Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-08-09 / 238. szám

o 1994. október 8-9., szombat-vasárnap NAGYVILÁG MF,S MEGYEI HÍRLAP Mihály királyt nem engedték be Noha a román hatóságoktól repülőtéren, majd miután a ha­elozetesen nem kapott vízu­mot, az Air France menetrend- szerű Párizs—Bukarest járatá­val pénteken délután a román főváros repülőterére érkezett I. Mihály volt király, akit 1947-ben kényszerítettek le­mondásra a kommunista ható­ságok és jelenleg svájci emig­rációban él. Ezzel az exuralko­dó újabb kísérletet tett arra, hogy hazalátogasson országá­ba. Mihályt 1990-ben a buka­resti repülőtérről egy hasonló kísérlet alkalmával vissza­küldték a hatóságok, eddig csak 1992 húsvétján engedték be néhány napra az országba. A repülőteret nagy rendőri erők és antiterrorista komman­dós osztagok zárták le az új­ságírók és az utazóközönség elől. Összesen 1 óra 40 percet tartózkodott péntek délután Mihály király a bukaresti tosagok visszautasítottak vi- zumkérését, az Air France gé­pén visszautazott Párizsba. A repülőtér parancsnoka közölte a brit turistaútlevelet felmutató Mihállyal, hogy nem kaphat vízumot. Miután a nemzetközi és ro­mán sajtó képviselőit sem en­gedték át a rendőrkordonon, a repülőtérről ellentmondásos hírek érkeztek. Egyes jelenté­sek szerint az egykori uralko­dó be sem léphetett a repülőtér épületébe, a tárgyalások a repülőtér betonján, abban a mikrobuszban folytak, amely­be tranzitutasként átkísérték. A király elutasította, hogy a Genfbe induló Tarom járatra szálljon, s visszatért az Air France gép fedélzetére, amely vele együtt végül némi késés­sel indult vissza a francia fővá­rosba — jelentették a román magánrádiók. Színes hírek a világból Hogy mik vannak... Képtelefon Vége annak a boldog kornak, amikor az ember pizsamában felkapta a telefont és azt mondhatta kollégáinak: jaj, épp az ajtóból jöttem vissza a csengetésre, már elindultam dolgozni. A képtelefon már nem a jövő technikai csodája. Németországban már kapható vagy bérelhető, ha az a vágya valakinek, hogy lássa azt, akivel beszél. A készülék ára 1200 márka. Aki viszont továbbra is védeni akarja a magánéletét a betolakodó telefonos tekintetek elől, meg­nyugodhat: a képtelefon csak akkor működik, ha a vonal mindkét végén ilyen készüléket használnak. Örülnek vi­szont a technikai újdonságnak a távbeszélve gyereket nevelők, a szerelmesek és a nagyszülők, akik szeretnék minél többet látni unokáikat. A tévé és a depresszió A tévénézés depressziót okoz—állapította meg a pennsyl­vaniai egyetem egyik kutatója. A professzor tanulmányt írt, amelyben az 1954 és 1984 közötti időszakot vizsgálva összehasonlította a 24 éves fiataloknál tapasztalt rossz kedélyállapot előfordulását az egy főre jutó tévékészülé­kek számával, s arra a következtetésre jutott, hogy igen szoros az összefüggés. Shakespeare gyanúba keveredett Ha hinni lehet a számítógépes szövegelemzéseknek, akkor William Shakespeare két korai művét Christopher Marlowe írta. Két amerikai szakember, az angol drámaíró műveinek nagy ismerői bevitték a komputerbe Shakespeare VI. Henrik­ről szóló trilógiájának második és harmadik részét, melyeket a kor egyik legműveltebb embere, Marlowe írt. A nyelvi és stílusbeli hasonlóságokat összevetve a számítógép arra az eredményre jutott, hogy vagy mind a kettőt Marlowe írta, vagy pedig Shakespeare kezdetben fenntartások nélkül utá­nozta az eszményképének tartott írót. Azt a következtetést vonták le, hogy Shakespeare, aki színészként kezdte pályafu­tását, a drámaírás fortélyait Marlowe művein tanulta, s a kezdeti hatás vitathatatlan. a FORGALOMBA HELYEZÉS KÖLTSÉGE és a TELE-TANK a Ml /KJANIDÉKUMK: ! ■©■ VECTRA -0­A TELJESSÉG IGÉNYIVEL ABS SZÍNEZETT ÜVEG KÉTOLDALI LÉGZSÁK NAPFÉNYTETŐ SZERVÓ KORMÁNY KÖZPONTI ZÁR A 13 tábornokra emlékezés „támadás a román lelkiismeret ellen” Történelmi visszatekintés Az alább olvasható cikk jól időzítve, október 6-án jelent meg az aradi Adevarul de Arad (Aradi Igazság) című román nyelvű napilapban. Az írás szerzője egy bizonyos D. Závoian- ci nevű úr, aki értesüléseink szerint nem először piszkít a magyar—román kapcsolatok normalizálódása felé vezető' útra. Az írás olvastán szerkesztőségünk nem gondolja, hogy Závoianci úr a hivatalos román álláspontot fogalmazta meg, de azt érzékeljük, hogy cikke keresztül ment a szerkesztő' szűrőjén, tahát megjelenhetett Romániában. Az erdélyi jobbágyság fegyve­res felkelésének a társadalmi és politikai okok mellett volt egy nemzeti jellege is. A rab­ságba döntött románok öntu­datában éltek az el nem ismert jogok, a tudat, hogy nemes vérből származnak, vagyis nem egy pusztai barbár nép az övék. Ezért nem fogadták el soha az elnyomást. 1437-ben a Szolnok környé­ki románok egyesültek a ma­gyar parasztokkal, a magyar nemesek ellen. A magyar job­bágyok hajlandók voltak erre a szövetségre, sőt felszabadítá­suk érdekében elismerték a ro­mán nemzet elsőbbségét ezen a területen. A román parasztok a magyar jobbágyokkal elér­tek egészen Enyedig, mi több, 1438. január 15-én Kolozsvárt is elfoglalták. A három kivált­ságos nemzet — magyarok, székelyek és szászok — 1438. február 2-án Tordán elhatároz­ta, hogy megfékezi a rakoncát­lan parasztokat. Az ázsiai pusztákon begyakorolt szel­lemhez méltó megtorlás nem maradt el. Érdekes módon a magyar királyi hadsereg nem avatkozott be, ami bizonyítja az akkori Erdély önállóságát. A románok másik felkelése 1514-ben volt Gh. Doja (Dó­zsa György — a szerk.) veze­tése alatt. Az erdélyi román parasztság — hallgatva a ma­gyar király ígéreteire — a fel- szabadulás reményében töme­gesen jelentkezett a keresztes hadjáratra. Az erdélyi nemes­ség érezve a veszélyt szembe­szegült. A parasztság azonban Gh. Doja személyében megfe­lelő vezetőre talált és szembe­szállt a nemességgel. A harc hevében elfoglalták Nagyla­kot, Világost, Sólymost, Lip- pát. Laureantiu (Lőrinc — a szerk.) vezetésével elárasztot­ták Váradot, Bihart, Szilágy­ságot. Ismét nem a magyar ki­rály lépett fel a felkelés elfoj­tására. A nemesség loan Zapo- lia (Zápolya János — a szerk.) erdélyi fejedelem segítségét kérte. A felkelést kegyetlen megtorlás követte, ami a törté­nelem szégyene egy olyan nép életében, amely civilizáltnak tartja magát. Az erdélyi,román paraszt­ság harmadik megmozdulása 1599-ben volt, Mihai Viteazul (Vitéz Mihály — a szerk.) Bá­thory fölötti győzelmét köve­tően. Az erdélyi románok ab­ban a reményben ragadtak fegyvert, hogy az ő vérükből lesz az új uralkodó. Elfoglal­ták az utakat, agyonverték azokat a nemeseket, akik me­nekülni próbáltak. A Vitéz Mi­hály alatti egyesülés kérész életű volt. Ezért a román felke­lések folytatódtak. Egy ideig ugyan megszűntek, az idő tájt, amikor Erdély a Flabsburgok befolyása alá került. 1698 ok­tóberében aztán a gyulafehér­vári Atanose ortodox metro- polita egyesítette az ortodox vallást a római katolikussal. Abban a reményben, hogy él­vezhessék azokat az előnyö­ket, amelyekkel a katolikusok éltek. A parasztság nagy része azonban elutasította az egysé­get. A templomok is pap nélkül maradtak. A nemesség a bécsi udvar szeme láttára nyomta el, fosztotta meg joga­itól és gyalázta meg a román parasztokat. Ezek a tudatlanok magyar nemesek, kiket a bécsi udvar igyekezett civilizálni, vadállat módjára bántak az er­délyi románsággal. Éppen ezért* semmi sem mentheti tettüket a történelem színpadán. A Floria-, a Closca- és Crisán- féle felkelés a nemesség vadsá­gának valódi bizonyítéka. A magyarok vadállatiságá- nak bizonyítéka az is, hogy a magyar tábornokok 1848— 49-ben szívesen mészárolták azokat az erdélyi románokat, akik nem akarták Erdély és Magyarország egységét. Több mint 40 ezer román halt meg, többségében nők, öregek, gyermekek. Bűnük, hogy ro­mánok voltak. A magyar for­radalom katonái több mint 200 román falut égettek fel, az igazság, egyenlőség és sza­badság nevében. Felfoghatat­lan hát, hogy román földön megünneplik a 13 gyilkos tá­bornokot, akiket 1849. októ­ber 6-án kivégeztek. Mindenkinek tudnia kell, bárki is szervez ilyen ünnepsé­get Románia területén, annak engedélyeztetnie kell és nem nézheti el a románellenes megnyilvánulásokat. A román nép gyilkosait nem lehet Ro­mániában magasztalni! Éppen ezért az a román, aki részt vesz ilyen megnyilvánuláson, vagy az a román állampolgár, Ski megszegi a román érzelmeket és ilyen rendezvényeket szer­vez, az áruló, jogvesztett és a román nemzet ellensége. wK~ Zsirinovszkij kivonult Alighogy visszatért Moszkvába Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz szélsőjobboldal ve­zetője, máris parlamenti válságot robban­tott ki. Az őt és pártját ért sérelem miatt a liberális demokraták kivonultak pénteken a duma ülésterméből. Az ellenzék többi pártja a szélsőjobbal rokonszenvezve nem vett részt a délelőtti szavazáson és emiatt megbénult a törvényhozás. Zsirinovszkij egyben bejelentette, hogy pártja felmondja a közmegegyezésről kötött szerződést is. Az orosz ultranacionalista politikus amiatt tiltakozott, hogy a múlt vasárnap Észak-Koreába tartva a liberá­lis demokraták küldöttségét szállító Jak—42-es repülőgépet nem engedték leszállni a hatóságok a szibériai Kemerovóban. Zsiri­novszkij szerint emiatt halálos veszélybe került ő és a liberális demokraták parlamenti frakciójának 29 tagja. Mindennap feladhatja Jmmmíimm hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen adhatja fel a Békéscsaba, Munkácsy u. 4. szám alatti irodában 8—16 óráig, valamint a Mednyánszky u. 8. szám alatt 8—13 óráig. Csöves kukorica eladó. Szabadkígyós, Vörösmarty u. 1/1. Telefon: 06 (60) 384-549. ________ Vésztó're s zóló kárpótlási jegyet vásárolok a legmagasabb napi áron. Érdeklődni: a 06 (60) 384-509-es telefonon. Kis és nagy súlyú, valamint TF sertések átvétele legmagasabb napi áron azonnali fizetéssel. Érdeklődni: Styaszni, Békéscsaba, Székely M. u. 36. Telefon: 328-716. ____ L andesszi Bt. felvesz további libatömőket. Telefon: (66) 455-738. r Éljen a lehetőséggel !gyj r!pni)P7PfnIr i izlpfpm hr>rr>le Alléi c Irorocó L- fímiolom 1 Cégvezetők, üzletemberek, figyelem!- Konferenciák, tanácskozások, üzleti rendezvények lebonyolítása a legkorszerűbb környezetben (mezőgazdasági, ipari, számí­tástechnikai, nyelvi laboratóriumi háttérrel)- Munkatársak kiválasztása, képességvizsgálat, intelligenciatesztek- Kommunikációs tréningek lebonyolítása központi és kihelyezett formában Álláskeresők, figyelem!- Információs szolgálat képzési B K N\ K K programokról (a munkaügyi központ kirendeltségeivel együttműködésben)- Pályaorientációs, karrier-tanácsadás- Önéletrajz- és álláspályázati tanácsadás Tanácsadási szolgáltatásunk ingyenes! Áraink rendkívül kedvezőek, keressen fel bennünket! További szolgáltatásaink:- Terem- és berendezésbérlet- Reklám- és egyéb kiadványszerkesztés és -sokszorosítás Keressen fel személyesen, telefonon vagy írásban! Információs és Marketing Osztályunkon naprakész információkkal váijuk! Békéscsabai Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ Békéscsaba, Kétegyházi út 1. Tel.: 66/445-040, fax: 66/447-827 Európai színvonalon!

Next

/
Oldalképek
Tartalom