Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-20 / 248. szám
1994. október 20., csütörtök NAGYVILÁG ftp1 «ÉS MEGYEI HÍRLAP Horror Tel-Aviv szívében A busz belseje kiégett, csak a hátulsó rész maradt egészben II. Erzsébet Szentpétervárra utazott II. Erzsébet királynő, brit uralkodó moszkvai látogatását befejezve tegnap a volt orosz fővárosba, Szentpétervárra utazott. Szerdai napját a királynő a moszkvai Szent András templom meglátogatásával kezdte. II. Erzsébet, aki egyben anglikán egyházfő is, részt vett a mintegy negyedórás istentiszteleten, amelyen a moszkvai brit közösség mintegy kétszáz képviselője, köztük számos gyermek volt jelen. A királynő ezután Rolls- Royce gépkocsiján a Szmo- lenszkaja rakpartra hajtatott. Itt épül Nagy-Britannia új moszkvai nagykövetsége. Az idei első moszkvai hóesést követő hideg szélben II. Erzsébet felavatta az ultramodern épület alapkőletételét jelképezni hivatott emléktáblát. Ezalatt Fülöp herceg a régi ikonok restaurálására létrehozott moszkvai központtal ismerkedett. II. Erzsébet Szenpétervárott ma a város nevezetességeivel ismerkedik, majd este a Britannia jacht fedélzetén, a Jelcin elnök tiszteletére adott fogadás után, vesz búcsút Oroszországtól. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek Huszonhatan meghaltak és csaknem negyvenen megsebesültek tegnap, amikor egy nagy erejű pokolgép a levegőbe röpített egy városi járatú autóbuszt Tel-Avivban. A tel-avivi rendőrség parancsnokhelyettese szerint a pokolgép több tucat kilogramm robbanóanyagot tartalmazott. A detonáció következtében darabokra szakadt a busz teteje, vérfoltos roncsok a robbanástól 50 méterre is szétszóródtak. A busz belseje kiégett, s csak a hátulsó rész maradt egyben. Szemtanúk beszámolói szerint több holttestet a járdára vetett a robbanás, némelyik a felismerhetetlenségig roncsolódott. Az izraeli rádió* jelentése szerint a merényletet egy névtelen telefonálón keresztül a Hamász fegyveres szárnya, az Ezzedin Al-Kasszám vállalta magára. A jeruzsálemi rádió megismételte a BBC-nek adott Rabin-nyilatkozatot. — Mindez az erőszak folytatását jelenti a béke ellenségei, szélsőséges iszlám csoportok, a Hamász és az Iszlám Dzsihád által — mondta az izraeli kormányfő. Az izraeli hadsereg további rendelkezésig lezárta a megszállt területeket: Cisz- jordániát és a Gáza-övezetet. Az izraeli hatóságok felszólították az Izraelben dolgozó palesztinokat, hogy azonnal térjenek haza. Simon Peresz külügyminiszter a kneszetben kijelentette: — Minden szükséges eszközt felhasználunk, hogy megtaláljuk és megbüntessük ezen iszonyatos akció elkövetőit. Megerősítette a kormány szándékát, hogy folytatja a békefolyamatot, „pontosan azért, hogy a jövőben megakadályozzuk az ilyen gyilkosságokat”. Arafat elítélte „a béke ellenségei által elkövetett bűnt”. — A palesztin nép és a magam nevében legőszintébb részvétemet nyilvánítom ki az áldozatok családjainak — mondta. A palesztin vezető is úgy vélekedett, hogy a béketárgyalások folytatása a legmegfelelőbb válasz a békefolyamat aláásását célzó akciókra. Hírek Kolera. A Rompres jelentése szerint szerdán 28 személyt ápoltak a Constanta megyei kórházakban kolera-megbetegedéssel. Valamennyien Törökországból érkeztek, ahol 120 román dolgozott „feketén” egy téglagyárban, amelynek körzetében súlyos kolerajárvány tört ki a tisztítatlan ivóvíz miatt. Elhunyt Oldrich Cemík volt csehszlovák miniszterelnök, a Prágai Tavasz egyik vezető alakja. A politikus szerdán, 73 éves korában, szívelégtelenség következtében halt meg. Cemík 1968 és 1970 között állt a kormány élén, s a CSKP akkori főtitkára, Alexander Dubcek mellett a Prágai Tavasz demokratikus reformkísérletének vezéralakjai közé tartozott. Kairóban szerdán befejeződött az izraeli—palesztin tárgyalások harmadik fordulója, amelyen a felek kicserélték a palesztin választásokkal kapcsolatos elképzeléseik papírra vetett változatait. — Minden az előzetes tervek szerint alakult — mondta az izraeli küldöttség vezetője arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon az üléál a tel- avivi merénylet miatt rövidítették-e le. Megerősítette, hogy a tárgyalások folytatódnak. A pápa a hitről. A milánói San Raffaele kórházban szerdán ünnepélyes keretek között bemutatták II. János Pál pápa „Átlépni a remény küszöbét” című könyvét. A mű a könyvkiadás történetének szenzációja: első alkalommal vall a nagyközönség előtt a hitről, Istenről és Krisztusról a katolikus egyház feje. A könyv világpremierje ma lesz, húsz nyelvre lefordítva, húszmillió példányban kerül a könyvesboltokba, a világ 36 országában. Kérdőjelek / Esz vagy erőszak? Az amerikaiak ugyan riadóztatták Irak ellen a flottát és az ejtőernyősöket, ám új Öböl-háború helyett tárgyalások folynak. A Közel-Keleten, ahol évtizedek óta helyi háború folyik, mind gyakrabban írnak alá olyan megállapodásokat, amelyekről 1—2 éve még álmodni sem lehetett volna. Nemrég súlyos viszály fenyegetett az észak-koreai tervek miatt, hogy atomfegyvert gyártsanak — ám a kölcsönös retorika és erőfitogtatás után ugyancsak tárgyalnak. Csönd támadt Észak-írországban. Megváltozott volna a világ? Vagy inkább az érem másik oldalára nézzünk? Arra figyeljünk, hogy a történelmi arab—izraeli megegyezés könnyen zátonyra futhat, ha szélsőséges palesztinok további gyilkosságokat követnek el, mint most Tel-Avivban? S a volt szovjet köztársaságokban csillapítatlanul folynak a törzsi háborúk — nem is említve a balkáni tűzfészket. Megnyugodjunk vagy féljünk? Bízzunk abban, hogy az emberi értelem—és a jólfelfogott érdek—erőszak helyett a kiegyezés útját egyengeti? Vagy féljünk, mert a tartósan nehéz gazdasági viszonyok közepette elszegényedett népek, pénz- és hatalomvágyó politikusok, Haititől Boszniáig és Közép-Azsiától a Közel-Keletig más lehetőséget nem látva, erőszakhoz folyamodnak? A tel-avivi robbantás — sajnos — a félelmeket erősíti. Meg kell-e békülnünk azzal, hogy az emberi értelem és az elborult, féktelen indulat még soká, igen soká létezik majd egymás mellett? Biztosan. De nem mindegy, hogy ezek képviselői milyen helyet foglalnak el a „politikacsinálók” körében? Mert ott csak azoknak van (lenne?) helyük, akik — stílusosan szólva — észnél vannak. Heltai András, Ferenczy Europress Mindennap feladhatja Jéfr.MPEgímcm hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen adhatja fel a Békéscsaba, Munkácsy u. 4. szám alatti irodában 8—16 óráig, valamint a Mednyánszky u. 8. szám alatt 8—13 óráig. Éjjeliőrt keresünk felvételre. Borbély Gábomé, Tüzép, Békéscsaba, Berényi út 140. A romániai ellenzék rossz előérzettel távozott Brassóból — Megőrizheti-e politikamentességét a polgárfórum? Ami kimaradt a zárónyilatkozatból Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a pécsi székhelyű Magyar—Román Baráti Társaság szervezésében október 7. és 9. között tartották Brassóban a második polgárfórumot. A tanácskozáson 35 magyarországi és 35 romániai küldött vett részt, de képviseltették magukat a két ország civil társadalmának reprezentánsai is. A fórumot levélben köszöntötte Göncz Árpád, Horn Gyula, Ion Iliescu, Teodor Melescanu. A szervezőiekéi az első napon, október 7-én közölték hivatalosan, hogy másnap a román államelnök is Brassóba utazik, és kifejti nézeteit a két nép együttéléséről, a megbékélésről. Az Iliescu-beszéd elhangzása után a küldöttek többsége nem tudta függetleníteni magát a napi politikai kérdésektől. A romániai résztvevők (többek között Samanda Enache asszony, a kolozsvári Iorga professzor, valamint Octavian C. Buracu) drámai hangú felszólalásokban kérték: ne töröljék a zárónyilatkozatból azt a bizonyos mondatot... A kérés nem talált meghallgatásra. A szavazás során a magyarországi küldöttek — összhangban az alapszabályban foglaltakkal — szinte egy emberként a „politikamentesség” mellett voksoltak. A romániai ellenzék jeles képviselőjével, dr. Octavian C. Buracuval közvetlenül a szavazás után beszélgettünk. A 62 éves kémikus-geológus jelenleg a kolozsvári Interetnikai Dialógus Társaság elnöke. Az 1989-es események után ő lett Kolozs megye első prefektusa, de a visszarendeződésben érdekelt efők megbuktatták, sőt a munkahelyéről is menesztették. Nyugdíja és gyógyszerész feleségének fizetése kb. egy hétre fedezi a négytagú család fenntartását. — Buracu úr! Hogyan hangzik a zárónyilatkozatból kihagyott mondat? És miért ellenezték a törlését? — Arról a mondatról van szó, amely kimondja: a fórum „pozitívan értékelte, hogy a szélsőséges erők a magyarországi választásokon vereséget szenvedtek, de aggodalmát fejezte ki ezeknek a román kormányban való részvétele miatt.” Azt akartam, hogy ez a mondat, amelyben a román szélsőséget úgy említik, mint aggodalomra okot adó tényezőt, maradjon a nyilatkozatban. Ez a mondat a valóságos helyzetet fejezi ki, a valóságot pedig nem szabad elhallgatni. —Kérem, mondja meg pontosan, politikai értelemben mit ért ön „valóság" -on ? — A jelenlegi román kormány volt kommunistákból áll, akik demokratikus erőnek álcázzák magukat, de továbbra is a régi politikát folytatják. — Ez nagyon sommás megállapítás. — Szeretném hozzátenni: azok, akik részt vettek ezen a fórumon, nem élik át ugyanazokat a szélsőséges helyzeteket, amelyeket mi átélünk Kolozsváron. Kolozsvár Erdély lelki-szellemi fővárosa, egyben a román szélsőség központja. Nap mint nap elszenvedjük ennek a szélsőségnek az akcióit. Sommás megállapítás? Nyilatkozatomat felelősségem teljes tudatában teszem. Az 1989-es decemberi forradalom után egy évig vezettem Kolozs megyét. Nagyon jól ismerem a kolozsvári és az erdélyi emberek mentalitását, lelki alkatát. —Gondolom, ezt a magyar- országi küldöttek sem vonják kétségbe. Csak hát az alapszabály tiltja a direkt politizálást. — Igen, tudom. És természetesen nem közömbös számomra a Pécsett megalakult Román—Magyar Baráti TárIon Iliescu és Iglói Zoltán kézfogása a brassói fórumon. Iglói a Magyar—Román Baráti Társaság elnöke, következetesen hangsúlyozza a politikamentességet Octavian Buracu: „1992 óta vagyok a Magyar—Román Baráti Társaság tag|a" A szerző felvétele saság tevékenysége, munkája, hiszen 1992 óta e társaság tiszteletbeli tagja vagyok. Ezzel a társasággal eredményesen együttműködtem, és már csak ezért sem szeretném, ha tévesen ítélnének meg bizonyos romániai eseményeket. Azt hiszem, a küldöttek nem ismerik kellőképpen az itteni körülményeket. Egy ilyen okos, szófogadó nyilatkozat -— tekintettel a jelenlegi román kormányra — azt eredményezi, hogy a szélsőséges kommunista erők támogatni fogják a társaság munkáját, tevékenységét. Céljait viszont megpróbálják a hatalmon lévő erők hasznára, azaz a saját hasznukra fordítani. Ménesi György