Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-05 / 235. szám

iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP­CSABAI NAPLÓ 1994. október 5., szerda Garabonciás napok - harmadszor Békéscsabán Immáron harmadik alkalom­mal rendezik meg október 10—14. között Békéscsabán a Garabonciás napokat. Fodor Józsefet, a Csabai Garabonci­ás Alapítvány kuratóriumi el­nökét az idei rendezvény elő­készületeiről kérdeztük. — A programban a város 15 középiskolája, szakmunkás- képzője vesz részt és 15 kategó­riában — tánctól a zenén át, a vers- és prózamondásig, rajz­versenyig — mérik össze tudá­sukat a diákok — kezdte. — Eddig több mint 280 produkció­val, majd 400 középiskolás ne­vezett. Szeretnénk, ha a fiatalok jól szervezett eseményen, igé­nyesen szórakozhatnának és a program lehetőséget biztosít ar­ra, hogy nagyközönség előtt megmutatkozhassanak. A szer­vezőmunkában oroszlánrészt vállaltak a középiskolai közmű­velődési felelősök, valamint Ujj Éva, a Diáktanya vezetője. — A Garabonciás napok csúcspontja mindig a diákpol- gármester-választás. Idén sem lesz másképp? — A választásra a jövő hét szerdáján kerül sor és a diák­polgármester, valamint a két alpolgármester két napig látja el feladatait a városházán. Uj szín a porgramban a városis­mereti vetélkedő, ezt első íz­ben rendezzük meg. Két „nagy eseményt” is kiemelnék, ez a Hobo-előadóest, valamint a Jimmi Hendrix-est. A rendez­vények látogatása diákoknak — diákigazolvány felmutatá­sa mellett — díjtalan. Programmorzsák Baranyi Csaba: ,A tavaly megalakult városi diákszövetség munkája kevéssé ismert a diákok előtt, javaslatom, hogy kapjon az elvégzett munka nagyobb nyilvánosságot, döntéseikről tájé­koztassák az iskolákat. A fiatalkorúak körében óriási mértékben terjed az alkohol- és kábítószer-fogyasztás, dohányzás. Vélemé­nyem szerint a tizenévesek a saját korosztályuk képviselőjétől jobban elfogadják a segítséget, tanácsot. Javaslatom, hogy képezzenek ki az erre a feladatra vállalkozó fiatalokat, akik elvégzik a felvilágosító munkát. Egyre több fiatal kerül ki az iskolapadból úgy, hogy reménye sincs az elhelyezkedésre. Az iskola ne csak arra tanítson meg, miként kell egy munkahelyen érvényesülni, hanem tanítson meg munkahelyet teremteni is.” Benye Hajnalka: „Nagyon fontosnak tartom a Garabonciás napokat mind a város, mind a diákok életében, mert ez a rendezvénysorozat közelebb hozza egymáshoz a középiskoláso­kat és felpezsdíti a kulturális életet.” Fekete Hajnalka és Kardos Károly: „Programunkból kiemel­ném a fiatalok szórakozási és kapcsolatteremtési lehetőségeinek bővítését. Ezt iskolák közötti vetélkedők szervezésével próbál­nánk megvalósítani Torta-túrák keretében. Foglalkozunk még például a továbbtanulók és munkába állók helyzetével.” Garas Mihály:, Amikor kitört a szörnyű, embertelen, vérengző első világháború, akkor még nem éltem. De amikor kitört az emberi jogokat eltipró, kegyetlen második világháború, még akkor sem éltem. A harmadik világháború még nem tört ki. Komolyra fordítva a szót, Célom a város, a diákélet jobbá tétele, valamint a diákok minden téren való segítése.” Hankó Gabriella: ,,Békéscsabát európai nagyvárosi rangra kívánjuk fejleszteni. Ennek keretében növeljük a diákság élet- színvonalát. Ehhez tartozik újabb, eltérő stílusú mozik, színházak létesítése. Éjszakai városrész kialakítását tervezzük, benne a fent említettek, valamint éjszakai könyvtár és könyvesbolt, ezenkívül egy ifjúsági információs központ létesítése. Sportolási lehetősé­gek: korcsolyapálya a befagyott autóbusz-pályaudvar aluljáró­jában. A közlekedési problémák megoldására az első ajtó helyett a motorháztetőn való felszállás. A diákság nyugalma érdekében a gyalogos rendőrök is csak szirénázva közlekedhetnek. Szlalom­vizsgára kötelezzük a sétálóutcán közlekedő kerékpárosokat és elugróversenyt rendezünk a gyalogosoknak: idősebbeknek egy lépés előnnyel.” Sánta Tibor: „Terveink közt szerepel a közbiztonság javítása, a napsütéses órák számának növelése, a ronda felhők elhessegeté- se városunk fölül, a lapostetős házak csúcsosítása és a csúcsosak laposítása. Tervezzük továbbá két metróvonal kiépítését, melyek közül az első a középiskolákat és a kollégiumokat köti össze, a második pedig az ismertebb szórakozóhelyek—K. O., Narancs, Pikk Dáma, Korzó, Fregatt stb.—érintésével közlekedő körjárat lenne. Az ehhez szükséges pénzalapot az üres üvegek begyűjtésé­vel teremtenénk meg, a fennmaradó összeget pedig jótékonysági célokra fordítanánk. Varga Zoltán: „Szerény külsőm szárnyaló képzeletet és elszánt sportbarátot takar. Vágyálmaim: egy tiszta és zöldbe burkolt város, kerékpárút az iskolacentrumba (illetve, hogy a város valamennyi iskolájába biztonságosan lehessen eljutni gyalog és kerékpárral, a »fáradt« diák és a néha ráérőfelnőtt igazi pihenő- és szórakozóhelyet találjon hét végén (például egy pihenőpark­ban, szórakoztató centrumban). Van az álmaim között olyan is, ami megvalósítható. Az oldalt írta és szerkesztette Nyemcsok László Diákpolgármester-jelöltek Baranyi Csaba — 611. Számú Villamosipari Szakközépiskola Benye Hajnalka — Tevan Andor Gimnázium Fekete Hajnalka és Kardos Károly — Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola Garas Mihály — Kemény Gábor Szakközépiskola Hankó Gabriella — Ruha­ipari Szakközépiskola Sánta Tibor — Rózsa Ferenc Vozár János — Gépészeti Gimnázium Szakközépiskola Garabonciás „Mindent tudó” Október 10.. hétfő 14.00: Graffiti festőverseny a sétálóutcában; 14.30: Fotó- és rajzkiállítás megnyitója a bel­városi iskolában; 15.00: Néptánc, modem tánc, színjátszó és egyéb kategóriaversenyek az ifjú­sági ház színháztermében; 15.00: Versmondó­verseny a megyei könyvtárban; 19.30: Team- show-koncert — közben a Garabonciás napok hivatalos megnyitója — az ifjúsági ház szín­háztermében. Október 11.. kedd 14.00: Szoborépítő-verseny a Petőfi-ligetben; 15.00: Prózamondóverseny a megyei könyv­tárban; 15.00: Belvárosi tájékozódási futóver­seny a sétálóutcában; 15.00: Szólóhangszer-, szólóének-, kamarakórus-versenyek a zeneis­kolában; 19.00: Jimmi Hendrix-est — előadók: Tátrai Tibor, Solti János, Tóth János Rudolf, Zsoldos Tamás, azaz a Magyar Atom zenekar— az ifjúsági ház színháztermében. Október 12.. szerda 14.00: Oriásamőba-verseny az ifjúsági ház elő­csarnokában; 18.00: Diákpolgármester-válasz- tás — közben: ünnepélyes eredményhirdetése a versenyeknek — az ifjúsági ház színháztermé­ben; 21.00: Ördögh Ottó humorista műsora az ijfúsági ház casinójában. Október 13.. csütörtök 18.00: Városismereti vetélkedő az ifjúsági ház színháztermében; 21.00: Folk-kocsma a Békés Bandával az ifjúsági ház casinójában. Október 14.. péntek 19.00:1 love you Budapest, Földes László (Ho­bo) előadóestje az ifjúsági ház színháztermé­ben; 21.00: Tumblin Swingers-unplugged blues-est az ifjúsági ház casinójában. Varga Zoltán — Kereskedel­mi és Vendéglátó-ipari Szakkö­zépiskola Fodor József főszervező felvilágosítja a lányokat — a programról Fotó: Kovács Erzsébet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!__________ A Környezetünkért, Jövőnkért Alapítvány pályázatot hirdet Békéscsaba városért tenni kívánó fiataloknak nyújtandó anyagi támogatásra. Pályázhatnak magánszemélyek vagy fiatalokból álló közösségek, illetve bármely szervezet vagy magánszemély, aki a fiatalok környezetvédelmi nevelésével foglalkozik. PÁLYÁZNI LEHET ■ egyéni vagy csoportos, a város területén végzendő környezetvédelmi munkákkal ■ a környezetvédelem oktatását, népszerűsítését szolgáló anyagokkal, tervekkel ■ a város területére (részterületére) vonatkozó környezetvédelmi elképzelésekkel. A felosztható pénzkeret: 400 000 Ft. A pályázat benyújtásának határideje: 1994. október 31. A pályázat elbírálása: 1994. november 15. A pályázatot az alábbi címre kell benyújtani: Környezetünkért, Jövőnkért Alapítvány, 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Felvilágosítást ad: dr. Fórján Mihály. Telefon: 452-252.

Next

/
Oldalképek
Tartalom