Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-13-14 / 190. szám

1994. augusztus 13-14., szombat-vasárnap

EXKLUZÍV

fcgRKRS MEGYEI HÍRLAP

A keresztapa (2.)

Engelhardt Ferenc: —

Nekünk tavaly bejött: amerre néztünk, mindenütt a Zsíros embereibe botlottunk..

Zsíros Gézáné: — Miközben támadja őt a szakszervezet, a szakszervezeti titkár, s egészen snassz dolgokig elmegy a támadásban, valótlanságok állításáig, meg szóvá teszik, hogy miért kell egy kisgazdapárti politikusnak a GMV igazgatói székében ülni, azalatt soha nem írja az Engelhardt úr a neve alá, hogy ő viszont a Pozsgay-párt megyei elnöke. Hoppá!

E. F.: — Ha valamihez hozzá akartak jutni, ezt nyíltan nem mondták ki, főleg azok nem, akik reflektorfényben voltak. Az idő tájt mentették fel a Békéscsabai Állami Gazdaság vezérigazgatóját, dr. Bacsa Vendelt, és kikezdték a Gyulai Húskombinát vezér- igazgatóját, Zám Andrást. Látni lehetett, arra megy ki az egész, hogy megpróbálják oda is a saját embereiket betenni.

Bacsa Vendel: — Azt hiszem, a rendszerváltás és a régi gazdasági vezetőkkel szembeni esetleges bizalmatlanság kicsúcsosodhatott abban — Zsíros Géza ráhatására —, hogy én a Békéscsabai Állami Gazdaság éléről elkerüljek.

A GMV volt dolgozója: — Még olyan rokonsága is volt, aki nem volt rokonsága.

^ A GMV volt dolgozója: — O maga dicsekszik azzal, hogy 180 öltöny ruhája van, meg 360 nyakkendője. Milyen ember lehet az ilyen?

A GMV volt dolgozója: — A dolgozók előtt elmondta, hogy neki mennyi ruhája, inge, nyakkendője van.

Zsíros Géza: — Negyvenötven öltönyöm van, 70 és 100 között van a nyakkendőim száma.

Zs. G.-né:—Több.

Zs. G.: — Több? Budapesten eleve...

Zs. G.-né: — Ez csak az, ami használatban van.

Zs. G.: — Itt hirtelen csak egy tétel. (Megmutatja a nyakkendőit — a szerk.) De jöhet a következő is. Mindegyik öltönyhöz megvan, ami illik és kell. Szép egyedi darabok. Tudom melyik öltönyhöz mikor mi kell, sőt mi több, a saját hangulatom szerint, attól függően, hogy hová megy az ember. Megmondom őszintén, ez nem olcsó mulatság. Ha dollárban mondom, 60-—75 dollár között van egy darab, márkában 100 márka körüli. Például ez a selyem nyakkendő.

Zs. G.-né: — Száznegyven- valahány márka körül volt.

Zs. G.: — Ez szintén gyönyörű darab. Nem tudom, hány pár cipőm van. Nem sok, tízhúsz pár között. Hozzáteszem, nem egyszerű dolog jó minőségű cipőt vásárolni. Magyarországon ma 10—25 ezer forint között van egy jobb cipő.

Zs. G.-né: — Árról szó nincs, hogy tartós.

Zs. G.: -—Nagyon pontosan tudom, itt a megyében településenként, hogy ki honnan jött és merre tart, mert megkapja az ember az információkat. Minden faluban van olyan egészséges mag, akivel az ember napi operatív kapcsolatban áll. Ezt a politikát legyőzni azt hiszem szándéka lehet bárkinek, de nem fog sikerülni.

Szedlacsek Dezső, az FKGP Békés megyei párt- igazatója: — Az elmúlt három év során kellemetlenül tapasztaltuk, hogy vállalatok élére a saját embereit, a szekértolóit rakta. Ezek a vállalatok azonban jobban prosperálnának nélkülük. Említhetném a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinátot, az Agrosüd Vállalatot, de említhetnék főorvosi címeket, megyei munkaügyi hivatalvezetői címet, több olyat, amit ál kisgazdák töltenek be.

Zs. G.: — Az első hivatal, ami fölállt a megyében, a munkaügyi hivatal volt. És ott kőkeményen lobbiztak a régi elvtársnő mellett a legkülönbözőbb szakszervezeti mozgalmak és mások. A 24. órában ébredtünk, ébredtem föl, hogy csinálni kell valamit, mert ez így nem mehet tovább. Onnantól működik operatíve ez a dolog.

E. F.: — A munkaügyi hivatal, az Apeh és az összes ilyen közhivatal szinte mind kisgazda ellenőrzés alá került ebben az időszakban. Ez félelmetes, gondoljanak bele.

Zs. G.: — Mi a francért kell szégyellnie mondjuk a körös- tarcsai szervezetünk elnökének, dr. Bácskai Tamásnak, hogy ő kisgazda, és mellesleg a gyógyszertári központ igazgatója. Vagy a kondorosi szervezetünk titkárának, aki háromdiplomás ember, és a megyei FM-hivatal elnöke? S mondhatnám végig. Van itt ész, nem is kevés, és egészséges gyökér. Az, hogy valaki megyei főszájsebész a megyei kórházban, mellette van egy tanyája, több tíz hektár földje, saját maga szánt, vágja le a disznóit és így tovább, s mellette az egészségügyi bizottság elnöke, meg a gyulai szervezet irányítója, miért szégyen ez? Azért lett orvos, mert nem lehetett belőle paraszt, mert elvették mindenüket. Mehet visza, most már csinálhatja. Amellett, hogy természetesen ügyes keze van, jól harmonikázik és ügyes bics- kás, mert remek szájsebész. Van ilyen, nem? Hát ebből az egészséges közegből nőttek ki ezek az emberek!

E. F.: — Többször hangoztatott olyat: Antall Józsefnek köszönheti, hogy Békés megye urává tették, mert neki kellett létrehozni itt azt a típusú gazdálkodást, ami virágzóvá teszi Békés megyét.

Sz. D.: — Óriási tehetségről tettek tanúbizonyságot szervezésben, és bizony azokról a gazdálkodási egységekről, amelyeket működtetnek, már másfél éve tudták,-hogy az ő kezükbe kerülnek, s ezek irányítására egyik legalkalmasabb ember Zsíros Géza. Ezt nyilván a kormány is tudta, és Zsíros Géza ma Békés megye királya.

Zs. G.: — Nagyon hálás vagyok a jó Istennek és a természetnek, hogy megáldott valami olyasmivel, amit én nem tudok pontosan meghatározni, de mégis működik.

(Tímár Zoltán, a Jókai Színház igazgatójelöltje ismerteti életútját a megyei közgyűlésen)

Zs. G.-né: — Sokféle szempont merült, fel. Elsődleges szempont az, hogy a Tímár Zoltán egy teljesen kívülről jövő személy, tehát nincs benne a klikkharcokban, nincs benne egyik maffiában sem, végül is nincs érdekeltsége. Csak egy érdekeltsége lesz — ha megkapja a kinevezését —, csináljon a békéscsabai színházból egy jól menő színházat, aminek a látogatottsága megfelelő.

(Kassai Béla, a megyei közgyűlés szavazatszámláló bizottságának elnöke ismerteti a színházigazgató választás eredményét, bejelenti, hogy a pályázatot Tímár Zoltán nyerte 27 szavazattal.)

Zs. G.-né:—A többi pályázó személyét illetően mérhetetlen pökhendiséget tapasztaltunk, és olyan fajta „Ki, ha én nem?” tartást, ami mögött nem láttuk az igazi kvalitást, ami tulajdonképpen ahhoz kell, hogy a Jókai Színházból végre igazi jó színház legyen, nem pedig színésztemető. És nem elfekvő intézet Békéscsabán.

(Csányi Tibor, a Jókai Színház gazdasági igazgatója szerint a szakmai szervezetek nem támogatták Tímár Zoltán jelölését, ezért kinevezése meglepetést okozott.)

Gergely László, a Jókai Színház rendezője, aki szintén megpályázta a színház- igazgatói helyet: — Mint egy fekete ló futott be Tímár Zoltán. Senki nem számított rá, pontosabban már előtte jöttek olyan értesülések, amelyek mutatták, nem szakmai, hanem politikai döntés alapján történik a kinevezés. Természetesen minden jelölt megpróbálta a maga oldalára állítani az embereket. Baráti, szakmai oldalról egyaránt, de sajnos beléptek a politikai tényezők is. Zsíros Gézától elég nagy asztaltársaságban — jogászok, ügyvédek, a Fiume Szálló igazgatója, a Nemzeti Színház főrendezője, a Gyulai Várszínház igazgatója, vagyis a szakma több képviselője jelenlétében — megkérdeztük, van-e valami köze az igazgató kinevezéséhez? Ő nyíltan, őszintén, rántott libamáj fogyasztása közben — hogy a kép teljes legyen —^kijelentette: természetesen. Ő akarta, ő intézte, neki fontos, és egyébként, mi, művészek tanuljuk meg, első a hatalom, azt majd ő produkálja, aztán fölállít bizonyos karámokat, amelyekben úgy érezhetjük, hogy szabadok leszünk, egyébként is Tímár Zoltán azért kell nekünk, hogy tönkretegye ezt a színházat. Szó szerint ezt mondta. Elég szomorú, sőt azt kell mondanom, szinte hihetetlen. Azt akarta, legyünk rákényszerítve arra, hogy belássuk, függőségi viszonyok nélkül itt nem lesz kultúra.

Zs. G.: — A Jókai Színháznak is van egy tulajdonsága. Tessék nekem megmondani vagy bármelyik színháztulajdonost, mozitulajdonost megkérdezni: elő van írva a magyar Alkotmányban vagy valamelyik törvényben, hogy azt az épületet csak színházként szabad üzemeltetni? S ha igen, akkor csak azzal a 90—100 emberrel? Le van ez írva valahol? Nincs. Hát akkor meg? Ha úgy tetszik a tulajdonosnak, másra hasznosítja az épületet. Ha úgy tetszik, olyan embernek adja oda a vezénylést, akinek ő akarja. Az az ő jogosítványa, mint tulajdonosé. Nem az államé, mert az nem az állam pénze. Az ide való pénz. Itt vannak tévedésben az emberek, azt hiszik, ez manna. Vége van már annak a világnak.

(A Jókai Színház előadása. Horváth Margit színművésznő felolvassa a színészek sztrájknyilatkozatát, amelyben Tímár Zoltán vezetési stílusa ellen tiltakoztak.)

G. L.: — Tulajdonképpen ebben az évben az volt a lényeg: nem építeni a társulatot, hanem szétrombolni. Ez a mostani helyzet is annak tudható be, hogy erről a bizonyos egyszemélyi vezetésről hovatovább nagy betűkkel kell leírni: DIKTATÓRIKUS a színházi vezetés Tímár Zoltán részéről. Ennek egy célja van: a megszüntetés felé vinni a társulatot, vagyis bezárni a kapukat.

T. Z.: — Nagyon fontosnak tartottam, hogy nagy figyelmet szenteljek az előadások színvonalára, ami annyit jelent: olyan rendezőket, olyan színészeket szeretnék Békéscsabán foglalkoztatni, akik ezt garantálják.

Tomanek Gábor: — Erre a társulatra Tímár Zoltán nyilvánosság előtt azt mondta, ez egy tehetségtelen, harmadrangú társulat.

T. Z.: — Van itt egy klikk, akik próbálni akarnak, játszatni, dolgozni szeretnének. Azért jöttek ide, hogy szép előadásokat produkáljanak. Ahhoz sokat kell próbálni. Van egy másik klikk, akik inkább politizálnak és kritizálnak. Minősítik a kollégákat: ez tehetségtelen, ez is tehetségtelen, ez nem ért hozzá, az se ért hozzá, az igazgató is alkalmatlan. Nem tudom... A színésznek az a dolga, hogy a rábízott- feladatot az adottságaihoz képest a lehető legoptimálisabban megoldja.

(Részlet a próbából)

(A Békés Megyei Önkormányzat a színház 92 dolgozójának kérésére vizsgálatot rendelt el Tímár Zoltán igazgatói tevékenységével kapcsolatban. Az ad hoc bizottság javaslatára a Békés megyei ön- kormányzat Tímár Zoltánt egyéves igazgatói működése után színházigazgtó-főrende- zői megbízatásából felmentette.)

Zs. G.: — O választotta meg, ő hívta vissza. Az más dolog, hogy kiderült, amit és ahogy csinált, az törvénysértő, és Tímár Zoltánt visszahelyezték a munkakörébe. Mármint a munkaügyi bíróság. Tímár egy kőkemény, következetes ember, nem lelkiviláglobogtató. Ez volt az első benyomásom róla, és azt hiszem, ennek a színháznak még komoly gazdasági és egyéb gondjai lesznek.

Csodálatos alkotópálya áll előttem, a kínjával, keservével együtt. Lehet, hogy a szűk környezetem, meg a nagy is keresztre feszít, de az is lehet, hogy dicsérni fog és piedesz- tálra emel, mint tette másokkal. De tessék nekem megmondani, nem mindegy, hogy a virágdobálók virágesője alatt fullad meg az ember vagy a késdobálók miatt, a saját vérében? Teljesen ugyanaz. Akkor meg mi a lényeg? Hogy az ember tegye azt, amit el akart és el tudott vállalni. Azt hiszem, nekem sikerült, és nyugodt vagyok. Ezt a belső tartást, nem lehet lemásolni, utánozni és megfogni. Érezni lehet, sejteni, örülni neki vagy éppen szidni, dicsérni, de működik.

(Az Állami Vagyonügynökségen, az Agrimill Rt.-vei kötött szerződés aláírásán.)

Zs. G.: — Micsoda gazdag vagyok, kérem.

Rácz Ernő, Állami Vagyonügynökség: — Nagyon szépen köszönjük.

Zs. G.: — En köszönöm ezt a segítséget.

(Vermes András, az Agrimill Rt. elnöke elmondja, hogyan vásárolták meg árverésen 900 millió forintért a Békés megyei GMV néhány objektumát, amelyeken banki jelzálogok voltak.)

Zs. G.: — Vitathatatlan tény, hogy az Agrimpex egy előnyös vétel útján jutott ehhez a tulajdonhoz.

V. A.: — Ilyen áron nagyon látok fantáziát, különben nem vettük volna meg.

(Rácz Ernő arról beszél, hogy a Békés Megyei Gabonaipari Vállalat megmarad, és működik, de kisebb vagyonnal.)

V. A.: — Holnap pályázatot hirdetünk ki a vezérigazgatói posztra. Természetesen a Zsíros urat is beleértve bárki jelentkezhet. Az Agrimpexnél lesz egy bíráló bizottság — nyilván benne leszek én is —, amely különböző szempontok alapján fogja elbírálni, hogy kit alkalmazzunk a cég vezetésére.

Zs. G.: — Itt már kőkemény magánérdekekről van szó a tulajdonos részéről és itt nem lehet munkaidőben, meg havi fizetésben gondolkodni. Itt feladat van, amit vagy teljesít az ember vagy nem és aszerint díjazzák. A felső határ itt már a csillagos ég. Lefelé is, fölfelé is. Persze nagyot lehet bukni, és nagyot lehet nyerni, ha valaki ezt jól csinálja. Ez valódi megmérettetés.

(Az Agrimill Rt. sajtótájékoztatóján)

V. A.: — Szeretném

bemutatni a részvénytársaság vezérigazgatóját, dr. Bacsa Vendel urat.

Bacsa Vendel, az Agrimill Rt. vezérigazgatója: — Hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljam két munkatársamat, Fiath Miklóst, aki a termelési és kereskedelmi részt fogja össze és irányítja, és Néveri Imrét, aki a közgazdasági munkákat viszi a továbbiakban. A vállalatról röviden annyit, hogy megszervezése, beindítása és az ezze^ kapcsolatos teendők most vannak kialakítás alatt. Előrebocsátom, a 18 objektum, ami átkerült az Agrimill Rt. tulajdonába, tiszta ágazati rendszeren fog alapulni, és úgy fogjuk működtetni.

V. A.: — Olyan embert kerestünk ide, aki válságmenedzser, nem pedig politikus. A politikus kifejezést nem pejoratív értelemben használtam, de én, mint tulajdonos nem tudok elképzelni, megbízni — bármilyen okos legyen is — olyan személyt a vezetésssel, akit hetente háromszor-négy- szer Budapestre szólít a kötelessége. Egy politikusnak nincs ideje itt napi 12 órát dolgozni.

¥ ¥ ¥

Riporter: — Lehetetlenné tudná-e tenni Békés megyében ezt a céget?

Zs. G.: — Egyedül nem, de meg kell mondjam, az a környezet, amelyikkel együtt

élek, hivatalos gazdasági és tisztességes keretek között nehéz perceket tudna okozni. így van. Az eddigiekből Ön már sok mindenre rá tudott jönni...

V. A.: — Egy magáncég a saját jól felfogott érdeke, a zsebe miatt megbíz valakit, akit más esetleg nem szeret, vagy valmikor keresztbe tett neki, illetve összevesztek. Ez a történelem egyik lapja volt. Ezen túl kell lépni. Ezt úgy is felfoghatjuk, hogy ahol tudnak, megpróbálnak majd ennek a cégnek ártani. Ezen nem gondolkodtam, mert én a gazdasági racionalitásokban hiszek. Az Agrimpex eddig sem volt a politika kedvence, mert nem tudtak ránk befolyást gyakorolni. Mentünk a magunk feje után. Mégis, mi tudtuk megvenni ezt a céget. Egész egyszerűen azért, mert pénzünk volt rá. Lehet itt most mindenkire fűt-fát mondani, meg, hogy kinek ki az ellensége, de ha tisztes árat fizetünk a búzáért, akkor nekünk adják el és nem annak, aki esetleg nem tud érte fizetni.

Zs. G.: — Nézzék meg az Agrimill múlt évi mérlegét, hogy mit produkált ’93-ban az ő vezetésével a cég. A részvénytársasági sarokszámokat, ugyanis egy hitel- jelzálogmentes vagyont vett át ez az ember, és minden lehetősége meg volt adva. Hát erről ennyit.

(Lakodalmas zene)

Egy kisgazda: — Azt hiszem, egyszer Békéscsabán is elmondtam, de lenn a nagygyűlésen is, meg taggyűléseken, hogy Gaál Gasztont idézem. Ha őt mindenki megérti, akkor nekünk nincs semmi gondunk. Tudniillik ’32-ben azt mondta a magyar ország- gyűlésben: „Mi nem mondvacsinált párt vagyunk, amelyik egy büdapesti kávéházban, konyak és feketekávé mellett sebtiben összeállított programpontok alapján nekirohanunk az országnak, hogy mi most pártot csinálunk. Nem. A Független Kisgazdapárt abban különbözik a többitől, hogy mélyen a falusi parasztember lelkivilágából gyökerezik. És mi — így mondta Gaál Gasz- ton — mi ezt a programot sem pénzért, sem látszateredményért soha fel nem adjuk, bármi is történik velünk.”

Zs. G.: — Akkor ezt fordítsuk le a mára. Te azt állítod, hogy amit mondjuk személy szerint produkáltam és dolgoztam és eredményt felmutattam az elmúlt két évben, ennek a rezdülését ma is érzik . ezek a parasztok?

Egy kisgazda: — Természetesen. Hadd mondja el Marci. Fogalmazd meg úgy, ahogy te szoktad elmondani, hogy kik azok az országgyűlési képviselők, akik a mi véleményünk szerint nyílt javaslataikkal állandóan bombázzák a parlamentet, képviselik a parasztság érdekeit. Te szoktad megfogalmazni. Úgy szoktad kezdeni: dr. Zsíros Géza, Szabó Lajos és Oláh Sándor.

Zs. G.: — Tisztelem az életet, a legkisebbet és a legnagyobbat is, ha növényről, ha állatról, ha emberről van szó. Azt hiszem kezdem érteni és érezni a lelkek zenéjét. Nagyon fontos. Ha keresztapaként vetítjük ezt elénk, akkor a keresztet sikerült vállalnom, viszem is a magamét, a másokét, amit kínnal, keservvel, hálával teli szívvel teszek, még ha meggömyed és megtörik is az ember néha alatta, mert a saját szívemben a kígyót, a negatívot egyre inkább sikerül legyőzni, és ez olyan alkotóerőt szabadít fel bennem, ami nem mérhető.

Vége