Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-19 / 195. szám

1994. augusztus 19., péntek o S) % m J Sfj j El ti j A « gpÉS MEGYF f A HAZA MINDEN ELŐTT ^ ^ ^ ^ ^ ^ 11 HÍRLAP hétvégi magazmj a Kanyargós erdei sétány. Fehér László akvarellje Halló! Beszélgessünk! Hetvenöt éve halt meg Szemere Miklós A századforduló jellegzetes közéleti alakja, politikus, író 1856. április 21-én Kisazaron született, és 1919. augusztus 20- án Bécsben halt meg. Nevét társadalmi röpiratai tették ismertté. Nagy érdemei voltak a magyar sport, különösen a lóversenysport fejlesztésében. Irodalmi szempontból jelen­tős műve a Fair play, a Fiatal véreim, az Ideal, az Ave Caesar és a Szóimádás. Szemere Miklós élettörténetének legjellegzetesebb epizód­jait eleveníti meg Zöld gyep, zöld asztal című kisregényében Kellér Andor — ezen írásból való a következő részlet: Földink volt. 73 évvel ez­előtt ezen a napon született Lakos György író, újságíró. Makón volt gyakornok, majd 1947-től, hadifogságból haza­térve különböző lapoknál dol­gozott. Novelláit főleg ifjúsá­gi lapokban közölték. A Mag­vető szerkesztőségében segéd- szerkesztő, később a Népsza­badság szerződéses munka­társa yolt. 1962-től nyugdíjba vonulásáig a Nógrád című salgótarjáni napilap rovatve- zetőjeként működött. Mondták Nem! Nem! Soha! Nem szabad tehát lagymatag­nak és bizonytalannak lennünk, amikor harcolunk el­lenük! (Az MSZP—SZDSZ kormánykoalíció ellen — a szerk.) Soha nem szabad elfe­lejtenünk, hogy mik voltak. Nem szabad elhinnünk egyet­len szavukat sem. (Csurka István író) A börtöncella kulcsa Az SZDSZ vezetői most siker­nek könyvelik el, hogy milyen szövegeket sikerült elfogadtat­niuk a koalíciós tárgyalásokon a náluknál háromszor nagyobb partnerrel. De nemrégiben vé­letlenül éppen Orbán Viktor idézte fel a Magyar Hírlapban Szabó Miklós SZDSZ-es képvi­selő, „a Fidesz-alapítók titkos történelemtanárának” tanítása­it: nem az számít, hogy mi van leírva a különböző dokumentu­mokban, hanem az, hogy kinél van a kassza és a börtöncella kulcsa. (A kasszát, valamint a börtöncellát képletesen értem.) (Solt Ottilia újságíró) Lecsúsztunk... Az elmúlt néhány évben si­került ledolgoznunk magun­kat az élmezőnyből a közép­mezőnybe. A gazdasági lehe­tőségeket tekintve a lengyelek állnak a legjobban. Ok már átszenvedtek mindent és most úgy tűnik, hogy megtalálták a politikai egyensúlyt. A csehek is kivételesen jó helyzetben vannak, miután megszabadul­tak Szlovákiától. Ez évente 60 milliárd koronát hoz a konyhá­ra úgy, hogy közben megtar­tották a szlovák piacot. Ma­gyarország eléggé eljátszotta az esélyeit. (Kupa Mihály volt pénzügyminiszter) Mire is vágytunk? Istenem, mennyit fogunk mi még csalódni, dühöngeni, mérgelődni, mennyit hajtogat­juk, hogy nem egészen ezt akartuk, nem erről volt szó. ez éppen az ellenkezője annak, amire vágytunk. (Oravecz Imre író) Békési tallózó Békés megye északi részén húsz százaléknál több a mun­kanélküli. A munkaerőpiac törvényei szerint sajnos a munkabérek is alacsonyak. Egy találó megfogalmazás szerint: a fizetés az éhenhalás- hoz sok, a megélhetéshez ke­vés. (Magyar Hírlap) Dóczi Bélát, a dombegyházi sütőüzem vezetőjét a 06 60 388-857-es rádiótelefonon értük utói valahol Mezőko- vácsháza és Kunágota között. — A kétnapos ünnep, illet­ve a dombegyházi búcsú miatt a szokásosnál több kenyeret kell gyártanunk — mondja. — Ez azonban nem befolyásol­hatja sem a szállítás pontossá­gát, sem a minőséget. Sajnos egyik kocsink épp most hibá- sodott meg, emiatt vagyok úton. — Miért éppen a pék szak­mát választotta? — Otthon mindig édes­anyám sütötte a kenyeret, szí­vesen segítettem neki. A ke­nyér ízlett, a munka tetszett, hát erre a szakmára jelentkez­tem. — Meséljen az otthoni ke­nyérről! — Gyermekkoromban ta­nyán laktunk Kunágotán, tízen voltunk testvérek. A sok éhes szájnak sok kenyér kellett. Cserépkemencében sütöttünk, lábosban. Mindegyik kenyér szép magas volt, a héjuk piros, a bélük laza, foszlós, az ízük pedig felejthetetlen. Négy na­pig volt fogyasztható. — És amit önök sütnek Dombegyházon ? — Ma a sütőipar legfeljebb 72 órás kenyeret képes produ­kálni. Ennek elsősorban az az oka, hogy romlott a gabona minősége. Gyermekkorom há­zikenyeréhez a híres bánkúti búzából őrölt lisztet használ­tuk. Ma ezzel a liszttel legfel­jebb följavítjuk valamelyest a többit. — Mennyi a napi terme­lésük, és hová szállítanak be­lőle? — Naponta 5-6 mázsát sütünk, Dombegyházon kívül szállítunk Almáskamarásra, Battonyára, Dombiratosra és Mezőkovácsházára. Arra tö­rekszünk, hogy semmiféle adalékanyagot ne használ­junk, magyarán igyekszünk az otthoni mintát követni, s ezért sok vevő az úgynevezett ka­lácskenyérrel szemben a mi termékünket részesíti előny­ben. — Ha lapunkon keresztül megszólíthatná a fogyasztó­kat, volna mondanivalója? — Igen, kérésem lenne a dombegyházi lakosokhoz. Üzemünket főleg a vidéki megrendelők tartják fönn, részükre csak éjszaka süt­hetünk. A helybelieknek reg­gel 6 órától tudjuk biztosítani a friss, meleg kenyeret, gyakor­latilag egész délelőtt. Ennek a szíves megértését kérném a dombegyháziaktól. Ménesi György „Ez a férfi, aki az élet két legsikamlósabb parkettjén, a zöld gyepen és a zöld asztalon soha nem csúszott el, még csak meg sem tántorodott, máig is foglalkoztatja a képzeletet. Az egyetlen volt, aki nyert. Majd­nem negyven éve halt meg, és temérdek földi kincset hagyott rokonára, akit soha nem látott, akit csak hírből ismert. De a személyét övező legenda az­óta sem aludt el. Mi volt a titka a halk beszédű, szomorú sze­mű, örökké fázó embernek? Micsoda titkos frigyre lépett a szerencsével, amely egy afo­rizmaírónk szerint olyan, mintha az anya keze a túlvilág­ról simogatna. Vagy talán ki lehetne harcolni, erőszakolni a szerencsét ? Igaz lenne az, amit Joseph Chamberlain állított: »A szerencse nem egyéb, mint az apró részletek pontos figye­lembe vétele.« Az annalesek számon tartják a világ nagy nyerőit, azokat, akiknek si­került... de hol vannak ők? Garcia, a spanyol, aki millió­kat nyert Monte Carlóban, kol­dusszegényen halt meg. Sze­mere volt az egyetlen, aki éle­tének tanúsága szerint legyőz­te az idegrendszer, a logika és tulajdonképpen a számok tör­vényét is, s alkonyi óráiban megállapíthatta, hogy nyert, vagyonát egyre gyarapította, és az egykori, apanázsból élő követségi titkárból milliomos lett. Mi volt a titka? A játék varázslója volt. A játékszenvedélyt a gyerekszo­bából hozzuk magunkkal. Ta­lán az volt Szemere titka, hogy felnőtt módon játszott? Kicsit kívül maradt az egé­szen. Hűvös és közönyös lé­nye nem perzselődött meg ab­ban a forróságban, amely óha­tatlanul ott lebeg mindenütt, ahol játszanak. Rendszerező és megőrző agyvelejében jól megfértek a görög és latin szerzők tanításai, politikai el­méletekkel és a lóverseny handicapskáláival. De e külö­nös lény talán semminek sem tudott igazán örülni. Ellent­mondások keveredtek benne. Gőgös és zárkózott kaszinó­tag volt az arisztokraták kö­zött, de bármilyen alvilági fi­gura kopogtatás nélkül belép­hetett hozzá...” „Soxeretettel az újság olvasóinak: Maksa Zoltán” A népszerű humorista, Maksa Zoltán tette e bejegyzést olvasóink emlékkönyvébe, amikor a közelmúltban megyénkben vendégszerepeit. KONYVELTESSEN a kereskedők, vendéglátósok könyvelőirodájában! Várjuk társadalmi szervezetek, alapítványok, társaságok, egyéni vállalkozók jelentkezését. ÉRDEKLŐDNI: Békéscsaba, Szigligeti u. 6. fszt. 1-es, 2-es, 3-as szoba. Telefon: 06 (66) 321-455/122-es, 123-as, 124-es mellék. Fekete fehéren Hét tuja A tavasszal új kövesút épült a faluban. Mennyei ajándék volt azoknak, akik évtizedekig dagasztották előbb szeke­reikkel, majd autóikkal a sarat. Bár a kocsikat az ősz érkeztével akár el is rakhatták a fészerbe, mert a fagyos napok kivételével nem sok esélyük volt arra, hogy kiko- csikázzanak vele a sáros utcából. Ennek most vége sza­kadt, új korszak kezdődött az utca életében. Ahogy levonultak a gépek, neki is láttak megszépíteni a ház előtti sávot. Füvet vetettek, virágot, cserjét ültettek, még fa is került egyik-másik porta elé. Mari néni, aki évekkel ezelőtt megözvegyült és azóta élére rakta kis nyugdíját, nagy terveket forgatott a fejében. Nem akart elmaradni a szomszédoktól, bement hát a takarékszövet­kezetbe, kivett nyolcezer forintot — költött már haszonta­lanabb dolgokra is pénzt —, majd tuját vásárolt belőle. Ezeregyért kapta darabját, hétre futotta hát a táskájában sorakozó ezresekből. Otthon elővette a kapát meg az ásót, aztán szépen elültette kis csemetéit. Féltő szeretettel gondozta, locsolgatta, babusgatta valamennyit, néha a tövüket is megkapálta. A tuják meghálálták a szeretetet, fejlődtek szépen, még a legnagyobb kánikulában sem fakult elevenzöld színük. Mint büszke katonák, úgy álltak ott az új kövesút mentén. Mindenki megcsodálta őket, bárki járt arra, nem állhatta meg, hogy egy elismerő szót oda ne vessen az özvegyasszonynak. Hanem egy reggel szomorú dolog történt. Mari néni indult kis kannájával, hogy nagyra nőtt bokrait megöntöz­ze. Ám a döbbenettől majd földbe gyökerezett a lába, négy tujának már csak hűlt helyét találta. Mari néni egy pillanat alatt felismerte: meglopták. Maradék tujáit kiásta, bevitte az udvarba. Szomorú szívvel, ott már csak maga gyönyör­ködik bennük és közben átkozza a napot, amikor köves utat építettek a háza elé. Árpási Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom