Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-19-20 / 274. szám
1994. november 19-20., szombat-vasárnap Volt egyszer egy Ma este a televízióban több szempontból kuriózumértékű műsort láthatnak: a Vili. Erzsébet-díjkiosztó gála közvetítését Szolnokról, a Szigligeti Színházból. Kuriózum, mert kulturális életünk jeles eseménye a Speter Erzsébet által nyolc évvel ezelőtt létrehozott alapítvány, a magyar Oscar díjkiosztója; kuriózum, mert ismét vidéken kerül sor a gálára, bizonyítva, hogy a díj az egész országé; végül az, mert elhangzott egy felkavaró bejelentés... De hiszen ezt már tudják, és erről majd később. A finálé: Speter Erzsébet jobbján Görgey Gábor, a gála forgatókönyvének írója, balján Kerényi Miklós Gábor, az est rendezője Fotó: Barna Sándor Milyen is Thália Tisza-parti otthona, kik vannak jelen és milyen a hangulat? A színház kicsi és szép, építészetileg különösen az. A meghívottak, Erzsébet asszony vendégei között jelen van kulturális életünk számos kiválósága, dr. Czeizel Endre, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Horváth Adóm, a Magyar Televízió elnöke, Görgey Gábor, a tévé művészeti vezetője, Hernádi Gyula író, tökös Zoltán főszerkesztő, a kuratórium tagja, Bodor Pál publicista, Tarján Tamás irodalomtörténész, Várhelyi György, az Erzsébet-szobor alkotója, a korábbi Erzsébet-díjasok közül többen: Benkő Gyula, Gyurkovics Tibor, Kállai Ferenc, Melis György, Pe- terdi Pál, Sas József, Spiró György, ő a vendéglátó színház igazgatója. Önök mindent látnak a tévében, így csak néhány villanásnyit, kedvcsinálóként a műsorhoz. Még az elején egy szép, fekete hajú lány, Gregor Bernadett olvassa fel édesapja, Gregor József operaénekes Amerikából írt levelét, melyben köszönti a gála résztvevőit és sajnálja, hogy nem lehet jelen, de épp a New York-i Metropolitanben énekel. Külön üdvözli Erzsébet asszonyt, és a végén kéri, ha visszamegy Amerikába, vigyen magával fokhagymát, mert anélkül csapnivaló a fasírt. A ceremóniamesterek, Moór Marianna, Torday Teri és Vasvári Csaba finom eleganciával, kedves humorral konferálják fel a számokat és az idei Erzsébet-díjasokat, akiknek jeles személyiségek adják át a szobrocskát, no és a borítékot—tudják, fele forint, fele dollár. Lám, „szorítóba” lép Papp László háromszoros olimpiai bajnok: Speter Erzsébet kívánságának megfelelően a kiemelkedő szellemi, vagyis a drámaíró kategóriában mindig egy kiemelkedő teljesítményű sportoló adja át a díjat Az idei Erzsébet-díjasok Színésznő: Béres Ilona, színész: Kulka János, filmszínésznő: Básti Juli, filmszínész: Szakácsi Sándor, rádiós-tévés színésznő: Te- messy Hédi, rádiós-tévés színész: Huszjti Péter, operaénekesnő: Misura Zsuzsa, operaénekes: Molnár András, színműíró: Szabó Magda, rendező: Benedek Miklós, humorista: Maksa Zoltán, publicista: Molnár Gál Péter. Szilvánia (a határon túli magyar művész, ezúttal erdélyi színésznő): Orosz Lujza, Életműdíjas: dr. Czeizel Endre orvosgenetikus. a kitüntetettnek, ezúttal Szabó Magdának. A színpadon összeölelkezik a szellem és az erő. Remek ötlet, igazi spe teres. Valahol a műsor derekán Görgey Gábor—a gálaest kitűnő forgatókönyvének írója — kér egy kis türelmet és gálaest azzal kezdi, hogy az Erzsébet-díjról az elmúlt nyolc év alatt minden szépet és jót elmondtak már—és minden rosszat is. Aztán így folytatja: Speter Erzsébet bonyolult sorsa úgy alakult, hogy életét egy gazdag amerikai üzletember özvegyeként élje. Békésen élvezhetné vagyona gyümölcseit, de őúgy gondolta, hogy egy részét inkább a magyar művészvilágnak adja, Erzsébet-díjformájában, tisztes anyagi és erkölcsi megbecsülést kínálva... Ezt az ajándékot, melyet évről évre a művésztársadalomnak nyújt, és ezt a nagy országos társasjátékot, mellyel az igazi közönség igazi kedvenceit jutalmazza, ismét veszély fenyegeti. Gyülekeznek a sötét fellegek felette. Ezennel tehát felhívok mindenkit, aki a díjat szereti, fontosnak érzi és ezt a gálaműsort nézi: a legtiszteletreméltóbb magyar művészeti díjat semmiképpen ne hagyja elveszni!" Pereg tovább a műsor, Sas röppen a színpadra, mármint a József, hogy „magához vegye a szobrocskát” (tavaly ő nyert a humorista kategóriában) poénok és tenyerek csattannak, még önfeledt a kacagás, mindenki felejti bánatát. Mindenki?... Közeleg a finálé, pontosabban a legrangosabb, az életműdíj átadása, amit maga az alapító nyújt át az idei díjazottnak, a köztiszteletben álló dr. Czeizel Endre orvosgenetikusnak. Ha jól számolom, ő a 110. Erzsébet-díjas. Nem semmi, ugye? Meghatottan köszöni és szavait elnyomja a fergeteges taps. De valami még hátravan. A záróbeszéd. Ez mindig eseményszámba megy, az idei különösen. Speter Erzsébet döbbenetes hatású beszédben jelenti be, amit Önök már tudnak, de a lényegét megismételjük: „En, Speter Erzsébet az Egyesült Államokból nyolc évvel ezelőtt Magyarországra hoztam pénzem egy részét, hogy alapítványt, s annak kamataiból díjat létesítsek. Ennek biztosítására tartós szerződést kötöttem—vagyis házasságra léptem—a magyar állammal. Az állam nem bizonyult jó férjnek, nem bizonyult megbízható élettársnak. Ezért kénytelen vagyok bejelenteni: válók! Ez volt az utolsó díjkiosztó gálaest! Hölgyeim és uraim, viszontlátásra!" A végén elcsuklik a hangja, meghajolva-megha- tódva hátrál ki a színpadról. Borzongás fut végig a nézőtéren. A záró szám egy Tisza-menti fergeteges, de a táncra már — bocsássák meg a szereplők — alig figyelünk. Zavart csend üli meg a lelkeket. Valami eltörött, Valaki elment. Ugye visszajön még? Mert visszavárjuk! Seleszt Ferenc Születésnap vagy a kortárs festők közül? — Mindenkit kedvelek, aki fest, hiszen igen nehéz feladatra vagy életútra vállalkozott. A művészettörténetből igen sok művészt említhetnék, akiket kedvelek, de Michelangelo és Rembrandt zsenialitása igazán lenyűgöz. Nagy szeretettel gondolok vissza a mai napig főiskolai mestereimre, bár napi kapcsolataink nincsenek, sajnos. — A főiskola elvégzése után mit csinálták sikerült-e Kétegyházán, a megyében beilleszkednek az itteni közösségekbe? Számítottak-e a munkádra? —Hat év pesti tartózkodás után, úgy érzem, ismét hazajöttem. A nyolcvanas években sok-sok megyei kiállításon szerepeltem, úgy érzem, elhitettem, hogy én tényleg festő vagyok. Kezdetben nem volt könnyű. A község kulturális életében olyan értelemben veszek részt, hogy 14 éve alapítottam barátaimmal és részben vezettem is a képzőművészeti tábort. Az eltelt 14 év elég hosszú volt, így az utóbbi két évet már együtt szerveztük. Mindenesetre annyit talán elértem, hogy néhány ember emlékében megmarad a falum, netán még az én nevem is... — Többször észrevettem, beszéltünk is róla-—még most isfoglalkoztat a,,semmi” ? — Valóban régóta izgat a „semmi”, illetve ennek festményben való megjelenítése. Talán azért, hogy megmutathassam az embereknek a „bagatell” dolgokat, melyek mellett iskolára jelentkezett és itt diplomázott 1979- ben, azóta tagja a Művészeti Alapnak. Mindig a grafika és a festészet felé vonzódott, iparművéészrevétlenül elmennek. Nehéz feladat, hiszen ennek képileg izgalmasnak kell lennie. Régi tanítás, hogy a szettel a főiskola elvégzése óta nem foglalkozik. Kétegyházán él és dolgozik... Alapítója volt a kétegyházi képzőművészeti alkotótábornak és művészeti vezetője ma is. 1979 óta rendszeresen kiállít. Jó néhány munkája külföldi magángyűjteménybe, Németországba, Kanadába, Ausztriába, Svédországba, Japánba került. kevesebb gyakran több. Ha ezt elérném, akkor gondolkozhatnék azon, hogy hogyan tovább. Beszélgetésünk közben besétál a kis Örs a műterembe, a festő kétéves kisfia, majd egy ecset társaságában magunkra hagy bennünket. — Segített-e már képet festeni a kisfiú? — Egyéves lehetett, amikor először sikerült „átrendeznie” a palettámat. Most már kétéves múlt, és erről a jó szokásáról lemondott. Legjobban annak örültem, amikor a szobája falát kezdte végigfirkálni. —Mit jelent számodra a festés ? — A festés számomra készenlét és kapcsolatkeresés, lehetőség az örömszerzés tárgyiasítására. Mindenben az általánost keresem, de a részletek hűségével. Nem ihletre várva dolgozom, hanem azt várom, hogy munkaközben találjon meg az ihlet. A realizmusban hiszek, abban a realizmusban — mégha talán korszerűtlen is manapság —, mely az embert kiemeli a mindennapi- ságból, de nem feledteti el vele a valóság lényegét. Emiatt a forma keresése a legegyszerűbb és leghétköznapibb témán keresztül is titokkeresést jelent. A festményeimen a természeti szépnek megtalálására törekszem, ami tulajdonképpen nem más, mint ösztönös örömkeresés. Igen, vallom: örömkereső képfestő vagyok. — Mi a legközelebbi terved, hol lesz kiállításod? — Barátaimmal közösen készülök a szombathelyi kiállításra. Büszke vagyok és inspirál, hogy az első békési tábor óta tagja lehetek egy baráti társaságnak, ahol jól érzem magam. Közösek a céljaink, hasonló az érdeklődésünk. Barátságunk alapja az önzetlenség, egymás tisztelete, szeretete és úgy érzem, ez ma mindennél többet ér. Ungvári Mihály Játsszunk együtt! 1. Nevezzék meg azt a négy festó't, akik tagjai az említett baráti társaságnak! 2. 1995-ben hányadik alkalommal rendezik meg a kétegyházi képzőművészeti alkotótábort? 3. Kalcsó József „A festő önéletrajza málló vakolaton az utókornak” című festményén milyen felirat található? A válaszokat postai levelezőlapon kérjük beküldeni 1994. november 25-éig. Címünk: Békési Galéria, Békés Megyei Hírlap Szerkesztősége, 5601 Békéscsaba, pf.: 111. A helyes megfejtők között egy képző- művészeti alkotást sorsolunk ki. Békési Galéria Készenlét és kapcsolatkeresés Akt gy nyarat töltöttem Kétegy- házán. így lehetőség nyílott Íj arra, hogy Kalcsó József SBHB festőművésszel sokat beszélgessek a képzőművészek életéről, önmagáról. A festő Kétegyházán született 1952-ben. 1971-ben érettségizett Szegeden, a gépipari techni1/nwKnrt maid m 11-\ a t- t-vi t L/-\
