Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-29 / 203. szám

1994. augusztus 29., hétfő Spoítt tRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 35 km-es országos junior és Békés megye gyalogló- és kismaratoni bajnokság Békési éremeső—lekváros buktával Fotó: Such Tamás Békésen 13. alkalommal rendezték meg Bé­kés megye gyalogló- és kismaratoni bajnok­ságot, amelyen hagyománytiszteló' módon rajthoz állhatott a 35 kilométeres országos junior gyaloglóbajnokság mezőnye is. A Ma­gyar Atlétikai Szövetség, a Békés Megyei Atlétikai Szövetség és a Békési Diák Atlétikai Club által rendezett hét végi versenyen 15 klub csaknem 150 atlétája versengett a Kini­zsi sor—Hunyadi út szakaszon kijelölt két kilométeres pályán, s teljesítette a távot gya­logolva vagy futva a 16 versenyszámban. A Békés megyeiek összesen 13 dobogós helye­zést szereztek, s mindhárom klub — Békés­csabai Atlétikai Club, Békési DAC, Gyulai SE — versenyzője felállhatott a dobogó leg­magasabb fokára. Pontban 15 órakorrajtolta verseny leghosszabb gyaloglótávjának mezőnye, ám mindössze nyolcán rótták a köröket a juniorok közül. Fél távnál még hárman együtt voltak az élbolyban — a szegedi Csobán és Lengyel, valamint a diósgyőri Brémai, de aztán előbbi robbantott, s a célig meg sem állt. Több mint öt perccel előzte meg a 2. helyezett Lengyelt, így bőven volt ideje a fűre lekuporodva fogadni a megérdemelt gratulációkat országos juniorbajnokként. Csa­patban a Diósgyőr triója bizonyult a legjobb­nak, bár az is igaz, hogy egyetlen komplett csapatként vettek részt a versenyen, mert ebben a korcsoportban egyszerűen nehéz manapság gyaloglókat összeállítani. A 20 kilométeres távon a legutóbbi helsinki Európa-bajnokság 8. helyezettje, Urbanik Sán­dor is rajthoz állt, mi több, alaposan lekörözte a mezőnyt, azaz utcahosszal nyert. Felesége, Ro- sza Mária, a finnországi Eb tizenegyedikje kényszerpihenőre volt kárhoztatva sérülése mi­att, pedig, mint elmondta, nagyon bosszantotta, hogy nem vehetett részt ezen a versenyen, mert jobbnak tartotta ezt az újonnan kijelölt pályát a korábbinál. így hát drukkolt a házastársnak, s nemhiába: a legjobb férfieredménnyel (1:25:10) rukkolt ki Urbanik: — Ugyan rosszabb az eredményem, mint Helsinkiben, de itt Békésen mégis ez a legjobb időm, mondhatjuk úgy is, hogy békési csúcs. Néhány hét múlva lesz Balassagyarmaton az Ipoly Gála, s ott szeretnék majd országos rekor­dot elérni, s ezért ezt a versenyt edzésként iktattam be a felkészülésembe — mondta. Csak emlékeztetőül jegyezzük meg, hogy a magyar rekord a húsz kilométeres gyaloglótávon 1:20:50, amelyet ’92 óta éppen Urbanik Sándor ért el, s így önmagát készül túlszárnyalni. A házigazda békésiek zökkenőmentesen készülhetnek hétről hétre a különböző verse­nyekre, így nem meglepő, hogy néhány tehetsé­ges atlétájuk „elcsíp” egy-egy érmet vagy érté­kes helyezést, mint ahogy ez megtörtént most Varga Erikával a 3 kilométeres gyaloglásban, amelyen 3. lett, de említhetjük Kis-Kovács Györgyi bronzérmét is, amelyet 10 kilométeren ért el. Illyés Hedvig 29:28-as eredménye dicsé­retes az öt kilométeres gyaloglásban, s bár csak a negyedik helyhez volt elég, mégis a legjobb békési versenyző lett vele. A 8 kilométeres kismaratoni futást a békésiek tehetséges atlétá- ' ja, Bánhidi Judit nyerte. Kovács Károly, a Bé­kési DAC vezető edzője ekképpen summázta tanítványai szereplését: — Illyéstől egy kissé bátrabb versenyzést vártam, ugyanakkor Bánhi- divel elégedett vagyok, bár az időeredménye lehetett volna jobb is. Összességében úgy hi­szem, megfelelően helytálltak a gyerekek, s várom tőlük a jó folytatást az országos bajnoksá­gokon. A gyulai Czégé Éva ritkán versenyez hosszú távon, de most nagy kedvvel futott a félmarato­nin, s jó esélye volt a legjobb női eredmény díjáért is. Végül a szegedi Pesti Mónika gyalog­lóeredménye értékesebbnek bizonyult. A ver­seny végén mintegy könnyed mozgásként koco- gósra vehették a figurát a legtöbben, akik két kilométeren át vidáman, némelyek kéz a kéz­ben, együtt futva zárták az atlétikai eseményt, amelynek záróakkordját általános szendvics- és lekvárosbukta-evés jelentette. Tóth Sándor a versenybíróság elnökeként a következőket mondta: — Nehezen és hangulat nélkül kezdődött ez az egész verseny, de aztán egyre jobban benépesült a pálya. Sajnos, a 35 kilométeres junior gyaloglóbajnokság gyenge színvonalúra sikeredett, de a többi megfelelt, sőt, a futások egészen jók voltak. A rendezők­nek, külön Kovács Károlynak és a békésieknek gratulálok a jó rendezésért, mert ennyi számmal lebonyolított versenyt ritkán szoktak rendezni, s túltették magukat az egyéb nehézségeken is. Gyurkó Mihály Eredmények. Férfiak. 35 km országos junior gya­loglás: bajnok: Csobán László (SZVSE, edző: Kéri Ferenc) 2:58,51, 2. Lengyel (Szeged TE), 3. Breznai (Diósgyőri AC). Felnőttek. 20 km gyaloglás: 1. Urba­nik Sándor (Békéscsabai Atlétikai Club) 1:25,10, 2. Faragó (BHSE) 1:33,39, 3. Kirszt (Komlói BSK) 1:35,53. Ifjúságiak. 10 km gyaloglás: 1. Bondor Csaba (Szeged TE) 46,43, 2. Tóth B. 48,14, 3. Sülé 49,01 (mindkettő Békéscsaba). Serdülő fiú. 8 km gyaloglás: 1. Papp László (SZVSE) 46,20, 2. Kiss K. (Békéscsaba) 51,15, 3. Vucsing (Komló) 51,19. 5 km: 1. Papp Ferenc (SZVSE) 30,10. 35 km férfi csapatbajnok: Diósgyőri AC (Breznai Béla, Váróczi Zsolt, Csepregi Csaba, edző: Szűcs József) 10:35,51. Félmaratoni: 1. Susányi István (SZVSE) 1:13,35, 2. Medgyes (KSI) 1:13,37, 3. Lehotai (Szeged TE) 1:14,59. 15 km SA fiú kismaratoni: 1. Szabó Imre (Karcagi SE) 52,50,2. Wolf 57,49, 3. Besse­nyei 60,08 (mindkettő Gyula). 10 km fiú kismaratoni: 1. Berecz Lajos (Mezőtúr) 35,54, 2. Nagy I. (Gyula) 37,36,3. Kállai (Mezőtúr) 39,21. Nők. 10 km gyaloglás: 1. Gruber Orsolya (Bp. Honvéd) 57,13, 2. Medóvarszki (Békéscsaba) 58,28, 3. Kis-Kovács (Békés) 1:02,01. Leány. 5 km: 1. Pesti Mónika 23,56, 2. Bondor 25,53 (mindkettő Szeged TE), 3. Kolonics (BHSE) 28,21.3 km leány: 1. Sallai Erzsébet (BHSE) 17,26, 2. Tóth Á. (Békéscsaba) 17,29, 3. Varga Erika (Békés) 18,30. Fél­maratoni: 1. Czégé Éva (Gyula) 1:20,25.15 km: kisma­ratoni: 1. Horváth Mónika (Komló) 58,39, 2. Nagy (Karcag) 58,44. 10 km kismaratoni: 1. Gergácz Réka (Gödöllő) 48,28. Leány. 8 km kismaratoni: 1. Bánhidi Judit (Békés) 35,29, 2. Tóth A. (Mezőtúr) 35,31, 3. Erdmun (Gyula) 35,43. A legjobb férfieredményt elérő díját Urbanik Sándor, a legjobb női díjat Pesti Mónika érdemelte ki. A verseny szponzorai, voltak: Békés város polgár- mesteri hivatala, Békés Megyei Atlétikai Szövetség, Békéscsabai Atlétikai Club, Békés Print Kft., Béta Kft., Babály István vállalkozó. Borbély László kereskedő, Colors Coop Kft., Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Egyetértés Szarvasmarha-tenyésztő Kft., Fábián Mihály vállalkozó, Hétkerék Bt., Ipari Szakközépiskola, Juhász Sándomé üvegező kisiparos, Juhos János fényképész, K+K Kft., Kovács Árpád kőművesmester. Körös—Be­rettyó Víztársulat, Kugyelka János vállalkozó, Medi- sweet Kft., Mezőgazdasági Szakiskola Békés, Nagy La­jos cukrászmester, Ollári Lászlóné kereskedő, Optigép Kft., Paulcsik János virágkereskedő, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Vektor Kft., Vizsnyiczai Sándor vaskereskedő, Yellow-Car Kft. Befejeződött a Perényi Béla-emlékverseny Szarvason Neverov és Anka holtversenyben első Szarvason, a III. Perényi Béla Nemzetközi Sakk-emlékversenyen szombaton és vasár­nap bonyolították le a két utolsó fordulót. A nemzetközi mester csoportban az eddig ve­zető orosz Anatolij Neverov két gyors dön­tetlennel biztosította be az első helyét, amely egyben a 6,5 pontos nemzetközi mesteri nor­ma teljesítését is jelentette. Anka Emil meg­nyerte mindkét játszmáját, így beérte Neve- rovot, és ő is teljesítette a nemzetközi mesteri címet. Kettőjük között a helyezést az úgyne­vezett Berger—Sonneborg-féle számítás döntötte el, mely Neverovnak kedvezett, mi­vel ő nyert Kiss Attila ellen, míg Anka csak döntetlenezett. A verseny végeredménye: 1. Neverov Anatolij (orosz) 6,5, 2. Anka (Bp. Spartacus) 6,5, 3. Györkös (Szombathely) 6, 4. Izsák (Bp. Spartacus) 5,5, 5. Kiss (Szombathely) 5,5,6. Volosin (Portál SE) 4,5,7. Horváth (Nagykanizsa) 4, 8. Nagy (Makó) 3,5, 9. Vehreschild (német) 2,5, 10. Ismailova (azerbajdzsán) 0,5 ponttal. A nyílt versenyen az esélyes Berebora Ferenc, a szolnokiak nemzetközi mestere a kezdeti gyengélkedés (két döntetlen) után hatos nyerősorozattal végzett az első helyen. A paksi Molnár Béla lett a második, Tomcsá- nyi Péter (Szombathely) harmadik helye meglepetés. Megelőzte az esélyesebb Emődi Gyula FIDE-mestert is, aki az utolsó forduló­ban a győztes Bereborától elszenvedett vere­ségével a negyedik helyre esett vissza. Jól szerepeltek a Békéscsabai Építők és a Gyulai SE versenyzői. Az építősök közül a vezetők mögött Kakuk Sándor az ötödik, Szaszák a Id. Perényi Bélóné és Balatoni György, a kuratórium titkára a szarvasi versenyen Anka Emil befogta Neverovot, végül holtver­senyben az élen végeztek Fotó: Such Tamás hatodik lett 6,5—6,5 ponttal. A gyulaiak közül Emődi 6,5 pontjával negyedik, Csoiftós János 6 pontjával a 8—16. helyen végzett. A nyílt verseny végeredménye: 1. Berebora Ferenc (Szolnok) 8, 2. Molnár (Paks) 7,5, 3. Tomcsányi (Szom­bathely) 7, 4. Emődi (Gyula) 6,5, 5. Kakuk (Bcs. Építők) 6,5,6. Szaszák (Bcs. Építők) 6,5,7. Bartha 6,5 ponttal. 8— 16. Soós, Lázár, Petró, Szlabey, König, Peters (német), Csomós J., Lisznyai S., Béres 6—6 ponttal. 17—24. Rajnai, Balogh, Hajdú I., Gyulai dr., Katona, Fábián- Nagy, Kókai K., Géczi 5,5-—5,5 ponttal. A gyermekversenyen a végig vezető Ru­szin Péter az utolsó két fordulóban döntetlen­jei ellenére is teljes pontelőnnyel nyerte a versenyt Patkó Gergely előtt. Gombár és Sze- menyei végeztek holtversenyben a 3—4. he­lyen. A szarvasi versenyzők itt taroltak, mert a 26-os mezőnyben az első nyolc helyet ők szerezték meg. A verseny végeredménye: 1. Ruszin Péter-8, 2. Patkó 7, 3—4. Gombár. Szemenyei 6,5—6,5, 5. Molnár 6, 6. Roszik 5,5,7—12. Labancz, Béni (mind Szarvas), Grafik Z„ Jansik (mindkettő Kardos), Kiss B. (M. Viszkóza), Kokavecz (Bcs. Építők) 5—5 ponttal. 13—15. Barcsik A, Takács, Kiss A. 4,5—4,5 ponttal. 16—19. Gazsó, Kas­nyik, Podani, Barcsik B. 4—4 ponttal. 20—22. Antal, Csellár, gzlabey L. (Fót) 3,5—3,5 ponttal. 23—24. Far­kas, Sárközi 3—3 ponttal. 25. Berzován 1,5 ponttal. Bajusz György Kettesfogathajtók Mezőgyánban A hét végén Mezőgyánban meghívásos kettesfogathajtó versenyt rendeztek. A verseny főszervezője Szabó László, a Sarkadi Szabadidős Lovas­klub egyik vezetőségi tagja volt, akinek a lovasklub és a mezőgyáni lakosság támoga­tásával sikerült minden vára­kozást felülmúlóan lebonyolí­tani a versenyt. A terephajtásra hat, az aka­dályhajtásra 12 fogat nevezett be. A terephajtó versenyben Fábián Sándor, a sarkadi lo­vasklub tagja szerepelt a legki­emelkedőbben, míg a második helyen Borsos Béla sarkadi lo- vasklub-tag és Krucsai János újkígyósi hajtők érkeztek be holtversenyben. Az akadály­hajtásban szintén Fábián Sán­dor hozta el a pálmát, második helyen Kemecsi István (sarka­di lovasklub) végzett, a harma­dik helyen pedig Borsos Béla ért be. (Az összetett eredmé­nyek a terephajtás eredménye­ivel egyeznek meg!) A galopp­versenyen a sarkadi Szabó Sándor nyerte meg az első dí­jat, a mezőgyáni Szabó László a másodikat, és az újkígyósi Gál Katalin a harmadikat. A napot a fuvarosok verse­nye tette különlegessé, akik gumiskocsival álltak rajthoz. Ebben a versenyben a biharug- rai Tóth Jenő bizonyult a leg­jobbnak, őt követte az okányi ifj. Kovács László és a geszti ifj. Czirják Mihály. —ria Pribék István Katarba készül Zrenjanini kézilabdázók Békéscsabán Tíznapos edzőtáborozáson Békéscsabán tartózkodik az egykori jugoszláv világbajnok férfi Jcézilabda-válogatott csapatkapitá­nya, Momir Rnics edző által irányított Nafta Gas Zrenjanin férfi kézilabda-együttese. Az elmúlt idényben a kis-jugoszláv első osztályú bajnokságban a Partizán Belgrád mögött ezüstérmet nyert zrenjaniniak alaposan kicserélődtek a nyáron, nem keve­sebb mint hét új embert kell beépítenie csapatába a szakvezető­nek. Edzőmérkőzéseket is játszottak a vendégek a békéscsabai városi sportcsarnokban. Az NB I dobogósától, a Pick Szegedtől nagy csatában 24—23-as vereséget szenvedtek. Pénteken este megmérkőztek az NB I B-s Csaba Előre KC gárdájával is. A rutinosabb, öt válogatottat felvonultató vendé­gek megérdemelten nyertek a lelkes, helyenként jól játszó békéscsabaiak ellen, akik, ha nem hibáznak négy büntetőt még szorosabbá tehették volna az összecsapást. Újság még a csabaiak háza tájáról, hogy a közelmúltban műtéten átesett, egykori válogatott beállós, Pribék István egyhe­tes próbajátékra Katarba utazik. Csaba Előre KC—Nafta Gas Zrenjanin 23—30 (11—15) Békéscsaba. V.: Ökrös, Varga J. Ld: Dögé 8, Balogh 7, Jarabek 4, ill. Gyurics, Kukics 5—5, Vujovics 4. V. L. Bordás Orosházára igazolt Az NB II-be feljutott Orosházi MTK férfi kézilabdacsapata jelentősen erősített az új szezonra. A kék-fehérek leigazolták az egykori 110-szeres válogatott Bordás Józsefet, aki koráb­ban a Debreceni Dózsában és a Budapesti Honvéd bajnokcsa­patában szerepelt. A gerincprobléqjtákkal bajlódó, 31 éves Bordás legutóbb a spanyol első osztályú Valladolid együtte­sében szerepelt, ám több mint egy éve hazatért sérülése miatt. A kitűnő átlövő most elfogadta az orosháziak invitálását és az első két fordulóban társaival együtt remekül küzdött, hiszen győzelemhez segítette az újonc kék-fehéreket. A junior ob mezőnye útban a cél felé

Next

/
Oldalképek
Tartalom