Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember (49. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-16 / 219. szám
1994. szeptember 16., péntek HAZAI TÜKÖR/SOROZAT Megyénk könyvtárosai nem pihennek Szeptember végén szakmai fórumot terveznek A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Békés Megyei Szervezete az Orosházi Városi Könyvtárban tartotta soros elnökségi ülését. A házigazdától, Lukovicsné Ramasz Edit könyvtárostól, a szervezet elnökétől megtudtuk, a szakemberek most azért választották Orosházát, hogy megtekintsék az átalakított könyvtárat és megvitassák az év további tennivalóit. — Munkaértekezlet ez a javából — tájékoztatott Tim- kó Istvánné, a Békés Megyei Könyvtár osztályvezetője, aki ismertette a szervezet fennállásának rövid történetét is. — A 60-as évek óta létezik megyénkben ez az érdekvédelmi és szakmai szervezet, ami felvállalja a könyvtárosok továbbképzését, az országos elnökség kiadványainak terjesztését, az intézmények külföldi kapcsolatainak ápolását. — Az idén mi szerveztük Békéscsabán a határon túli magyar könyvtárosok békéscsabai találkozóját, kezdeményezésünkre pedig megalakították a nemzetiségi könyvtárosok munkaközösségét. Az az érdekes a dologban, hogy még Bukarestből is érkezett hozzánk magyar kolléga — mesélte Csobai László, a megyei könyvtár igazgatóhelyettese. A várható programok az orosházi megbeszélésen realizálódtak. A pénzkeret természetesen korlátozza a szervezet lehetőségeit, de amit lehet, megtesznek: — A tagdíj összegének 60 százaléka marad nálunk. Régebben a megyei önkormányzat is támogatott bennünket, reméljük, jövőre ismét gondolnak ránk! A többi pénzt pályázatok útján nyerjük. Ha nyerünk! Most például a Lakitelek Alapítványtól 15 ezer forinthoz jutottunk, amit a nyugdíjas könyvtárosok találkozójának megszervezésére fordítunk. Az idén szeptember 28- án találkozunk volt munkatársainkkal — tájékoztat Püski Jánosné békési könyvtáros, a szervezet gazdasági vezetője. A hónap végére szakmai fórumot is terveznek. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 26. Vándorgyűlésének legjobb előadóit hívják meg megyénkbe, decemberben pedig a gyermekkönyvtárosoknak tartanak továbbképzést. Csete Ilona Várható változások a köztisztviselői törvényben Püspöki konferencia. A Magyar Katolikus Püspöki Kar szeptember 13—14-én tartotta rendes őszi konferenciáját Budapesten. A püspöki kar titkársága által az MTI-hez tegnap eljuttatott közlemény szerint a testület tagjainak Seregély István egri érsek, a konferencia elnöke tartott beszámolót II. János Pál pápa zágrábi látogatásáról. Tájékoztatta a konferencia állandó bizottságát a kormányfővel, illetve az Országgyűlés elnökével folytatott tárgyalásairól is. A résztvevők foglalkoztak a katolikus oktatási és nevelési intézmények helyzetével és jóváhagyták a szeptember 14— 17. között Máriabesnyőn megrendezendő katolikus családkonferencia programját. Kevesebb halálos baleset. Az év első nyolc hónapjában majdnem ugyanannyi személyi sérüléssel járó közúti baleset történt hazánk útjain, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Ez 21 százalékos csökkenést mutat az elmúlt három évtized legrosszabb, 1990. évi ada- taihő? képest. Mindezt Keres László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezetője mondta el csütörtökön Tatán a Közúti közlekedésigazgatási napok című országos konferencia második napján. Kiemelte, hogy az idén 8,9 százalékkal kevesebben haltak meg az utakon baleset következtében, mint 1993 januárja és augusztusa között. Hagymafesztivál. A világszerte méltán híres makói hagyma jelenéről és jövőjéről tanácskoznak a hazai és a külföldi szakemberek négy napon át a tegnap kezdődött 4. Nemzetközi Makói Hagymafesztiválon. A szakmai fórumon, kiállításon és vásáron szó lesz egyebek között az idei termelési tapasztalatokról, a makói nemesítésű hagymafajták új forgalmazási rendjéről, a korszerű, a piac és a feldolgozók igényeinek megfelelő fajtasor kialakításáról. A makói hagyma még tartja nevét, hírét a világban, főként a német piacon. Megőrzéséhez viszont a megfelelő fajták termesztése mellett finomítani kell a termelési technológiákat. „Carlos halott” (9.) — Mint bizonyára tudja, a palesztinok 1973. szeptemberi akciója nem az első volt. Mi már a szeptemberi merénylet előtt elhatároztuk, hogy a tábort bezárjuk. A bezárással legalább hat emberéletet mentettünk meg. És azután is befogadtunk minden menekültet — ezt nem szabad elfelejteni. Ausztria soha nem zárta le a határait a menekültek előtt, legyenek azok zsidók vagy nem zsidók, sem a scönaui események élőt, sem alatta. És mot válaszoljon: ki volt itt a nyertes? — Azt hiszem, mindkét fél nyertes volt, az izraeliek és az A Békés megyei képviselő- testület konzultációs irodája tegnap munkaügyi konferenciára hívta össze Békéscsabára a térség szakembereit. Az egész napos rendezvényen dr. Dudás Ferenc belügyminisztériumi főosztályvezető szólt a köztisztviselői törvény módosítási tervezetéről, ami várhatóan novemberben kerül a parlament elé. A törvényben többek között változások várhatók az előremeneteli táblában (bővítik a bérbesorolási fokozatokat) és a címadományozás tekintetéA Kölcsönös Segélyegyleteket Támogató Alapítvány tegnap Békéscsabán pénztárkonferenciát tartott, melyről sajtótájékoztató keretében informálták az érdeklődő médiumok képviselőit. Mint hallottuk: az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló törvényt tavaly decemberben csaknem százszázalékos támogatással fogadta el a parlament. Azóta ezen pénztárak létesítése az őket segítő három intézménytől — a arabok is. Az arabok elkönyvelhettek egy propagandagyőzelmet, az izraeliek pedig Ausztrián keresztül továbbra is befogadhatták az orosz zsidókat. — így igaz. A kompromisszum művészetét Izraelben még meg kell tanulni. Addig azonban a régióban nem lesz tartós béke. — Golda Meir később azt mondta, hogy kétségbeejtette azzal a kijelentésével: „Ön meg én két különböző világból jövünk.” (Golda Meir: My Life, 1975.) — Valójában azt mondtam, és bizonyos vagyok benne, hogy így is megtalálja valahol, pontoan idézve: „Két különben. Mindezek a teljesítmény- elvűség fokozását is szolgálják. Gond az egységes köz- szolgálati szabályozás hiánya is. Épp ezért szeretnék a jövőben egymáshoz közelíteni a közszolgálati és közalkalmazotti törvényt. Cáfolta az előadó azt a szóbeszédet, mely szerint eltörlik a köztisztviselői alapvizsgát. Sőt, a helyenként igen gyenge vizsgaeredmények miatt a követelményszintből sem engednek. Kitért arra is, hogy a magyar államigazgatásban vannak még tartalékdk. Ismerve Pénztárfelügyelettől, a Kölcsönös Segélyeket Támogató Alapítványtól, valamint a Pénztárszövetségtől — függ. A tegnapi konferencia résztvevői úgy látják: a társadalombiztosítás terén az állam lehetőségei szűkösek, ezért csökkenteni kell annak szerepét. Az állampolgárok számára lehetővé kell tenni, hogy szabadon dönthessék el, miként kívánják egészségüket megőrizni, vagy öregkori biztonságukat megteremteni. böző világból jövünk, ön a háború, én a béke világából.” Golda Meirrel szemben én sohasem hittem, hogy a terrot elenterrorral meg lehet állítani. — Meg tudta valaha is egyértelműen állapítani, hogy ki állt a vasúti támadás és a menekültek elrablása mögött? — Igen, ugyanaz a csoport volt, amely 1973 januárjában merényletet tervezett a kastély ellen. Égy szír csoport. — Az el-Száika? — Igen, ez volt a neve. Egy jó pont Carlos javára! Ezzel az eseményekről előadott változatát nemcsak független, hanem nagyon megbízható forrásból erősítették azonban a hivatalok túlterheltségét, a működési költségek lefaragásánál semmiképpen nem a köztisztviselői létszám csökkentése, hanem az átcsoportosítás, s a felesleges ü- gyintézési feladatok elhagyása jelenthetné a megoldást. A konferencián a továbbiakban szó esett még a közalkalmazottakat érintő aktuális kérdésekről, majd a köztisztviselői és a közalkalmazotti munkaviszonnyal kapcsolatos munkaügyi perek tapasztalatairól hallhattak a résztvevők. Cs. R. A Pénztárfelügyelettől eddig hét pénztár kapott tevékenységéhez engedélyt, s jelenleg további húsz kéri ezt. Térségünkben az Első Alföldi Kiegészítő Nyugdíj- pénztár tavaly decemberben Szegeden jött létre negyven- három alakuló taggal, s ma már háromszázhúsz tagot számlál. Ennek a nyugdíjpénztárnak békéscsabai irodája is van az Andrássy út 24—28. szám alatt. (Magyari) meg. Újabb igazolás következett. — Egyiptomból értesültem, hogy a merényletet Da- maszkuszban tervezték. Az igazi célja az volt, hogy az izraeliek figyelmét elterelje, mialatt a Jóm Kippur-i háborúra utolsó előkészületeiket folytatták. — A merénylet megrázta Izraelt, és Golda Meir miniszterelnök-asszonyt arra késztette, hogy Bécsbe jöjjön. Ennyiben a két palesztin úgy látszik, sikert aratott. — Kétségtelenül. De volt még az ügynek egy kis ironikus utójátéka is. Amikor valamivel később Izraelbe utaztam, Golda Meir megdicsért egy beszédében mindazért, amit az orosz zsidókért tettem. (Folytatjuk) (A kötet Budapesten megvásárolható a Magyar Könyvklubnak a Déli pályaudvari kerengőjében lévő' könyvesboltjában, illetve megrendelhető postai úton a következő címen: Magyar Könyvklub, 1546 Budapest.) David Yallop Nincs megállás - Sakálvadászat Szabadon dönteni egészségünkről, nyugdíjunkról Mis megyei hírlap Uj műsorszerkezet a rádióban „Hallásszabadság”. A rádió új vezetői azt szeretnék, ha ez lenne a Magyar Rádió mottója, a hallgatóknak szóló üzenete — hangzott el azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyen az intézmény október 3-án életbe lépő új műsorszerkezetét ismertette Szirányi János, a rádió elnöke, Nagy Márta műsorigazgató és a három adófőszerkesztő. Mint elhangzott: az elmúlt két hónap alatt visszahívták a korábbi vezetés által elbocsátott 129 munkatársat, és az ügy anyagi-jogi kérdései is rendeződnek. Az új vezetés szakítani kíván a „nemzeti főadó” koncepcióval. Véleményük szerint a három önálló karakterű adó együtt képes megfelelni a nemzeti közszolgálati médium követelményeinek. A jövőben többet kívánnak foglalkozni a mindennapi élet közérdekű kérdéseivel, ezért növelik az elmúlt másfél évben visszaszorult szociográfiai műsorok és riportok számát. A Kossuth rádióban több korábban megszüntetett műsor újra hallható: ismét megszólalt a Gondolat-jel és debütált a 168 óra helyébe lépő 16 óra. Ismét hallható lesz a Kossuth Klub, a Vendég a háznál, a Fórum és a Szombat délelőtt. Gyakrabban kerül műsorra a Magyarországról jövök, és havonta jelentkezik majd a Farkasházy-kabaré is. Erzsébet-díj előzetesek a tévében Mint ismert, minden második pénteken a televízió 1-es csatornáján a Híradó előtt látható az Erzsébet-díj előzetese. Ma Spiró György író, a Szolnoki Szigligeti Színház (itt lesz novemberben a díjkiosztó gála műsor) igazgatója és Tarján Tamás irodalomtörténész beszélget a díjról Mohai Gábor mikrofonja előtt. Szeptember 30- án Iván Ildikó operaénekes és Szakonyi Károly író szellemes kettősét láthatjuk, miközben szóba kerül a szavazólap, amit ezúttal is közlünk lapunkban. Ezen az egyes kategóriák szakzsűri által javasolt jelöltjei szerepelnek, akik közül a közönség választ. Azon kívül, hogy dönt szavazatával, nyerhet is, mivel a beküldők között 25 darab ötezer forintos vásárlási utalványt sorsolnak ki. A szavazólapokat október 8-ig kell beküldeni, a sorsolás pedig — ugyancsak a televízió nyilvánossága előtt, közjegyző jelenlétében — október 14-én lesz. Ez korábban Kibédi Ervin közreműködésével történt, ő azonban ebben az időpontban Németországban vendégszerepei, így Sas József, a Mikroszkóp Színpad igazgatója vezeti a sorsolást, az ő kezében van tehát a szerencsénk. A nyertesek nevének azonnali közlési jogát megkaptuk, így a sorsolást követően azt lapunkban olvashatják. «DEaMMJOtOCäDIH] í ERZSÉBET DÍJ 1994. I nyújtják át az Erzsébet-d (jat Ezúttal is - az alapszabálynak megfelelően - az elmúlt sziniévad kiemelkedő művészi teljesítményeiből válogattak a zsűritagok, ki-ki a saját kategóriájában | ötét Közülük mindegyik díjat érdemelne, de nyertes kategóriánként csak egy lehet. A közönség - vagyis most Ön - dönti el: a legjobbak között ki legyen az első azzal, bogy az ő neve elé tesz (minden kategóriában) egy X jelet 1994. ok- töber 8-ig küldheti be a következő címre: ERZSEBET-DÜ, BP. 116. PF. 2L1566. 1 Az 1994-es Erzsébet Díjkiosztó Gálaestet a Szolnoki Szigligeti Színházban ren- 1 dezzük. TV-közvetítés november 18-án. Ön is nyerhet nemcsak a művéssek! A szavazatok számítógépes, hiteles feldolgozása után a szavazók kilőtt 25 db 5666 forintos váráslási utalványt sorsolunk ki. SZÍNHÁZ (Tarján Tamás ajánlatai) A SZhÉSZNÓ B SZÍNÉSZ □ 1 BÉRES ILONA (Görög) □ 1. GÁLFFI LÁSZLÓ (11. Edward) . □ 2B0ZSIK YVETTE (Úrnő) □ 2. GÖRÖG LÁSZLÓ (Görög) | □ 3. CSÁKÁNYI ESZTER (Tocoett) □ 3 KÉZDY GYÖRGY (Úvegdpő) □ 4 MATHÉ ERZSI |Ma este improvizálunk) □ 4. KULKA JÁNOS (Görög) □ 5. TAKÁCS KATAIN (Qörög) □ 5. SZARVASJÓZSEF (Odpus) FILMMŰVÉSZET (Dr. C SZÍNÉSZNŐ I □ 1. ALMASI ALBERT ÉVA (Sitártangó) I □ 2 BASTUULI|AzÉommar»dner| □ 3.BCflCSÖKBaíÓ(Atumé| □ 4. KOVATS ADÉL (Köd) I □ 5. OZSDA ERKA (Fönyénékany Kínánál Varosa Józant ajánlatai) O SZÍNÉSZ □ 1 DERZSI JÁNOS (Sálántangál □ 2. FUNTEK FRIGYES (Bakin! Bikini) □ 3. KOVÁCS LAJOS (Woyczak) □ 4. SZAKÁCSI SÁNDOR (Az Éomranedzaer) □ 5 SZŰKE ANDRÁS (Km VAmf) RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ (I E színésznő □ 1 ALMASI ÉVA (A nústtnytaráas - RAtÜO) □ 2. CSÁSZÁR ANGÉLA (Me MrÉy-TV) □ 3. CSOMÓS MARI (Várnász-RÉM) □ 4. PÁRTOS ERZSI (A TaulgiM-RÉM) □ 5 TEtÉSSY HÉÜ (örágbarány - TV) Dalos László ajánlatai) F SZÍNÉSZ □ 1 GERA ZOLTÁN (A pápa fccse - RÉMI □ 2 HORVÁTH SÁNDOR (ÖragMtány-TV) □ 3. HŰSÍTI PÉTER ISanp. AN» - TV) □ 4. SMKÚ LÁSZLÓ (Oroszország-RÉM) □ S SZABÓ SÁNDOR (Hirs Emi ma-RÉM) | G ÉNEKESNŐ I □ I . BALATONI EVAlAKáKsaáááj harag vára) I 02 MKLÓSAERIKA(VaráoluwUI □ 3. MISURA ZSUZSA |Don Calos) I □ 4. PÁNCZÉL ÉVA (Caman) | □ 5. SZLFAI MARTHA (Aida) | I SZÍNMŰÍRÓ (Czlno Mihály ajánlatai) □ 1. ESTERHÁZY PÉTER (Egy ndéz rop ápzaáája) I □ 2. FORGÁCH ANDRÁS (Tárcái) I □ 3. GÖRGEY GÁBOR (KomÉwazony. hol a Ma*) | □ 4. NÁDAS PÉTER (Támlás) I □ 5. SZABÓ MAGOA (Rágnád) Mán*) K HUMORISTA (Antal hnra ajánlatai) □ I. ÉLES ISTVÁN □ 2. KOS JÓZSEF □ 3. MAKSA ZOLTÁN □ 4 SELMECZITlBOfl □ 5 TRUNKÓ BARNABÁS OPERA (Ütő Endre ajánlatai) H ÉNEKES □ 1. BÁNÓI JÁNOS (Dóaa György) □ 2 BERCZELLY ISTVÁN (Don Cate) □ 2 KÁLMÁNDI MHALY (Ragu kincse) □ *. KELEN PÉTER (Don Carte) □ 5. MOLNÁR ANDRÁS (Bánk bán) * J RENDEZŐ (Kállai Ferenc ajánlatai) □ 1 ASCHER TAMÁS (Jetanewk agy kwágzáaből) □ 2 BENEDEK MIKLÓS llatszatár) □ 3. ESZENYIEMKÖ (Habom Katca) □ 4. KERÉNY1MRE (Amadeus; Stuart Mára) □ 5. RUSZT JÓZSEF (II. ElÉrad)