Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-26 / 253. szám

kRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEIKÖRKÉP 1994. október 26., szerda Földink volt. Százti­zennyolc évvel ezelőtt ezen a napon született Szilágyi Béla mérnök. Oklevelét 1902-ben a budapesti műegyetemen nyerte. Pályáját a földműve­lésügyi minisztérium vízrajzi osztályán kezdte. 1904-ben a pozsonyi kataszteri felügyelő­ség mérnöke. 1909-ben meg­bízást kapott a magyar—ro­mán országhatár felülvizsgá­latára és határőrizeti utak ter­vezésére. 1919—21 között a pénzügyminisztérium felmé­rési osztályába rendelték, így vett részt a trianoni békeszer­ződéssel kapcsolatban a ma­gyar—csehszlovák határme­gállapító bizottság munkájá­ban. Jelentős munkát végzett az ország korszerű geodéziai alaphálózatának megterem­tésében. Geofizikával is fog­lalkozott. Mint néprajzi gyűj­tő is tevékenykedett; kerámiai gyűjteményét az Országos Néprajzi Múzeum őrzi. Házirend. Battonyán a vá­rosi gondozási központ kere­tében működik az idősek klubja. A felvehető szemé­lyek száma 30. A klub munka­napokon 8 és 16 óra között fogadja az ellátásra szoruló idős embereket. A klub tagjai­nak biztosít napi háromszori étkezést, fürdési, mosási, vasalási lehetőséget. A kelle­mes időtöltést televízió, rá­dió, magnó, lemezjátszó és számos játék segíti, az olvasni vágyók több újság és folyói­rat közül válogathatnak. A felsorolt szolgáltatások ingye­nesek, térítési díjat csak az étkezésért kell fizetni. A vá­ros képviselő-testülete a kö­zelmúltban hagyta jóvá a klub házirendjét. Ebben szó van többek között a gondozot­tak és a dolgozók érdekképvise­leti fórumáról is. A fórum 5 tagú: három személyt az ellátot­tak, egyet a dolgozók választa­nak, egyet pedig az önkormány­zat delegál. A testület kivizsgál­ja az elé terjesztett panaszokat, szükség esetén intézkedéseket kezdeményezhet az önkor­mányzatnál, illetőleg más, ha­táskörrel rendelkező szervnél. Minősíthet és erősíthet a felek együttműködése Páholyelőadás partival A negyvenedik, jubile­umi évadban Csabai Páholy elnevezéssel új marketing-tevékeny­ségbe kezdett a békés­csabai Jókai Színház. Az első „páholyos” előadást október 29-én, szombaton 19 órakor tartják, Dürrenmatt Já­nos király című drámá­ját tűzik műsorra, majd partit rendeznek a Vi­gadóban. Konter Lász­lót, a Jókai Színház igazgató-főrendezőjét arról kérdeztük, hogy eddig mennyien váltot­tak páholytagságot, il­letve milyen kölcsönös előnyökkel járhat ez a feleknek. — A páholytagság három kategóriában váltható meg, az arany 50, az ezüst 30, a bronz 15 ezer forint — kezdte. — Eddig harminc cég, magánszemély jelentkezett, de voltak akik több széket „vásároltak”, ahol föltüntetjük vállalatuk vagy az ő nevüket. Ezenkívül a mecénások különböző reklám- lehetőségeket, nyilvánosságot kapnak mű­sorfüzetekben, szórólapokon és a sajtóban. Névsoruk megjelenik a színház nézőtéri tár­salgójában, a „hálafalon” is. A páholytagok öt előadást tekinthetnek meg, de köteles­ségünknek érezzük azt is, hogy a színház egészével, annak a polgári társadalom kiala­kítására szolgáló minden eszközével lehető­séget teremtsünk a cégek és emberek rangos körülmények közötti találkozására, egymás jobb megismerésére. Módot nyújtunk az elő­adásokat követő partikon üzleti és más fontos információk bejelentésére, a társasági élet fellendülésére. A színháznak ugyanakkor az akció együtt­működési lehetőséget, visszajelzést, szelle­mi és anyagi támogatást jelent. Örömmel tölt el bennünket, hogy egyre többeknél jelenik meg a kultúra iránti felelősségvállalás és törődés. Olyan kapcsolatokat szeretnénk, melyek minősítik és erősítik mindkét oldalt. Remélem, a cégek névsora mindannyiunk javára, épülésére, gazdagodására bővülni fog. A Csaba Páholy példázza, hogy megpró­bálunk nem csak sírni szomorú állapotunk miatt — alig fedezhető a működés a költség- vetésből —, hanem ke­ressük a továbblépés lehetőségeit is. — Az első előadás utáni partiról mondana részleteket? — A vendéglátást a Garzon és Fenyves Szálló biztosítja, töb­bek között fellép a Gyu­lai Big Band, Szandi, Lajkó Félix hegedűvir­tuóz Szabadkáról, vala­mint a Jókai Színház művészei. A ' műsort Verebes István vezeti. (Az estnek meglepe­tés-sztárvendége is lesz, az ő nevét szomba­ti lapunkban közöljük.) * A Csabai Páholy tagjai. Arany páholy: Népújság Kft., a Békés Megyei Hírlap kiadója; Speter Erzsébet; SZÁMPROG Számítástech­nikai és Kereskedelmi Kft.; N-N Magyaror­szági Biztosító Rt. értékesítési igazgatósága, Békés megye; Erkel Hotel Gyógyüdülő Kft., Gyula; Dunaholding—Békés-csaba Kft.; Bé­késcsabai Agroker Rt.; Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala; BAGE Kereskedőház Rt.; Szinva Holding; Havril András dandártábornok. Ezüst páholy: Békés Megyei Egészségbiztosítási Pénztár, Békés­csaba; Békés Megyei Művelődési Központ; Integrál Tervező és Beruházási Gmk., Szarvas; Szarvas és Vidéke ÁFÉSZ; Grafiron Irodaszer Kereskedelmi Kit; Babaország Kft.; AgrimillRt; Nova-InvestKft; KorintoszKft. Bronz páholy: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala; MSZÓSZ szakszervezetek Békés megyei képviselete; N-N Magyarországi Biz­tosító Rt. szarvasi menedzsmentje; N-N Ma­gyarországi Biztosító Rt. szeghalmi menedzs­mentje; N-N Magyarországi Biztosító Rt. orosházi menedzsmentje; N-N Magyarországi Biztosító Rt. békéscsabai menedzsmentje; N- N Magyarországi Biztosító Rt. gyulai me­nedzsmentje; Pietro Pékség, Ajtai Péter; Pietro Pékség, Ajtai Pétemé; Sziszi Szita. Nyemcsok László A mecénások nyilvános-ságot kap­nak a sajtóban Nőnek a vízdíjhátralékok A díjhátralékosok egyre na­gyobb gondot okoznak a me­zőkovácsházi központú Dél- Békési Vízművek Kft.-nek is. A szolgáltató cég a közelmúlt­ban arra kérte az illetékességi körébe tartozó települési ön- kormányzatok képviselő­testületeit, hogy ítéljék el azo­kat a fogyasztókat, akik saját hibájukból nagy összeggel tar­toznak a vállalatnak. Ilyen esetekben — hangzik a kérés — az önkormányzatok értse­nek egyet azzal, hogy a hátra­lékosok ingatlanain a kft. meg­szüntesse a vízellátást. A battonyai önkormányzat a közelmúltban tárgyalt e kényes kérdésről. Több képviselőnek az volt a véleménye, hogy a hátralékok behajtása kizárólag a szolgáltatást nyújtó vállalat feladata, ehhez a települési ön­kormányzatok nem asszisztál­hatnak. Ellenérvként viszont el­hangzott: a kft. tulajdonosai maguk az önkormányzatok, így közös érdek fellépni a notórius nemfizetőkkel szemben. Végül a testület a következő határoza­tot hozta: „amennyiben nincs egyéb jogi akadálya, egyetért azzal, hogy a kft. ezen adósokat a vízszolgáltatásból kizárja.” M.Gy. „Ahol az út véget ér, magyar település következik” A csángók szívet szorongató világa HIÉTSZER ÁRVÁBB A MOLDVAI CSÁNGÓ MAGYAROKRÓL Csángó mementók valahol a távoli Moldvában Szabó Károlyné, a Magyarok Vi­lágszövetsége Karitatív Bizott­sága Békés me­gyei szervezeté­nek elnöke és Sóki Lajos, a Bé­késcsabai Ró­mai Katolikus Plébánia gépko­csivezetője ok­tóber 18-án vá­gott neki a távoli útnak. Az idén immár sokad­szor, segélycso­magokat vittek a moldvai csángó magyar gyerme­keknek. Ezúttal azo­kat az ajándéko­kat szállították, amelyeket a csángó gyere­kek nyári ma­gyarországi tá­borozásuk során kaptak, ám hazautazáskor nem tudtak magukkal vinni. (Például a békéscsabai migrációs tábor ötven takarót és ugyanennyi hálózsákot adományozott a moldvai magyar gyerekek­nek. A városgazdálkodási vál­lalat pedig a Csíkszeredái Jó­zsef Attila Általános Iskolát — ahol a legtöbb csángó ma­gyar diák tanul — egy lemez­játszóval és egy magnós rádi­óval lepte meg.) Szabó Károlyné elmondta: Nagyszebenig viszonylag könnyen legyőzték a kilomé­tereket, ám onnan egész Se­gesvárig, a szűnni nem akaró nyirkos esőtől sokszor siklott meg a kocsi. Csíkszeredán, eb­ben az ősi székely városban — kilencórás utazás után — az RMDSZ két helyi vezetőjénél, Ferenczi Imrénél és Veres Dá­vidnál szálltak meg. Másnap reggel indultak tovább, ám a használhatatlan utak miatt csak hetven kilométeres kité­rővel érték el úticéljukat, So­moskát. Somoska nyolcezer fős la­kosságának több mint kilenc­ven százaléka csángó magyar, akiknek nyelve csak abban különbözik a miénktől, hogy a szavak végén gyakran kicsi­nyítő képzőt használnak. Ez a hegyoldali falu csaknem „her­metikusan” el van zárva a kül­világtól. Szabó Károlyné meg is jegyezte: „Ha Romániában az aszfaltos út véget ér, tudom, magyar település következik." A helységben szinte min­denki —mint a csángó magya­rok többsége — állattenyész­tésből és földművelésből él. így élelmük még csak-csak akad, ám a ruházatuk és a higi­éniai állapotok siralmasak. Már Somoskán is leesett az első hó, s a gyerekek — a csa­baiak ottjártakor is — a havas latyakban mezítláb szaladgál­tak. De a felnőttek ruházata is nagyon szakadt, megrázóan szegényes. A hermetikus elzá­rás a falu lakossainak több mint százéves elmaradottsá­gát eredményezete. Még ma is (télen lékvágással) a patakban mosnak, s van, aki még ma is a Halotti beszédre emlékeztető középkori nyelvezeten beszél. Tehenük mezőgazdasági „gép” és szekeret vonó „ló­erő” egyben. Vásárolni termé­nyért szoktak, a környező fal­vakból ekhós szekérrel átutazó iparosoktól. Ha a somoskai embereket megkérdezzük, mind katoli­kusnak és magyar nemzetisé­gűnek vallja magát, ám mind­ezek ellenére egyetlen (négy- osztályos) román tannyelvű is­kolájuk van. Végezetül Szabó Károlyné- tól megtudtuk: a gyerekek nyáron kapott ajándékait egy­szerre nem sikerült elvinniük, ezért tegnap ismét elindultak a moldvai csángók szívet szo­rongató világába. Magyari Barna Tudom, vannak viszonylag pontos módszerek, amelyekkel mérni lehet az ország állapotát, az emberek köz­érzetét, és azt is, hogy mennyit bír még ki a nép, vagy ahogy manapság mondani szokás: mit tud áldozni. Nem vitatom a tudományos vizsgáló­dások fontosságát, bár gyakran csak azt lehet utólag megmagyarázni, hogy miért nem vált valóra a jóslat. Ám ha előre is nézünk, bizony nem ártana figyelni olyan jelekre, ame­lyek arra intenek, hogy rossz irányba halad az a rozoga szekér, amelyben ott szorongunk, mindahányan. Mert hol jegyzik az elmormolt káromko­dások mennyiségét, s az egyre gör­csösebben ökölbe rándult tenyere­ket? O, csak nehogy ütésre lendüljön a kéz, hiszen értelmes munkára lenne itt szükség, s a fáradozások gyümöl­csének betakarítására, nem pedig el­keseredett hadonászásra. És mikor látunk már egy értő karmestert, aki a haladás ritmusára vezényel, s az eléje hullott dirigensi pálcát nem nézi hu­sángnak, mellyel fájó tagjainkat püfölheti. Talpunk sajog a mindenna­pi taposómalomban, ahol csak szédülésig körbe-körbe járhatunk, ám ha egy kicsit kiszabadítja magát az ember a fárasztó ingerek zuhatagá- ból, bizony másutt se könnyen talál felüdülést. Már az se természetes dolog, ha lelkifurdalást érzek, mert megenge­dek magamnak olyan fényűzést, hogy két napra meglátogatom jó öreg barátomat. Hová lettek a régi vágyak, amikor naponta ismétlődő pihenőről, sőt, szórakozásról, meg művelődés­ről szólt a dal? Még a rosszemlékű császárok intését is elfelejtettük, pe­dig megmondták, és nem is a jó szívükre hallgatva, hogy a birkát etet­ni is kell, ha nyírni akarják. Manapság már a harmadik bőrt nyúzzák le ró­lunk, és tessék csak igyekezni, mert kell az irhánk alól a negyedik réteg is. No, mindegy, félre a dohogással, lesz ami lesz, felpattantam öreg Traban­tomra, és irány a Tokaj-Hegy-alja. Autóból nézvést még megvolna az ország. Vannak szépen felszántott földek, a kukorica java letörve, már ahol érdemes volt tömi, és nem nyűtte el az aszály a tengerit. S a föld népe is dolgozik, olyan megszállott re­ménnyel, amihez hozzászokott az év­századok során, hiszen majd csak kell a kenyér, és jó, ha azt valaki megter­meli. Aki csak elsuhan az őszi hatá­ron át, talán mindent rendben lévőnek talál, ám ha a zörgő masinából kiszáll a vándor, és odafigyel az egyszerű emberek szavára, bizony belesajdul a szíve. Október Szüretre érkeztem. Ilyenkor ugye az vagyon megírva, hogy csupa vi­dámság lengi körül a présházak kör­nyékét. Ami a prést illeti, arról nekem mindig az ájtatos szemű, spóroló mester jut eszembe, aki el se tudja képzelni az életet másként, mint hogy az utolsó csepp nedvet kisajtolja ab­ból is, aki már moccani se tud. Hátha rejteget még lyukas zsebében egy pár garast. Tokaj szőlővesszei idén is csepeg­tetik a nektárt — hogy a költőt idézve fejezzük ki magunkat. Kérdés csu­pán, hogy kinek kell a királyi nedű? Barátommal sorra jártunk néhány hí­res gazdát, akik jó szívvel kínáltak, és mert kérdeztük, hát szólották is. Deák legyen, aki feljegyzi a hegyoldalak panaszait. Azt, hogy az édes mustért félannyit se fizetnének az átvevők, mint amennyiért a boltban egy liter ásványvizet lehet kapni. Pincék soka­ságában hordószámra gyűlik az aszú, pénz nincs a földek művelésére, és remény sincs, hogy valami változzék. Nem csak tudás, de szív is kell a borhoz, és amíg a szív dobog, nincs megállás. Apáról fiúra száll ez a meg­szállott szerelem, és talán még a mos­tani zord idők se ölhetik ki az embe­rekből. Nem a bor beszél belőlem, hiszen csak néhány pohárkával kóstoltunk, de legszívesebben magamhoz ölel­tem volna azt a fiatalembert, aki pél­dás konoksággal építi a maga jövőjét. Úgy, hogy a jelenben semmi kilátása sincs. Levezetett a pincéjébe, amely mélyen kanyarog a házuk körül. Ta­valy is kihasítottak a kemény szikla­tömbből vagy húsz méternyi folyo­sót, szépen kicsinosították, rend, tisz­taság mindenütt, két oldalt pedig hordók hosszú sorában várja sorsát a legfinomabb aszú. Akár kezdhetnek is hozzá a pince bővítéséhez, hiszen az idei termésre se kínálkozik vevő. Isten ellen való vétek lenne elsor­vasztani az efféle gazdaságokat, pe­dig ha nincs bevétel, még a csoda sem mentheti meg őket. Sok külföldi or­szág élelmiszerboltjaiban magam is tapasztaltam, hogy magyar címkével ékes palackokban miféle lőréket sóz­nak rá a gyanútlan vásárlókra. És a borok királyának ne lenne keletje? Bűn ilyen kincset elfecsérelni, ha másként nem megy, lobbizni kellene az érdekében, most az a divat járja — morgolódtam a pincében. Barátom pe­dig kiokosított, hogy a környék korábbi képviselője sem tudott itt eredményt elérni, pedig ő akkor még pénzügymi­niszter is volt. Tehát nincs remény. Valóban nem lenne semmi esélyünk a boldogulásra? Csak új meg új, soha be nem váltott ígéretek kábulatában lehet itt szűkölködni? Aligha! Hiszen az emberi értékeknek az a sorsa, hogy napvilágra kerülje­nek, és hasznunk legyen belőlük. A must kiforr, és esztendő múltán óbor lesz belőle. Csak bele ne pancsolja­nak az erjedésébe. Andódy Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom