Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-29-30 / 256. szám
A Hold leányai Molnár-C. Pál festménye Király Pumában utazik Király Zoltán társtulajdonosként Puma boltot nyitott Szegeden. Az egykori honatya, a rendszerváltás húzóembere hátat fordított a politikának. Király Zoltán lemondott a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöki tisztéről is. Csupa meghökkentő hír. Különösen azoknak, akik közelről ismerik. Nézze el az olvasó, hogy felrúgom az újságírók íratlan kódexét; azért tegeződünk, mert nem akarok képmutató lenni, hiszen Királlyal az elmúlt 15 évben pertuban voltam, amikor a zsurnaliszták száraz kenyerét együtt rágtuk. — Hihetetlen, hogy te, akinek az életeleme a politika, akinek olyan sokat köszönhet a magyar politikai demokrácia, egyik napról a másikra bedobja a törülközőt?! — Nincs ebben semmi rendkívüli. Egy politikusnak nem árt figyelembe venni, ha megmérettetés után könnyűnek találtatott, vonja le a következtetéseket, lépjen hátra. Sajnos nálunk ez még nem gyakorlat, de egy működő demokráciában már ez a szokás. (...) — Gondolom, a mostani keserűséged miatt nem akarod elfelejteni az elmúlt 9 év közéleti munkáját? — Úgy látszik félreértettél. A választási kudarc, a pártbeli szélmalomharc miatt most félreállok, de az is lehet, hogy csak rövid időre... Mit tudom én, mit hoz az élet. Politikai tízparancsolatom, amit 1985-ben magamban meghirdettem — ne hazudj, ne légy képmutató, maradj őszinte — örökre megmaradt és kikristályosodott bennem. Időről időre azért is álltam félre vagy nyomtak ki a partvonalra, mert a környezetemben felfedeztem és zavarni kezdett, hogy a ,,ne gyűjtsetek földi kincseket” katekizmus miként változott át szemfényvesztéssé. — Bocsáss meg, de ez a gondolat nem egészen világos előttem. — Valójában én mindig kerestem a helyemet, kerestem azt a csapatot, ahova beállhatok. (...) Egy biztos, valójában tudom, hol a helyem. Baloldali vagyok és leszek. (...) — Hogy fogsz te ezután üzletet csinálni? Egyáltalán, konyítasz-e az üzleteléshez? — Én egyáltalán nem értek az üzlethez. De valamiből nekem is meg kell élni, s akár hiszed, akár nem, a Puma szociálpolitikája szimpatikus nekem, ezért társultam a Pumához. Ez a cég segíti a magyar iskolafoci fellendülését, s ha ebben közre tudok működni, akkor már megint tettem valamit. Halász Miklós Fekete fehéren Egy nemzeti lépés Kissé érteiknek voltak szerdán az Európai Unió tényleges és leendő tagországainak nagykövetei, összesen tizenhatan. Az idegességre a földművelésügyi miniszter szolgáltatott okot: értésükre adta, hogy a magyar élelmiszergazdaság védelmében november elsejétől 25 százalékkal emelik az agrártermékek behozatali vámját. A hírek szerint a nagykövetek végül megértéssel fogadták a magyar intézkedést. Nagyon örülünk neki. Mármint annak, hogy a nagykövet urak megértéssel fogadták: a magyar parasztot nem lehet tovább fojtogatni. Lehetne persze ezt finomabban fogalmazni, de hát végtére is, csak erről van szó. Miközben a csökkenő, vagy teljesen megszűnt állami támogatás híján a tönk szélén álló kisgazdaságok tömege és általában a magyar mezőgazdaság csak vegetál, a hazai piacot ellepték az import áruk. Jött az alma Dél-Afrikából, a paradicsom Ciprusról, a szőlő Spanyolországból. Megérkeztek, otthoni agrártámogatással megsegítve. Tekinthetnénk választék bővítésnek is a dolgot, csak éppen ritkán tűnt annak. Helyette azt láttuk, hirtelen feleslegessé vált a hazai. Füstölgőit is miatta a termelő, rohant a kapáért meg a baltáért, hogy kivágja a földből mondjuk a paradicsomot, vagy kifűrészelje kertté sokasodott almafáit. Mert ha itthon nem kell a termék, másutt még annyira se. A játék mindinkább egykapurafolyt: mi beengedtük az importot, mások meg nem engedték be az exportot. Vagyis miközben az agrártermékek importjafolyamatosan növekedett, az exportunk csökkent. A tárca hosszú idő után először lépett az utóbbi időkben oly nagyra értékelt Európai Unió érdekeivel szemben. Azt is írhatnám: lépése nemzeti. Végre. Ideje volt már a gazdag Nyugat értésére adni: a magyar átalakulás terheiből nekik is illik valamit vállalni. Arpási Zoltán Százhuszonöt éve született Ignotus A „Nyugat” című folyóirat egyik alapítója, Veigelsberg Hugó (Ignotus) kritikus, költő, író 1869. november 2-án Pesten született, és 1949. augusztus 3-án Budapesten halt meg. Méltatlanul elfeledett romantikus hangulatú versei a nagyvárosi ember életérzéseit örökítik meg. Elsők között támogatta Ady Endre művészetét, ugyanakkor a politikától független művészet ideológusa volt. Művelt, széles látókörű kritikusi munkássága ma is ismert. Karácsony után Monte-Carlóba érkezett valahonnan lopott, szép cigányával, özvegy Waldstem- Grün grófilé Münchenből. Drezdából vagy Berlinből lopta-e az ő fekete Orfeuszát, ma már nem emlékszem. Egy-két játékban letört magyar úr ért rá, hogy a cigányt folismege: nini, ez Üdvamoki Singó Berci. Monacóban az embereknek más dolguk van, s különben is Bercit őrizte veszettül az asszony. Fáradtan, szomorúan ődöngött özvegy Waldstem-Grün grófné balján mindig a cigány, kicsi, külön asztalnál étkeztek, a grófné rendelt és fizetett, s a vendéglőben magyar cigányok játszottak. Berci abban bizakodott, hogy nem ismerik föl a cigányok, de azért óvatosan lapult. Kiöltözötten, hangtalanul, embertelen, együgyű nagy kétségekkel az arcán, nagyon furcsa volt Üdvamoki Singó Berci. Hol tölthették a szent karácsonyt, honnan jöttek ide, ezt megint csak ők tudhatták. Bercinek balkezes felesége volt, ez bizonyosan sírva keresteti most mindenfelé őket. Ok pedig valószínűleg jártak Párisban, Brüsszelben, s Londonban is már. Az se leheteden, hogy a grófné megesküdött Bercivel, s a Berci bánata a szolgaság bánata. A grófné abba a hotelbe költözött Bercivel, amelyben tíz évvel előbb néhai Waldstein-Grün Rudolf gróffal élte a nászheteket. Nagyon szőke, kedves, lágy, gyönyörűséges cseh asszony volt a grófné, érett és restsége- sen buja. Én tudtam, tudom a leánynevét is: Pratek Camilla-Georgina, az apjának három sörgyára volt, s a leányának grófot vásárolt volt. Pratek Camilla-Georgina tele volt mulya, pénzes gőggel, szőkeséggel, szerelemmel és előkelő pietással. De a cigánynak egyelőre szisszennie se volt szabad, hallgatnia és csókolnia kellett, a szivarjait is az asszony vásárolta. * Nagy-Karácsony és Újév között történt: a kaszinóban két napig, sőt tovább, mindenki a moszkvai lócsiszárról beszélt. S akiről- beszéltek, valóban hasonlatos volt egy vad, cserkesz-orosz lócsiszárhoz. Pocakos, mosdadan, nagy, durva férfiú, akinek a marka tele volt szép, új ezresekkel. Az aranyakat zsebeibe süllyesztette, s elő-előmerített annyit, amennyi kellett. Ujjai rakva voltak drága, aranyhúsos, lármás, színes, csillogóköves, utálatos gyűrűkkel. Három-négy asztalnál játszott egyszerre, s amikor sokat nyert, a kibicelő hölgyecskék között aranyakat osztogatott ki. Ilyenkor még csúnyább volt, mint rendesen a lócsiszár, aki különben lehetet gyémántmíves, bőrárú-gyáros vagy akármi. Kövér, izzadt arca önérzettől ragyogott, s úgy seperte be a nők hálás mosolyait, mint a pénzt szokta. Nyert, vagy legalább is azt hitte mindenki, hogy nyer, s Berci úgy nézett az oroszra, mint ifjú prímás korában a kapuvári főszolgabíróra. Camilla-Georgina játszott, csöndesen, óvatosan, ahogyan az egy szőke, harmincéves, cseh milliomosnőhöz illik. Berci pedig nézte a játékot avval a bizonyossággal, hogjf neki, se igy, se úgy haszna nem lesz a játékból. O kosztot kap, lakást, utazást, mhát, külső uraságot, szerelmet, s vége. Neki pénze nincs, összesen két gyűrűje van, s az egyik is gyanús, köveden karikagyűrű. A díszes kokottok ő rá nem is igen néznek, mert sejtik talán, hogy ő kitartott szolga. Berci meggyűlölte a világot, amelybe került, az asszonyt, aki őt ellopta, s a szerencséseket, akik szabadon élhetnek. (...) * Éjfél körül, amikor az asszony már csókolódzni akart volna, Berci kijelentette: — Én annak az orosznak a gyűrűit akarom, be szép gyűrűk, azokat a gyűrűket akarom. Az asszony, a nagyon szőke, nagyon lágy asszony mérheteden haragba jött: — Te tolvaj, te zsivány, te cigány, örülj, hogy egy ilyen asszony rád néz, mint én. Berci, a cigány, a pénzét csörgette, s nagyon egykedvűen, harag nélkül válaszolta: — Nem én kerestelek téged, te jöttél értem, te hoztál el ide. Igenis te vagy az oka mindennek, te vagy, te vagy az oka. Én látom, hogy nálamnál hitványabbaknak annyi gyűrűjük van, amennyi csak az ujjúkra fér. Az asszonyok szaladnak utána, van pénzük, mit dobáljanak, van mindenük. Camilla-Georgina nem tehetett mást, mint hogy torkaszakadtából ordítsa: — Te tolvaj, te tolvaj, te senki, te haramia — s azután csókolni próbálta Bercit. Berci végigsimogatta a szép, kövéres nőt, de nagyon hidegen válaszolt: — Nekem a gyűrűk kellenek, a moszkvai ember gyűrűi. Itt lakik a szomszédban, az ajtó nincs bezáva, a gyűrűket le szokta szedni. Hozd el a gyűrűket, lopd el a gyűrűket, s akkor megint szeredek. Azóta már bizonyosan alszik, ha csak valamelyik szép nő el nem csábította, menj. * Üdvamoki Singó Berci cigarettára gyújtott, s várta az asszonyt. Nem sokalta az időt, ami közben eltelt, de a maga barbár lelkében nagyszerűen mulatott. Hogy lám, ő lopni küldte az asszonyt, egy grófhét, s a grófné elment lopni, mert ő akarta. S ő ennek az asszonynak volt teheteden, nyomorult szolgája. Egy óra, két óra, három óra, Üdvamoki Singó Berci cigarettázott. Három szobájuk volt, s mind a hármat végig összejárta, de nem idegesen. Könnyűnek, úrnak, valakinek, férfiúnak érezte ismét magát. Roppantul tetszett neki az új helyzet és dolog: ilyenek a grófnők, lopnak is, ha kell. Majdnem hajnal volt, amikor Camilla-Georgina megérkezett. A hajnal decemberben, januárban, s mindig csodaszép a Riviérán. A nagyon szőke asszony nagyon sötét, nagyon haragos, nagyon dacos és nagyon szerelmes volt. Hozta a gyűrűket, letette az asztalra, s ő elnyúlt a pamlagon. Onnan beszél mámorosán, szitkozódva, álmosan, de szerelmesen: — Te senki, te cigány, te aljas, gyere csókold mega homlomokat, mert faj. —Vág egy kicsit, előbb a gyűrűket húzom föl. Berci fölhúzta a gyűrűket, gyönyörködött bennük, magában, az életben, az asszonyban. S azután a pamlaghoz sompolygott, s megcsókolta sokszor-sokszor az asszonyt. Már nem tudták, mit mondanak egymásnak, de járt a szájuk: — Te rossz, te tolvaj, te senki, te egyetlen, te szép. Ézúttal már az erkölcseik közösültek, de másnap óvatosságból elutaztak Kairóba. (A novella az Ignotus által szerkesztett Nyugat első élfolyamában jelent meg 1908-ban.) Ady Endre Berci és a grófhéja (részlet)
