülés elrendelését. M.Gy. beteglátogatásra, családi eseményekre és egyéb ügyes bajos dolgok intézésére. Pillanatnyilag kilométerenként 11 forintot kérünk ezért a szolgáltatásért. Gyakorlatilag csak a benzin árát és a biztosítás díját... , —Es ki ül a volánhoz? — Leszámítva az ebédszállítást, az esetek döntő többségében: én. A készülő jogszabály szerint a sofőrködésért megkaphatom egyhavi alapilletményem 15 százalékát. Amortizációt, munkadíjat tehát nem számítunk fel, így jön ki 11 forint. Pengével csonkították meg „A második világháború képekben" első kötetének oldalait Fotó: Such Tamás Mezőhegyesi (fél)homály Polgármester a volán mögött Egy névtelen az (alkohol) rabok kontinensén Nem tudom, létezik-e valaki, aki meg tudná magyarázni, mitől névtelen alkoholista az, aki nem alkoholista? Merthogy így hívják azokat, akik megszabadultak a szesz rabságából. így hívják, hát üsse kő, az alábbi történetnek a névhez nem sok köze van, vagy mégis? János nem iszik egy korty szeszt sem 16 esztendeje. Előtte ivott kettő helyett is. Ezért aztán duplán megérdemli, hogy kalapot emeljünk előtte. János nemrég érkezett haza Ausztráliából. Az ottani névtelen alkoholisták hívták meg Brisbane-ba. A középkorú férfinak ragyog az arca, amikor visszaemlékszik a messzi idegenben töltött hat hónapra. — Olyan jól megy a kinti alkoholistáknak, hogy vendégül láthatták fél évig? — Csak a szállásomról gondoskodtak. Alkalmi munkákból tartottam fenn magam. Ha kellett, kerítést festettem, de masszírozást is vállaltam. — Egyébként mi a foglalkozása? — Villanyszerelő vagyok. — A masszírozás éppen belevág a szakmájába... No, de térjünk vissza Brisbane-ba. Meséljen! — Amúgy az ausztrálok rengeteget isznak! — Hát ettől alkoholisták... — Nem a névtelen alkoholistákról beszélek, hanem a lakosságról. Az állam nagyon támogatja az alkohol elleni harcot. Még azokért a helyiségekért sem kell fizetni, mint nekünk, ahol összejönnek a klubtagok. —Hogyan élnek az ausztrálok? — Nagyon jól. A családokban természetes, hogy például két kocsit használnak. Olyannal is találkoztam, hogy a gyereknek még nincs meg a jogosítványa, de az új kocsi letakarva arra vár, hogy megszerezze azt. — Milyen nyelven beszélgettek? — Angolul. Ok engem jól megértettek, én kevésbé, mert a kiejtésük teljesen más, mint amit megszoktam. —Kiknél lakott? — Egy fiatal házaspár háromszobás lakásában. Malcolm, a házigazda az önkormányzatnál dolgozik, az útjavítások felügyeletét végzi. Reggel mindenki ment a dolgára, este találkoztunk. Az ottani névtelen alkoholisták hetente négyszer jöttek össze. — Ha ilyen sűrűn találkoztak, miről tudtak beszélgetni? — Sok mindenről. Az életről, politikáról, munkájukról, ügyes-bajos dolgaikról. De alkoholellenes kiadványokból is sűrűn felolvasnak. Ahogy már mondtam, meglepően jól élnek. Olcsó az élelmiszer, vízért szinte semmit nem fizetnek, a gázért is keveset. Ettől függetlenül vannak munka- nélküliek. A belvárosban ott is gond a szmog. Láttam kukázó- kat, s láttam pádon alvó öregeket. Volt, hogy gyümölcsöt vittem az egyik utcán lakónak. Mondták, nem kell sajnálni, mert a munkanélküli segélyből meg lehet élni, ha ételre költik. De az ital ott is sokba kerül. — Még mindig kevés Ausztráliában a nő? — Azt hiszem igen, mert nagyon divatos, hogy a Fülöp- szigetekről hoznak idősebb férfiak csodaszép, fiatal lányokat. Nemcsak, hogy fiatal és ragyogó nőt vesznek feleségül, de még 5 ezer dollárt is kapnak, annyira szeretnének ezek a lányok ausztrál állam- polgárságot szerezni. — Ausztrália nagyon messze van. Mennyi időt töltött a levegőben? — Harminc órát. A levegőben körülbelül 16 ezer kilométert töltöttem. Erről jut eszembe, a repülőgépen fel- és leszálláskor egyaránt fertőtlenítenek. Borzasztóan óvják az országot. Élelmiszert egyáltalán nem lehet bevinni. —Akkor le kellett mondania a gyulai és csabai kolbászról? — Egy csudát. Bementem a boltba és vettem. Mielőtt elindultam, tájékozódtam, mi az, amit nem lehet bevinni az országba. Ha valaki mégis élelmiszert csempészne be, azt 50 ezer dollár pénzbüntetésre, vagy 10 év börtönbüntetésre ítélhetik. Szuper tisztaság uralködik az egész országban. Egyetlen csikket, buszjegyet sem láttam eldobva sehol. — Vágyik vissza ? — Nagyon szép volt az a hat hónap. Nem kizárt, hogy még- egyszer elutazom Ausztráliába. B. V. Ausztrál vendéglátói Jánost (képünkön középen) megtanították kesztyű nélkül „dudálni"
