Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember (49. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-21 / 223. szám
1994. szeptember 21., szerda NAGYVILÁG pKES MEGYEI HÍRLAP Záró sajtókonferencia Dzsakartában Ötvenmillió dolláros üzlet / Göncz Árpád ma este érkezik vissza Budapestre Veszélyes elaludni a nemzetközi vonatokon Belgrádi lapjelentések szerint veszélyes elaludni a Bécs- ből Belgrád felé tartó „Avala” és „Belgrad” expresszvonat magyarországi szakaszán, mivel Győr és Budapest között gyakran kirabolják a vonatok utasait. A Politika című belgrádi lap jelentése szerint a szinte kizárólag jugoszláv állampolgárságú tolvajok Győr után lépnek akcióba, amikor a vonatról leszálltak a magyar vámosok és határőrök. Az „Avala” kora reggel, a „Belgrád” pedig éjszaka teszi meg a Győr—Budapest útszakaszt, s ez azt jelenti, hogy az utasok általában alszanak kupéikban. A kirabolt utasok beszámolóira hivatkozó cikk szerint a besurranó tolvajok nem alkalmaznak erőszakot, hanem megvárják, amíg a kiszemelt áldozatok elalszanak, s ezután pillanatok alatt ellopják az alvó emberek pénzét és iratait. A Politika szerint a magyar hatóságok nem tesznek sokat a Jugoszláviába tartó utasok biztonságának javítása érdekében: míg korábban a rendőrök a határ és Budapest között végig a szerelvényeken voltak, az utóbbi időben csak a Budapest—Kelebia szakaszon ügyelnek a rendre. „A többi nemzetközi vonat Bécs és Budapest közötti szakaszán nincsenek hasonló gondok, mivel a rendőrök jelen vannak ezeken a szerelvényeken, s így a tolvajok nem mernek akcióba lépni” — írja a lap, amely arról is beszámol, hogy a Bulgárián keresztül Isztambulba tartó vonatokon sem jobb a helyzet. Nemzetiségi incidens Biharvajdán A globális kérdésekben nézeteinket folyamatosan egyeztetni kell, illetve a régióinkban és a nemzetközi szervezetekben támogathatjuk egymást. Természetesen eredményt várunk azoktól a tárgyalásoktól is, amelyeket magyar vállalati vezetők folytattak Dzsakartában — hangoztatta Göncz Árpád a négynapos hivatalos indonéziai látogatását záró keddi nemzetközi sajtókonferencián, kijelölve a két ország további együttműködésének területeit. A magyar államfő elmondta: Indonézia számtalan tanújelét adta annak, hogy számít Magyarországra mint kelet-európai hídfőállásra s olyan országra, amely sajátos lehetőségeivel támogathatja a gazdasági fejlődést. A köztársasági elnök kifejezésre juttatta, hogy Indonéziát mint az ASEAN-országok egyik motorját, stratégiai partnernek tekintjük, nem csupán alkalmi együttműködésre törekszünk. Kapcsolatainkat bővíteni kívánjuk a kultúra és az oktatás területén is: a művészet reprezentánsainak kölcsönös vendégszereplése, a felsőoktatási kapcsolatok javítása, a kutatóintézetek szorosabb együttműködése révén. Szeretnénk, ha mind több turista is eljutna egymás országaiba. Ez utóbbit segítheti elő, hogy a tájékoztató előtt írta alá a magyar delegáció egyik tagja, Szent-Iványi István, a külügyminisztérium politikai államtitkára a két ország közötti légi közlekedési megállapodást. Megszületett egy másik szerződés is: a Magyar Nemzeti Bank és a Bank Indonesia kötött keretmegállapodást a két jegybank együttműködéséről. Göncz Árpád a nap folyamán találkozott vendéglátójával, Suharto elnökkel. A négy- szemközti megbeszélésen mindketten szorgalmazták a két ország közötti parlamenti és kormányszintű kapcsolatok rendszeressé tételét. A hangsúly természetesen a gazdasági együttműködésen volt, s többek között konkrét projektekről is szó esett. Szóba került, hogy Magyarország bekapcsolódhatna Kelet-Jáva villamosításába, alumínium- ipari fejlesztésekbe, illetve Warren Christopher külügyminiszter közlése szerint valamivel több mint háromezer amerikai katona érkezett Hai- tira. A CNN hírtelevíziónak adott interjújában kijelentette, hogy az egységek ellenállásba nem ütköztek, a telepítés incidens nélkül folyik. — Igazán elégedettek lehetünk az első nap eseményeivel. Minden jel arra utal, hogy a dolgok jó irányban haladnak — hangoztatta. Hozzáfűzte: a „békés fogadtatás” ellenére a vállalkozás nem veszélytelen, és az amerikai katonáknak résen kell lenniük. Megítélése szerint az alakulatok néhány hónapig maradnak a szigetországban, de elképzelhető, hogy a létszámukat fokozatosan csökkentik majd. (Az amerikai katonai vezetők közölték, hogy a hét végéig 15 000 főt kívánnak Haitira vezényelni.) A külügyminiszter kifejtette: a kötelék küldetése, megteremteni a hatalomátadás biztonsági feltételeit, szavatolni Jean-Bert- rand Aristide száműzött elnök hazatérésének békés körülményeit és biztosítani a pár hónap múlva esedékes választások megtartását. vízkutatási programokba. Jó esélyei vannak sínautóbuszok szállításának is. A magyar államfő budapesti látogatásra hívta meg Suhartót, aki az invitálást elfogadta. Az államfő röviden értékelte a 11 napos ázsiai körútját is. Kiemelte, hogy a három országban tett látogatásokra a legjobb pillanatban került sor; Mongóliában, Kínában és Indonéziában is kemény gazdasági verseny folyik a piacrajutásért. „A látogatás alkalmat adott arra, hogy felmérhessük: milyen igényeket támaszt velünk szemben a hatalmas helyi piac, s megismerjük lehetőségeinket. A tárgyalások tapasztalatai alapján elmondható, hogy van keresnivalónk ezekben az országokban. Mindenekelőtt a járműiparban, a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazat kiépítésében, az egészségügyi hálózat fejlesztésében, a távközlés és az energetika területén” — állapította meg Göncz Árpád. A várakozásokkal ellentétben a nap remélt üzleti bejelentése elmaradt, de a szakemberek szerint már csak technikai jellegű akadálya van egy mintegy 50 millió dollár értékű üzletnek, amelynek keretében Indonézia magyar buszokat vásárol. A köztársasági elnök indonéziai vizitje kedden kora délután befejeződött. Göncz Árpád és kísérete több mint tízezer kilométeres repülőút után ma este érkezik vissza Budapestre. A Washingtonban élő haiti elnök hétfő estig nem nyilvánított véleményt a megállapodásról, környezetéből azonban többen bírálták a Jimmy Carter volt elnök által kidolgozott egyezményt. Az elnök tanácsadói és segítőtársai szerint a megállapodás nemcsak hogy hézagos, hanem a hatalomátadás időpontjának kitolásával újabb haladékot nyújtott a katonai juntának, amely iszonytató terrort szabadított a haiti népre. Érthetetlennek nevezték, hogy az „Egyesült Államok miképpen bízhat meg közönséges gyilkosokban”, és miként járulhat hozzá „méltóságuk megőrzéséhez és bűneik megbocsátásához”. (Az utóbbival a készülő amnesztiarendeletre céloztak.) Szerintük nem lehet előre tudni, mi fog október tizenötödikéig történni, de nem zárhatók ki az újabb atrocitások a száműzött elnök híveivel szemben. Az elnök környezetében kifogásolták továbbá, hogy a megállapodás nem intézkedik az emberi jogok kirívó megsértéséért felelős hadsereg és rendőrség azonnali feloszlatásáról. A Nagyváradon megjelenő Bihari Napló keddi számának jelentése szerint Bihar megyében súlyos nemzetiségi incidens történt vasárnap. A magyar lakosságú Biharvajda szüreti báljára a közeli Mihai Viteazu faluból román fiatalokból álló harminc— negyven tagú csoport érkezett, megzavarta a mulatságot és verekedést provokált. A lapjelentés szerint a hívatlan vendégek egy teherautóról kihegyezett botokat, vas- és gumicsöveket, láncokat szedtek le és azokkal csépelték a bálozókat, magyarellenes kiA szlovák parlament elnöke „szívesen részt venne” egy olyan háromoldalú találkozón, amelynek gondolatát Adrian Nastase, a román parlament elnöke vetette fel azzal a céllal, hogy Románia, Szlovákia és Jugoszlávia állami vezetői a kisebbségi kérdésről tárgyaljanak. Ivan Gasparovic szlovák parlamenti elnök erről a pozsonyi Új Szó keddi számában nyilatkozott. A lap kérdéseire válaszolva elmondta, hogy eddig még nem kapott írásos felkérést a találkozón való részvételre, de elismerte: a jelzett országok között, a „hasonló problémák” miatt, szóba került egy ilyen találkozó megrendezésének lehetősége. Személyes véleményét hangsúlyozva azonban kijelentette, hogy „Szlovákiában nekünk nem a magyar nemzetiségű áláltások közepette. Több ember megsebesült, Nagy Kálmán bihari lakost olyan súlyosan bántalmazták, hogy Nagyváradra kórházba kellett szállítani, felesége ijedtében elvetélt. A támadók akkor távoztak, amikor hírül vették, hogy a bál szervezői értesítették a rendőrséget, amely azonban nem szállt ki a helyszínre. A történtekről a falusiak háromtagú küldöttsége tájékoztatta a megyei RMDSZ-t. Az RMDSZ helyi vezetői az események hatósági kivizsgálását sürgetik — írta a Bihari Napló. lampolgárokkal, hanem a magyar politikai pártokkal vannak problémáink.” Arra a kérdésre, hogy a román hadsereg nemzetiségi zavargások esetére kidolgozott — időközben cáfolt — titkos tervének mintájára Szlovákia is elfogadhatónak tartana-e valamilyen hasonló intézkedést, a szto- vák parlament elnöke az Új Szónak így válaszolt: „Valamennyi országnak rendelkeznie kell védelmi doktrínával, amelyet tiszteletben kell tartani. Amíg nyugalom van és a nemzeti kisebbségek elégedettek szociális, gazdasági és nem utolsósorban politikai helyzetükkel, az említettekre nincs szükség.” Megjegyezte, hogy „a szlovák politikai erők úgy viselkednek, ahogy az a magyar politikusok magatartásából következik.” , í Die Presse \ ,. A i J írja Világméretű kihívás A világ 5,5 milliárd lelket számláló lakossága évről évre további 95 millióval növeli ezt a számot, ami évtizedenként közel egymilliárd. Az Egészségügyi Világszervezetnek és az ENSZ Népesedési Alapjának becslései szerint 2025-ben kilencmilliárd, 2050-ben 10-—14 milliárd ember él a földön. Ez a népességnövekedés nem egyenletesen oszlik meg bolygónkon. A feltételezett megkétszereződés 95 százaléka a világ szegényebb tájain fog bekövetkezni: Indiában, Kínában, Közép-Amerikában és Afrikában. A gazdagabb országokban viszont csak lassan fog növekedni a lakosság lélekszáma, sőt egyes helyeken (például Franciaországban vagy Japánban) vissza is esik. A világ sok vidékén egyre fiatalabb lesz a társadalom (a kenyai lakosság 60 százaléka 15 éven aluli), másutt viszont egyre inkább elöregszik (a svédek 20 százaléka 65 évesnél idősebb). A népességnövekedés tehát egyoldalú. Ugyanakkor a jólét, és ami még fontosabb, a tőke, a tudomány, a kutatás és fejlesztés a lassan növekvő vagy egyenesen stagnáló társadalmakba települ. A tőke, az infrastruktúra, a kutatás és fejlesztés, az egyetemi és az egészségügyi rendszer ott bomlik fel, és ott merülnek ki leggyorsabban a természeti kincsek, ahol a lakosság ugrásszerűen növekszik. Ruanda és Szomália összeomlása ízelítő ebből. Az egyik oldalon állnak tehát a gyorsan növekvő, fiatal, erőforrásokban szegény és rosszul képzett társadalmak, a másik oldalon pedig a gazdag, technológiai ötletekben kifogyhatatlan, demográfiai szempontból viszont elöregedő társadalmak. A legnagyobb kihívás, amellyel ma a világ szembetalálja magát: miként akadályozza meg, hogy e választóvonalak világrengető válságokká alakuljanak? E vonatkozásban a Nobel-díjas Kendall-lal értek egyet, aki úgy vélte: „Ha nem mi stabilizáljuk a lélekszámot a jog, az emberiesség és a könyörüld segítségével, akkor majd megteszi ezt a természet helyettünk, méghozzá brutálisan és könyörület nélkül.” Christopher elégedett, Aristide hallgat Tizenötezer amerikai katona érkezik Haitira Románia, Szlovákia, Jugoszlávia Hasonló „problémák” FELHÍVJUK TISZTELT VÁSÁRLÓINK FIGYELMÉT, HOGY AZ mwEÍtzÁL-------FERRO TELEP MINDEN EGYSÉGE ( BÉKÉSCSABA BERÉNYI ÚT 139.) UIIIUHLMI lí S ZfínTÁKUllC FERROGLOBUS, METALLOGLOBUS, NAGYKERESKEDELMI RAKTÁR SZEPTEMBER 28-fól LELTÁROZIK A NYITÁS VÁRHATÓ IDŐPONTJA OKTÓBER 4. ÉRDEKLŐDNI A 453-453-as TELEFONON