Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-25 / 252. szám
ttÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1994. október 25., kedd Földink volt. Száznegyvenegy évvel ezelőtt Orosházán született Veres Imre nép- rajzgyűjtő, nyelvész. Tanulmányait a pesti egyetem bölcsészhallgatójaként végezte. Egyetemi tanulmányai idején rendszeresen publikált népmeséket. A Békés vármegyei népköltészet emlékeit gyűjtötte. A Magyar Nyelvőrben megjelent népköltészetri gyűjtéseit Péter László összegyűjtve is kiadta. Nyelvtanfolyam. Az okányi művelődési ház szervezésében nyelvvizsgára felkészítő nyelvtanfolyamok indultak a közelmúltban. Az angol nyelvre nyolc-tíz, a németre tizennégy jelentkező volt. Stúdió. A Körös-vidéki Drámapedagógiai Társaság keretén belül szombaton, október 22-én ' Békéscsabán, színjátszó és versmondó stúdió alakult. Szakmai vezető: Hodu József, Cs. Tóth János és Kabulya Lászlóné. A stúdió tagjai — a tervek szerint — kéthetente találkoznak, amikor beszédtechnikát, személyiségfejlesztést, és versmondást tanulnak. Békési utak. A közelmúltban Kecskeméten megrendezett Útügyi napok konferencián kiállítást nyitottak „Utak, hidak a művészetben” címmel. A tárlat érdekessége volt, hogy a kiállított 55 alkotás közül 33 Békés megyéből érkezett Kecskemétre. A kétnapos tanácskozás után az utakat, hidakat ábrázoló képző- művészeti alkotásokat Budapestre szállították, ahol a Fényes Elek utcai Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság székházában még két hétig láthatják az érdeklődők. Mankó volt az ismertetójel A kétsopronyi gyerekek számára az angol nyelvtanulás lehetőségét a helyi Guzsalyas Képzőművészeti Alapítvány teremtette meg. Az alapítvány szándéka szerencsésen találkozott az USA-ban található richmondi egyetem hallgatóinak kötelező külföldi gyakorlatával. Tavaly a richmondi egyetem egy végzős hallgatója tanította a gyerekeket. Mellette hetente egy alkalommal egy magyar anyanyelvű angoltanár (aki főleg a nyelvtani részt és a fordítási problémákat oldotta meg) is foglalkozott a tanulókkal. Az idén szeptember elsejére a richmondi egyetem újabb hallgatója, Holly Payne egy sajnálatos autóbaleset miatt nem érkezhetett meg Két- sopronyba. A „tanárnő” mostanra épült úgy fel, hogy repülőre ülhessen. A Guzsalyas Képzőművészeti Alapítvány küldöttsége Budapesten fogadta Holly Payne-t. Mivel korábban még nem találkoztak, az ismertetőjel Payne mankója volt (amivel a baleset következményeként ma is közlekedik). Szák Kocsis Péterné, az alapítvány fő mozgatója elmondta: Holly egész úton magyarul tanult, hogy minél könnyebben beilleszkedhessen a kétsopronyi környezetbe. A „tanárnő” néhány napig a vidékkel ismerkedett, majd bensőséges ünnepség keretében a kétsopronyi művelődési házban leendő tanítványaival (akikkel heti két alkalommal foglalkozik majd) találkozott. A Guzsalyas Képzőművészeti Alapítvány szűkös anyagi helyzete ellenére továbbra is felvállalja a kétsopronyi gyerekek angol nyelv-oktatását. Ám ez a tevékenység teljes bevételét felemészti. Pedig nagy szüksége volna oktatási eszközökre, telefonra, sőt — mivel a mostani tanárnő még egy jó ideig mozgásában korlátozott, ám pont ezért rendszeresen Békéscsabára kell járnia úszni — egy szolgálati autó sem jönne rosszul. Ezért aki úgy érzi, segíteni tudja a kétsopronyi angol nyelvoktatás nemes ügyét, az ebbéli szándékát az OTP Békéscsaba (Andrássy u. 2—4.) 619006679-0 számú számláján válthatja valóra. A csekkre írják rá: Guzsalyas Képzőművészeti Alapítvány, Kétsoprony. Magyari Barna Holly Payne-t, a rinchmondi egyetem hallgatóját szeretettel fogadták a kétsopronyi gyerekek Fotó: Such Tamás A gyulai MDF-elnök a választásokról AZ MDF Gyulai Szervezete — mint ismeretes — dr. Erdmann Gyulát választotta polgármesterjelöltjének. Erről a döntésről annak idején dr. Lip- ták András, a város MDF-szer- vezetének elnöke tájékoztatta a nyilvánosságot. — Sokan a májusi vereséget közvetlenül megelőző, illetve az azt követő időszakban léptek be szervezetünkbe — mondta dr. Lipták András. — A képviselő-testületi helyekre állított jelöltjeink közé sikerült függetleneket is megnyernünk. Szándékunkban áll tárgyalni — más pártokkal folytatott más irányú megbeszéléseink mellett — a szabaddemokratákkal és a szocialistákkal is, velük azonban csak a kampány körülményeiről kívánunk véleményt cserélni. Nincs szó arról, hogy velük közös jelölteket állítanánk. Jelöltjeinknek nagyfokú szabadságot kívánunk biztosítani. Anyagiakkal nem állunk túlságosan rózsásan, szükségszerűen a jelölteknek is részt kell vállalniuk saját kampányuk finanszírozásából. Azt viszont szeretném hangsúlyozni, hogy az MDF Gyulai Szervezetének nincsenek kifizetetlen számlái. Azt tervezzük, hogy a testületbe bejutott képviselőink tiszteletdíjuk egy részét átadják majd szervezetünk részére. A választással kapcsolatos további információkat október huszonki- lencedikét követően hozzuk majd nyilvánosságra. Akkorra összeállhat teljes képviselője- lölti listánk is. K. A. J. István király, a reklámfőnök A békéscsabaiak jól ismerik a nevét: bárcsak két évet játszott a Jókai Színházban, ez idő alatt csaknem 13 bemutatón tapsolhatott neki a közönség. 1983-ban pedig megismerhette az egész ország: Koltay János első rockoperájában, az István, a királyban játszhatta el a címszerepet. Pelsőczy László a Nemzeti Színház stúdiója, a 25. Színház és a Várszínház után 1981- ben került Békéscsabára. — Itt ismertem meg a siker ízét, zamatát. Soha, sehol nem szerettek úgy, mint ebben a városban, és sehova nem is vágyom annyira, mint ide. — Az élet mégis messzire sodorta... — Az István, a király váratlan, nagy siker volt, azt hiszem, sokan tudták már magukénak azt a szerepet, amikor — utolsóként — megjelentem a próbafelvételen, és megkaptam ezt a lehetőséget. — Utána mégis mintha eltűnt volna a világot jelentő deszkákról. —A Honvéd Művészegyütteshez szerződtem, amikor egy barátom sugallatára új tevékenységbe fogtam. Először a váci, majd szinte az összes NB I-es, NB Il-es labdarúgót menedzseltem. Referenciafilmeket, összefoglalókat gyártottunk, majd 4 évvel ezelőtt kollegámmal megalakítottuk jelenlegi cégünket, a SAXON Kft.-t. Ma már mi vagyunk a Magyar Televízió egyik legnagyobb reklámszállítója. A Mindent vagy semmit, a Zsákbamacska, a Szerencsekerék Pelsőcxy László István, a király című rockopera címszereplője és a Saxon Kft. művészeti vezetője Fotó: Such Tamás című játék hirdetőinek nagy részét mi toborozzuk. — Nagyon más ez a világ, mint a színház? — Nem is annyira, mint ahogy a kívülálló gondolná. Napi 14 órát dolgozom, egyik tárgyalásról esem a másikra, közben reklámfilmeket forgatunk, szlogeneken törjük a fejünket, utazunk, telefonálunk és aztán újra tárgyalunk. Minden egyes újabb üzlet megkötése egy újabb premier. — Ezek szerint teljesen lemondott a színészi pályáról? — Néha feltűnök a Szomszédokban, ha szükség van egy jó nyomozóra. Na és ha Békéscsabán még egyszer eljátszhatnánk, úgy mint régen, mondjuk a Viktóriát..., annak nem tudnék ellenállni. Antal Gyöngyi Gitárzene nyolc koncertben Varga Zsolt gitárművész, a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola tanára október és november hónapban Békés megye nyolc településén ad koncertet. A gitárhangversenyen délamerikai (H. Villa-Lobos, R. Meló, J. Pernambuco J. B. de Rueda), reneszánsz (Szend- rey-Karper L.), spanyol (L. Mozzani, F. Tarrega, I. Albé- niz), olasz (A. Cano) és macedón (J. Jovicic) szerzők művei csendülnek fel. R. Meló, J. Pernambuco és J. B. de Rueda számainak előadásakor a gitárművész kolléganője, Szász Julianna bongón működik közre. Varga Zsolt koncertsorozata folytatódik október 29-én 18 órakor Eleken (a katolikus templomban), november 5-én 19 órakor Megy esegy házán (a művelődési házban), november 8-án 18 órakor Orosházán (a Petőfi Művelődési Központban), november 15-én 17 órakor Gyomaendrődön (a Katona József Művelődési Házban), november 19-én 18 órakor Gyulán (a városháza dísztermében), végül november 29-én 19 órakor Szarvason (a művelődési házban) lép fel a békéscsabai gitárművész. (Magyari) Tűnődések egy város felett Újhelyi gondolatok országhatárokról, magyarságról Hálátlanság, hogy nem az Édes anyanyelvűnk versenyről vagy a szervezőiről írok. Mint — szinte a kezdetektől — vissza-visszajáró vendéget már keresztnevemen szólítanak; a szervezés és vengdéglá- tás tökéletes, a verseny tanulságos és szórakoztató. Mégis: a véletlenek összejátszása folytán most olyan erős, más irányú élmények értek, amelyek kikívánkoznak belőlem. Áz élmények sora még a vonaton kezdődött olvasás közben. Egy szatmárnémeti tanárnő írásában, a „menni, vagy ma-, radni” kérdésen meditált. Magyar származású, román nyelvet és irodalmat tanít. „Megszoktam, szeretem, sőt élvezem is e kétnyelvűséget. Szellemi táplálékom két irodalom, kétnyelvű sajtó. Harminc éve tanítom a főleg román szülők gyerekeit. Soha egyetlen egy sem fejezte ki ellenszenvét, akkor meg miért hagyjam itt őket?” — írja vallomásában. A verseny ünnepélyes megnyitóján a tanulók sorszámukat húzták. Amikor a határon túliakra került sor, szívszorító volt, hogy minden második felvidéki tanuló hiányzott. Az erdélyiek meg sem érkeztek. Szabadidőm egy óráját minden évben arra szánom, hogy kisétálok a Rákóczi utca végére — borzongani. Tudom és látom, hogy itt a Rony va-patak és ez a határ. De józan ésszel sokadszorra sem tudom felfogni, miért más állampolgár az, aki a túloldalon sétál, miért nem léphetek oda, hogy néhány szót váltsak vele, miért nem szállhatok fel arra a vonatra, amely éppen Kassa felé robog. Évek óta készülök arra, hogy felmegyek a Magashegyre. Valamiért mindig elmaradt. (Mint ahogy évekig készültem a kisvasúton a Hegyközbe, míg az orrom előtt fel nem szedték a síneket.) "Most is elmaradt, mert a Piarista Kollégium igazgatója eltérített. Kezembe nyomta a város térképét, egy 1938-as kiadványt, nyakamba akasztotta táskáját, és a Kálvária-hegyre irányított. Jól tette. Szikrázó napsütésben ballagtam föl a Felső-Zsólyomka úton. Rácsodálkoztam a masszív támfalakra, a hegyoldalba ragasztott parányi házikókra és villákra. Élveztem a friss levegőt, a heti robot utáni gondtalanságot, míg a Kálvária szerpentinjén kanyarogtam fölfelé. A kapu állított meg egy pillanatra: — Miért „Magyar” Kálvária? A vandálok meg összetörték a táblákat, csak a helyük látszik — gondoltam. Aztán az első stációk következtek. Értetlenül néztem az impozáns bástyákat, s a hiányzó táblák helyét: se Krisztus, se kereszt. Ekkor vettem elő a kapott kis füzetet. Innen tudtam meg, hogy a trianoni katasztrófára emlékeztetnek ezek az építmények. S amikor a hajdani táblák hajdani feliratait elolvastam, támadt róla elképzelésem, mikor és miért tűntek el. Egy-egy oszlop két-három — ma már határainkon kívül eső — várost idéz: Pozsony, Kassa, Ungvár, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, Újvidék, Fiume és még néhány. Az „Országzászló” a csúcson némi csalódást okozott. Hiába lépdeltem fel a lépcsőn, a fölé nőtt fák takarták a város panorámáját. A zászlót igen régen húzhatták föl: a drót rozsdás, és a csiga mögé szorult. Vegyes érzelmekkel ereszkedtem le a kapuig. Innen jól látni a várost. Kiterítettem a térképet, hogy betájoljam az országhatárt. Újra elővett az a fajta borzongás, amit lenn, a határnál éreztem. Ki az a perverz politikus, aki képes volt úgy meghúzni ezt a vonalat, hogy a város két utcája már más országba kerüljön? Kérdeztem, holott tudom, hogy falvakat vágtak ketté gátlástalanul. Nem egy politikus, hanem politikusok hada. Magyar Kálvária. Az. Ha ma feljön egy fiatal ide, egy szép sétautat lát. Nem tudja — nem tudhatja —, miért állították ezeket az emlékoszlopokat. Ha ma én a város polgár- mestere lennék, változtatnék ezen. Azok fölött az irredenta szövegek fölött, melyek a táblákon szerepeltek, eljárt az idő. Művészi értékük (egy-két kivételtől eltekintve) nincs. De a városok, amelyekre emlékeztetnek, ma is élnek: többségük lakóinak egy része ma is magyar. Miért ne lehetne nevüket és címerüket visszatenni? Nem álmokat szövögetve, nem gyűlöletkeltésre: emlékeztetőnek. S akkor — városnézés kapcsán fölsétálhatna az a sok-sok tanár és diák, aki ilyenkor, őszidőben évrőlévre Újhelyre zarándokol. Eddig jutottam gondolataimban. Még egyszer végigpásztáztam tekintetemmel az esti napfényben fürdő várost, s a szőlők közti úton tartottam lefelé. Erjedő must szaga (illata?), szépen művelt szőlők, elhagyott telkek, villaszerű présházak, bádogból összetákolt bódék kísértek. A görögkeleti templom fölött ismét előbukkant a város. Az erősödő szürkületben az esti fények fölragyogtak a kristálytiszta, hűs levegőben. Ekkor a síneken, melyeken eddig félóránként vágtattak a szerelvények nyugatról északra és vissza, megjelent egy méltóságteljes lassúsággal kúszó vonat. Váratlanul nem északnai, hanem délkeletnek fordult. Elérte először a kis, majd a nagyobbik Rony va hidat — a határt —, átgördült rajta, s ésszerű természetességgel tűnt el Újhely házai között. Kutas Ferenc
