Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember (49. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-16 / 219. szám
Újkígyósi búcsú. Szeptember 18-án lesz a híres-nevezetes újkígyósi búcsú. Nagy hagyománya van ennek az ünnepnek: nem létezik olyan búcsú, ahova az ország minden részébe szétszóródott kígyósi- ak haza ne jönnének erre az eseményre, összekötve a településen élő rokonlátogatással. Egyéni tankönyvellátás. A kaszaperi általános iskolában tavaly vezették be azt a gyakorlatot, hogy önkéntes felajánlóktól összeszedik az elmúlt évben használt, de még jó állapotban levő felsőtagozatos tankönyveket. Az idén ezt a kezdeményezést megtoldva a központi támogatásból és az önkormányzattól kapott pénzből kiegészítették és egységcsomagokat hoztak létre. Ezzel a módszerrel az iskola tanulói közül, aki adott vissza régi könyvet az 300, aki nem, az 800 forintos egységáron jutott az idei tankönyvekhez. Kutyák versenye. Az Orosházi Kutyaiskola rendezésében országos agility versenyt rendeznek szombaton Orosházán, az Eötvös Téri Általános Iskola sportudvarán, ahol a Hungária Agility Klub vonultatja fel legképzettebb négylábúit. Az első forduló 9 óra 30 perckor, a második pedig 13 órakor kezdődik. Lakbérnövekedés. Gyomaendrőd önkormányzata emelte a bérlakások bérleti díját. Ez mintegy 90 lakást érint. A rendelet szerint a módosítás összege néhol 100 százalékot is emelkedik. Eddig a lakásfenntartási támogatásra a bérlők 15 százaléka adott be kérvényt a hivatal szociális osztályához. Rászorultság alapján, a lehetőségekhez képest számíthatnak kompenzációra. Boldog új tanévet, tanár Akinek nem Zsabka Erzsébet a gyulai Bay Zoltán Gimnázium Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola tanára. Elvégezte az Egészégügyi Főiskolát, a JATE biológiatanári szakát, és jelenleg a Testnevelési Egyetem mentálhygiénés szakára jár. Eddig anatómia-élettant, szakmai gyakorlatokat, és ápoláslélektant tanított. Jövőre az iskola olyan tárgyak oktatását is megkezdi, amikhez egyedül ő folytat tanulmányokat: mentalhygiéne és kommunikáció. Övé a jövő! Legalábbis nemrégen még így hitte. — Augusztus 23-tól a Népjóléti Minisztérium által szervezett többnapos szakmai továbbképzésen vettem részt, ahonnan egy rossz érzettől vezérelve váratlanul hazautaztam, hogy részt vehessek az péntek MEGYEIKÖRKÉP A pánsíp mestere Meglehetősen ritka hangszert, nevezetesen a pánsípot választotta magának hangszeréül Marksteiner Béla. Azt a hangszert, mely állítólag Bolíviából, Chilén és Indián át jutott Európába, s úgymond az elmúlt évszázadban jellegzetes román népi hangszerré vált. Aki ismeri ezt a nádból, bodzafából, rózsafából, újabban üvegből készült hangszert, annak a kezében könnyedén trillázik, jajgat, dalol, zokog vagy melankolikusan búg. A hangszer ősi mesterei egy köteg különféle hosszúságú nádat vettek markukba, s azt fújva szólaltatták meg, mint hangszert. Aztán, ahogy jöttek a gyors, virtuóz számok, újítottak rajta: sorba rakták, hogy ne mozogjanak a csövek, s így a zenész tiszta hangot csalhat ki hangszeréből. Ma már különböző méretű, hangzású pánsípon játszanak e hangszer szerelmesei, közöttük Marksteiner Béla. — Lassan huszonöt esztendeje telepedtem át Romániából, Aradon születtem, ott éltem, sportoltam, s tízéves koromtól tanultam hegedülni, tanultam zenét — kezdi a házasságkötés révén Békéscsabán élő autószerelő, majd arról mesél, hogyan tanult meg ezen a hangszeren játszani. — Lehet, hogy furcsa: itt Magyarországon kaptam kedvet a hangszerhez. Sportoltam, van tüdőm hozzá, a kottát ismerem, a hallásom kitűnő, szóval minden adott volt a kezdéshez — emlékezik vissza. Aztán arról beszél, hogy a pánsíp a világ egyik legnehezebb hangszere, hazánkban csupán néhányan játszanak rajta, két kezén össze tudja számolni valamennyit. A tucatnyi, különféle méretű hangszer egyikéből próbálok hangot elővarázsolni, de egy istennek sem sikerül. Értő kezekben viszont engedelmeskedik a pánsíp. — Évekkel ezelőtt szerettem volna pánsíp-tudásomat tökéletesíteni, ezért zenetanárt kerestem. Az első mesterem Ion Oprea, a Bukaresti Filharmonikus Zenekar tagja volt, akinek azonos nevű édesapja világhírű pánsípművész hírében állt, több nagylemeze jelent meg. Aztán, amikor tehettem Brassóba, George Ungureanuhoz, a ma élő legnagyobb román pánsípművészhez jártam át tanulni, technikámat tökéletesíteni—meséli beszélgetőpartnerem. Közben előkerül édesapja régi, értékes hegedűje, aminek külön története van. Az elmúlt hetekben aztán Marksteiner Béla egy rangos versenyen bizonyította tehetségét, tudását és felkészültségét. A magyarországi román szövetség jóvoltából Li- pován részt vett a nemzetközi ének- és hangszerszólisták fesztiválján és versenyén. — A fellépésen előírás volt a népviselet. Vegyes, olténiai és aradi viseletét sikerült kölcsönöznöm. A fesztiválon több mint ötven szólista állt a szabadtéri színpad óriási közönsége és szakavatott zsűrije elé, közöttük pánsíposok is. — Milyen műsorral lépett fel? — Itthon a legaprólékosabban kidolgoztam, összeállítottam produkciómat úgy, hogy legyen benne magyar és román zene is. Bartók-zenét választottam, azért mert Romániában ismerik és szeretik Bartók muzsiMarksteiner Béla: a pánsíp a világ egyik legnehezebb hangszere káját. Aztán eredeti román népzenét tűztem még műsoromra. Mindenkinek kellett játszania szólót és zenekari kísérettel. Engem a Moldáviából érkezett, tizenkét tagú kisinyo- vi együttes kísért. Remek zenészek, bejárták a világot, de román földön a fesztiválon szerepeltek először. — Milyen eredményt ért el?—faggatom, miközben elém teszi az Adevárul című újság csaknem féloldakas cikkét, mely „Egy magyar Magyarországról, aki szerelmes lett a román népzenébe” címmel közöl róla cikket. — Az interjú két részletben készült: az első fele a próbák során, a második fele az eredményhirdetés után, amikor már művész úrnak szólított az újságíró. Megnyertem a fesztivált, a vele járó 40 ezer lejjel, ami odakint egy átlagos bérű embernek három havi keresete. Csodálatos, felemelő érzés volt átvenni a diplomát, majd felszabadultan, ütemes vastaps mellett játszani komoly zenét, könnyűzenét és népzenét. — Hazai nevezetesebb fellépései? — Többek között szerepeltem Halmos Bélával, Sebő Ferenccel és Kovács Tivadarral. Felléptem Pesten a Vigadóban, több mint tízezer néző előtt a Budapest Sportcsarnokban, a Petőfi Csarnokban és az ország tucatnyi nagyvárosában, valamint községében. — Mennyit gyakorol? — Naponta két órát. Emellett a gyulai vegyes kórusban énekelek. — Fellépések? — A fesztiválon sok meghívást kaptam, ezek időpontjának egyeztetése folyamatban van. Legközelebb a hét végén Pécsett, a magyar—román tárgyalások rendezvényén lépek közönség elé. Szekeres András kezdődik meg a tanítás... iskola tanévnyitó értekezletén. A tanáriban, a kolléganőimtől hallottam a hírt: két dolgozót elküldték, az egyik én vagyok, az értesítőlevél állítólag a postán van. —Lehetett erre számítani? — Várható volt a létszám- csökkentés, ezért többször kértük, hogy legalább az év végén mondja meg kinek nem lesz állása. De erre csak most került sor. — Gondolom őt is megkereste a hír hallatán? — Elindultam az értekezletre a többiekkel, közben találkoztam szembe vele. Közölte, hogy az értekezletre nem mehetek be, ennek ellenére megtettem azt. A kollégák figyelmét kértem. Bárki feltette volna a helyemben a kérdést; miért éppen nekem szüntették meg a munkaviszonyomat, és miért ilyen módon? Tényleg, miért éppen én? „Feladatelmaradás, megszűnt az a feladat, amit eddig ellátott.” Nem értettem a dolgot, mivel a tantárgyak, amit eddig tanítottam, léteznek, és van olyan tárgy, amit csak én taníthatnék, így külső óraadóval fogják megoldani. „Egyébként is magának van a legmagasabb végzettsége, maga tud a legkönnyebben elhelyezkedni!”— mondta az igazgató. De könyörgöm, szeptember elsején?! Hazatérve átvettem a postán az „elbocsájtó szép üzenetet”. Természetesen megkérdeztük az intézmény igazgatóját, Márki-Zay Lajost is, ő a következőkről tájékoztatott bennünket: — Nem szeretném, ha Bay Zoltán nevét és az iskolánk jó hírét egy ilyen történet aláásná, hiszen sajnos az elbocsátások ma már elég gyakoriak máshol is. Iskolánkban érettségire épülő képzés folyik, ezért hozzánk augusztus 26-áig lehetett jelentkezni. így csak most derült ki, hogy az érdeklődés sajnos messze elmaradt a várttól. Ebben az évben így 5 osztállyal kevesebb indul, mint tavaly. Ezért voltam kénytelen most úgy dönteni, hogy két dolgozótól meg kell válnunk, mert egyszerűen nem tudok nekik munkát adni. Úgy gondoltam, hogy olyat választok, akinek a sorsát legkevésbé töri meg ez a helyzet: kisgyermekeket nevelő vagy nyugdíj előtt álló dolgozót nem akartam ennek kitenni. Nem hiszem, hogy a kolléganő az ő végzettségével, az előtte álló 14 hónapban nem tudná megoldani a helyzetét, addig ugyanis fizetést — végkielégítést fog kapni! A.Gy. Olvasóink írják .. .....................= A z itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzőit eló'zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Visszhang A várfürdő nem volt veszteséges? A Békés Megyei Hírlap július 27-ei számában Tudósítás vagy hangulatkeltő politikacsinálás címmel bíráltam a lap Gyulával kapcsolatos működését. Többek között kifogásoltam azt, hogy a várfürdő igazgatóját—aki 1992-ben egy műszakilag lerobbant és súlyosan ráfizetéses üzemet vett át és tett nullszaldóssá—több cikk is pellengérre állította. Ez indította Ory Lászlót, a várfürdőt is 1991-ig magában foglaló Gyulai Vízművek volt igazgatóját a lap augusztus 26-ai számában, a Visszhang rovatban közölt önigazoló írásra. Ory László a műszaki lerobbanás cáfolatára közli, hogy a Gyulai Vízművek 25 év alatt, 1967—1992 között 250 milliót költött a váifürdőfejlesztésére. Ez igaz, de az is, hogy a látványos és mutatós fejlesztések ára az volt, hogy a vízművek vízellátási és csatornázási fejlesztései háttérbe szorultak, a karbantartások nemkülönben. így pl. 1981-ben 612 ezer Ft-ot fordítottak a vízellátás és 618-ata csatornázás fejlesztésére, míg a fürdő 31,6 milliós beruházásban részesült. 1980-ban sem volt eredendően más a helyzet; a vízellátás 9,7, a csatornázás 10,4, a fürdő 15,5 milliót kapott fejlesztésre. A szakemberek egybehangzó állítása szerint a vízellátás igényelte és igényli a több beruházást és karbantartást! A kétségkívül látványos fürdőberuházások közben a fürdő általános műszaki állapota igenis romlott: pl. évtizede fontos volt egy új kút fúrása, de elmaradt —1 holott az 1. sz. gyógykút kompresszoros üzemmódra állításával tönkretették a kutat, amely a végét járja... Eveken át elmaradt a gyógyászati részleg szellőzésének megoldása, ugyancsak éveken át halogatták a ,.lovarda” életveszélyes tetőszerkezetének felújítását is. A legfontosabb: a fejlesztések közepette tökéletesen leromlott a fürdő közműhálózata (még használható közműtérképe sem volt az üzemnek...). A beruházások kivitelezése sem volt problémamentes:— így pl. 1968-ban összekötötték a4. sz. kutat a fürdővel, de később homályos körülmények közt eladták a kutat a húskombinátnak, stratégiailag rossz pozícióba hozva a várost és a fürdőt... A 25 méteres uszoda és a kupolás csarnok gázfűtése elhibázott, méregdrága megoldás. 1987-ben valóban számos kereskedelmi egység épült a fürdő területén—itt azonban az Áfész is részt vett a fejlesztésben, majd a fürdőnek ,.sikerült" olyan szerződést kötnie, ami szerint az Afész a fürdőbeli egységek kimutatott éves haszna 50%-átfizette a fürdőnek. Nem csoda, hogy e téren 1991 - ben (pl.) már semmi bevétel nem jelentkezett, sőt ráfizetés!!) mutatkozott. (Ma a fürdő 10 milliót inkasszál kereskedelmi bérlőitől, partnereitől!) Ory László állítja, hogy a város semmivel sem járult hozzá a fürdőfejlesztéséhez, fenntartásához. Nos pl. 1985-ben a vízművek összesen 42,9 milliós fejlesztést hajtott végre — ebből 7 milliós volt a tanácsi támogatás és 12,1 millió jött a Vízügyi Alapból. (Tudni kell, hogy a vízművek gazdálkodásánál szinte kibogozhatatlan volt az, hogy mit költött egy-egy ágazatra, azaz a vízellátásra, fürdőre stb.) 1987-ben 42,3 millió forint volt a fejlesztés, ebből tanácsi támogatás volt 17 millió, egyéb forrás pedig (nem vállalati) 7 millió. Végül: a várfürdő nem volt veszteséges? Nos vessünk pillantást az alábbi táblázatra: A várfürdő állami támogatása és eredménye (haszna) 1988— 1993. Állami támogatás 198812 millió Ft 198912 millió Ft 199013 millió Ft 1991 — 1992— 1993— Eredmény 0,15 millió Ft 1,02 millió Ft 2,30 millió Ft —6,23 millió Ft —0,26 millió Ft —2,28 millió Ft A fürdő üzemelése mindig veszteséges volt. Jól látható, hogy mikor gazdálkodott hatékonyabban a fürdő. 1990-igaz állami támogatás ésa „haszon" különbözeié lOmillió feletti veszteséget jelez, míg 1992-től ez 0,2—2 millió közt mozog, miközben nincs állami támogatás, sőt a társadalombiztosítás sem ad jelentős térítést és rendkívüliek a működési költségek. ítélje meg az olvasó: ki hallgat el itt valamit és mely számok,,beszélnek önmagukért”. Egyébként 1992-vei a város nem azért választotta le a fürdőt a vízművekről, mert nyereséges volt, hanem azért, mert a vízművek és a fürdő gazdaságossága, üzemelési költségei egyszerűen átláthatatlanok voltak az összekevert rovatok miatt, egy-egy állami támogatás összegének sorsa pl. követhetetlen volt. Másrészt helytelennek tűnt az is, hogy egy nem profitorientált közmű- vállalat és egy üzleti alapon működtethető és a városfejlesztésben alapvetőfürdő egy céget képezzen. A fentiekkel nem kívánom__ a várfürdő vezetése 1991 előtti minden eredményét tagadni. Állításaimat fenntartom s remélhetőleg adatokkal is igazoltam. Ory úr érvelése és adatai féloldalasak, félinformációk. A várfürdő1992—93-ban majdnem önfenntartó lett. Ez óriási eredmény, hiszen köztudott: aligha van még fürdő hazánkban, amely ne kapna jelentős önkormányzati támogatást. Tegyük hozzá: Gyulán sem mehet így tovább! 1—3 éven belül el kell indítani egy pénzigényes modernizációt, s ennek terheiből azoknak is célszerű lenne és illő valamit át\’állalni, akik ma jórészt csak a fürdő által előidézett idegenforgalom hasznából részesülnek. Közérdekről van szó. dr. Erdmann Gyula, A GYULAI VÁROSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁG ELNÖKE
