Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-12 / 189. szám

1994. augusztus 12., péntek EXKLUZÍV A keresztapa (1.) A Magyar Televízió kettes csatornáján kedden este su­gározták A keresztapa cím­mel azt a portréfilmet, ame­lyet Zsíros Gézáról, Békés megye volt országgyűlési képviselőjéről forgatott a Fekete Doboz Alapítvány. A Magyar Mozgókép Ala­pítvány támogatásával 1993—94-ben összeállított anyagot 1991—92-ben vet­ték fel. A filmet Moldoványi Ferenc rendezte. Olvasóink kérésére ma és holnap foly­tatásban közöljük a film szövegét, szerkesztett for­mában. Zsíros Géza édesanyja: — Az apjának az apja volt olyan... Volt vagy 300 hold földje. Géza meg hát megint, pedig nyomták el nagyon, nem akarták hagyni tanulni se, aztán ő meg csak tanult, tanult. Már az ősei tudós emberek voltak, eszük az volt bőven. Zsíros Géza nagyanyja: — Nem érte meg apád, hogy ilyen fia van neki. Zsíros Géza: — Nem baj, nagymama, tesszük a dolgun­kat. (Mercedesben) Zs. G.:—Abszolút kisemmi­zett, erkölcsileg, anyagilag le­járatott, tönkretett családból származom, mezítlábas, tarlón járó parasztgyerekkén t éltem áz elmúlt életem. Eljutottam oda, hogy ma az országgyűlés mező- gazdasági bizottságának mun­káját irányítom... Valami hihe­tetlen sok érdek- és érzelemüt­közést levezényelni, egész nap szellemileg,fizikailag, nem egy­szerű. Ugyanakkor nagyon jó érzés. Rend-kívüli módon igénybe veszi az ember testét, lelkét, ugyanúgy, ahogy a szí­nész, aki belülről dolgozik, nemcsak megtanult szöveget ad vissza, az is meghal egy kicsit a színpadon. (A Miss Universe 1992-es bé­késcsabai döntőjén) Narrátor: Dr. Zsíros Gézát megkérjük, hogy a királynő ko­ronáját helyezze el a megillető helyen. (Zsíros Géza felhelyezi a ko­ronát a győztes Patkó Dóra fejé­re.) Szakmándy László, a Gyu­la Tv, riportere: — Klárika, hogy érzi magát? Zsíros Gézáné: — Köszö­nöm, jól, kicsit izgulok. Sz. L.: — Ez az esemény gondolom, az egész családnak fontos történet. Zs. G.-né: — Természete­sen. Sz. L.: — Mit vár tőle? Zs. G.-né — Nagyon sokat. Sz. L.: — Birtokot? Zs. G.-né: — Az egy dolog. De nem minden. Sz. L.: — Vagy egyszerűen csak a tulajdonmódhoz való vi­szonyítást? Zs. G.-né: — Életlehetősé­get­Az árverést vezető: — 3000 forintról 100 forintonként csök­kenő licit indul. A kívánt érté­ken kérem a tárcsákat tartani. 2900, 2800, 2700.... 2000... 1000... 600, 500. Ötszáz elő­ször, ötszáz másodszor, ötszáz harmadszor. Senki többet har­madszor? Zs. G.:—Tartom. Az árverést vezető:—Meg­állapítom, hogy dr. Zsíros Géza képviseltjei nevében az ismer­tetett táblarészből 500 forint/ aranykorona-értéken termő­földvételi jogosultságot nyert. Sz. L.: — Neked azért csalá­dod van. Bárki bármit is tételez fel, látnák az országgyűlésben, szavazol vagy nem, attól függő­en, hogy időd hogy alakul. Fele­séged itt van, lányaid itt vannak, gondolom, számukra is kell, hogy valamit jelentsen ez az árverés. Zs. G.:—Hát hogyne. Nézd, ott volt az a hatalmas tábla, amit ma licitálással szereztem. Sz. L.: —- Tisztázzuk. Sze­reztél, tehát... Zs. G.:—Hogy érted ezt? Sz. L.: — Tehát milyen for­mában? Megegyezés alapján vagy... Zs. G.: — Licitálással. Tör­vényes eljárás keretein belül, és nem úgy, mint annakidején, hogy szuronnyal vették el. (A kunágotai határban) Zs. G.: — Tűző napban is látható, hogy ködbe vész a vége a táblának. Gyönyörű, hatalmas terület. Homogén a termőföld minősége, ha valaki itt nem tud gazdálkodni, akkor nem a föld­ben van a hiba, hanem a gazdá­ban. Hát ezért nagyon kemény politikai harc volt ezért a földért évszázadok óta. Azt hiszem, most már végérvényesen megnyertük a csatát. A földnek az értéke európai piaci mércé­vel 10—15 millió márka, ami nem kevés. Azt hiszem, hogy előbb-utóbb ez meglesz Ma­gyarországon is, az az érték­rend, ami Európában általános és természetes. Ez tíz év. Nincs gond. Ki tudtunk várni negyven évet is. Azt a tízet még kibírjuk. (A csabai háznál) Sz. L: — Hadd kérdezzem meg, mi lesz veled január 1- jétől? Zs. G.: — Szeretnék ember lenni, és szeretnék nem megfe­ledkezni arról, amit feladatként adtak az előttem járók, meg a most velem együtt élők. Végig fogom csinálni, és nem azt mon­dom, hogy ha hagyják. A lehető­ség és a felelősség a kezemben van. Emberként is, vezetőként is, politikusként is és a mezőgaz­dasági bizottság elnökeként is. Sz. L: — Ezt el is várják tőled. Zs. G.: — Igen, ezt érzem. Nem kis kereszt. Fiath Miklós, a Békés Me­gyei Gabona- és Malomipari Vállalat (GMV) volt dolgozó­ja: — 1992-ben nevezték ki Zsíros Gézát a Békés Megyei GMV vezérigazgatójává. A ki­nevezés úgy tűnik, szabályosan történt, mert megpályáztatták az állást. Több pályázó részt vett, bár dr. Monori Károly is pályázott erre, a vállalatnak a korábbi műszaki igazgatója. Azóta kiderült, hogy szakmai­lag ő sokkal jobban képzett em­ber, mint Zsíros Géza, és a kezé­ben a gabona-ipari vállalat talán nem tartana itt, ahol most tart. Engelhardt Ferenc, a GM V szakszervezeti titkára: — Na­gyon meglepett Zsíros úr pályá­zati anyaga és szóbeli kiegészí­tése. Amit elmondott, arról úgy vélekedtem: ha ez az ember idejön, és ezt meg tudja valósí­tani, akkor istent fognak belőle csinálni. F. M.: — A Zsíros úr kineve­zésénél egy teszt volt az egyik feladat, amit egy óra alatt elvég­zett, míg egy komoly gazdasági szakember, aki készült, három órán át, nagyon keményen dol­gozott a kérdéseken, és úgy érezte, hogy közel megfelelően megoldotta a feladatot. Zs. G.: — Fiath Miklósnak megvolt a lehetősége, hogy pá­lyázzon, akkor legalább meg­tudta volna, hogy milyen kérdé­sek vannak ott. Csakhogy nem gabonaiparos kérdések voltak azok, hanem a világbanki köve­telményeknek megfelelő kőke­mény közgazdasági vizsgálat és elemzés a feladatra való al- » kalmasság szempontjából. E. F.: — Sose fogom elfelej­teni, megijedt itt mindenki, itt a vég jön a Zsíros. Kapok délután egy telefont, hogy hat órakor itt lesz, és a megyéből az embere­ket szedjük össze, őt nem érdek­li, hogyan. Zs. G.: — Oda se kerültem, már tüntetést szervezett az En­gelhardt úr a Zsíros ellen, mikor megtudta, hogy egyáltalán ő szóba kerül, és ő lesz a cég vezetője. Ez a legkedvesebb fogadtatás, a jó szokásuknak megfelelően: mindjárt tüntet­nek, ha nem az van, amit és ahogy ők akarnak. E. F.: — A dolog akkor kezdett itt érdekessé válni. Megint előadta a történetet, le­kábított itt mindenkit, mert más szót nem tudok mondani, mert valósággal a kábultság érzése vett rajtunk erőt. Négy óra hosszat beszélt, félelmete­sen beszélt, én nem tudom, hol tanulta... Ezen az embernek el kell gondolkodnia, hogy így tud beszélni. Zs. G.: —Tíz-húszezer em­ber előtt én már beszéltem, például 1990. február 10-én. Azt is tudom, hogy merőben másként kell tenni az ember­nek a dolgát, mint néhány száz vagy néhány ezer ember előtt. Beszédstílusban, szóhaszná­latban, beszédgyorsaságban minden más. De ugyanakkor ha az ember nem eléggé össze­szedett, nem letisztult belső energiájában, azt megérzik az emberek. Nagyon. Egy pilla­nat alatt megérzik, és egysze­rűen nem lesz követésre méltó és nem lesz hiteles. Csak tudja, vannak, akik ezzel tudnak élni, és vannak — néhányan —, akik ezzel visszaélnek. A GMV volt dolgozója: — Egy nagygyűlést tartott itt 250 ember jelenlétében, és olyan kijelentéseket tett, amelyek szerintem politikai okokból fogalmazódtak. Őszinte le­szek, a politikai okokat abban látom, hogy olyan dolgokat mondott: a volt párttagok me­hetnek. Zs. G.: — A tavaszi nagyta­karítást a koalíciós partnerünk — akkor még nem volt ugye koalíció — az MDF meghir­dette. Ám az MDF-et most kő­keményen támadják, hogy el­maradt a tavaszi nagytakarí­tás. Nézze meg a politikai gya­korlatot. Békés megyében megtörtént nemcsak a tavaszi, hanem a teljes nagytakarítás, ezért meg savainak és visíta­nak. Akkor most kinek higgyen az ember? E. F.: — Olyat hallottunk tőle, hogy „mi nyertük meg a választást Békés megyében, a Kisgazdapárt, tehát mi va­gyunk jogosultak itt mindent intézni”. Istenek fölötti hatal­mat vindikált magának. Zs. G.: — Van, aki a megye kiskirályának nevez, sőt az MSZMP-s főnökök panasz­kodtak nem is olyan régen, hogy az MSZMP VB-nek, KB- nek meg az első titkárnak nem volt annyi hatalom a kezében, mint nekem egyedül. Ha, ha, valamiről megfeledkeznek. Ha ez a hatalom körülhatárol­ható lenne, megnev.esíthető, meg munkaköri leírásban rög­zíthető, akkor megenné a fene. E. F.: — Elindult a vállalat­nál egy átszervezés. Ennek az említett vezetői leváltások is részei voltak. A további ügy akkor kezdődött, amikor fel­mondtak az embereknek. Péli János, a GMV-tól el­bocsátott munkanélküliek szakszervezetének a titkára: —- Tavaly márciustól idáig körülbelül ötszáz főt bocsátot­tak el a vállalattól átszervezés címén. Zs. G.: — Az igazság az, hogy jóval többet el kellett volna küldeni, mert ez fantasz­tikus, hogy mennyire pazarló módon bántak az egyik legdrá­gább és legfontosabb termelő- eszközzel, az emberrel. Nem csoda, hogy a cég ide jutott. F. M.: — A vállalat Zsíros Géza képviselő idekerüléséig nyereséges volt. A legutóbbi, 1991-es évet is 43 millió nye­reséggel zárta. A vállalatnál biztonságos termelés folyt, megvoltak az árukészletek, az alapanyag. Ez ma már teljes egészében nem mondható el a malomról. Az az igazság, hogy Zsíros Géza koncepció­ját még ma sem tudom megér­teni. Miközben a kormány- koncepció szerint küzdünk a munkanélküliség ellen, aköz­ben kiderült, hogy a Zsíros úr azt szereti, ha minél több lenne a munkanélküli. Tehát nem munkát keres, hanem elküldi az embereket. Logikailag te­hát az ő lépéseit nem tudom megérteni. Zs. G.: — Önnek vagy ne­kem van egy tulajdonom: egy gépkocsim, egy házam, egy vendéglőm. Először is annak a kezébe adom a slusszkulcsot, akinek akarom. Ha odaadom valakinek, megbízom benne, hogy az én vagyonomat és adott esetben az életemet koc­káztassa. Ezért megfizetem, mégpedig addig fizetem meg, és addig foglalkoztatom, ameddig akarom. Nem va­gyok köteles indokolni, hogy miért köszönök el tőle. Ez a tulajdonnak a sajátja. A GMV volt dolgozója: — Van rá egy jó magyar közmon­dás: ez az ember amelyik ud­varba benéz, még a baromfi is kidöglik, nem kell hozzá pes­tit. Zs. G.: — Nem voltam egy szívesen elviselt munkatárs. Szerettem és értettem a szak­mát. Ennek ellenére nem vol­tam, mert mindig elmentem tanulni, hátha megváltozik va­lami egyszer a munkahelyen. Félelmetes belső mechaniz­mus volt ez, nem tudtam elfo­gadni. Ezért 1982-től a maszek világ rögös útjára léptem. Ez az őskor volt. A GMV volt dolgozója: — Egy ilyen ember, aki ide jön, ilyen Zsíros-fajta, akinek a múltját ismerem, mert 55 éves vagyok... Fiatalabb nálam. Honnan indult ez az ember? A pártbizottságról, a KISZ-bi- zottságról, Csatári Bélától, a pártbizottság akkori titkárá­tól? Kiment a konzervgyárba. Paradicsomvonal volt az övé. Összekuszált ott mindent. On­nan elküldték. Elment Bacsa Vendelékhez, a csabai állami gazdaságba. A kertbe, a borsó­vonalhoz. Onnan is elküldték. Miért? Az az ember nem tudott semmit. Most meg adja a nagyfiút. E. F.: — A Zsíros úr volt a beosztottja egyébként a Bacsa Vendelnek. Tudni kell, hogy a Bacsa Vendel is nagyon erős természet, de rendkívül jó szakmai alapokkal rendelke­zik, és nagyon-nagy emberi tartása van. Nagyon család- szerető, tehát nem lehetett ki­kezdeni semmilyen úton-mó- don. Korábban — mint emlí­tettem —, a Zsíros úr nála dol­gozott, és állítólag korábban — én is csak hallomásból is­merem az ügyet —, több eset­ben nem értettek egyet, mert a Bacsa úr nagyon számonkérő ember volt. Bacsa Vendel, a Békéscsa­bai Állami Gazdaság volt igazgatója: — Kérem szépen tény, hogy 1979-ben, amikor a gazdaság élére kerültem, ak­kor az veszteséges volt. Ennek a gazdaságnak volt egy zöld­borsótermesztési rendszere. Ennek a borsótermesztési rendszernek volt a vezetője Zsíros Géza. Ez az állami gaz­daság akkor Európa legna­gyobb zöldborsótermelő gaz­daságának kiáltotta ki magát. Azt ugyan nem tették hozzá, hogy eközben a legnagyobb veszteséget produkálták. Hisz abban az évben végső soron a zöldborsó termesztés produk­tuma „elérte” a mínusz 90 mil­lió forintot. Láttam, hogy ez zsákutca, ezért a végkövetkez­tetést le kellett vonnom. Ez a szakmai oldal. Az emberi ol­dal viszont már a Zsírosra vo­natkozik. Ha szabad így mon­dani, a kérdésekre adott vála­szai 99 százalékig mindig a valótlanságot tükrözték. Ezt nyilván meg lehetne alpárian is fogalmazni, de azt hiszem, hogy ez a finom megfogalma­zás így ül. Ebből következett, hogy ha szakmailag és emberi­leg nem felel meg, és mondan­dója nem ül, akkor minősítése: alkalmatlan erre a beosztásra. Vagyis egy céget feltenni, egy olyan teóriára, amely már hosszú évek óta bebizonyítot- tan veszteséges, ezt tovább nem lehetett vállalni. Zs. G:—Hogy az alkalmat­lanságomat kimondta, arra na­gyon büszke vagyok. Hogy Bacsa Vendel mondta ki, arra különösen, mert Bacsa Vendel az elmúlt rendszer egyik leg­keményebb diktátora volt az élet minden területén. MSZMP-s múltját tekintve is, meg a gazdasági működését tekintve is. Ez az alacsony al­katú ember — növésében és jellemében is így látom őt, és így is gondolok vissza rá — diktatórikus módszerrel pró­bálta sikeresen működtetni a cégét. Érdekes, én arra emlék­szem, hogy amikor a zöldbor­sórendszer vezetőjeként elkö­szöntem tőle, akkor 4 milliós tiszta nyereséget mutattunk fel. B. V.: — A döntésem az volt, hogy azonnali hatállyal távozzon a gazdaságtól, mert több kárt csinált, mint hasznot. Ilyen értelemben semmi helye az állami gazdaságnál. Ezt a növényt, az ágazatot és a rend­szert is, mivel divatjamúlt, tel­jes egészében megszüntettük. Innen kezdett a gazdaság fel­felé emelkedni, nyereségét, hozamát és több olyan gazda­sági mutatót tekintve, amit ak­kor tőlem joggal elvárt az ak­kori felső vezetés. Zs. G: — Az kevés, hogy ellenségem. Két társadalom­szemléletet képviselő ember különbsége ez. Ilyen szem­pontból tehát ez nem szemé­lyes jellegű dolog. Egy dikta­tórikus közösségi tulajdonban gondolkodó ember ütközése egy magántulajdonon alapuló és az egyén fontossági érzetét előtérbe helyező emberrel. Er­ről van szó, nem másról. Ő is, a szülei is, az elődei is — úgy tudom — az MKP-hez, MSZMP-hez kötődő emberek voltak. Én viszont nem. Nem­csak párttagok voltak, hanem következetes kommunisták, és ezért én tisztelem valahol őket. (Folytatjuk) Zsíros Géza joggal lehet elégedett, hiszen európai piaci áron 1 milliárd forintértékű földet szerzett meg kárpótlással

Next

/
Oldalképek
Tartalom