Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-26 / 201. szám
TARKA OLDAL 1994. augusztus 26., péntek Q> Október 10-én újra a BS-ben a jazz óriásai Benko Sándor: nem szabad megenni a közönséget! Életemből négy évet gépkocsiban ültem a szerző felvétele «KÉMEI HÍRLAP Csőrikének! Nagyon sajnálom, hogy augusztus húszadikán nem úgy sikerült a programod, ahogy szeretted volna. Egyszer azt írtad, hogy ismersz. Akkor tudhattad volna, hogy nem szeretem a focimeccset. Hiába mentem oda végignézni, nem tudtam, így te sem élvezhetted a műsort. De az est fénypontja csodálatos volt. Kár, hogy nem éreztem azt, hogy mellettem vagy, és nem tudtalak felkö- szönteni igazán szülinapodon. Remélem, azért a hab a tortán nem savanyodott meg. Ha akarod, megünnepelhetnénk más alkalomból újra ezt dupla habbal. De tudom, ez lehetetlen, mert te nem azt érzed, amit én, és nem is kérlek semmire. De szeretném tudni, te milyen „ajándékot” adtál nekem. Mi ez? Mi ez a szép „dal”, amit mindig hallok, állandóan a fülembe cseng? Bármerre nézek, bármerre járok, mindig ezt hallom. Segíts megérteni, akkor csodálatosan tudnánk ápolni tovább! Békéscsaba—Ferencváros FOCIMECCS *** „A zöldséges(?) fiúnak! Ne ijedj meg a mérges fiútól. A paklim a régi. Hívj, vagy üzenj! Az UBORKÁS LÁNY(a)” Since I don’t have you — Csillagszemű Miért kell még itt, az újságban valótlanságot állítanod, nem volt elég egymás között?! A bújkálásról annyit, hogy tudtak róla a szüleid. Mereven hajtod a magad igazát, noha tudod, hogy most az egyszer nagyon elrugaszkodtál az egyszerű és könnyű valóságtól. Mindegy. Létráról csak annyit: nem járok vele, mivel a rokonom. Ja! Nem lettél nálunk leszégyenítve a két „olyan” lány miatt. Ok is vendégek voltak, mint Te. Nem gondoltam arra, hogy csak „azt” látod bennük, a természetük miatt. Sajnálom. Almait mindig elhitte. Ugyanúgy, mint én. Úgy hiszem, ha ma itt lenne, Jobban őrizném. Annyi csapda van. Annyi ellenség. Hamarabb bukik el, aki őszintébb. No L.O.V.E. —The Broken Heart Üzenet Orosházára! Félén és csendes volt. Beképzeltnek, álszerénynek tartották, mert nem hagyta, hogy kiismerjék. Nem szeretett így élni. Változni kezdett, bátor, merész lett. Talált valakit, akiről azt hitte, szeretheti. Tévedett. Makacsul kihasználta a következő alkalmat. Bebeszélte magának, hogy Második már az igazi. Megszerette Őt, csak azért, mert elfogadta hibáit is. Nem tudta, hogy ez nem szerelem, hanem ragaszkodás volt. Egy este Második azt mondta: Vége. Ekkor megijedt magától. Miért nem fáj? Hát nem szerelem volt? Ez csak egy durva játék vége? De már tudta: bosszút áll mindenért. Azért, mert ők fölényben voltak vele szemben, mertnem értették meg, mit akar. Mit akar? Szeretni. Ezentúl kihasznál minden lehetőséget, hogy új kapcsolatokat teremtsen. Nem fontos, hány szív törik miatta, hány ellenséget szerez. A törött szívek nem neki fájnak, az ellenségek nem hatolhatnak át közönyén. De legbelül • hisz benne, hogy az egyik „áldozatjelölt” az IGAZI lesz... Akit már nem fog bántani. Szeretni fogja. Pándy Kálmánnak Drága Kálmán! Igazából megérdemelnéd, hogy írjak Neked egy történetet. Mindent elsöprő féltékenységgel és szerelemmel. De Te, jó öreg Kálmán, Te nem vagy féltékeny és gőgös. Tejól tudod, hogy ez mind megvakítja a szemet. Szívből kívánom Neked, hogy sohasem legyél beteg. Csókollak O. E.-nek ’93. augusztus 24. Az a nap még most is fáj. Tudod,... senki sem tökéletes. De... Én csak egyetlen egyszer hibáztam! Kérlek, bocsáss meg! Hogy... újból... Enyém lehess, megérintselek, szeresselek. Mert én még mindig szeretlek. Optimista típus vagyok... Szeretlek, K. Norbi A kulcsokat már megtaláltad. írd meg, mikor és hol várhatlak. Ha hívsz, a megadott időben ott leszek. Csaba Két könnycsepp Kedvesem, nagyon hiányzol. Köszönöm neked azt a pár szép napot, még ha nem voltam más, csak egy kis kaland. Visszaadtad az önbecsülésemet. Mellesleg „értem azóta sem ejtett könnyet egy férfi se”. Ha elolvasod a jeligét, tudod, ki vagyok. Egy nehéz sorsú barna asszony Gizellámnak Orosházára! Kétéves együttjárásunk évfordulójára nagyon sok boldogságot kívánok neked. Tudod, mindig te leszel a szívem egyetlen Királynője! AtcRobid Mlár-már röstellem leírni; rövid időn belül Benkó Sándor (aki tegnap ünnepelte 54. születésnapját — gratulálunk!) a második világhírű művész, aki fittyet hányva arra, hogy néhány perc múlva kezdődik szarvasi koncertjük, a lehető legkészségesebben ad interjút, mert ahogy mondja: számára a sajtó nagyon fontos... Fél szeme persze a színpadon a Liszt-díjas muzsikusnak, aki eredetileg villamosmérnök, és ha éppen nem a dixibandje menedzseri ügyeit intézi, vagy gyakorol („fúvós hangszeres zenésznek a jéték mellett különösen fontos az úgynevezett szájbiztonság is”), akkor az elektromágneses terek optimalizációjával foglalkozik, különös tekintettel a digitális számítógépekre. Ki hinné, még 1957- ben alapította meg együttesét, a BDB-t, a Benkó Dixi- land Bandet. Díjaik, elismeréseik számát immár csak a Benkó Adatbank nevű cégük tudja pontosan..., de hogy például Amerika is többször a lábuk előtt hevert, az természetesen nem számokkal mérhető siker! • Legutóbb a békéscsabai Lencsési étteremben találkoztunk, mit mondjak, nem eszményi koncertfeltételek közben és nem csak a vágnivaló füstre gondolok... — Azzal semmi újat nem mondok, hogy a jazz kocsmaműfaj is. Emlékszem arra a bulira, a Szentek mennybemenetelével keztünk, mert a hangulat valahogy azt diktálta. Kérdezhetné, hogy miért fontos nekünk bizonyos időnként ugyanott újra fellépni. Nos, hogy úgy mondjam, nem szabad megenni a közönséget. A Benkó-együttesnek körülbelül 150 fellépése van évente, ebből a nagyokat leszámítva akad tíz város, ahová rendszeresen eljárunk, afféle kötelező házi feladat, egyszerűen el kell jutnunk abba a régióba, ahol elődeink, jóbarátaink a kitűnő, szegedi Molnár-dixieland ren- szeresen muzsikál. Ilyen Békés megye is, Békéscsaba, most Szarvas. Ha szabad így kifejeznem magam, ők „előnevelték” a közönséget és innen mi sem hiányozhatunk. De említhetném a vásárhelyi Blaskóékat is. De visszatérve az éppen aktuális repertoárra, nekünk mindig kézben van a bizonyos 25 óra műsor, de korántsem azonosat játszunk, sőt! • Mitől függ, hogy éppen mit? — Mindjárt felmegyek a színpadra, és néhány pillanatnyi intuíció alapján eldöntőm, mivel kezdünk. Mellesleg számít, hogy esik-e az eső, alszik- e, vagy éppen be van szíva a közönség... És aztán a további számok a hallagatóság első reakciójából következnek. Például a New Yorkban, a Művészeti Akadémián megláttam a nézőtéren a szakma nagyjai közül Aretha Franklint és másokat, és úgy gondoltam, legjobb, ha egy csendes Armst- rong-bluessal kezdünk. Az a szakmai közönség nem szívesen vette volna, ha lerohanjuk őket, mint sokan talán tették volna... gyerekek, most hengerelünk, gyerünk bele dzsi- mi-dzsumi... Itt például úgy látom, egy lendületes szving lesz az nyitószám. • Hol tartamagyar jazz? —- Egy példával kezdem a választ. A jubileumi koncertünkön Joe Newmann megjegyezte: ő elképzelni sem tudta New Orleansban, hogy ránk és őrá 15 ezer ember kíváncsi Budapesten. Nos, erről jut eszembe, október 10-én ismét a Budapest Sportcsarnokban játszunk, ahol egyebek közt fellép Mild Jackson, a legnagyobb élő vib- rafonos, aztán az Ella Fitzgerald utódjaként is emlegetett énekes-szólista Ernestine Anderson és a dobos Huub Jansen. Szívesen jönnek, mert tudják, kevés ilyen jól szervezett koncerttel találkoznak a világban. Én azonban csak megerősíthetem, hogy a jazz- nak tényleg végletes sikerei, illetve érdektelenségű koncertjei tudnak lenni, de ez utóbbival is óvatos lennék. Mi játszottunk Portugáliában négyszázezer ember előtt, Sacramentóban 300 ezer hallgató előtt, de ugyanígy meg kell becsülni azt a negyven embert is, aki mondjuk egy vakok intézetében leül elénk, hogy meghallgasson bennünket. A jazz igazából, mint műfaj, sohasem nyugodhat. Mert nem a popularitás viszi előre, hanem maga a zene. És ez óriási különbség. Életem legnagyobb csalódása éppen a nyolcvanas évek elején, Egyesült Allamok-beli turnénkon ért, ahol azt vettem észre, hogy a híres helyi együttesek üres ház előtt játszottak, mi pedig óriási közönséget vonzottunk. Nem akartam elfogadni,- mire az ottani nagy öregek elmondták, hogy „fiam, te itt különlegesség vagy, ha minden nap itt lennél, neked sem lenne egy szem közönséged...” A jazz valójában egy nagyon furcsa életet él, de száz éve él és élni fog. • Szüksége van-e a BDB- nek is állandó próbákra? — Kétfélére is. Egyénileg mindenki legalább napi egy, két órát gyakorol otthon, de az együttes próbákat sem lehet nélkülözni, főleg, mert mi elég dinamikusan fejlesztjük a repertoárunkat. Mintegy huszonöt órányi koncertprogramunk van, azt hiszen ezzel a világon is egyedül állunk, ismerem a kollegákat. Na most, ha két órányi dalt elhagyunk, mert elavult, meguntuk, akkor ugyanennyit hozzá is teszünk és ennek az „ára” legalább havi négy próba, amely rabszolgamunka a javából. • Nem félnek a konkurenciától. — A legkevésbé sem! Sok neveltünk van már, akik közül a legismertebb a Pop Jazz, az Old ‘s Mobile, a Ki Mit Tud-os Lucky Boys. A legkomolyabban állíthatom, hogy legalább tíz nagyon jó együttes kezd kiforrni itthon, amelyek ott taposnak a nyomunkban. Igazában a zenészek tudják, hogy mit jelent: mi húsz éve minden kottánkat ingyen odaadjuk a kollegáknak, bármelyik klubestünkön szívesen látunk a színpadon bárkit, gyakorolhatnak és beszállhatnak. Saját fesztiváljainkon pedig fel is léptetjük őket. Ezzel csak utalni szeretnék arra, hogy örülünk, ha segíthetünk valakinek, legyen csak sok együttes a nyakunkon, hiszen egyszer mi is át kell adjuk a helyünket. Azt viszont talán szerénység nélkül mondhatom, a mi erejűnk nagyobb annál, hogy valami rosszízű helyünkbe lépésről szó lehessen, ahogy ezt gyakorta szokták forszírozni, főként külföldi újságírók. És ma már tudjuk, legalább húsz éves kemény munka kell ahhoz, hogy valamiféle nemzetközileg mérhető teljesítmény összejöjjön. Bevallhatom, ha én annak idején egyszer az életemben ilyen támogatást kaptam volna, talán sírva is fakadok... • És a családban akad-e követő? — Akadhatna, de nagyon nem szeretik az én életstílusomat, mert valószínű, belegondoltak, hogy az életemből eddig négy évet gépkocsiban töltöttem, hárommillió kilométert utaztam. Hogy fárasztó? Igen, nagyon, de alkat kérdése is, hisz’ találni embert, aki nyolcvan évesen is kiválóan síel és ötvenévest, aki a hegyre sem bír felmászni. Szerencsére az én embereim nem csupán kiváló zenészek, alkatilag is bírják a gyűrődést. Való igaz. A szarvasi kutatóintézeti kastélykert „kosáras báljának” népe minden aggodalom nélkül és nagyvonalúan lép túl azon, hogy a bál rendezése néhol döcögős, mert Benkóek zenéje egyszerűen lenyűgöző. Fábián István Vers, játék, kicsiknek Weöres Sándor: Magyar etűdök Nézd az ablakában Lúd anyát, kirázza a pelyhes takarót: „Ej te rojtos, rongyos takaró, mért vagy te is, mint én, oly fakó?" NL efp efs djp Pettyes kata, bontsd ki a szárnyad, a szárnyad: hol a malom, ahol őrlik a tiszta búzámat? Pettyes kata, szállj-szállja toronyra, tetőre: hol a falu, hova visznek engem esküvőre? db sL. Eresz alól fecskefia ide néz, oda néz: van-e hernyó, hosszú kukac, ízesebb, mint a méz? Csőrét nyitja ám, buzgón, szaporán. Kis bendőbe mindenféle belefér igazán. ^ ^ ^ Tűzben fa parazsa volnék, vízben puha moha volna volnék, szélben jegenyefa volnék, földön apám fia volnék. q^g q^g Piros kendőt vettem, párnám alá tettem, így jött csodás álmom, csak elfelejtettem. Hej te piros kendő, az álom veszendő, a megszegett szép szó csak elfelejtendő. ,Jesszusom! Mivel fogok én porszívózni?” A két, látszólag egyforma kép között öt eltérő részletet fedezhettek fel. Melyek ezek? (A Neue Kronen Zeitung alapján)
