Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-21 / 249. szám
\ SPORT 1994. október 21., péntek Gerendási kesergő — pontvesztésekkel Az október 2-ai játéknapra kiírt Gerendás— MezóTiegyes II. megyei III. osztályú labdarúgó-mérkőzésre hiába sereglett össze a falu futballkedvelő tábora, no és a két csapat, mert a mérkőzés elmaradt. Koch Tibor játékvezető nem vezényelte kezdéshez a labdarúgókat a hazaiak érvényét vesztett orvosi igazolása miatt, s ebből következően a mérkőzést 0—3-as eredménnyel a mezőhegyesiek javára ítélte a fegyelmi bizottság. Az ügy azóta is élénken foglalkoztatja a gerendásiakat, sőt, felháborodásuknak adtak hangot. A minap utánajártunk a történteknek, hogyan látják, ítélik meg maguk az érintettek. Rovatunkban korábban nyomon követtük a gerendási futballcsapat kálváriáit. Azóta rendeződtek a problémák, s.végre jobb feltételek mellett játszhatnak hétről hétre. A mezőhegyesiek ellen is tisztességgel készült a gárda, de... — Az történt, hogy Koch Tibor játékvezető nem találta rendben nyolc játékosunk orvosi igazolását, mivel a mérkőzés előtt két nappal, azaz szeptember 30-án lejárt a hat hónap, s e miatt nem vezette le a meccset — dohog Toncsenka György, a Gerendás edzője, szakosztály- vezetője, majd ekképpen folytatja: — Ugyanakkor ellenfelünknél sem volt mindenkinek rendben az orvosija, igaz, ők ennek ellenére nyolcán ki tudtak volna állni, de hogyan? Hozzánk fordultak kapusszerelésért, néhányuknak nem volt cipője sem, ám azzal már mi sem nagyon tudtuk őket kisegíteni. Koch Tibor közölte a két csapatkapitánnyal, hogy nem vezeti le a kilencven percet. Fél három előtt öt perccel mondtuk neki, hogy kihívjuk a körzeti orvost, dr. Nyerges Sándort, aki meg is jelent rövid időn belül, hogy rendezzük az orvosi igazolásokat. Ám ő fél háromkor lezárta a jegyzőkönyvet, s elment. Ez már csak azért is megmosolyogtató, hiszen a 14 órai hivatalos kezdésre nem érkezett meg, csak úgy negyedhárom körül, mi több, az ellenfél mezőhegyesiek még későbben, s mégis a hivatalos kezdéstől számította az időt. Meg kell, hogy mondjam, a csapat már játszott így a saját felelősségére, írásba adva, s erre hajlandók lettünk volna most is a mezőhegyesiek egyetértésével, csakhogy játszunk, s hogy a közönség se jött volna ki hiába, de Koch úr szóba sem állt velünk! Higgye el, e/ a három pont nem oszt, nem szó roz, hiszen itt kiesni nem lehet, s egyelőre feljutási szándékaink sincsenek. Ézért is érthetetlen számunkra a döntés. — Nem az fáj nekünk, hogy ez a mérkőzés elvitt három pontot tőlünk, hanem azt sérelmezzük, hogy itt a faluban elkezdtünk valamit, újjá akarjuk éleszteni az egykori jó futballt itt Gerendáson, de ilyen hozzáállással elmarasztalni a csapatot ilyen dologért? — méltatlankodik Szenczy János, a helyi Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság elnöke, a csapat egyik patró- nusa: — Persze el lehetne marasztalni ezért valakit, de itt abszolút amatőr szinten és teljesen ingyen csinál mindenki mindent, csakhogy legyen valami. Az embernek így elmegy a kedve az egésztől! Ä szövetségnek mérlegelnie kellene ebben a kategóriában, s inkább segítsen, mintsem elmarasztaljon kétnapos igazolás miatt. Mi azt szeretnénk, ha újra játszhatnánk a meccset, de erre kevés az esély. — Meg aztán azt sem tartjuk helyénvalónak, hogy magával vitte az igazolásokat, s hogy a játékvezetői díjat is felvette. Az útiköltséggel semmi gond, az rendben van, de a mérkőzést nem vezette le, vagyis el nem végzett munkáért nem jár díjazás — veszi át a szót ismét a szakvezető, majd hozzáfűzi: — Summa summárum, nekem is megvan a segédedzőim és a játékvezetőim, így jól tudom, hogy a szabály szerint igaza volt a játékvezetőnek, amit meg is mondtam neki. Azonban a tisztesség úgy kívánta volna meg, hogy ha már késett, ne öt percet adott volna arra, hogy az orvosi igazolást rendezzük. Az orvos jelen volt, mégsem volt megértő. Az érintett játékvezető, Koch Tibor így reagált az ominózus eset kapcsán: — Sajnálom a gerendásiakat, hiszen nem haragból vagy dacból nem vezettem le a mérkőzést, csak azt tettem, amit a szabály elő ír. Vagyis érvényes orvosi igazolás nélkül a szövetségi bajnokságban nem lehet futballozni! Én pedig nem vállaltam magamra a felelősséget. Ami a késést illeti, ez egyszerűen nem igaz, mert a szokásos idő előtt ott voltunk a helyszínen. Még- hogy öt percet!?... Harmincöt percig vártam, hogy előkerüljön az orvos. Ha megjelent volna, természetesen kivárom a vizsgálatot, s rendben elkezdődhetett volna a kilencven perc. De én nem vagyok köteles órákat várnLprre, s mint hivatalosan kiküldött játékvezető, még bulimeccsként sem vezethettem le a találkozót. Én megértem a gerendásiak gondjait, s nem érzem magam hibásnak a történtekért! Tóth Márton, a Békés Megyei LSZ főtitkára kérésünkre a következőképpen szólt hozzá az ügyhöz: — A legfontosabb, hogy Koch Tibor a szabályok szellemében járt el, ezért őt nem érheti szemrehányás. Viszont nem kellett volna elhoznia az igazolásokat, hiszen az mindenkinek a saját tulajdonát képezi. Hogy mit tettem volna, ha én vagyok a játékvezető? Nos, ha ez megvigasztal bárkit is, annak tudatában, hogy a labdarúgók írásban nyilatkoznak, hogy saját felelősségükre játszanak, levezettem volna a kilencven percet... Gyurkó Mihály Halasztottak az orosházi asztaliteniszezők Kulagina az olasz nemzetközi bajnokságra készül I Az utóbbi időben egyre jobb eredmé- ! nyékét elérő, a hét végi I. osztályú Sárköz Kupa ranglistaversenyen egyéniben és párosban második helyet szerző Tatjana Kulagina, az Orosházi MTK asztaliteniszezője hazautazott Moszkvába, emiatt klubja elhalasztotta a Kecskeméti Spartacus elleni október 22-ei, szombati NB IA csoportos bajnoki mérkőzését. Mint Pintér Attila technikai igazgató elmondta: a két egyesület a szövetség hozzájárulásával már meg is egyezett a találkozó új időpontjában. Eszerint november 18-án, pénteken 17 órakor Orosházán találkoznak. Kulaginá- val kapcsolatban egyébként a szakember elmondta, hogy olyan szerződést kötöttek a játékossal, amelyben vállalták: amikor az orosz szövetség igényt tart a játékára, úgy elengedik az idegenlégióst. A 19 éves, tehetséges versenyző most Moszkvában az orosz válogatott tagjaival közösen készül a november 5—6-ai, olasz nemzetközi asztalitenisz-bajnokságra, amelyen a világjelentős asztalitenisz-nemzetei is ott lesznek, köztük természetesen a magyar válogatottak is. (Verasztó) Ma: újabb megyei kézilabda-rangadó A férfi kézilabda NB IB -ben pénteken—a tervezettnél egy nappal korábban — Újkígyóson, a sportcsarnokban 18 órakor megyei rangadót vív egymással a helyi Akvaline KSE és a Csaba Előre KC gárdája. A találkozó esélyeiről kérdeztük a két szakvezetőt. Szabó Károly (Újkígyós):—Remélem, igazi megyei rangadó lesz. Játékosaim, ha felnőnek a feladathoz, csakúgy mint a Tiszavasvári ellen, akkor meglepetést okozhatunk. Sajnos Bocsa deréksérülése nehezen gyógyul, Elek lábáról lekerült a gipsz, már edzésbe állt, de a csabaiak ellen még nem számíthatok rá. Ha lelkesen és jól védekezünk, a kapusok bravúrosan védenek és az eddiginél jobb lesz a helyzetkihasználásunk, akkor van keresnivalónk. A két csapat egyébként ismeri egymást, így nehéz lesz valami újat kitalálni, de megpróbáljuk. Ruck László (Csaba Előre KC): — Ha el akarjuk érni a célunkat — mivel eddig idegenben már sok pontot elhullajtot- tunk — most már vidéken is meg kell kezdenünk a két pontok gyűjtését. A dolog érdekessége, hogy éppen az ellen a Kígyós ellen szeretnénk megkezdeni ezt, amelynek korábban edzője voltam, s több játékosom is innen indult. Elsősorban a két gólerős játékos, Gedó és Fekete semlegesítésére törekszünk, és gyors lerohanásokkal próbálkozunk. Szerencsére sérültünk nincs, így a legjobb összeállításban tudunk szerepelni. A nagy érdeklődéssel várt péntek esti találkozót a Dzsipojf, Szalai kettős vezeti. V.L. Kadett vívók randevúja Békéscsabán A Magyar Vívó Szövetség és a Békéscsabai Előre Vívó Egyesület Békéscsabán rendezi meg az idei kadett vidékbajnokságot, október 29—30-án. Mint Hajtman János vezető edzőtől megtudtuk, elsősorban anyagi okok miatt ezúttal csak egyéni versenyt rendeznek a 2. sz. Általános Iskola tornatermében. Az utánpótlás-viadalra 15—20 egyesület mintegy háromszáz vívópalántáját várják. Újság még: Fekete Gábor a hét végén Pozsonyban lép pástra egy nemzetközi junior tőrversenyen. / Uszótanfolyam A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium újabb kezdő és haladó úszótanfolyamot indít október 24-étól. A foglalkozások hétköznap délutánonként lesznek megtartva. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást az iskolában kaphatnak Budavári István és Szarvas János oktatóktól, s jelentkezni is itt lehet. A fekete gyöngyszem fénye nem kopik meg Nem mellé: Pelé Október 23- án lesz 54 éve, hogy megszületett a brazíliai Trés Coraco- esben Edson Arantes do Nascimento. Mielőtt abbahagynák az olvasást, eláruljuk „művésznevét” is: Pelé. Nemrégiben találkoztunk vele Budapesten, ám mielőtt megosztanánk önökkel ebbéli élményeinket, néhány dolgot el kell árulnunk róla. Eleinte nős volt, ám 12 évi házasság után elvált Rosameri Cholbitól. Pelé három gyerekről gondoskodott: Kelly Christine-ről, Jenniferről és Edsonról. (Nyilván ő focizik most a Santosban.) Pelé — úgy tudjuk — a Santosi Egyetemen végzett, tapasztalatunk szerint kiválóan beszél angolul. Előfordult már vele az is, hogy nyilvánosan énekelt — milliós példányszámú lemezen. (Ezért is röhöghetett nagyot, amikor Pesten egy olyan kazettát nyomtak a kezébe, amelyen Puskás Öcsi hangja szárnyalt. Futballtudását vi- ' szont tisztelettel — többször is elismerte, mi több egyik példaképének tartja.) A többit úgyis mindenki kívülről fújja. A Hotel Aquincumban először mégsem rajta, hanem egy másik fekete gyöngyszemen akadt meg a tekintetünk. Kicsit csalódottak lettünk, amikor kiderült, hogy egy brazil kolléganőnkről van szó. Oda a nagy poén: „leleplezzük” a hódító Pelét. (Elnézést kérek összes egykori magyar tanáromtól...). íme, az a másik, labdagömbölydedségű brazil, fekete gyöngyszem Puskás is tartja (eqy-két évtizede szerzett) vonalait. Grosicsot az elmúlt években beszedett politikai „potyái" nyilván szemlesütősebbé tették... Lesipuskások Pelével szemben, mögülük leselkedne ki az igazi Puskás is, ha tudna... Akiket még ennyi szép „mutató” sem győzött meg arról, hogy Pelé szeretni való teremtés, olvassák el, mit mond egyszer Magyarországról! — Magyarországnak mindig csodálója voltam. Ottjártamkor szép, gazdag kultúrájú országot ismertem meg, ahol gyönyörű napokat töltöttem. De talán nem sértődnek meg, ha azt mondom, számomra Magyarország legismertebb kincse a nagyszerű futballmúlt. Hát nem őszinte ember? S mily tapintatos... Megtölti a termet, igaz — fizikailag — már belépése előtt is dugig volt újságírókkal. A fotósok most is „rettenetesek”: csak a célra összpontosítanak. Türelmes, udvarias, piszokul ráérős ember áll, ül, sétál, beszél előttünk, pedig a sajtón kívül nyakán a fél aranycsapat, s a gorillahad. Pesten nem rúgott labdába — nem vett részt a Magyar Csillagok—Brasil Masters mérkőzésen. (Nélküle is győztek...) S ha már a sport szóba került: tudják-e, emlékeznek-e rá, hogy Pelé első világbajnokságon lőtt gólját 1958-ban, a Wales elleni meccsen lőtte? Az általa végrehajtott ezredik ítélet 1969-ben született meg. Ezt a gólját a Vasco da Gama kapujába protezsálta be. S profimeccsen lőtt utolsó gólját éppen a Santos hálójába akasztotta be a Cosmos csatáraként, 1977. október elsején. Azóta diplomáciai missziót teljesít: a futball utazó nagykövete. Kiss A. János „Puskás énekel... öngóóóóóól!" — azért hazavitte a CD-t Lehoczky Péter képösszeállítása