Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember (49. évfolyam, 206-231. szám)

1994-09-15 / 218. szám

A vadászok ünnepére készülnek Szeptember 17-e országos vadásznap. A megyei program Dobozon lesz, melyre huszonkét csapat nevezett (4. oldal) TVR EXTRA Heti rádió-, tv-műsor A hatos a vámon Az oroszokon látszott, hogy nagyon akarnak. Roppant gyorsak, atlétiku- sak és állóképesek (8. oldal) 1994. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 16,30 FORINT XLIX. ÉVFOLYAM 218. SZÁM Munkatársunk, László Erzsébet pekingi beszámolója Érintésnyi közelségben a kínai csoda Mintegy vékony, hosszú fo­nal, olyannak tűnt a kínai nagy fal tízezer méter magasságból, amikor a Göncz Árpád köztár­sasági elnököt és kíséretét szállító különrepülőgép utasai megpillantották e hatalmas ázsiai ország nevezetességét. Az államfő nagy várakozással tekint a látogatás elé, s mint a délutáni plenáris tárgyaláson hangsúlyozta, szeretnék szo­rossá tenni kapcsolataikat gaz­dasági és politikai téren egy­aránt. Mindenekelőtt a gazda­sági együttműködés kiszélesí­tése, konkrét megállapodások kötése a cél, hiszen nem kétsé­ges, hogy Kína óriási befekte­tési lehetőséget kínál a külföld számára. (Folytatás a 2. oldalon) Lakásszövetkezeteknek A tagság százmilliókkal tartozik Az előző évekhez képest a la­kásszövetkezetek helyzete nem javult, ezt mutatják a gazdálko­dási és pénzügyi adatok. Növe­kedett a lakásszövetkezeti ta­gok fizetési hátraléka. Ezt Far­kas Tamás, a Lakásszövetkeze­tek Országos Szövetségének (LÖSZ) elnöke mondta a szö­vetség tegnapi sajtótájékoztató­ján. Jelenleg az országban 273 400 szövetkezeti lakás van 1321 lakásszövetkezet kezelé­sében. Az érdekképviseleti szervezethez közel 900 lakás- szövetkezet csatlakozott, ezek tulajdonában valamivel több mint 200 ezer lakás van. A la­kásszövetkezetek üzemeltetés­sel kapcsolatos bevételei az el­múlt időszakban 51 százalék­kal nőttek. Ez a bevétel tavaly meghaladta a 3 milliárd 330 millió forintot. Ugyanakkor csökkentek a bérletidíj-bevé- telek mintegy 37 százalékkal, az egyéb bevételek pedig egy- harmaddal mérséklődtek. A lakásszövetkezetekben élő családokat nehéz anyagi hely­zetbe hozta a víz- és csatorna­díjak, valamint az energiaárak növekedése. Jelentős mérték­ben emelkedtek a lakásszövet­kezetek kintlévőségei, azaz a tagok igen sok pénzzel tartoz­nak a lakásszövetkezeteknek, tavaly ez 478 millió forintot tett ki. Gábortelep élni akar — Már az előző rendszerben is azt mondogattuk, hogy könnyebb lenne,, ha önállóan dolgozhatnánk. Az az igazság, hogy eddig féltünk kezdemé­nyezni, hisz mindig a „nagy fa” árnyékában éltünk. Most itt a nagy lehetőség: önmagun­kért tenni — mondták Gábor­telepen, miután a lakosság az augusztusi szavazáson az önállóságra voksolt. — Mi ve­zette a települést az elhatáro­zásig? — kérdeztük Erdei Pé­tert, aki egyik fő mozgatója, képviselője volt az esemé­nyeknek. (Folytatás a 3. oldalon) A költő emlékezetét mi sem idézhetné jobban: dr. Pintér Miklós a fiatalokkal osztja meg Simonyihoz fűződő emlékeit Fotó: Lehoczky Péter Simonyi-emlékkiállítás a gyulai Százéves cukrászdában Gyertyás torta helyett Simonyi Imre költő életmű­vében tallózó kamarakiállí­tás nyílt tegnap Gyulán, a Százéves cukrászdában. A hírre érkezők előtt az egykori személyes ismerős, dr. Pin­tér Miklós emlékezett meg a költőről, majd beszélgetés alakult ki, melynek közép­pontjában természetesen Si­monyi Imre és munkássága állt. Kosa Zsuzsát, a páratlan hangulatú Százéves cukrász­da vezetőjét Simonyival kap­csolatos élményeiről kér­deztük. (Simonyi lakásának udvara közös volt a Százéve­sével.) — Gyerekkorom óta is- mertemőt—mondta.—Fel­nőtt életének kezdete és vége a cukrászdához kötődött. Ha idejött, csak át kellett kelnie az udvaron. Öregen, eleset­ten is naponta átsétált. Segí­tettünk eligazítani ügyeit, evett, ivott nálunk, telefo­nált — ez utóbbi a szenvedé­lye volt. Az emberek nehe­zen fogadták el elviselhetet­len másságát. Szeretni nem kell őt, de a hagyatékát meg­őrizni kötelességük a gyula­iaknak. — Talán mégis volt rajta, benne szeretnivaló. — Ha elfogadta valaki a különcségét, már szerethet­te is őt. A kellemetlen, talán trágár magatartás elesett, megsebzett embert takart. Igen, igényelte a barátságot, a szeretetet. Még életében mondtam neki, hogy össze­gyűjtjük majd a hagyatékát. Nem idézném, mit mondott rá... Persze titkon örült neki, hiú ember volt. Egykori la­kásában emlékszobát ren­deznénk be, ezt az ötletemet mindenki támogatja: az ön- kormányzat, a kedvezmé­nyezettek és mások. Egyik születésnapjára sütöttünk egy tortát. Ázzál csalogattuk át, hogy telefonon keresik. Amikor meglátta a tortát, azt mondta: „Hülyék vagytok”. Aztán elsírta magát, s beval­lotta: „Anya! Nekem még sosem volt gyertyás tortám”. A kiállítás egyik fotóján a csecsemő Simonyi látható, ül egy századeleji gyerekko­csiban, mögötte szülei. Odébb lábon álló fogas, a jellegzetes kalappal, bottal, s a gyanúsan tiszta (kitisztí­tott) felöltővel. A kettő kö­zött egy ember élete, s egy csipetnyi illat a halhatatlan­ságból. Ha elmennek, még ott találják. Kiss A. János Hírek Munkavédelmi akció. Napjainkban mindennaposak az útfelbontások, telefon-, gáz-, szennyvízvezetések földmunkái. Ezek végzésekor gyakran fordulnak elő sza­bálytalanságok, egyre sűrűb­bek az ebből adódó balesetek is. Ennek megelőzésére szer­vezett kétnapos országos akci­ót az Országos Munkavédelmi Felügyelőség. Az ellenőrzése­ket megyénkben is elvégezték, tapasztalataik összegzése fo­lyamatban van. Közmeghallgatás. Gyo- maendrőd város képviselő­testülete 1994. szeptember 15- én 17 órától közmeghallgatást tart az ipari iskola aulájában, Selyem út 124. alatt. A köz­meghallgatáson várják a város lakosságát, társadalmi szerve­zeteit. A közmeghallgatás ke­retében a polgármester beszá­mol a város hosszú és rövid távú fejlesztési koncepciójá­nak teljesítéséről, illetve a képviselő-testület négyéves munkájáról. A közmeghallga­tásra autóbuszjárat indul Nagylapos, Birka csárdától 16.30 órakor, Öregszőlő, Gu­lyás csárdától 16.45 órakor. Szirén-show. Divat show- ra készülődik a szarvasi Szirén szeptember 15-én, közösen a Seiden Sticker és a Módi life kollektívájával. Budapesten, a Thermál Hotel Aquincumban mutatják be az 1994. évi őszi­téli klasszikus és manager in­geit, sőt felvonultatják az 1995. évi tavaszi-nyári kollekciót is. Suzuki-ünnep. Budapes­ten tegnap átadták a 25 000., Magyarországon gyártott és ér­tékesített Suzuki személygép­kocsit. Tavaly október óta 15 000 Swift talált gazdára Ma­gyarországon. Az új autók pia­cán a cég tavaly 20 százalékos részesedést szerzett. Időjárás Nyugat felől időnként erősen megnövekszik a gomolyfel- hőzet és szórványosan alakul ki zápor, zivatar. A déli, dél­nyugati szél gyakran élénk, időnként erős lesz. A legala­csonyabb éjszakai hőmér­séklet 16—21, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 25—30 fok körül várható. Polgáriasodunk vagy balkanizálódunk? Már a könyökünkön jön ki a sokat hangoztatott cél, mél­tóságteljesre festett jövő­kép: hajói dolgozunk, csat­lakozunk a polgáriasuk Eu­rópához. Hiszen ott va­gyunk, mindig is ott voltunk — válaszolják erre az in­gerültebbek, de valljuk be őszintén, ők csak földrajzi térben gondolkoznak, az élet emberi — s nem csupán technikailag fejlett — minő­ségére nem gondolnak. Akik azonban merik vál­lalni, hogy becsukják a fülüket és minden elfogult­ság nélkül kinyitják leg­alább az egyik szemüket, mást látnak, mint amiről a programbeszédek szólnak. Az utcákon, tereken egyre nagyobb számban jelennek meg a csellengő lumpenek; sötétedés után aki teheti, be­húzódik a lakásába, mert ak­kor — az ugyancsak roha­mosan szaporodó — bűnö­zők veszik át az uralmat az élet irányítása fölött; az al­kalmazotti réteg végső ere­jét megfeszítve igyekszik fenntartani az elfogadható­an emberi életvitel látszatát, percei azonban meg vannak számlálva; a fiatal értelmi­ségiek, akiket még nem köt sem lakás, sem család, már elindultak nyugatra szeren­csét próbálni; idősebb sors­társaik sutba dobják a diplo­májukat, s kockázatos vál­lalkozásokba kezdenek; az újgazdagok magatartása pe­dig sokkal inkább hasonlít a dorbézoló földesurakéra, mint a hazájuk oltárán is készségesen áldozó hajdani nemességére. Mit tesz ugyanekkor az ország vezetése? A gazda­ság fellendítéséért való eről­ködés közben hagyja elsor­vadni a tudomány, a műve­lődés, a művészetek intéz­ményeit, s nem gondol arra, ha — valami csoda követ­keztében — anyagiakban mégis megközelítenénk a nyugat-európai országokat, már sem tárgyi, sem szemé­lyi feltételek nem maradnak az országban az emberhez igazán méltó életvitel meg­teremtésére. A dalnok szerint „ha virá­gos az út, ne kérdezd hová visz”. És ha sötét, gizgazos? Lenthár Márta EGY HÉTIG SIEMENS MOSÓGÉP 20 OOO Ft-ért! Most 20 000 Ft előleg befizetése esetén már Öné lehet egy SIEMENS WM 2000 típusú mosógép, melynek ára 52 900 Ft. A fennmaradó részt 4 havi egyenlő részletben kell törlesztenie (havi 8880 Ft). A KÉSZÜLÉK JELLEMZŐI: WM 2000 automata mosógép ♦ mosható ruha mennyisége 4,5 kg ♦ 11 programiehetőség ♦ kímélő gyapjúprogram ♦ vízfelhasználása 75 liter ♦ öblítő — stop ♦ centrifugafordulat 500 ford./perc ♦ centrifuga — stop Szeretettel várjuk vásárlóinkat! (£)elektrohAz SSSaHS“"-,0' Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8—19 óráig, szombaton 8—14 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom