Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-19 / 195. szám
lőre \irrvFI HIßT Afl TARKA OLDAL MA MLvj I ti nlKLAf 1994. augusztus 19., péntek V/ZONTOKOR VÍZÖNTŐKOR Hol volt Atlantisz? A Harmadik Szem című folyóirat hónapok óta sorozatban közöl olyan írásokat, melyek Atlantisz rejtélyével foglalkoznak. A legutóbbi jégkorszak előtti legfejlettebb civilizációról és pusztulásáról sok elképzelés van (már Platon is részletesen lejegyezte a megsemmisült földrészről szóló ismereteit), a lehetséges földrajzi helyet azonban a legtöbb szerző az Atlanti-óceánban jelölte meg. A lap legutóbbi számában Lukács Béla természet- tudós viszont egészen új koncepciót vázolt fel, mely szerint Atlantisz nyomait Anglia és Svédország között, a viszonylag kis mélységű Északi-tenger alatt kell keresni. Részletes okfejtésekkel igyekszik igazolni írásában, hogy 12 ezer évvel ezelőtt a megjelölt területen szárazföld volt, a jégkorszakot megszüntető lassú olvadás következtében emelkedett meg úgy a tengerszint, hogy víz alá került az egykor gazdag és fényes birodalom. Lukács Béla szerint a földrész eltűnése folyamatos volt, így az ott élőknek módjukban állt elköltözni, s szerinte ezt meg is tették. Utóbbi állítását azzal iagzolja, hogy a nyelvészek szerint a Baltikum az indoeurópai népek őshazája, s ebből kiindulva elképzelhető, hogy az egykori Észak-Európai Alföld menekültjei, az atlanti- sziak voltak itt az őslakók. A természettudós írásához szemléletes színes térképet is mellékelt, melyen még az eltűnt földrész fővárosát is bejelölte. A régészeket azonban nem biztatja a terület átkutatására, mert úgy véli, hogy az elsüllyedt kultúrát igen vastag iszapréteg takarja. A sorozat a lapban folytatódik, az érdeklődők tehát számíthatnak még néhány érdekes gondolatmenet megismerésére. . . L. M. Unokáit félti a Yaslady Egy éve, hogy megszerettelek, Ez alkalomból küldöm üdvözletemet, Két szál búzakalász mondja el helyettem, Azóta mi lakozik szívemben. „Kedvesed” Az én KICSIMNEK, Csőrikének Kedvesem, nagyon örülök, hogy ennyi „levelet” írtál nekem. S ebben bemutattad életedet, csalódásodat. Most már legalább tudok rólad valamit, mert hiába töröm a fejem, nem emlékszem rád. De boldog vagyok, hogy megtaláltuk egymást, mert így lesz „teljes” az életünk. Bemutattad nekem azt a helyet, ahol élsz, szép hely, az édes szőlőt én is szeretem. Te is tudod, hogy én hol élek, neked biztosan nem olyan szép vidék ez. Jó, hogy a hétvégén annyit hívtál „telefonon”, hogy legalább a „hangodat” is hallhattam. Még mindig nem tudom, mit vársz tőlem. Egyszer azt mondod, szeretsz engem, máskor meg, hogy mást szeretsz. Ugye, tudod, hogy én csak téged szeretlek, senki mást. Jó lenne már, ha egyszer személyesen is elmondhatnám neked ezt, nem csak így messze „telefonon”. Jó érzés ez is, hogy tudjuk, velünk van mindig az, akit szeretünk, és mégis távolabb van tőlünk. Érezzük a közelségét, biztonságot ad. Csak azt nem értem én, miért nem lehetek ott nálad. Te mindig itt vagy. Én meg csak a „hangod” hallom, de látni nem látlak. Most már szeretnélek a valóságban is megismerni téged, megtudni, milyen is az én másik énem. Kérlek, írj nekem, mikor találkozhatunk élőben! Kedvesed, a te kicsid ORSIKÁM, itt B.B.! Még a mai percig érthetetlen számomra, hogy mi lett veled. Én úgy érzem, hogy nem kellett volna így döntened! Főleg ezek után, amivel a barátnőd befolyásolt téged a sok hazugságokkal rólam. Pedig nem voltál kiszolgáltatva, te csak úgy érzed, ez ilyen, ha valaki szeret valakit! Pedig ezt te is tudod, amivel meg is értelek téged. MIRE LENNÉK BEKÉPZELT? SZIÓKA! *** Barna szemű J. Miért kell, hogy vége legyen, Amikor el sem kezdtük még, Egy szó, amit nem mondtál el, Mindig ezt kérdezem. Átlépsz a lelkemen, amikor gyógyít a kezed! Ha te is úgy érzed, szólj egy szót. Jó lenne találkozni, kettesben, egy csöndes helyen, ha te is akarod, üzenj, vagy jelezd. Minden nap találkozunk. Zöld szemű J. *** Puszi-Pukedli! Köszönöm azokat a feledhetetlen napokat, amiket Veled tölthettem. Jó volt, hogy álmunk valóra vált, és megelevenedhetett az 1001 éjszaka meséi. Csakhát sajnos, ahogy a mesében is szokás: minden csoda három napig tart. Talán örülnünk kéne, amiért nekünk kicsit tovább tartott. Tudod, a mese, az álom után jön a felébredés, a rideg valóság. Bár most a hullámvasút legalján vagyunk, egyszer megint felülről integethetünk. Úgyhogy ne aggódj! Eltelik egy kis idő, és a tündér megint Neked kedveskedik, odaarázsol a tengerpartra! Kis barátnőd! *** L. O. V. E.—The Broken Heart Nem akarom, hogy megint az legyen, ami volt. Nem volt barátnőm, szabadságom, na meg a pofozkodásaid. Változtatnod kéne, hogy legyen barátnőd. Megint bujkálnunk kéne anyu- éktól. Ja! És hallom, Létrával helyettesítesz! Hát akkor meg? CsiLLAGSZEMŰ *** A Világ Legjobb Barátnőjének, Tódinak! Köszönöm én is neked a soksok szép, együtt töltött éveket, az emlékeket, a kalandokat! Remélem, sok „igazi” szép nyarunk lesz még, amit együtt tölthetünk, és a sok „Laci” és „Szépszemű” ellenére is a le- geslegjobb barátnők maradunk! Puszil (amit személyesen is átadok) barátnőd: Zita *** „Aki szeret?” Nem csalódtam benned, de Te is tudod, kölcsönös bizalom, őszinteség nélkül nem megy. Ha kedvesebb, megértőbb vagy, „megtörténhetett” volna végre, bár érzem, még jobban szeretnélek akkor, és ez rám nézve, vetélytársnő árnyékában, több mint szívfájdalom. Több időt kellene együtt tölteni, talán ezért az ellentét üzenetbeli és élőbeszélgetéseink közt. A hitem sem a régi afelől, hogy szükséged van rám; mintha félnénk egymástól. Hiba volt menni hozzád, látni a boldogtalan arcod. Szerintem Te már akkor tudtad, hogy szombaton át fogsz verni. Jobban nem fájt volna az sem, ha azt mondod, kopjak le. Köszönésemmel is ' baj van? Szerinted nem az vagyok, akire gondolsz? Ezt döntsd el Te magad drága barátom, ha már ennyien vagyunk neked, mert én már nem értek semmit. „Aki már mindent elvisel” A Vaslady ezúttal nem a világ- politikai fejlemények, hanem unokái miatt aggódik. Attól tart, hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán láthatja majd az öt esztendős Mi- chaelt és a tizennégy hónapos Amanda Margaret-et. A volt brit miniszterelnöknek két, ma negyvenéves ikergyermeke van, de a lány — Carol — még nem ment férjhez. Fia, Mark 1987-ben vette feleségül a nála hét évvel fiatalabb Diane Burgdorfot, akinek egyaránt megadatott a tökéletes külső (szépségkirálynő volt Texasban), s anyagiakban sem szűkölködött. Diane rendkívül szigorú vallásos nevelésben részesült, a nászéjszaka előtt szó sem lehetett próbaházasságról. Mark nagyon szereti feleségét, de Diane egyre kiszámíthatatlanabb. Jó ideje kiparancsolta férjét a hitvesi ágyból, kizárólag a gyermekekkel csinál programokat, és ha nem is váltak el, de gyakorlatilag külön élnek. Margaret Thatcher korábban megszokta, hogy a fiatalok rendszeresen felkeresik Londonban az unokákkal, de Diane most azt üzente: ha anyósa kíváncsi a gyermekekre, utazzon Dallasba. A Vaslady sok mindenkit ráncba szedett pályafutása alatt, ám lehet, hogy saját menye nem fog közéjük tartozni. 94 éves az anyakirálynő. Az angol királynő édesanyja 94. születésnapját ünnepelte nemrégiben. A megszokott ünnepségek zajlottak le Londonban. a Clarence House előtt, ahol az éljenző ünneplők közül sokan már 24 órája várakoztak, hogy láthassák őt. Díszalakulatok vonultak fel és ágyúlövések sortüze hangzott el a Hyde parkban és a Towerben. Majd az egész család együtt ebédelt a rezidencián FEB-fotó Régi rókák Demjén Ferenc „Rózsi” 1946. decembereién született Diósgyőrött. Énekes, basszusgitáros, zeneszerző, dalszövegíró. A beat hőskorában zenélt a Dogs, a Liversing, a Meteor és a Tú'zke- rék együttesekben. 1971-től tagja a Bergendy együttesnek, belépésével a banda a hetvenes évek sztárja lett. Még a Bergendy tagja, amikor 1977- ben megjelenik első szólólemeze „Fújom a dalt” címmel. 1977 és 88 között az általa alapított V’ Moto-Rock tagja volt. Dallamos, érzelmekben gazdag szerzeményeit más előadók is éneklik: Révész Sándor, Kovács Kati, Katona Klári, Zorán és Lukács Erzsi. Szólólemezei: A szabadság vándorai (1989), Elveszett gyémántok (1991), A Föld a szeretőm (1991), Budapest Sportcsarnok 92.03.07. (1992), Hat (1993), Dalok a szereimről (1994). Új albuma várhatóan ősszel megjelenik. A parfümkirály új illata. Pascal Morabito, Marseillesben élő parfümkirály bemutatta legújabb illatát. A Nagada nevet viselő új parfüm első „viselője" azalkotó felesége. A Nagada egyesíti magában a kelet izgalmát az öreg kontinens modern világával. A Nagada izgató illat, sokan a világ legrafináltabb parfümjének tartják. Az ára pedig... de erről jobb nem beszélni FEB-fotó Rejtvény, mese gyerekeknek A királykisasszony találós kérdései Játékot nyerhetsz! Játékot nyerhetsz Öt kakukktojás Egyszer volt, talán igaz se volt, volt egyszer egy királykisasszony. Szépségének messze földön híre járt, s mikor eladósorba ért, a királyi palota kilincsét egymásnak adogatta a sok vitéz dalia, mind a szépséges leányzót szerette volna feleségül. A királykisasszony meg hírül adta, hogy csak ahhoz megy feleségül, aki meg tud felelni három találós kérdésre; aki meg leány kérőbe jön, s nem tud válaszolni, annak fejét véteti. Már akár tornyot építhetett volna a hercegek, grófok fejéből, annyi volt a kérő, s egy sem tudott válaszolni a találós kérdésekre. Egyszer aztán egy királyfi kopogott be a palotába. A királykisasszony öregapja nyitott neki kaput, megsajnálta a messze földről jött szép királyfit, s egyre kérte az unokáját, hagyja a találós kérdéseket, menjen feleségül a szép királyfihoz, mert a végén még pártában marad. De a királykisasszony nem engedett. — Ha egyszer leánykérőbe jött, vagy felel a találós kérdésekre, vagy fejét vétetem! A királyfi meg csak nevetett. — Szép királylány, hadd hallom az első kérdést! A királylány megmondta: — Egyvalaki átöleli az egész föld kerekét, s nincs párja a széles világon. Mi az? —Könnyű a válasz—mondta a királyfi — az egész földkerekét átöleli a fényes nap, s nincs párja a széles világon! Az udvari bölcsek örvendezve kiáltották: — Kitalálta! Kitalálta! — És most halld a második kérdést! — mondta a királykisasszony. — Melyik az az anya, amelyik táplálja a kicsinyeit, de mihelyt megnőnek, elnyeli őket? — A tenger — mondta a királyfi. —A tenger párája táplálja, növeli a patakokat, a nagy folyamok meg a tengerbe ömle- nek, s az elnyeli őket. — Kitalálta! Kitalálta! — Következik a harmadik kérdés — mondta a királylány. Jól figyelj! Van egy fa, mely fölváltva hajt világos leveleket és sötét leveleket Mi az, kitalálod-e? — Szép királylány, az év az a fa, világos levelei a nappalok, sötét levelei az éjszakák. — Kitalálta! Kitalálta! —kiáltoztak boldogan a bölcsek. A királyfi feleségül vette a királykisasszonyt, s boldogan éltek, míg meg nem haltak. Bartócz Ilona átdolgozása Szerzők, művek A betűkkel jelölt írókhoz, illetve költőkhöz két-két, számmal jelölt mű tartozik. Párosítsd össze őket! A — Kosztolányi Dezső B — Mikszáth Kálmán C — Ady Endre D — Gárdonyi Géza E—Jókai Mór 1. A lőcsei fehér asszony 2. Elbocsátó szép üzenet 3. Egy magyar nábob 4. Édes Anna 5. Különös házasság 6. Beszterce ostroma 7. A láthatatlan ember 8. Pacsirta 9. Fölszállott a páva 10. A lámpás — a‘oi‘z. —a‘6‘z; —3‘9‘9 — 9 ‘8> — V tsajfajSaiM Válasszátok ki az öt témakörből a nem odaillő szavakat — mindegyikből egyet — és ezeknek a kakukktojásoknak a betűjelét küldjétek be! 1. a. Petőfi Sándor, b. Toldi Miklós, c. Arany János. 2. a. Budapest, b. Bécs, c. Bangkok. 3. a. Golden, b. Alma, c. Körte. 4. a. Golf, b. Király, c. Evezés. 5. a. Vágta, b. Galopp, c. Gyaloglás. A kakukktojások betűjelét kérjük levelezőlapra írva beküldeni. A megfejtéseket legkésőbb szerdán adjátok postára. Címünk: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá: Gyerekrejtvény. A helyes megfejtők között öt darab játékot sorsolunk ki. A nyertesek névsorátjövő szombaton közöljük. * * * Az augusztus 13-14-ei rejtvény megfejtése: Tóth Árpád és egy versének a címe. Nyertesek: Illich Ivett, Gyula; Kovács Adrienn, Békéscsaba; Locskai Beatrix, Orosháza; Moka(?) Györgyi, Békéscsaba (Május 1. u.36.); Perei Zoltán, Békés. A nyereményeket postán küldjük ki. A békéscsabaiak nyereményeiket személyesen vehetik át a szerkesztőség titkárságán hétköznap 9 és 16 óra között.