Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-20-21 / 196. szám
jiHÉKfe MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. augusztus 20-21., szombat-vasárnap Szeder Pálnak, a német olimpiai bizottságtól A kézilabda is kábítószer... Persze, persze hogy boldogan vállalja ő is; minden a családban kezdődött. Közgazdász édesapja teljes útravalóval látta el, amelybe belefért a sport is. Akkoriban legalább olyan hatást gyakoroltak a rádióközvetítések, majd tévé-képsorok az ifjú Szederre is, mint napjaink médiumában, amikor már olyan célratörő, olyan üzletcentrikus és ettől egy kissé ridegebb is az egész. „Most is fülemben cseng Szepesi hangja a tokiói olimpiáról, Dömötör lóbálj...! Aztán ötvenhétben a kovácsházi téeszklubban a jégkorongmeccsek, már tévén. Hogy elég-e ennyi is? Elég, mert itt szemben lakunk a gimnáziummal, ahol nem csak nézni lehetett, űzni is... Napestig fociztunk és kézilabdáztunk, büszke vagyok az egyik iskolatársamra, Tobakné Pasek Magdira. Talán neki is eszébe jutott a minap, a válogatott kispadján a mi áldott jó testnevelőtanárunk, Tóth Imre, aki a magyar nyelv és irodalom rejtekeiben is olyan szeretettel pallérozott bennünket.” Gödöllőn, az egyetemen már csak természetes volt, hogy a válogatottnál, a Faludi-féle csapatban is edzősködő Simon Csaba mellett „munkát vállalt”. Vitte az NB Il-es gárda szerelését. ,,Istentelenül fanatikus emberek voltak, szinte belénk plántálódott, hogy amit csinálnak, szent őrület. És kábítószer. Nekem egy idő után a kézilabda vált azzá, persze a hobbik között. Mert tudatosan próbáltam készülni a munkában is az életre. Éppen húsz éve dolgozom Mezőhegyesen, a gazdaság, ménesbirtok olyan bázis — mostanában különösen—, ahol megvalósíthatja magát az ember. Szép és izgalmas feladat huszonketted magammal a főágazatot jelentő állattenyésztésben a műszaki feltételeket megteremteni, biztosítani. Agazatve- zetőként is vallom: csapatmunka kell mindenhez. De a sportról szólt a kérdés és ha már Mezőhegyesnél tartunk, 13 évig boldogan vállaltam a helyi szakosztály vezetését. A megyei másodosztályból eljutottunk az NB II-ig.” Van itt még valami útegyengető. Nemigen akar róla beszélni, pedig tudja: beszélgetésünkhöz a legfőbb apropót egy kupa és egy plakett adta. Alighanem mindegyik valahol onnan eredeztethető, amikor a bábolnai napokon egyszer szóba elegyedett néhány bajor szakemberrel. Először csak kiváló német nyelvtudására figyeltek fel, aztán... „Szóba hoztam, hogy a sporthoz is kötődöm, s milyen jó lenne valamiféle kapcsolatot keresni, találkozási alkalmat. Nem gondolhattam komolyan Hans Georg Elsert úr lakókocsijából kiszállva, hogy hazaérve ennek szervezése lesz az első dolga, de valami fontos mégis történt. Megjelentette nevemet és címemet a Handball Woche című kézilabda-szaklapban. És egy idő múlva kezdtek jönni a levelek. Először jelvény- és Nagyon büszke vagyok a németek elismerésére zászlócseréről „szólt a történet”, aztán egyszer csak kint találtuk magunkat az oberurseli nemzetközi utánpótlás-tornán. Az idén tizedszer »vittem el« csapatot a Frankfurt melletti kisvárosba és utánajárhat, hogy érezték magukat a mezó'hegyesiek, kígyósiak és a Pick Szeged. Már odáig is eljutottunk, hogy csak ki kellett utazni, mindent fizettek a vendéglátók. Az elején ez még rendkívül nehézkesen ment, pedig igazán mondom, nem állt útjába Pacsika doktor a megyei rendőrkapitányságon, csak hát más időket éltünk. Valakit ne felejtsek ki: Kocsis Jani bácsi, a játékvezető nagyon nagy hatással volt rám ,mint sportember. Többször is vezette kint a döntőt, közmegelégedésre.”. Most már igazán ne kerüljük ki, kedves Szeder Pál, újra ezt a kupát... „A legutóbbi eredményhirdetésnél engem is középre szólítottak és átnyújtották »A hesseni tartományi miniszterelnök különdíja« feliratú serleget, majd este a banketten egy plakettet, amelyre ezt vésték: »Különleges sportteljesítményekért — Német Olimpiai Bizottság«. Ennyi történt. Mit mondjak, természetesen nem ezért dolgozom húsz éve a sport környékén, de ha csak ennyi elismerés jutna egész életemben, akkor is teljes büszkeség töltene el. És talán ezek már az én útravalóim egy kicsit a fiaimnak...” Az OLDALT ÍRTA ÉS SZERKESZTETTE FÁBIÁN ISTVÁN Ma: világbajnokavató Voiensben. A világfinálé már túl kemény diónak bizonyult fiatal salakmotorosaink számára, a gyulai elődöntőből továbbjutott Rőth Gábor 3 ponttal a 13., Maaosi Norbert 1 ponttal az utolsó, 1 o. helyen végzett. A junior világbajnoki címeta svéd Mikael Karlsson nyerte 14 ponttal különfutam után a norvég Holta és Gyulán győztes ausztrál Crump előtt. Ma délután viszont a felnőttek szállnak nyeregbe a dániai Vojensben, ahol a tekintélyes angol szaklap, a Speedway International nem kis meglepetésre a lengyel Tornász Gallopnak adja a legtöbb esélyt, a képünkön látható háromszoros világbajnok, dán Hans Nielsen szerintük 11 pontot szerez, a tavalyi világelső amerikai Ermolenko pedig 1 3-at Marik-monológ Mezőhegyesi diákbronz Üllőn Az elmúlt hét végén Üllőn az állatorvostudományi egyetem kísérleti intézetének Dóramajori lovaspályáján rendezték meg a diáksportolók idei díjlovagló és díjugrató országos bajnokságát, melyen ott voltak a Békés megyei, mező- hegyesi fiatalok is. Az egyéniben nem szereztek szalagot jelentő helyezést, azonban a második versenynapon díjugratóknál az általános iskolai kategóriában Molnár Tünde Flullám nevű lovával ötödik lett, a stílusversenyben második. Nagy küzdelmet hozott a középiskolások kétfordulós csapatversenye, ahol a mező- hegyesi hármas, Sás Menyhért (Hűvös nevű lovával), Sás Péter (Fáklyaláng) és Molnár Szilvia (Efendi) remek átlagteljesítményével bronzérmes lett! (Sás Péter a Mezőkovácsházi Hunyadi Gimnáziumban, Sás Menyhért a Battonyai Mikes Kelemen Gimnáziumban, míg Molnár Szilvia a Szegedi Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskolában tanul.) Nem tartozik az „unatkozós” sportemberek közé Marik László (25), a Békéscsabai Eló're FC fiatal edzője. Nyolc éve reményteljesen indult NB I-es pályafutása a lila-fehéreknél, de a Fradi elleni sikeres bemutatkozást egy makacs térdsérülés miatt nem tudta folytatni. Aztán a TF menedzserképzőjére járt, s miközben tanít a kereskedelmi és vendéglátóipari középiskolában, maga is diák: a TF- en tanári diplomát is szeretne szerezni. Monológját a pesti gyorson jegyeztük le. — Most éppen a dunavarsányi edzőtáborból jövök, ahol az ifjúsági B-válogatott négynapos edzőtáborában segítkeztem Ziegler Jánosnak és Piski Elemérnek. Már máskor is dolgozhattam mellettük, ami komoly szakmai élmény és azért is hasznos, mert csabai fiatalok is tagjai a csapatnak, ennek a keretnek például a középpályás Hídvégi Imre és a védő Czipó Zoltán. Ez a gárda az Európa-bajnoki selejtezőkre készül ősszel, de előtte kétszer megmérkőzik Szlovéniával és a bajor válogatottal, majd a cseh fiatalokkal is. A 18 évesekből álló A-keretben a megyei tehetségkutatón feltűnt szeghalmi Nagy Zsolt második számú kapusnak számít. Ok is szép feladatok előtt állnak; szeptemberben Svájc és Luxemburg legjobbjaival játszanak. Ami a C-válogatottat illeti, a mieink közül a 15 éves Balogh Zsolt Zsibrita János és Borbola Bence kerettag, jómagam itt is segítkeztem már tavasszal. Hogy miért figyelem annyira az órámat? Az állomásról egyenesen a pályára sietek, mert edzésünk van, várnak a srácok. Most már kipihentük valamelyest a szép sikert hozó dániai „kirándulást”, amely azt hiszem, életre szóló élményt jelentett valamennyiünknek. Alighanem erőt a bajnoksághoz is, ahol nem a helyezés a legfontosabb ugyan, de a győzelem igen, mert az erősíti a fiatalok önbizalmát, játékkedvét, végső soron sikerélményét, ami ebben a korban különösen fontos. Végső célunk természetesen nem lehet més, mint játékosokat adni az NB I-es csapatnak, mint most legutóbb a szintén tehetségkutatón feltűnt orosházi Kiss Janit... És ha már beszélgetünk, hadd mondjam el, hogy a C- válogatott szeptember közepén kétszer is találkozik a román válogatottal, 12-én Gyuláról indulnak az aradi meccsre, majd másnap 15 órakor Gyulán lesz a visszavágó. A Williams mindentudója Franki András sztorijai ...és az autó lefutott a pályáról Jóllehet az idén inkább nem kívánatos eseményei miatt került a szokottnál is jobban a közérdeklődés fókuszába a Forma—1, a lényeg ugyanaz: mindenki foglalkozik vele valamilyen formában. Noha a földkerekség három legnagyobb cirkuszának egyikét a könyvek, kiadványok garmada választja témájául, napjainkban talán még az átlagosnál is több jelenik meg. Alább három ilyet mutatunk be. Kettő a Hunga-Print Kiadó nevéhez fűződik, ők mellesleg minden évben kirukkolnak hasonlóval. Senna, Mansell és Prost már „terítéken volt”. Idén Senna halála szomorú apropót jelentett, de a világjáró Frank András sztorijai sem kevésbé érdekes olvasmányt jelentenek. A harmadik egy igazi kézikönyv... a Williams Renault kiadásában. Kezdjük is az utóbbival! Akinek csak a képernyő jut, vagy a messzi domboldal a versenyek során — és ők vannak döntő többségben —, egészen biztosan nagy élvezettel forgatják Xavier Chimits és Francois Granet könyvét, amely páratlanul érdekesen és szemléletesen mutatja be a F—1 összes „tartozékát”, a gumiktól a szerelőcsapatokig, a pályáktól a vezetési mesterfogásokig. S hogy nem túlzunk, idézzük az előszót, amelyet maga a kis professzor, Alain Prost írt: „Sok könyvet olvastam már a Forma—1-ről és úgy gondoltam, erről a témáról mindent megírtak, amit csak lehetett. Tévedtem... Ez a könyv avatotth kalauz annak megismeréséhez, mi történik a színfalak mögött s elvezet olyan világba, amelyről okkal- joggal csak néhány kiválasztott állíthatja, hogy ismeri. Ha van magyar, aki közel áll az F1 világához, az nem más mint Franki András, aki idestova 25 éve járja rendíthetetlenül a versenyeket újságíróként (néha üzleti partnerként). Ennyi idő óhatatlanul elég ahhoz, hogy az ember egy könnyelmű pillanatában azt mondja: muszáj megírnom, amit láttam! Jó partnerre talált ebben szerzőtársként a mérnöki precizi- tású Németh Györgyben és Baráz Miklós kiadó-igazgatóban. Ontja hát 200 oldalon a sok-sok sztorit, csalhatatlan hitelességgel persze, mert neki igazán nincs szüksége egy jófajta ollóra, testközelből is eleget látott-hallott... Rendkívül tanulságos (a szakmának is), hogy miképpen látja a közvetítési filozófiát, merthogy kommentátorként is régóta ismerjük. Azt mondja: „Adva van többmillió ember, aki egész héten dolgozott, korán kelt, beült az autójába, vagy felszállt a buszra, földalattira, vitatkozott az ügyfelekkel, összerúgta a port a főnökével, egyszóval kemény hete volt. Aztán végre eljön a hétvége s miután már minden szükséges munkát elvégzett a ház körül, vasárnap délután fog egy üveg sört és leül a fotelbe, hogy megnézze a Forma— 1 -es közvetítést. Az emberek eközben pihenni, kikapcsolódni és szórakozni akarnak. Azok, akik pontosan szeretnék tudni a felfüggesztés apró titkait, vagy a gumik méretét, valószínűleg meg fogják venni az egyik szaklapot, amiből minden információt megkaphatnak. A legtöbb ember azonban annak örül, ha izgalmas versenyt lát és közben érdekes híreket, pletykákat hall a riportertől. Ugye jól gondolom? Úgy hozta a sors, hogy Barcelonától nem messze, Lloret de Mar üdülőhelyen, egy presszóban néztem végig a Forma—1- es tragédiák legutóbbikát, amikor május elsején Imolában a végzetes baleset történt Senná- val. Megálltak a játékautomaták, mindannyian megbabonázva meredtünk a képernyőre, a megszámlálhatatlanszor ismételt képsorokra. Ez nem lehet igaz! Tegnap Roland Ratzenberger, most pedig... a mondat 18 óra 40-ig befejezetlen maradt. Eltettem a másnapi El Pais sportmellékletét — már csak az ilyenfajta szenzációk tálalása miatt is. A sport egyik géniuszát sokáig gyászolja a sportvilág. Az utolsó inteijút Russel Bul- gin készítette a CAR Magazin számára. Ayrton ezt mondta benne: „Ha valaha is olyan baleset ér, amelyért az életemmel kell fizetnem, remélem, hogy a halál egyetlen pillanat alatt ragad el. Nem szeretnék tolószékben élni. Nem szeretnék kórházban lenni és a sérülésektől Szenvedni. Ha élek, akkor teljes értékű életet akarok élni, annak minden percét kihasználni, hiszen igen impulzív egyéniség vagyok. Tönkretenném az éleAz utolsó kanyar tem, ha csak félig élhetném azt.” Döbbenetes. És most idézzük fel a könyv legdrámaibb sorait: „A Tumbarello az a fajta balkanyar, ahol a lábad a földet súrolja, a pálya megtekeredik, ami arculcsapáskénttörrád... Senna nem húzta balra az autóját, mint 1985 óta mindig tette... még- csak meg sem kísérelte, hogy akár ösztönösen is elcsavarja, megrántsa az autót. Egyenesen száguldott tovább. A Williams láthatólag úgy futott le a pályáról, hogy semmit sem veszített sebességéből.”
