Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember (49. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-27 / 228. szám
MKÉS MEGYEI HÍRLAPMEGYEIKÖRKÉP 1994. szeptember 27., kedd Acsay doktor Kompokra távozik — Ott még „nem széledtek szét” a tb-kártyák Ismét nincs gyermekorvosa Battonyának Fö Iáink volt. Székely Aladár, (Bleyer) fényképész, aki 1870-ben Békésgyulán született, 1940-ben ezen a napon halt meg Budapesten. Az 1890-es években Gyulán és Orosházán működött. Karácsonyi János Békésmegye története című monográfiájának fényképész munkatársa volt. A fotóművészeti realizmus első'jeles hazai képviselője. Jellemző erejűportrékat készített a 20. század eleji magyar művészeti élet majdnem valamennyi kiemelkedő egyéniségéről s ezeket írók és művészek című albumában tette közzé. Művészetét igen nagyra becsülte Ady, kiről nagyszámú mell- és egészalakos képet készített. 1966-ban Gyula városa Székely Aladár- emlékdíjat alapított. Sporttámogatás. Csárdaszállás önkormányzata az elmúlt hetekben 90 ezer forint támogatást nyújtott a helyi sportkörnek, mely összegből a szakosztályok az év végéig fedezhetik működésük költségeit. Gondjuk volt rá. Megszépülve fogadta a gyermekeket a tanév kezdetén a dombegyházi iskola. A nyáron jelentős javítások történtek az Aradi út 9., 10. és 11. szám alatt. Ez utóbbi épületegységet teljesen felújították. Kisfestők. Hagyomány az békéscsabai ifjúsági házban, hogy Kisfestők néven rajzszakkört indítanak óvodások és általános iskolások részére. Az idén harminc foglalkozást tartanak, és az első 4-én, kedden 16.00 órakor kezdődik A szakkör vezetője Vágréti János festőművész. — Ideérkezésem után az ön- kormányzat segítségével sikerült kialakítanom egy korszerű, számítógéppel is ellátott rendelőt — emlékezik rövid battonyai pályafutásának kezdetére dr. Acsay László. — Sajnos a városban élő 0—14 év közötti gyermekeknek alig 20 százaléka jelentkezett be a gyermekrendelőbe. Többségük a felnőtt háziorvosoknál maradt, mások Mezőko- vácsházára, illetve a gyermekfaluba járnak. Idáig kényszerűségből a háziorvosok gondoskodtak a gyermekekről is. Sajnos a szeptember 1-jén megkötött tb-finanszí- rozási szerződés konzerválta az eddigi állapotokat, magyarán tovább fizet részükre a gyermekellátásért, így reményem sem maradt arra, hogy egy éven belül átkerülhetnének a kártyák hozzám. Az ugyanis nem várható a kollégáktól, hogy önként lemondjanak a gyermekbetegekről, hogy átirányítsák őket hozzám. Igaz, nem is tilthatják meg az átjelentkezést. Csak- hát ezzel az a gond, hogy vagy a félsz, vagy a fásultság meggátolja az embereket abban, hogy felismerjék, hogy érvényesítsék a saját érdekeiket. Véleményem szerint csak akA német RTL-csatomán van egy „Notruf’ (segélykiáltás) című műsor, mely megtörtént eseteket dolgoz fel színészekkel és az események valódi szereplőivel készített interjúkkal. Olyan eseteket filme- sítenek meg, amelyekben valaki életveszélybe került, s hozzátartozói vagy az őt megtalálók mentik meg. Nemcsak szórakoztató, de oktató műsor is, melyből talán valamit tanulhatunk arról, hogyan kell vészhelyzetben viselkor lesz új gyermekorvosa Battonyának, ha a gyermekek ellátását a társadalombiztosítás kizárólag csak a gyermek- orvos számára finanszírozza. — Mindent megértve és mindent elfogadva, számomra is meglepetés az ön távozása. Nem kellett volna még várnia egy kicsit? — Nézze, a feleségem szülés előtt áll. A baba jövetele előtt igyekszünk berendezkedni az új otthonunkban. Másrészt pedig — okulva a battonyai rossz tapasztalatokból — nem szeretném, ha kednünk. Nemrégen egy kisgyermekről szólt a történet, akinél egy otthoni baleset következtében beállt a szívhalál. A nagyapa lelkiismerete és tudása mentette meg. Tudása mondom, mert az újraélesztéshez érteni kell. E film kapcsán újra feléledt bennem a kérdés, amelyet gépkocsivezetői tanfolyamunk elsősegélynyújtó tisztjének is feltettem: miért nem tanítják meg velünk az újraélesztést? Hiszen az a körülbelül 5 perc, Kompokon is szétszélednének a gyermekkártyák. Dr. Acsay László után felkerestük a négy battonyai háziorvos kollégiális vezetőjét, dr. Hajnal Iván Bélát. — Idő kell ahhoz, hogy a lakosság megismerje és elfogadja az idekerülő orvosokat, így volt ez mindannyiónk esetében. Jómagam hét éve dolgozom a városban. Több, mint két évvel ezelőtt valóban megtörtént a szabad orvosválasztás, mégpedig a szimpátia, az orvosok és a betegek között meglévő nexus alapján; kinekamíg valakit „visszahozhatunk”, nagyon kevés idő, és mégis talán az egyetlen esélyünk. A szakszerű újraélesztéshez — mint megtudtam — 3-4 ember kell, ráadásul szívmasszázsunkkal esetleg több kárt okozunk, mint amennyi hasznot: például eltörhetjük a bordákat. Én mégis azt hiszem, mérlegelnünk kellene a nem szakember beavatkozásának lehetséges hátrányait és előnyeit. Stummer Andrea kinek kialakult tehát a betegköre. Nos, amennyiben a családok meg vannak elégedve a választott háziorvosukkal, nehezen szánják rá magukat arra, hogy máshoz vigyék a gyermekeiket. Ami pedig a dolog szakmai részét illeti: a volt körzeti orvosoknak 1998-ig le kell tenniük a háziorvosi szakvizsgát. Ekkortól fogva papír is lesz a kezünkben arról, hogy értünk a gyermekek gyógyításához. Most úgy néz ki a dolog, hogy ha nincs gyermekorvos, akkor értünk, ha van, akkor nem értünk hozzá. — A szülők is így vélekednek? — Szerencsére nem. Kollégáimtól is, tőlem is sokan megkérdezték: muszáj-e átvinniük a kártyákat? Erre nyilván úgy válaszoltunk, hogy nem muszáj. Hogy végül is az emberek mi alapján döntöttek, ezt ugyanúgy nem tudjuk pontosan, mint például a politikai választások esetében. Mindenesetre döntésüket tiszteletben kell tartani. Megjegyzem: a szülők döntését egyedül Acsay doktor befolyásolhatta volna azzal, ha vállal hétvégi ügyeletet a felnőtt körzetekben. Én a helyében nem zárkóztam volna el ettől. Az ügyeleti szolgálat során ugyanis megismerte volna őt a helyi lakosság. Ez azért lett volna fontos, mert végtére is nem a gyermek, hanem a szülő választ orvost. És még valami hozzátartozik a képhez: miután már országszerte megvannak az orvosi körzetek, ezek rovására újakat szervezni meglehetősen bizonytalan vállalkozás... Az 1972-ben alakult, több mint 120 tagot számláló Ke- vermesiek Baráti Társasága szeptember 24-én tartotta idei (sorrendben immár a huszon- harmadik!) találkozóját. — Hetvennyolcán jöttünk össze az ország minden tájáról — tájékoztatott bennünket Pelle Ferenc, aki erre az alkalomra kiadványt is szerkesztett Kevermesi Haza címmel. —Hogyan alakult a találkozóprogramja? — A reggeli gyülekező, a A két orvos után a város polgármesteréhez vezetett utunk. — A hír nagyon letört bennünket is — mondja Takács Dezső. — A jegyző úr is, és én is beszéltem Acsay doktorral. Elmondása szerint azért távozik, mert a munkáját nem igényli a lakosság: a lehetséges 1400 kártyából mindössze 350-et kapott meg. Pedig a védőnők és az önkormányzat is igyekezett meggyőzni minden érintettet a gyermekorvosi ellátás előnyeiről. Mindhiába. A szülők továbbra is a háziorvosokhoz, a gyermekfaluba vagy Mezőkovácsházára viszik az ellátásra szoruló gyermekeiket. Ez azért is sajnálatos, mert az önkormányzat erején felül mindent megtett azért, hogy Acsay doktor úr jó körülmények között, korszerűen felszerelt rendelőben dolgozhasson. Ami nekem a legjobban fáj, az az, hogy most még rosszabb pozícióba kerültünk, mint amilyenben Acsay doktor idejövetele előtt voltunk. Természetesen kiírjuk az új pályázatot. De ki jönne szívesen egy olyan helyre, ahol mindössze négy hónapig tudott megélni az előző gyermekgyógyász!? — Ón mivel magyarázza a történteket? — Azzal, amivel Acsay doktor. A tb-nek van egy állás- foglalása. Eszerint ahol korábban nem praktizált gyermek- orvos, ott nem kötelezhetők a háziorvosok a gyermekek kártyáinak átadására. Ménesi György boldog viszontlátás után egy gyönyörű, kétpapos misén vettünk részt. Ezt követően az idősek klubjába mentünk, ahol a dalárda előadásában kevermesi énekeket hallhattunk, majd egy csodálatos szavalat következett. Domsik Jánosné polgármester és Széchenyi János plébános úr tájékoztatója után társaságunk belső ügyeivel foglalkoztunk, határozatokat fogadtunk el. Az ebéd után következett a rokonok, ismerősök meglátogatása. M.Gy. Dr. Acsay László számítógépre vitte a gyermekek adatait. Vajon használja-e még valaki Battonyán ezt a nyilvántartást? Fotó: Lehoczky Péter Miért nem tanítják meg velünk az újjraélesztést? Kevermesiek Baráti Társasága Megkésett igazságszolgáltatás az eleki tanárnak, néprajzkutatónak Egy igaz ember - Mester György Az Elekiek II. Világtalálkozója idején, augusztusban Elekért Érdemérmet kapott posztumusz Mester (Mahler) György tanár, néprajzkutató. Alábbi írásunkkal rá emlékezünk. Mester (Mahler) György az Elekiek II. Világtalálkozóján posztumusz megkapta az Elekért Érdemérmet Mester (Mahler) György 1918. április 22-én született Eleken. Édesapja, Mahler Flórián vagyontalan kovácsmester volt. Mivel már az elemi, majd a polgári fiúiskolában kitűnt képességeivel, a szegedi kegyesrendi városi római katolikus Dugonics András Gimnáziumba küldték azzal a szándékkal, hogy később papnak tanuljon. Ehhez kezdetben a plébánia anyagi támogatását is élvezte. Később azonban úgy érezte, alkalmatlan erre a pályára, ezért a segítséget megvonták tőle. 1937-ben érettségizett, majd a szegedi Állami Polgári Iskola Tanárképző Főiskolán szerzett magyar—történelem—német szakos tanári diplomát 1941-ben. 1941-ben a temerini (Újvidék mellett) Állami Polgári Iskolába nyert kinevezést. 1943. október 4-én innen hívták be katonai szolgálatra. 1945. május 4-én Ausztriában, Welsben amerikai hadifogságba esett, innen került haza Elekre, ahol az Állami Polgári Iskolába nyert beosztást. 1947-ben kötött házasságot Takács Klára testnevelő tanárral. Nevét Mesterre magyarosította. Legfontosabb feladatának mindig a gyerekekkel való foglalkozást tekintette, bármerre sodorta is az élet. Amikor tehette, segítette a szegénysorsú embereket, gyerekeket. Ezen érzülete, jó szervezőkészsége kapcsán lett az 50-es években az úttörőcsapat vezetője az eleki általános iskolában. Szerette az igazságot, s gyakran mások védelmében is kiállt mellette. Az 1956-os eleki események értékelése nem feladatunk. Mester (Mahler) György a hátrahagyott iratok, a börtönből titkon kijuttatott, WC-pa- pírra írt levél tanúsága szerint mindig vállalta, amit tett. A nem bizonyítható vádak miatt bírósági tárgyalása se volt. Az általunk ismert tények: az 1848-as emlékműnél elszavalta a Nemzeti dalt, továbbá volt egy nemzetiszínű zászlójuk és 1956. október 29-én a helyi hangoshíradóban arról nyugtatta meg a felbolydult lakosságot, hogy nem kell félniük a „telepeseknek”, a „svábok” nem jönnek vissza. Talán épp ezért nem csattant még egy pofon se. Mester (Mahler) György feljelentését Matuska Jánosné írta alá, Nagy József iskola- igazgató sugallatára. 1957. február 13-ától 1958. január 21-éig volt „biztonsági őrizetben”, ezalatt munkaviszonyát megszüntették, mi több, feleségét a 3 kiskorú gyerekével Mezőhegyesre akarták áthelyezni, ám ezt a család barátai megakadályozták. Emberformáló, kemény időszaknak tartotta ezt az évet, bátran vállalta sorsát, soha nem panaszkodott. Sokkal keservesebb volt az ezt követő megaláztatások sorozata. 1961. december 1-ig alkalmi munkákból élt, hosszú ideig — mint valami köztörvényes bűnözőnek —• rendszeresen jelentkeznie kellett a rendőrségen, este 9 órától reggel 5 óráig a házat, a rendőrség engedélye nélkül a falut el nem hagyhatta. 1961-ben Köröstarcsán Vári Imre igazgató merte először alkalmazni az általános iskolában. Előtte még tanyai iskolákba se vették fel „megbízhatatlansága” miatt. Az eleki gimnázium beindulása után, 1963 nyarán helyezték vissza falujába. Itt, mivel a társadalmi, szakmai felemelkedés útja el volt zárva előle, tanítványai és tudományos kutatómunkája kötötték le energiáját. Felkínáltak ugyan neki lehetőségeket, még minisztériumi állást is a BM megyei központjában, bizonyos szolgálatok, ügynökösködés fejében, de minden ilyesmit elutasított. Néprajzi munkáját nem részletezzük. A ’70-es években honismereti szakkör keretében tanítványait is bekapcsolta gyűjtőmunkájába, velük együtt, illetve különböző szakfolyóiratokban, konferenciákon jelentős elismerésben volt része. 1976-ban doktorált a Kossuth Lajos Tudományegyetemen Debrecenben Gonda Béla professzornál néprajztudományból. 1977. augusztus 17-én halt meg szívinfarktusban. M.K.
