Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-24 / 278. szám

1994. november 24., csütörtök HAZAI TÜKÖR/SOROZAT faRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Az Alföld „hegyei” A kunhalmok, az Alföld e ritka természeti, kultúrtörté­neti értékeinek védelméről rendeztek tanácskozást teg­nap Békéscsabán, a megye­házán. A hat alföldi megye mu­zeológusai, természetvédői, a nemzeti parkok, továbbá települési önkormányzatok képviselői kaptak meghívót az eseményre. A találkozó célja, hogy a kunhalmok vé­delmének jogi hatósági sza­bályozásához tegyenek ja­vaslatot. Dr. Tóth Albert, a GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar főtanácsosának előadá­sában elhangzott, hajdan mintegy 40 ezer ilyen ki­emelkedés, valamiféle táj­formára „rátelepült” ember­kéz teremtette alkotás volt a megyében, amelyek kunhal­mok néven kerültek be a köznyelvbe. Ma az ezret sem éri el a számuk. Dr. Tóth Albert hangsúlyozta: az, hogy a kunhalmok pusztul­nak, nem újkeletű jelenség, hanem hosszú folyamat, ami az utóbbi időben felgyor­sult. Ma nem kubikosok rak­ják fel a töltésnek valót a szekérre, hanem helyenként agrárszakemberek utasítá­sára markolók pakolják meg a teherautókat. Az átalakuló tulajdonviszonyok, a föld­privatizáció szintén bizony­talanná teszi a sorsukat. Saj­nos a hazai közvélemény nincs tisztában e tájformák valós értékeivel. A kultúr­történet rétegekbe ágyazott kincsei ezek, megvé­désükért nem magunknak, hanem a világnak tartozunk felelősséggel. Készül az új természetvé­delmi törvénytervezet, amely előreláthatólag a jövő év elején kerül a parlament elé — ezt dr. Kovács Má­tyástól, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisz­térium Természetvédelmi Hivatalának főosztályveze­tőjétől tudtuk meg. — Amennyiben elfogadják, akkor a jelenlegi erőtlen jogi szabályozás után kiemelt ol­talom alá kerülnek a kunhal­mok. Born Gergely radiesztéta előadásából kiderült, a föld­sugárzás-mérésekkel fog­lalkozó radiesztéziának is kedvelt kutatási területei ezek az objektumok. Néze­teik szerint bizonyíthatóan egységes rendszert alkot­nak. A vizsgálódó radieszté- táknak a szakrális ember vi­lágképéről, gondolkodás- módjáról árulkodnak. Csath Róza Közlekedés-felügyeleti járműellenőrzés a határokon Lemondott a gázoló alpolgármester Könyvvásár. A karácso­nyi könyvvásáron het­vennyolc kiadó több mint há­romszáz kiadványa várja az érdeklődőket. A mintegy százéves múltra visszatekintő téli könyvünnep idei rend­kívüli gazdag kínálata nem tükrözi a szakma súlyos gaz­dasági válságát. A leggazda­gabb a kínálat atlaszokból, va­lamint általános, illetőleg szaklexikonokból. A Pannon Enciklopédia első köteteként látott napvilágot például A magyarság kézikönyve című munka a Dunakanyar 2000 ki­adó gondozásában. A Földet bemutató, gazdagon illuszt­rált kötetet a serdülőknek szánta a Móra Kiadó. Ester­házy Péter: Búcsúszimfónia című drámáját — amely a Vígszínház drámapályázatá­nak egyik díjnyertes műve volt — a Helikon szerkesztet­te kötetbe. AIDS. Eddig 114-en vesz­tették életüket AIDS-beteg- ségben Magyarországon — hangzott el tegnap azon a nyír­egyházi sajtótájékoztatón, amelyen az AIDS-világnapi országos rendezvénysorozat programját ismertették az új­ságírókkal. Jelenleg hazánk­ban mintegy 400 HIV-vírussal fertőzöttet és 164 AIDS-bete- get tartanak nyilván. A veszé­lyeztetettség nagy, mert a tőlünk keletre lévő országok­ban egyre nagyobb méreteket ölt e betegség. Ezért aztán különösen a keleti országrész­ben fokozott az AIDS-ve- szély, hiszen a tiszántúli me­gyékben nő a külföldi prosti­túció, megjelentek a kábító­szerforgalmazók, s köztudot­tan leginkább a prostituáltak és a drogfogyasztók az AIDS terjesztői. Az AIDS-világnapi országos rendezvénysorozat idei eseményeit az ' itt kialakult helyzet miatt is tartják az egyik keleti megyé­ben, Szabolcs-Szatmár-Be- regben. Diana követelményeinek meg­felelhetett azonban James Gil- bey autókereskedő is, akivel éj­szakákon át telefonálgatott és masszőrje, Stephen Twigg, vagy Richard Kay újságíró. De vonzódik az apafigurákhoz is, például az 58 éves Lord Rots- childhoz, vagy 63 éves ügyvéd­jéhez, Mishon de Reyához. Persze a szeszélyes hercegnő tisztában van vele, mekkora ha­tással van a férfiakra, ám jelölt­jeinek észnél kell lenniük, mit tesznek. A megsebzett és cser­benhagyott, a nyilvánosság előtt meghurcolt hercegnő könnyen ajtót mutat annak, aki terhére van. „Ha azt hallom A Közlekedési Főfelügyelet (KF) ez évi határellenőrzései során a vizsgált járművek mintegy 10 százalékánál talált valamilyen szabálytalanságot, hiányosságot. Általában a bel­földi járművekkel szemben merült fel több kifogás — kö­zölte a KF tegnap az MTI-vel. Ezt a Közlekedési Főfelügye­Nyáron elmosta az eső Hevesi Tamás gyulai szuperkoncert­jét. Akkor azt ígérte, hogy no­vemberben, a sportcsarnok felavatása után bepótolja. Ma este fél nyolckor ez menet­rendszerűen be is következik. — Azóta valamicskét válto­zott a programunk — tudtuk meg tegnap a legilletékesebb­től, Hevesi Tamástól. — A CD anyagát mutatjuk be néhány régebbi, s egy-két új dal kísé­retében. Olyan számot is elját­szunk majd Gyulán, amit eddi­tőlük, hogy halálosan szerelme­sek belém, égnek áll a hajam. Nem bírom az ilyesmit.” Hercegnő jogok nélkül Álmélkodva hallgatta Diana a „tigrist” — így becézi ügyvéd­jét —, amikor a férfi felvázolta előtte anyagi helyzetét. — Van fogalma róla, milyen gazdag a férje ?—kérdezte Paul Burner.—Es a fele az öné. Az ügyvédnek elvben igaza is van. Károly kastélya High- rove-ban, birtoka, vidéki háza, részvényei, cégtulajdonosi ré­szesedése, a comwalli herceg­ség jövedelme és a készpénz összesen bizony eléggé tetemes. let részben azzal magyarázta, hogy a magyar előírások a kör­nyező országokénál — kivéve Ausztriát—jóval szigorúbbak; továbbá azzal, hogy a külföldi járműveknél csak a műszaki ál­lapotot és az árufuvarozási en­gedélyeket ellenőrizték. A főfelügyelet számos eset­ben nem találta rendben a jár­gi turnészínhelyeinken sehol. Az ABO-ABO zenekarral fel­lép Horváth Kornél is, aki ott van a világ első öt ütőse is. —Hol lépett fel legutóbb? — Az ország legnagyobb egyetemi klubjában, a SÓTE- klubban, most szombaton. Egyúttal új nézőcsúcsot is fel­állítottunk. Rengeteg szakma­beli is eljött. Ok rendszerint nem hízelegni járnak ilyen he­lyekre, ám a végén azt mond­ták: el vannak ájulva. A nyárról elmaradt gyulai „Diana új Több számjegyű, csinos összeg jött ki: 15 millió font körül. A hercegnő azonban ragasz­kodik hozzá, hogy ne ő, hanem Károly adja be a válókeresetet. Amikor tavaly októberben ta­lálkozott a királyi pár, hogy be­széljen a válásról, Károly fölöt­tébb meglepődött. Diana ugyanis közölte: neki nem sie­tős. „Ettől eléggé begyulladt”, mondta később a hercegnő. Geoffrey válóperes ügyvéd szerint a pénzügyi tusát megne­hezíti, hogy az egyébként gaz­dag embernek számító trónörö­kös nevére vajmi kevés vagyon van bejegyezve. Nagy részét egy alapítvány tizenkét tagú kuratóri­uma kezeli. A pénzt a majdani uralkodó javára zárolták, s így Károly voltaképpen azzal érvel­het, hogy ő nem vagyonos ember. A hercegnő tudatában van annak, hogy ha a közvélemény­kutatók felmérésein csak egyet­len pontot veszít is, ez több ezer fonttal rövidítheti meg a végki­elégítést. Nem akarja elkövetni azt a hibát, mint sógornője, Fergie. Egy hosszúra nyújtott kü­művezetők pályaalkalmassági minősítését sem. Előfordultak problémák az autóbusz-okmá­nyokkal is. Gyakorta érvény­telenek voltak a jármű-műsza­ki igazolólapok, szabálytala­nul javították az adatokat, hiá­nyosan töltötték ki a nemzet­közi áruszállítási engedélye­ket. koncertre ezren elővételben váltottak jegyet, 650-en vissza sem váltották, most azzal ple­hetnek be. Hevesi Tamás nem győzi hangsúlyozni: izgatott, mert nem akárhol lép fel, ha­nem szülővárosában, Gyulán. Márpedig ez a Névtelen Nulla anullálódása óta nem esett meg vele. S ha ez a mai csak fele akkorát „szólna”, mint az a legutóbbi... Tamás persze nyughatatlan: Gyulán is csúcs­javításra készül! K.A.J. élete” 4. James Hewitt őrnagy a közelmúltban megjelent könyvé­ben azt állítja, hogy bizalmas kapcsolata volt a hercegnővel FEB-fotó lönélés viszont Károly herceg ellen dolgozik. Ha a királynőt holnap—ahogy mondani szok­ták — „elüti a hajókötél”, akkor a walesi hercegnőből, noha külön él, királyné lehet! Az elvi­selhetetlen helyzetet csak a her­cegnő oldhatja fel, ha a válási megegyezésben lemond arról, hogy jogot formál a trónra. Dia­na barátai biztosak benne, hogy a válás után ismét leánykori ne­vét fogja viselni, s így minden jogcíme megszűnik, hogy „ki­rályi fenségnek” szólítsák. (Folytatjuk) Felháborodást keltett Szarvason az a halálos közle­kedési baleset, amelyet dr. Csanádi László alpolgármes­ter okozott november 17-én. Bár az esetet kishírben kö­zöltük lapunkban, mégis azzal vádolt egy szarvasi telefonáló (cím a szerkesztőségben), hogy védjük az alpolgármes­tert, ezért nem írunk bővebben az ügyről. A rendőrségtől kapott tájé­koztatás szerint dr. Csanádi László november 17-én 18 óra körüli időben Lada Nivájával a szarvasi Szabadság úton ha­ladt, amikor elütött egy 78 éves asszonyt, aki meghalt. A szarvasi rendőrség halált oko­zó ittas járművezetés bűntetté­nek alapos gyanúja miatt ren­delt el nyomozást az ügyben. Érdeklődésünkre Szarva­son elmondták, hogy Csanádi doktor lemondott alpolgár­mesteri tisztéről. Dr. Csanádi Lászlót telefonon kérdeztük az ügyről. — Nem érzem magam bű­nösnek — kezdi válaszát —, a néni ütött el engem, hiszen ol­A begyűjtött mintegy 150 ton­na hamisított fűszerpaprikát csütörtökön 12 órakor a Doro­gi Hulladékégető Kft.-ben semmisítik meg — tájékoztat­ta az MTI-t a kft. ügyvezető igazgatója. dalról nekem szaladt. Bor­zasztóan megrázott a hír, ami­kor megtudtam, hogy meg­halt, hiszen a helyszínen sem­miféle külsérelmi nyomot nem láttam rajta. A baleset egyébként pár másodperc alatt zajlott le, nem volt mit ten­nem, félrerántottam a kor­mányt, ami miatt majdnem frontálisan ütköztem egy má­sik járművel. —Igaz, hogy Ón ittas volt? — Nem igaz. Előző este tár­saságban voltam, ott megit­tunk néhány pohárral, de más­nap egy kortyot sem fogyasz­tottam. — Nem ezt az állítását tá­masztja alá a vérvétel. — Lehet, hogy találtak va­lamit, de az az előző esti ital maradványa lehetett. — A baleset után Ön való­ban lemondott alpolgármeste­ri tisztéről? — Miután nagyon megrá­zott az, ami történt és egyéb­ként is már csak két hét van a választásig, ezért valóban le­mondtam. B. V. A fűszerpaprika elégetése 6 millió forintba kerül. Ezt az összeget, a begyűjtésre, szállí­tásra, raktározásra és kártala­nításra létrehozott, 300 millió forinttal rendelkező Interven­ciós Alapból fizetik ki. „THE NICEST OF THE WORLD” HUNGARY a „Föld legbájosabb gyermekei!” világverseny magyarországi fordulója megyei döntőjére Jelentkezési lap 4—17 éves gyerekek részére A megyei döntő helyszíne: Gyula Erkel Ferenc Műv. és Köz. Ház Béke sugár út 35. kezdési időpont: 1994. november 27. De. 10 óra. (előzsűrizés, helyszíni nevezés) A műsoros döntő 18 órakor kezdődik. Belépőváltás a helyszínen! E kivágott jelentkezési lappal ingyen lehet a helyszínen nevezni! A nevezési díjat támogatóink biztosítják! „THE NICEST OF THE WORLD” HUNGARY a „Föld legbájosabb gyermekei” világverseny magyarországi fordulójának nyereményjátéka Nyeremények: 10 napos New York-i út a verseny győzte­seivel, 1 hetes egyiptomi utazás, 1 db műholdvevő sett, 3 db 20 000 Ft értékű utazási utalvány, 2 db 21 000 Ft-os konyhai kisgép, 5 db 4000 Ft-os CD és kazetta csomag, 1 db mikrohullámú sütő, 5 db élelmiszercsomag, 5 db 4000 Ft értékű játék ajándékcsomag, 4 db 6000 Ft-os fényképező­gép, 4 db 6000 Ft értékű irodaszer ajándékcsomag, 200 db értékes reklámajándék, stb. Sorsolás: 1994. december 20. Budapest, Kongresszusi Központ.Beküldési határidő: 1994. december 18. Cím: Pe­tőfi Csarnok, 1146 Budapest, Zichy Mihály u. 14. Az alábbi szelvényt küldje be. Játsszon velünk és nyerjen! ATW World Enterprise P. R. Társaság Név: ..... L akcím: (BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Megye: Békés Az év botrányköve: Két éve jelent meg Andrew Morton brit újságíró leleplező' könyve az angol trónörökös feleségéről „Diana igaz történe­te” címmel. Most újabb könyvet írt róla. A „Diana új élete” még a korábbinál is nagyobb vihart kavart. A királynő azzal vádolja Mortont, hogy „önös érdekből, tendenciózusan cso­portosította a másod- és harmadkézből származó pletyká­kat.” A könyvslágert azonban lázasan olvassák az alattvalók, hogy még jobban megismerjék Dianát, a lelkileg mélyen megsebzett asszonyt. A Ferenczy Europress sorozata az év botrányának keresztmetszetét nyújtja — Morton tollából. Hevesi Tamás csúcsformában Elégetik a begyűjtött hamisított fűszerpaprikát

Next

/
Oldalképek
Tartalom