Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember (49. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-19 / 221. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1994. szeptember 19., hétfő föltünk voll. Buzáth János 1870-ben ezen a napon született Battonyán, és 1936- ban Budapesten halt meg. Jogot végzett a budapesti tudományegyetemen. A főváros szolgálatában a közélelmezési, majd a középítési ügyosztályon dolgozott. Tanácsnok 1911—1919 között, majd nyugdíjazásáig tényleges székesfővárosi alpolgármester. Közreműködött egyebek mellett a fővárosi elektromos központ építésében, korszerűsítette a vízműveket, közreműködött a fővárosi fiúárvaház balatoni üdülőtelepének létesítésében, a Műcsarnok átvételével a képzőművészeknek adott állandó kiállítási lehetőséget a fővárosban. Kiváló tanulók. Az újkí- gyósi képviselő-testület legutóbbi ülésén a napirend előtt két kiválóan tanuló újkígyósi diák kapott jutalmat az „Újkígyósért” Alapítvány elnökétől. Gécs Gyula középiskolai tanuló az országos tanulmányi versenyen negyedik helyezést ért el, míg Orvos Gábor fizikából és kémiából jeleskedett, többször megyei versenyt nyert, de országosan is kiemelkedő eredményeket tudhat magáénak. Rendhagyó óra. A Megyei Könyvtárban, Békéscsabán szeptember 29-én 10 órakor az alsó tagozatosok részére rendhagyó órát tartanak a Békés megyei népzene, népi hangszerek, néptánc és népviselet témakörből. Előadók: Kolarovszki Mária népviseletkészítő, MlnárPál koreográfus és a Békés Banda. Az osztályok részvételi szándékukat szeptember 19-én a délelőtti órákban a 454-354/101-es telefonszámon jelezhetik! Aki műfajt teremtett magának Az akvarellben a pillanat határoz meg mindent A festő, Feldmann Tibor régen elkötelezte magát az akvarell mellett Fotó: Szűcs László Feldmann Tibor orosházi festővel való beszélgetésünket a kettős jubileum indokolta: 30 éve tagja az Orosházi Festők Csoportjának, az idén pedig ötödik alkalommal kapott meghívást az Egerben megrendezett Országos Akvarell Bienná- léra. (Ide azokat a művészeket várják, akik hosszú éveken át bizonyították már kivételes tehetségüket. A szervezők kétévente mérik fel a mai magyar akvarellfestészet főbb törekvéseit) A jubileumi riportra teli táskával érkezett Feld- mann Tibor. Amikor megkérdeztük tőle, hogy mi mindent gyűjt ebben, lassan szedegetni kezdte elő emlékeit, képeinek fotókópiáit, kiállításainak albumait, az újságkivágásokat, amiket a hosszú évek során gyűjtött csokorba. A három évtizedet felölelő emlékezés helyett, mi inkább a legfrissebb élményeire voltunk kíváncsiak, ezért az egri biennálé került beszélgetésünk középpontjába. — Kiknek a társaságába kapott meghívást Egerbe? — Az ország legjobbjai — fiatalok és idősebb művészek — voltak Egerben a Dobó István Vármúzeumban, ahol dr. Bajkay Éva, a Magyar Nemzeti Galéria grafikus osztályának vezetője tisztelt meg bennünket jelenlétével. Az évek során —összehasonlítva az eddigiekkel — úgy tapasztaltam, hogy az idei „termés” nagyon nívós volt. A zsűrinek nem volt könnyű dolga. Számomra azért is kedves ez a város, mert ahányszor csak megjelenek a bienná- lén, már régi ismerősként fogadnak a vendéglátók. —Mikor barátkozott meg az akvarellel? — Mindig ehhez vonzódtam, mert temperamentumosán, jól komponálhatok a képek. Ügy gondolom, hogy én megteremtettem a magam műfaját. Igaz, megfelelő készség kell a megvalósításához. Az akvarellt nem lehet radírozni, másnap folytami. A pillanat határoz meg mindent. —Még az ihletet is? — Ihletet teremteni is lehet... Egyébként ha meglátok egy karakteres fejet, ha elém kerül egy faág, akkor azonnal témát látok benne. — A festők csoportjában hogy érzi magát? — Remekül! Minden hétfőn találkozunk az orosházi műteremben. A társaság azért is él, létezik, hogy ha én, vagy más nem fest, akkor fest a harmadik. Egymás jóvoltából állandó kontroll alatt vagyunk, persze mindannyiunknak más a képlátása, mindenki másként fest. Betöltöttem az 50. életévemet, de még mindig ott vagyok közöttük, és igyekszem hangulatot teremteni. — Mostanában mi ihlette meg? — Hollandiában jártunk a csoporttal, az ott látottak nagyon megragadtak. Télire tartogatom az élmények megfestését. Lovasberénybe is kaptunk meghívást, az ott készülő festményeket pedig hamarosan kiállítás keretében mutatjuk be a Petőfi Művelődési Központban. Csete Ilona „A békességet szeretjük” A ház körül pedáns rend és tisztaság. A kertben tavasztól őszig pompáznak a virágok. A gyümölcsfák szakszerűen metszett koronái a jó gazda keze munkáját dicsérik. Szász Ferenc és felesége, Bözsike néni Kamuton élő szerény, dolgos nyugdíjas emberek. — Sokat fáradoztunk azért, hogy öregkorunkra békés otthonunk legyen — mondja Bözsike néni. — 1972-ig mi is tanyán laktunk, és a termelő- szövekezetben férjemmel együtt dolgoztunk. A kötött munka után ott is a kertünk ápolásával, a gyümölcsös gondozásával foglalkoztunk. Nem kellett akkor permetezni, mégis megtermett az őszibarack, kék szilva és a zamatos ízű körte is. A szobában a 82 éves Feri bácsi elmélyülten olvas: — E kikapcsolódás ad nekünk szellemileg és lelkileg felfrissülést — mondja Feri bácsi. -— Televíziót ritkán nézünk, a világ így is telve van békétlenséggel. Mi ketten a feleségemmel csak a békességet szeretjük. — Hány évet éltek le így együtt? — Májusban volt az 50. házassági évfordulónk, de Erzsébet napra tervezzük annak megünneplését. Karácsony táján a család és mi is ráérünk. Egymás kölcsönös megbecsülése és tisztelete adott erőt ahhoz, hogy békességben együtt maradtunk. Ha a feleségem „elsózta az ételt, akkor én megcukroztam” — mosolyog Feri bácsi. —Sok a házkörüli tennivaló? — Nekünk már igen, hiszen az egészségünk évrol-évre hanyatlik. A kertben a hortenzia, margaréta, petúnia és a rózsák gondozást igényelnek. Az idén bármennyire is igyekeztünk, a burgonya és a gyümölcstermés kevésnek bizonyult. Szerencsére a tavalyi évben számtalan üveg befőttet tettem el, így csak a dinnye eltevésére lesz most gondom. —- Hogyan tudják óvni egymást? — A nyugodt és kiegyensúlyozott házasélet mindkettőnknek hasznára vált. A kialakult betegségeinket — magas vérnyomás, végtagfájdalmak — idős korunkra jellemző állapotnak értékeljük. Gyógynövényekből teát is készítek, azzal is kúrálom e problémáinkat. A mindennapi tettrekész- ség nem enged elfáradni kettőnket. Itt az ősz, újra kell ásni a kertet és kapálni a szamóca talaját. A hulló faleveleket összeszedni, gereblyézni, hogy a telet is tiszta udvarral várjuk — zárja a beszélgetést Bözsike néni. A munka iránti szeretetük kifogyhatatlan, míg a dolgos kezek már lassú tempót diktálnak. Bróda Ibolya A Kincskereső kínálja A diákszívek kora őszi, iskola- kezdés körüli mélabúját vérbő humorral igyekszik eloszlatni a Kincskereső szeptemberi száma. Egy vidám vers (T. S. Eliot: A ladiklaki kandúr), egy különlegesen játékos robotfickó (Gépzengúz) története, no meg a korábban franciául közölt La Fontaine-mese, (A róka és a holló) kacagtató Rom- hányi-variációi — a remek illusztrációkkal párosulva — bizonyára meg is felelnek erre a célra. A szülőföldem szép határa sorozat Petőfi Kiskunságára kalauzol, mellette Illyés írását olvashatjuk a költőről: „Lelke itt született meg...” címmel. S ahogy jelen van a természet ezekben a versekben, éppúgy jelen van a költészet Felix Salten megkapó őzregényében, melynek első részét—pazarul illusztrálva — olvashatjuk a szeptemberi számban. Ugyancsak a természet a témája a Kincses teátrum-nak: Fekete István Bagoly című írását színpadra átdolgozta Tölgyessy Árpádné. A család évéhez is több szállal kapcsolódik az új szám. Emberség a tisztiorvosi szolgálatnál Mezőkovácsházán Szabályosan, de sérelmekkel nyugdíjba küldve Személyes panasszal kereste meg szerkesztőségünket Szta- noj Miklósné mezőkovácsházi lakos, aki 35 éven át, a nyugdíjazásáig látta el a várositerületi védőnői feladatokat. Bár a nyugdíjkorhatára betöltésével kapcsolatos intézkedések szabályosak voltak, hogy mégis írunk az esetről az az érintett határozott kérése, valamint az a sok más hasonló egyéni sérelem, amelyről az egyszerű ember nem akar, vagy nem mer szólni. A történet ott kezdődött, hogy Sztanojnénak szándékában állt a nyugdíjkorhatár betöltése után még 14—15 hónapot dolgozni. így együtt kezdhette volna meg a nyugdíjas éveket a férjével. Ezt — fél évvel a szóban forgó idő előtt —- közölte a szakmai felügyeletet ellátó megyei vezető védőnővel, aki biztosította: igényt tartanak a munkájára. A sors azonban közbeszólt. Idézet Sztanojné leveléből: „1992-ben döntés született arról, hogy az ANTSZ Városi Intézeténél szükséges a vezető védőnő, így kerültem át ehhez az intézethez. Egy újonnan szervezett szolgálat munkatársa lettem, munkahelyi vezetőm a városi iisztifőorvos, dr. Kaposi Mária volt. Önállóan dolgoztam, a tisztifőorvosnőt mindenről tájékoztattam, irataimat postázás előtt aláírattam. Tettem ezt annak ellenére, hogy nem egy épületben dolgoztunk. Az elmúlt két esztendőben ugyanis a helyi rendelőintézetben volt a munkahelyem, mivel az ANTSZ épületében nem volt számomra ,,négyzetméter”. Elképzelhető a távolság miatti ingázás kényelmetlensége, és hogy a tényleges munkakapcsolat milyen rövid időből tevődött össze.” Sztanojné több alkalommal kérte az intézetbe való áthelyezését, de lehetőséget nem kapott. Mint mondta, kezdettől unszinpatikus volt a doktornőnek, de hogy miért, arra soha nem kapott választ. A munkája ellen kifogást nem emelt, panasz nem merült fel. A fordulat akkor következett be, amikor a rendelő átalakítási munkái miatt mégis az ÁNTSZ épületébe kellett költözködnie. Nézeteltérésük támadt. A kialakult helyzet miatt meghallgatást kért a munkáltatói jogkört gyakorló megyei tisztifőorvostól, dr. Kiss Viktóriától. ,,Munkáltatóm sok tekintetben kritikával illette a munkahelyi vezetőm módszereit, de kérte hogy dolgozzunk továbbra is együtt. Ekkor fel sem merült a nyugdíjaztatásom. Másnap Budapesten voltam értekezleten, s ezt követően fogadott a meglepő hír: a városi tisztifőorvos az utódomat keresi, nem tud velem dolgozni. Mennem kell. Ez kínos gyorsasággal be is következett” — írja. Az érintett munkaviszonyát 1994. december 29. napjával felmentéssel megszüntették. így éppen 64 munkában eltöltött nap hiányzik a 35 évből, ami után közel 150 ezer forint jubileumi pénz illette volna meg a dolgozót, s ez a nyugdíj mértékére is kihatott volna. Feltételezheti tehát, hogy a munkáltatót a munkahelyi vezetője róla alkotott rossz képe motiválta a felmentésben. „Kolléganőim, a körzethez tartozó egészségügyiek is felháborodásukat fejezték ki: ez az emberség az egészségügyben? Az igaz, hogy a felmentés jogszerű, de a kisembernek bele kell törődni a sorsába? Én már elmondhatom, mert nincs félnivalóm. A városi tisztifőorvosnak a közismerten rossz modora miatt szinte mindenkivel nézetkülönbsége támad. Ha már visszaállítottuk a nagymúltú tisztiorvosi szolgálatot, akkor legyen annak tekintélye. A kisember problémáinak megoldása pedig semmiképp se jelentse a visszavonulást, a meghátrálást vagy az elzárkózást.” A témában felkerestük dr. Kaposi Mária városi tisztifőorvost, aki elmondta: a felmentés és a véleményalkotás a munkáltatót illeti. Ezután dr. Kiss Viktória megyei tisztifőorvos asszonyt kérdeztük meg, aki készségesen válaszolt kérdésünkre. — Mint ahogyan a hivatalos álláspont is tartalmazza Sztanojné 1994. január 22-én betöltötte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál fennálló munka- viszonyát. A közszolgálati jogviszonya alapján nyugellátásra jogosult. Ezt számára előnyösen ez év decemberében meg is adtuk. Humánus munkaerő-gazdálkodásunkat figyelembe véve — éppen az érintett egészségi állapota miatt — a hivatalosan járó 3 hónap helyett 5 hónap felmentési időt adtunk. Ezáltal a jövő évi nyugdíjemelésből már ő is részesülhet. Intézményünknél harmadik éve az a gyakorlat, és a pénzügyi megszorítások is ezt irányozzák elő, hogy aki eléri a nyugdíjkorhatárt, azt elengedjük. Van, aki örömmel veszi, van aki szeretne tovább dolgozni, de sajnos erre nincs mód. Természetesen ami jár, azt kifizetjük dolgozóinknak, de azt ne várja senki egy munkáltatótól, hogy plusz járandóságokért időn túl is dolgoztasson. Ez másokkal szemben sem lenne tisztességes. — Mit tud a munkahelyi vezetővel történt nézeteltérésről? — Személyesen nem voltam tanúja a vitának, de éppen a Sztanojné jelzése alapján ismerem az esetet. A magam részéről igyekeztem a helyzetemhez mérten elsimítani a vitát és kértem, hogy a munkában úgy dolgozzanak együtt, hogy a szakmai rész ne szenvedjen csorbát. Mezőkovács- házára nem járhatok ki minden nap, az ottani tisztifőorvos a felelős vezetője az intézménynek. Eddig ellene senki sem jött be panaszkodni, negatív jelzést sem kaptam. A nyugdíjazás nem szívesség kérdése, ami jár az jár, de senkivel nem tehetünk kivételt. Nem történt méltánytalanság és döntésemben nem motiváltak a személyes dolgok. Az eljárás szabályos volt. H.M.
